A

Az európai alkotmány elé

("In glücklicher Verfassung", Joachim Fritz-Vannahme írása, Die Zeit 2005. május 12.)

Európa félelmet és rossz hangulatot kelt annak ellenére, hogy valójában egy sikertörténet

Még sohasem szidták Európát annyit mint ma. Terjed a félelem a németek között - bérdömpingtől, szociális leépítéstől, állásexporttól. Minden problémáért "Brüsszelt" okolják, még a saját kormányok hibáiért és mulasztásaiért is. Aki manapság pozitívan beszél Európáról, már nem tesz túl jó lapra/vesztes pozícióból indul.

Ezen a héten szavaz a német parlament az európai alkotmányos szerződésről. Az igen szavazatok egyértelmű győzelme mellett csak kevés ellenszavazat lesz, azon polgárok bosszúságára, akiknek az egésszel tele van a hócipőjük. Akármennyire is érthető a szociális helyzet rosszabbodásától való félelmük, ennek semmi köze nincs ahhoz, amiről ez a nagy nap szól. Az alkotmányos szerződés egy sikertörténet folytatása és nem pedig a régi világ állítólagos hanyatlásának előidézője.

Európa szekere még sosem ment olyan jól, mint ma. Mindössze hatvan évvel a háború után 450 millió ember él itt egy egyedülálló közösségi formában. A patetikus hangulat ennek a sikernek a tükrében már rég idejétmúlt, csak a mindennapok jó gyakorlata számít. Az "Európai Álom" melyet az amerikai Jeremy Rifkin úgy csodál, már régóta valóság.

Az Atlanti Óceántól a Bug folyóig (határfolyó Lengyelország és Belorusszia ill. Lengyelország és Ukrajna között - a szerk.) minden diktatúra eltűnt egymás után. Három évtizeddel ezelőtt a portugálok és a spanyolok elűzték Salazar és Franco szellemeit. Húsz évvel ezelőtt Lengyelország még egy kommunista rezsim alatt nyögött, ma már virágzik a szociális piacgazdaság és a demokrácia. Vlagyimir Putyin a Vörös téren győzelmi parádén masíroztatta katonáit - a kis baltikumi szomszédok, az észtek, a lettek és a litvánok ezt ugyan kissé gyanakodva nézték, de abban a megnyugtató tudatban, hogy ők már az Európai Unió és a NATO tagjai.

Ez az Európa már jó ideje több mint egy egyszerű közös piac, melyben egy nagyszámú embercsoport viszonylagos jólétben él, akárcsak az Egyesült Államokban. Ma ennek a közösségnek 25 tagja van, amely hamarosan 28-ra bővül, a közösséget a közös értékek kánonja tartja össze, melynek lényegét olyan kifejezésekkel lehet leírni, mint az emberi jogok, jogállam, tulajdon, szabadság, felelősség.

Az 1957-es Római Szerződések által szabott ruha - melyet hat tagállam gazdasági közösségének elit klubjára méreteztek - már régóta túl szűk volt. Európa politikusai ezért a 90-es években megpróbálták a jól bevált ruhadarabot kibővíteni. De hiába, a Maastrichti és a Nizzai Szerződések csak fércmunkáknak bizonyultak, melyek nem felelnek meg teljesen az új erőfeszítéseknek és a jövőbeni bővítéseknek.

Csak egy parlamenti képviselőkből és kormánypolitikusokból összehívott Konventnek sikerült a nagy dobás. A módszerek és az elvárások jóval túlnyúltak az eddig megszokottakon: eltérően a korábbi szerződésektől, ezúttal a tagjelöltek is - Törökországgal együtt - közreműködtek a munkában, mely nyílt vita formájában zajlott. A bővített Uniónak olyannyira szüksége van egy alkotmányos szerződésre, mint Németországnak az Alkotmányára, mely maradandónak bizonyul.

Az alkotmányos szerződés a legjobb munka, amely a Közösség történetében a Római Szerződések óta született. Kifeszíti az íjat a törvényhozási eljárásoktól kezdve - melyet jelentősen egyszerűsít és "Brüsszel" illetve a tagállamok kompetenciáit világosabban szabályozza - egészen az Alapjogok Chartájáig, amely az EU-s polgároknak szabadságot, egyenlőséget és szolidaritást biztosít. Minden új tagállam és tagjelölt először elkötelezte magát a vállalkozás szabadsága, majd az adatvédelem mellett, akárcsak a tanulás joga, és az ingyenes munkaközvetítés mellett.

