2005. március 04. péntek 21:10
Kós, Kányádi, Farkas, Eörsi és Gyurcsány…
„De keserű lesz életem, ha megérem azt, hogy véreim unni
fogják ezt a földet; keserű lesz az én életem akkor. És keserű halálom is és
átkozott. Mert idegen kézre jut az én életem egész munkája, a kis Varjú-vár,
és szerteszóródnak a világon az én utánam jövő fiak és unokáim unokái.
Átkozott lesz akkor az én pihenésem a tölgyek alatt, magános idegenségben.
Ettől félek én félelemmel és rettegő haraggal. Hogy idegenek tapossák sírom
virágait, idegenek kacagnak és sírnak az én Varjú-váramban, mely az én
szeretetem köveiből épült” – írta Kós Károly 1915-ben. Nem tudom – ismeri-e
ezt a nevet, jól ismeri-e, Eörsi Mátyás és Gyurcsány Ferenc…?
Gyurcsány itt,
Gyurcsány ott, mondhatnánk, ám valójában Gyurcsány nincs sehol. Már ami az
országvezetés, a politikai irányítás művészetét illeti. És ezt a legnagyobb
jóindulattal kell megállapítanunk – viszonozván valamelyest azokat a pozitív
mondatokat, amelyekre Orbán Viktorral kapcsolatban ragadtatta magát, a minap.
Komolyan beszélek, ha valaki nem olvasta volna; azt bírta mondani,
egyetemisták kérdésére, hogy impulzívnak,
gyors gondolkodásúnak, jó szónoknak, karizmatikusnak és személyes
kisugárzással rendelkezőnek gondolja Orbán Viktort. Igaz, hozzátette: ennél
többet ne várjanak tőlem… Most nem az van, hogy hatódjunk meg és
érzékenyedjünk el e békülékeny hangnemtől – de próbáljuk hasonló
realitás-kísérlettel szemlélni a kabinetelnök úr legújabb külbel-politikai
kísérletét. Még akkor is, ha túl sok köze nincs a dologhoz…
De ne beszéljünk rébuszokban. Arról van szó: Eörsi Mátyás, a budapesti Országgyűlés SzDSz-es képviselője március 4-én, pénteken 16,00 órától Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem Politológia és Közigazgatási Karának tanácstermében (Zápolya utca) Hitek és illúziók: a kettős állampolgárság címmel tart előadást. Erre az alkalomra Bakk Miklós tagozatvezető meghívója szerint minden érdeklődőt várnak. Szombaton 17,00 órától pedig már a Református Kollégium dísztermében a Kolozsvár Társaság meghívására tart előadást Tibori Szabó Zoltánnak, a Népszabadság kolozsvári tudósítójának vitavezetésével. (A Kolozsvár Társaság 2002. november végén alakult. alapító tagjai többek között Kántor Lajos, Salat Levente, Tibori Szabó Zoltán, Visky András, Horváth Andor)
Ennyi a hír – amely mögé azért érdemes egy kicsit bekukkantanunk. Gyurcsány Ferenc alig egy hete kimondta: „sosem voltam büszke a népszavazási kampányunkra. Hiszen azzá egyszerűsíteni a vitát, amivé a mi oldalunkon vált, vagyis nagyobbrészt szociális kérdéssé - hát ez még féligazságnak is kevés”. Már beszéltünk arról, hogy e „féligazságnak is kevéssel” vette meg magának „kilóra” a kormány a nem-szavazatokat. A propagandamunkában élen járt maga a kormányfő is; de oroszlánrészt vállalt magára ebben a harcban – sőt, talán a legtenyérbe mászóbb kijelentések toplistáján az élen végezne - Eörsi Mátyás. Aki most kolozsvári meghívást nyert, ugyanebben a témában, miközben még annyi gesztust sem gyakorolt, mindeddig, mint a kormányfő. „Fel vagyok háborodva, hogy van pofája Erdélybe jönni, és el vagyok keseredve, hogy vannak erdélyiek, akik meghívják, vendégül látják és reklámozzák!" … "A jelenléte (...) ellen kéne tiltakozni valahogy!" Ilyen és ehhez hasonló mondatok olvashatók több internetes levelezőlistán, amelyen a magyarok magyar állampolgárságának legvehemensebb parlamenti ellenzőjének kolozsvári előadását hirdetik, illetve vitatják. Teljes joggal.
