2005. április 01. péntek 22:45

 

Az Úr éltessen minket!

 

 

Kedves idős testvéreim, miközben azt kívánom nektek, hogy derűsen éljétek le azokat az éveket, amelyeket az Úr mindnyájatok számára kiszabott, szeretnék maradéktalanul osztozni veletek azokban az érzésekben, amelyek életemnek ebben a szakaszában eltöltenek engem, több mint 20 éves péteri szolgálat után… Minden, az életkorból fakadó korlát ellenére, meg tudtam őrizni az életkedvet. Hála legyen érte az Úrnak! Szép dolog, ha az ember az utolsó pillanatig Isten Országáért éghet.

 

Ugyanakkor nagy békességgel tölt el, ha arra a pillanatra gondolok , amikor az Úr majd magához szólít: az életből az Életre! Ezért gyakran a szomorúság árnya nélkül ajkamra jön egy ima, melyet a pap mond a szentmise bemutatása után: In hora mortis meae voca me, et iube me venire ad te - Halálom óráján hívj engem magadhoz, Uram és parancsold, hogy hozzád jöjjek. A keresztény reménység imája ez, mely azzal, hogy a jövőt az isteni jóság oltalma alá helyezi, nem rontja el a jelen órájának örömét.

 

„Iube me venire ad te!”: ez az emberi szív legmélyebb vágya, azokban is, akik nem tudnak róla.

 

Ó, élet Ura, add meg, hogy ezt egyre világosabban tudjuk, és életünk minden szakaszát ajándékként értékeljük, mert telve van további ígéretekkel.

 

Szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy minden nap irgalmas karjaidba veszel minket.

 

És ha eljön a végső „átmenet” pillanata, add, hogy derűs szívvel induljunk, nem sajnálva azt, amit magunk mögött hagyunk, hiszen ha a hosszú keresés után Veled találkozunk, újra megtalálunk minden igazi értéket, amit itt a Földön megismerhettünk. És újra találkozunk mindazokkal, akik előttünk távoztak el a hit és a remény jelében.

 

És te, Mária, a zarándok emberiség Anyja, „imádkozzál érettünk, most és halálunk óráján.” Ölelj minket mindig szorosan Jézushoz, a te szeretett Fiadhoz és a mi testvérünkhöz, az élet és a dicsőség Urához. Amen!

 II. János Pál pápa, 1999.

Vissza a kezdőlapra