2005. február 21. hétfő 22:17
Gyurcsány és a magyar-bolgár
Sokadszor állapíthatjuk meg: Márai „tudott valamit” a szocialista embertípusról. (Hogy azt ne mondják rám: na, megint komcsizik…) Ma, halálának évfordulóján (legalább ma illene sokaknak…) rálapozva soraira, szomorúan aktuális mondatokat találhatunk. Például a méltányos ítélkezésről: „Olyan méltányossággal ítélni a magad ügyében is, mint ahogy méltányosságra neveled magad a mások ügyében. Nincs jogod a türelmetlenséghez, méltatlansághoz, túlzott követeléshez magaddal szemben sem. Ha azt akarod, hogy a világ elismerje emberi rangodat, ismerd el saját magad rangját. S viselkedj annak megfelelően, türelmesen és nagylelkűen. Ne követelj magadtól többet, sem mást, sem rosszabbat, amit te méltányosnak ítélsz mások számára. Nem lehet önmagunkkal szemben feltétlen követelőzni. Iparkodj szerényebb lenni, tudjad erőid gyászosan végesek. Munkában, becsvágyban, emberi igényben szánd magad is, nemcsak a többieket. Nem elég az embereket sajnálni, sajnáld magad is. Te is ember vagy: s oly könnyű ezt a világi versenyben elfelejteni. Nemcsak mások felejtik el; legtöbbször magad is.” Na már most, fordítsuk le ezt a pillanatnyi helyzetre: jogi képviselők fontolgatják, hogy lépéseket tesznek azon honlap készítői ellen, amely a magyarországi romák kiirtását célozta, sőt, György Péter esztéta, az ELTE Média Tanszékének vezetője magánemberként akart feljelentést tenni a játék készítői, valamint az Interneten való megjelenéséért felelős személyek ellen. A Magyar Helsinki Bizottság elnöksége viszont nem hallott arról, hogy a miniszterelnök miként minősítette a szaúdi labdarúgókat, sőt magáról az isztambuli barátságos mérkőzésről sem – állította a Magyar Nemzet kérdésére Kőszeg Ferenc, a nemzetközi jogvédő szervezet hazai elnöke. Miután kollégánk felolvasta a kormányfő kijelentését, Kőszeg nem kívánt reagálni az elhangzottakra. Az Amnesty International magyarországi szervezete sem kíván reagálni Gyurcsány szavaira, miután a jogvédők konkrét hazai kijelentéseket nem kommentálnak – válaszolta a lapnak Rohonyi Péter kampánykoordinátor.
Sokadik, nagyon sokadik példája ez már a magyar álliberalizmus kettős mércéjének. Mert „ál” – hiszen még önmagához sem következetes. Ha arról volt szó, hogy fel kell jelenteni Magyarországot a jobboldal által elkövetett rasszizmus, antiszemitizmus, vagy akár csak sajtószabadság-korlátozás vétsége miatt – ezt soha senki nem habozott megtenni. Egy „elszólást” ezerszeresére nagyítva olvashattunk még aznap a washingtoni lapok esti kiadásában… De most, miközben Gyurcsány Ferenc a németországi sajtó munkatársai előtt is magyarázkodásra kényszerül, bocsánatkérő szózatokat intéz az arab világhoz, aközben Kiss Péter miniszter úr a magyar Parlamentben leinti az interpelláló ellenzéki képviselőt. Járuljunk hozzá az eset mielőbbi elfelejtéséhez azzal, hogy nem emlegetjük, kéri, ami csupán egy fokkal jobb annál, hogy „fogjuk be a szánkat”. Itt tartunk. Szili Katalin pedig – hallgat. Nem reagál, személyes megszólítottként sem, arra a kérdésre: ő nem kért a szaúdiakból, vagy azok belőle…? Diplomáciai mosolyszünet kezdődött felénk, vagy tovább szaporítottuk a sértések számát? Ki hazudott Szili Katalin nevében szombaton a magyar sajtónak? Roppant egyszerű kérdések – de a magyar kormány sunyít, hallgat, és hallgatásra int.
Érjük be a vasárnap esti gyurcsányi válasszal. „Kisfiam, miért törted be az ablakot? Mert egyes lett a matekdogám, mami…” – hangzik a sírós válasz, enyhe arcpír kíséretében. Ilyesfajta dialógus rémlett fel bennem, nézve Gyurcsányt vasárnap este a királyi televízióban. Rossz napom volt, de megbántam és levontam a tanulságot, mondta, ezúttal is készségesen elismerve hibáját. Már-már túlságosan is készségesen. Hiszen egy „elnézést kérek” az ő szintjén körülbelül annyit tesz, mint egy sajtó-helyreigazítás a Fidesz elleni bukott pereket követően. Nem kell komolyan venni… Hallgatom – és félni kezdek.
Mert felrémlik bennem annak rettenete: mintha a nemzetközi politikának korántsem lenne ínye ellenére a gyurcsányi habitus. Amely úgy indított, hogy rossz házigazdának bizonyult Tony Blairrel szemben. Nem tudta élét venni a balatonöszödi csúcs konfrontációinak. De diplomáciai úton elnézést kért. Majd flegmán reagált az unió gazdasági feddéseire – majd; tudjuk. Ne vesszünk el a részletekben, de emeljük ki a sok-sok részlet összeálló képét: mintha senki sem bánná a „nagyok” közül azt, hogy a magyar miniszterelnök – kicsi. Nem termetben, hanem személyiségben… Tanulgatja a diplomáciát, de mindenek előtt azt sajátította el: én helyből olyan kicsi vagyok, amire más nekifutásból is képtelen lenne. Ebben még a gőg és a dölyf is segítségemre van, hiszen ezek csak afféle mosolyogtató szokások. A nagyok erről jegyzik meg az embert; tudjátok, az a lakli fiatalember, tele elfojtott gátlással, pszichés zavarokkal, súgnak össze a diplomatafeleségek. A férjurak meg ennyit sem jegyeznek meg róla – hiszen egy kis ország kínos malőrjeit legfeljebb a bulvárlapok archiválják. És, a kellő időben, amikor netán valahol valami komoly javaslatot próbálunk tenni – elő is fogják venni.
Ha csak a mi túlbuzgó miniszterelnökünk nem tesz valami még frenetikusabb kijelentést, mondjuk, a magyar-bolgár után. Mert némi ismeretei, legalább hallomásból, a bolgárokról is lehetnek…
Tamási Orosz János
.
