2005. május 19. csütörtök 20:55

 

A felzárkóztatás helyzete és igénye az Európai Unióban

 

A bővítés feladta a leckét és lépésre kényszeríti a kicsit lomha Uniót magát. Megnőttek ugyanis a tagállamok és a régiók között eltérések, s ezért ez eddiginél is nagyobb felzárkóztatási támogatásokra van szükség. Az Európai Parlament azt szeretné, ha az Unió az összes bevételének (GNI) 0,41 százalékát erre fordítaná.

A 25 tagra kibővült Európai Unióban minden korábbinál nagyobbak a fejlettségbeli különbségek, ezért az aktív felzárkóztatási (kohéziós) politikára soha nem volt olyan szükség, mint most. Az Európai Bizottság  úgynevezett harmadik időközi jelentése a bővítés óta megfigyelhető tendenciákat veszi számba. A jelentést úgy állították össze, hogy különös figyelemmel voltak a foglalkoztatás növelésének Lisszabonban kitűzött céljaira. A fejlettség és a foglalkoztatás tekintetében jókora szakadékok vannak a kibővített Európai Unióban. Durván 140 millió ember él olyan régióban, ahol a helyi termelés az EU átlag 75 százaléka alatt van. A Közösség feladata, hogy a lisszaboni célokkal összhangban elősegítse a gyorsabb növekedést – véli Danuta Hübner, a regionális politikáért felelős biztos. Kérdés, hogy lesz-e erre elegendő forrás. Az Európai Parlament a bevétele 0,41 százalékát szánja erre a célra, s ez elegendőnek látszik.
A feladat óriási, az alábbiakban néhány adattal mutatom be, hogy mi a helyzet. A tagállamok közül Magyarországon a legnagyobbak a belső különbségek. Hazánkban a mutató számok  nőnek. A legszegényebb és a legfejlettebb 20 százalék között az 1995-ös ráta még 2 volt, 2002-ben már 2,6. Ami a tagállamok közötti fejlettségbeli különbségeket illeti, Lettország az EU-átlag (GDP) 41 százalékával az egyik, 215 százalékával pedig Luxemburg a másik véglet. Érdekesség, hogy Írország az uniós átlaghoz képest 132 százalékkal a második legtehetősebb tagállammá nőtte ki magát. Összességében egyetlen új tagállam sem éri el az EU-25-ök átlagos GDP-jének 90 százalékát, Lengyelországban, Lettországban, Litvániában és Észtországban pedig még a felét sem.
A tíz legfejlettebb uniós régió az EU-átlag 189 százalékán állt, miközben a tíz legelmaradottabb csak 36 százalékon. A 64 uniós régióban lakók negyedének az egy főre eső GDP-je nem éri el az uniós átlag 75 százalékát, ami a legbőkezűbb strukturális támogatásokra való jogosultság alapját képezi. Az új tagállamok lakosságának a 90 százaléka lakik ilyen elmaradottnak számító régióban, pusztán Prága, Pozsony, Budapest, Ciprus és Szlovénia a kivétel. Ezzel párhuzamosan az EU-15-ök lakosságának 13 százaléka él csak a legelmaradottabb kategóriába tartozó térségben, zömében Dél-Görögországban, Portugáliában, Spanyolország és Olaszország déli részén, továbbá a kelet-német tartományokban. A jelenlegi állás szerint 16 régi tagállambeli régiót sújt a statisztikai hatás, jelesül az, hogy GDP-jük a szegényebb országok csatlakozása miatt a jogosultsági küszöb fölé emelkedett. További 13 régió természetes úton nő ki a strukturális alapok első számú célterületéből, miután az ő GDP-jük már az EU-15-ök átlagának 75 százaléka felett van.
A jelentés szerint a tagállamok átlagos foglalkoztatási szintje 2003-ban 62,9 százalék volt, ami messze elmarad a lisszaboni stratégiában célként kitűzött 67 (2005-re), illetve 70 százaléktól (2010-ben). Tulajdonképpen csak négy tagország teljesíti máris a 70 százalékos szintet: Dánia, Svédország, Hollandia és az Egyesült Királyság), miközben Lengyelország 51,2 százalékon áll csak. Az új tagországokban negyedével kellene növelni a foglalkoztatás mértékét (7 millió új munkahely) a 70 százalék eléréséhez. Ami a regionális szintet illeti, a régiók lakosságának csak negyede él olyan térségben, ahol a foglalkoztatási szint eléri a 70 százalékot.
A termelékenység terén a tagállamok közötti különbségek nagyobbak, mint a foglalkoztatásban. Lengyelországban és a három balti államban az EU-25-ök átlagának mindössze 30 százaléka a termelékenység, miközben Luxemburgban és Írországban 150 százalékon áll a mutató. Összességében Portugália kivételével valamennyi régi tag jobban áll produktivitás tekintetében, mint az új tagállamok. 

Az, hogy mennyiben lesznek sikeresek a felzárkóztatást szolgáló szép tervek, az azon múlik, hogy a kormányok meg tudnak-e egyezni egymással és a Parlamenttel a 2007 utáni időszakról.

Surján László

Vissza a kezdőlapra