2005. február 21. hétfő 22:13
Egy mondat az adóemelésekről
Most, hogy a vállalkozók számára lejárt a személyi jövedelemadó bevallásának határideje, s lassan-lassan ideje lesz a társasági tartozások rendezésének is, az ember egy kicsit megszusszan, hátradől, de, mint a jó sakkozók, nem elpihen babérjain, örülve annak, hogy – tisztáldozattal bár, de – az idén talán sikerült pattra hoznia legalább a dézsmaszedőkkel vívott játszmát, hanem eltűnődik, az ellenfél helyzetébe képzelve magát, azon: mit lép jövőre a másik, hogy és honnan akar még kaszálni egy nem oly keveset; mert trükk mindig lesz, hisz csak úgy válhat fejőstehén tőgyévé az államkassza, ha fű sem terem ott, ahová ballag ez a szent állat; s bezony, mindent lelegel ez a tehénke, szorgalmasan majszolgatja gyöpünket, pázsitunkat, sőt még a gazra is ráhajt rendesen; csak fejősasszony nem lehet mindenki, ez a baj; van, aki dézsmaszámra hordhatja sajtárját té s tova, míg mások kezéből a decispoharat is kiüti az élet szigora, s lesz a tekintetük tétova; no, de hát tűnődjünk mi csak el azon: minő sarc várható még az ötletes kamatkufároktól, minő percenteket rónak reánk a legváratlanabbul; útadót például, ez oly nyilvánvaló; kilép lakásából a polgár, reá a járdára, s rögvest áthalad egy fotocellás érzékelőn (a megtett útegységet az erre a célra átalakított elektronikus adókártya mikrochipje tárolja el), hisz a közterület létrehozása, tisztítása, őrzése, fejlesztése nem olcsó mulatság, így fizessen az, ki használni akarja, rögtön kétféle díjszabásban: az Abonyi utca járdafelülete olcsóbb, hisz mellékutca, de az Ajtósi Dürer sor már főútvonal, így emelt szintű a tarifa; esti használatnál a járdaadóba kellene beépíteni a közvilágítás adóját, sőt, az Abonyi utca (például) végén átkelve a Dózsán az ember már szomszédos kerületbe tér, így kerülethatár-átlépési járulékot is lehetne adószedni, naponta többször; s mi van még; látványadó például; emeleti és tetőtéri lakások tulajdonosai panorámaadót, az Örs vezér téri (például) panelek lakói viszont nyüzsgésadót tartoznának fizetni, hiszen csak kipillantanának a Sugár bizniszcenter környékére, s máris csökkenne magányosságérzetük; de kivethető még az oxigénadó, nagyobb zöldterületek mellett, mint (például) a Városliget; a zöldövezet, mint árfelhajtó tényező, már úgyis szerepel az ingatlanpiacon, így csak egy lépés a jólevegő-adó (asztmások persze kapnának pár százalék adó-jóváírási lehetőséget – az aerosolos flakonhasználatot úgyis rájuk vernénk…), s lehetne még világos lakásokra fényadót, udvari kéglikre csöndadót kivetni; a járdáknál (ezt majd’ elfelejtettem) lényeges lehetőség nyílik a súlyadó bevezetésére, hisz mázsás ember jobban koptatja a flasztert, jó lesz hát főzni a káposztaleveseket, az alapanyag úgyis megmaradt, miután jól lakott a kecske…; na már most: az eddig vázolt járdaadók könnyen ellentétbe kerülhetnek, no nem az alkotmánybírósággal, hanem az igazságos közteherviselés elvével, hiszen van, aki sokkal hosszabb utat tesz meg közértig, villamosig, mint más, így természetesen be kell vezetni a tömegközlekedési eszközök megállóihoz közel lakók esetében az úgynevezett drosztadót, csomópontok esetében persze ki kell dolgozni a járatadó-szisztémát, erről most (bonyolultsága miatt) ne is beszéljünk, de szóljunk viszont a hangadóról; futballpályák lelátóin kedvezménnyel (panem et circenzes!), a Hungária körút teljes sávszélességében, a gépkocsik volánjai mögött megemelt díjszabással, az adóhivatal előtti járdán már extra tarifával működne a decibelsarc (de persze össze is dobhatjuk a manit…); hát ennyi, így elsőre, s ez még mind semmi ahhoz képest, amilyen lehetőségekkel bírnak még az adósávpankrátorok, ne legyünk hát olyan nyugodtak az idei bevallás után; egyszer kopp, másszor meg úgyis kilóg a lóláb…
Tamási Orosz János
.