Létrehozták a Tanács elnöki funkcióját; az elnököt két és fél évre választják, feladata, hogy biztosítsa a kormányfők munkája számára szükséges folytonosságot. Létrehoztak egy polgári kezdeményezést is; egy millió aláírás összegyűjtésével kezdeményezni lehet, hogy a Bizottság cselekedjen egy bizonyos ügyben. Az Európai Parlament hatásköre tovább erősödik; a jövőben már a parlament fog dönteni az egész költségvetésről, a tekintélyes agrárbüdzséről is ő szavaz, és a Bizottság elnökét is ő választja. Végül a nemzeti parlamentek befolyása is megszületett, amelyek minden egyes EU-s törvénytervezetet kezdettől fogva követni tudnak és meg tudják akadályozni.

Ezáltal a 'demokrácia-deficit' - amelyet oly gyakran szemére hánynak az Uniónak - kisebb lesz.

De nem csak a polgárok, vagy az államok jogait erősítik. Jövőben Európa az egész világ előtt is könnyebben meg tud mutatkozni: az új EU-s külügyminiszter - aki az Unió egyetlen reprezentánsaként miniszteri címet visel és egyidejűleg a Bizottság alelnöke is - rendelkezik a brüsszeli hatóság világszerte működő apparátusa felett. Ha egy tagállamot megtámadnak, vagy terrortámadás áldozatává válik, fennáll a szövetségesi kötelezettség.

Néhány kritikus számára ez a szerződés túl messzire megy, mivel állítólag egy "Szuperállamot" kíván létrehozni, és kiveszi a nemzetek, vagy a "polgárok" kezéből az önrendelkezést. Mások szerint viszont - szociális tekintetben, vagy a demokrácia kérdésében - nem megy elég messze. Egyesek "több" Európát kívánnak, mások pont ettől félnek és "kevesebb" Európát szeretnének. Ennek a két kifogásnak a legjobb egyezmény sem tud eleget tenni.

Valóban követtek el hibákat is. Ilyen hiba alighanem annak a fogalomzavarnak a kialakulása, mely egy nagy és idős államférfi fiatalos túlzásának köszönhető. Valéry Giscard d'Estaing, a Konvent elnöke talán túl korán vezette be a köztudatba az 'alkotmány' szót. Ez egy nyelvbotlás, hiszen ez még nem alkotmány. Stílusában az első 114 cikkely valóban egy alkotmány szintjére emelkedik, ami azonban ezután következik, az néhány száz oldal gyakorlati EU-politika - szokás szerint bonyolult formában - a belső piactól a polgári védelemig. Aki a Tízparancsolat szűkszavú eleganciáját várta tőle, csalódott lesz. Aki ezzel szemben a régi uniós szerződéseket szereti lapozgatni, megkönnyebbül.

Hiba volt még a javaslatról egy másfél éves maratoni szavazássorozat keretében dönteni. Elvetették azt a szép ötletet is, hogy egész Európában, nemzetenként, egy és ugyanazon napon szavazzanak az alkotmányról - akár a parlamentben, akár a szavazóhelységekben. Ebben az emelkedett pillanatban minden EU-s polgár számára világossá vált volna, hogy szavazatát nem a saját kormánya ellen vagy a saját kormányáért adja le.

Két hét múlva szavaznak a franciák és a hollandok. A szavazás mindkét országban a borotva élén táncol. Mi történik egy nem esetén? Sok francia egy szociális utópia által táplált ideális szerződésről álmodozik. Ez egy veszélyes álom. Mivel ha a nem kerülne túlsúlyba a szavazáson a vita holtponthoz érne. Nagy katasztrófa ugyan nem fenyeget rögtön, ahhoz a régi szerződések Európája túl erősen áll. De a felek krízisszerű bénultságba esnének. A közösség belülről, de először is a nemzetközi szintéren lebénulna. Oda lenne az alkotmányos szerződés elánja és becsvágya. Csak a szöszmötölés és az alkudozás maradna, többre már nem telne. Akkor inkább csináljunk nagyvonalú politikát egy ilyen munkával a tarsolyunkban.