Szégyentelen szégyenkezés

A leghatározatlanabbul cáfolom azt, amit az Internet egyik ingyenes patkánylyukát felhasználva valaki sugalmazott és tematizált. Valaki – ennél pontosabbat gerinces tulajdonságok nélküli lényekkel beglobalizált, következmények nélküli országunkban nincs módom mondani. A törvény szigorát számon kérni, és törvénytelen helyzetet emlegetni egy olyan helyzetben, amelyre nincs megfelelő törvény – képtelenség. Adatvédelemről faggatózni egy olyan országban, amelyben az adatvédelmi biztos mindössze „aggályosnak” mondja a helyzetet, és csak „feltételezi” bizonyos jogi következmények lehetőségét – értelmetlen. Mi is történt? „Csontra járatódik” a közbeszédben egy olyan lista, amelyről nem tudni: ki készítette, ki készíttette és ki tette közzé? A rendszerváltást követő második magyar miniszterelnökkel próbálnak hitelesíttetni egy olyan listát, amelynek valódiságát az első miniszterelnök fia (vajon milyen közméltósági titulus viselőjeként?) vélelmez eredetiként. Nem egy kocsmában, nem egy baráti sörözgetés közben – hanem a magyar média nyilvánosságának terében. Nevetséges. És ki önként jelentkezik, kit „levadászni” próbálnak a listán szereplők közül, azért, hogy valljon, vagy tagadjon. Széna, vagy szalma, várják tőlük a választ; miközben a „vadak” és a „hajtók” életében is eltelt, azóta, tizenhét-tizennyolc esztendő. Amely hitelesít, akár a közéletben, akár a személyes kapcsolatok terén – gondolhatnánk. De nem egészen. Bár azért érdekes – tőlem például olyanok várnak cáfoló magyarázkodást, akik egyébként örülhetnek, hogy szóba állok velük; és olyanok nyilvánítják ki hozzám tartozásukat, függetlenül a lista állításának igazától vagy hamisságától, akiknek barátságában persze sohasem kételkedtem, de mégis meglepett néhányuk tisztességének ilyen csorbíthatatlan mércéje. E szempontból roppant tanulságos volt számomra ez a néhány nap – köszönet érte „szakértő ’90”-nek.

Másfelől azonban kíváncsian várom a HIV-fertőzöttek, a homoszexuálisok, a bolti lopás miatt valaha elítéltek, a pedofilnek látszók, vagy bármilyen deviáns magatartás összefüggésében meggyanúsítható emberek nyilvános listáját. Persze – most mindenki mondhatja, hogy nincs arányban a két kategória társadalmi veszélyessége. Valóban, mondom én – hiszen mennyivel jobb, ha csak az derül ki a szomszédomban lakó kedves öregúrról, akire időnként rábízom a négy-ötéves kislányomat (amíg leszaladok kenyérért, vagy gyógyszerért), hogy húsz évvel ezelőtt írt néhány jelentést a barátairól, mintha az, hogy már háromszor ült megrontás miatt. Egyfajta kritérium szempontjából feloldható-e a személyes adatok védelmének „aggályossága” – ha ugyanakkor azokhoz – állítólag – mindenkit alkotmány által garantált állampolgári jogok fűznek? És jogállamnak tekinthető-e az az ország, amelyben a jelenleg érvényben lévő átvilágítási törvény szempontjait messze nem kielégítő lista (listák) megjelenése után az adatvédelmi biztos, a belügyminiszter, az igazságügy-miniszter és a főügyész nem indít egy azonnali, összehangolt, átfogó, büntetőjogi vizsgálatot a lista készítői, terjesztői, Internetre történt elhelyezői ellen? (Olvastam a szánalmas magyarázatokat a feladat lehetetlenségéről – no de akkor, eddig, hogyan ítélték el a heckereket, a pedofil tartalmak terjesztőit, és más, internetes bűncselekmények /illegális pénzlehívások, adatmanipulációk, stb/ vétkeseit? Nem folytatom. Mindez fölösleges egy, a méltóság tulajdonságait nélkülöző médiában, s egy minden következmények nélküli országban. Ahol, egyébként, Szegvári Katalin „kemény hangúnak” minősített kirohanása a valósághoz képest alig volt több a szférák zenéjénél…

Ami pedig, ezek után, engem illet: a leghatározottabb határozottsággal cáfolom azt, amit a lista sugall személyemről. Ennek alapjául el kívánom mondani: átestem az átvilágító bírák eljárásán. Akik egy személyemről szóló „hatos karton” alapján érintettnek véltek. Döntésüket a bíróságon támadtam meg, s a bíróság a határozatukat hatályon kívül helyezte, újabb vizsgálat lefolytatásának lehetőségét sem engedélyezve számukra. Mert a közel három évig tartó vizsgálat során egyetlen általam aláírt nyilatkozatot, általam közölt, vagy tőlem hallott információt, egyetlen jelentést, egyetlen engem futtató tartótisztet sem tudtak felkutatni. Nem csoda, nem voltak ilyenek. És most itt egy, állítólag 15 éves lista. Kezdjem elölről? Egy – a média és a kormány-politika által országnyi méretűvé tágított – patkánylyukban? Fölösleges lenne. Inkább csöndben figyelem tovább az aljasságok kontrájára és rekontrájára épülő leggyűlölködőbb barakkot; szégyentelen szégyenkezéssel. S számolom, magamba beőrizve, az igaz embereket. Öten már vannak – nem tudom, eljutok-e tízig…?

Tamási Orosz János felhatalmazásából és kérésére közöljük a Fővárosi Bíróság ítéletét.
A bíró és az alperes ügyvéd nevét személyiségi jogok védelme miatt kitakartuk.