S hogy Gyurcsánynak nem lenne köze az ügyhöz? Nem tudhatjuk. Egyes értesülések szerint Eörsi Mátyás mostani látogatása tulajdonképpen titkos előkészítése Gyurcsány Ferenc esetleges március 15-i kolozsvári szereplésének. Mert Gyurcsány tanácsadói szerint Kolozsvár a legalkalmasabb terep annak a világos képnek a megtörésére, amely a decemberi népszavazás nyomán az elszakított területek magyarsága körében az MSZP és az SzDSz nemzetellenes tevékenységéről kialakult.
Nos, ez nem a megfelelő út. Még akkor is le merem írni, ha rám sütik a bélyeget: ismét „valaki pesti” akarja megmondani, hogy mit gondoljanak az erdélyiek. Nem. Álljanak helyt e meghívásért, ha úgy gondolják, hogy feltétlenül szükség volt rá. Álljanak helyet akár Gyurcsány Ferenc meghívásáért is – bár erről azért talán már tudnunk kellene a protokoll-programból… Mondom: hívják, ha kell. De fontolják meg jól azt, hogy egy-egy gesztus valójában milyen helyiértékekkel és helyi értékekkel bírhat. A legkevesebbet kértük, valóban nélkülük, és valóban a nevükben; a legkevesebbet, ami adható a magyarság közös európai jövőjének szolgálatában. E legkevesebb szóba hozataláért is a legnagyobb pofonokat osztották ki. Hát ne velük kezdődjön a sor. Nyilvánítson véleményt a szocialisták azon tagozata, amely a kampány finisében megpróbált hangot váltani – de azóta is csöndben vannak. Félő, hogy akkor akciójuk csupán kármentési kísérlet volt… Mindegy – beszéljen, bárki.
De ezt az ünnepet még hagyják meg
Farkas
Árpádnak. Aki e szavakkal utasította el a közeledés gesztusát:
„E kormány a kettős állampolgárságról
szóló népszavazás előtti kampányában megvádolta a határon túli magyar nemzeti
közösségeket Magyarország és állampolgárai kifosztásának szándékával. E
kormány, pontosabban annak fője ellenünk hangolt kampányának számunkra oly
szomorú sikere után támogatásáról biztosított, és egyben biztatott bennünket
kettős identitásunk megőrzésére és fejlesztésére." És ezt az ünnepet még
hagyják meg Kányádi Sándornak. Akitől verssorok százait idézhetnénk – de most
egy, szinte „mellékesen” elmondott gondolatát hívom ide:
„Miért hittem, hogy a magyar történelem is a mi vidékünkön kezdődött? A közeli
Derzs templomának a falát egykor Szent László freskója díszítette. A falumban
máig csobog a víz a Lajos-kútból, annak emlékére, hogy Nagy Lajos király ott
szállt meg. Aztán ott van a mészárszék. Gyerekkoromban úgy tudtam, hogy
Miklósnak, Toldi Miklósnak ott adták azt a sok májat, amikor lefogta a
megvadult bikát. Vagyis úgy hittem gyermekkoromban, hogy nálunk zajlott a
magyar történelem is. Annyi mindenesetre igaz ebből, hogy mindenkinek az ő
szülőföldjén kezdődik a történelem.”
Farkas Árpád és Kányádi Sándor. Akikkel inkább illik ünnepelnünk. De az a kép, amit most e mondatok mellé fűzök, nem ünnepet idéz. A két költő egy hatalmas erdélyi sas, Kós Károly temetésén néz egymásra. Illetve – a földre. Arra a földre, amelyre illetéktelenek csak nagyon erős lelki megfontolások után lépjenek. Még akkor is, ha hívják őket.
De, amikor hívják, és ők elindulnak, átlépve azt a lelki határt, amelynek megtartásáért kardoskodtak, mondják el fohászként Kós Károly idézett mondatainak további részét: „Kérem azért az én Istenemet hívő, igaz hittel, hogy áldja meg maradékimat, kik szeretni fogják és meg is tartják ezt a kis világot itt a nagy hegyek között, és kérem az én Istenemet, hogy nehéz kezével sújtson le azokra, akik megunják és elprédálják otthonukat, földjüket, apáik szeretetét. Ezt kérem az én jó és igazságos Istenemtől. Szólottam az én maradékimnak."
Tamási Orosz János
.
