A

Nagyszerű elemzést adott közre a Magyar Szó a francia népszavazás hátteréről. Az alábbiakban ezt olvashatni. Érdemes felfigyelni, hogy a nem érvei általában távolról sem köthetők magához az alkotmányhoz. Olyan jelenséggel állunk szemben, mint a határon túliak állampolgárságával kapcsolatos magyarországi népszavazáson: a politikai szereplők megvezették az embereket, érzelmeket keltettek saját céljuk érdekében. Az ilyen döntéseket, amelyek becsapásra alapulnak, tetszik vagy nem tetszik a tartalmuk, a demokrácia megcsúfolásának tartom. Bálint István cikkével kapcsolatban csak egy kifogásolható van: a címe, amelyet általában nem is szerző ad. Lesz, vagy nem lesz, most lesz, vagy csak a távolabbi jövőben az Uniónak alkotmánya, lehet fontos kérdés, de maga az Unió nem múlik rajta. (sl)

Biológiai csodára várva,

avagy új fejezet a nemek között megkülönböztetés elleni harcban

Tojik vagy nem tojik, ez most a kérdés!

Akadályozzák, hogy serkentsük gazdaságunkat, a költségvetési hiány néhány százalékponttal nagyobb hiánya miatt, közben Franciaországban 3 millió munkanélküli van – ez lett a szélsőjobb és a szélsőbal közös jelszava az európai alkotmánnyal kapcsolatos francia népszavazáson, ahhoz, hogy „nem"-et mondjanak. A szélsőjobb álláspontja még egyszerű: az alkotmány ellen vannak, mert - ahogy a francia lapok mondják – „a szuverenitás utáni nosztalgiájukban” abban az ország függetlenségének korlátozását látják, hogy Le Pen kijelentse: „mindazok, akik igennel szavaznak, Franciaország nemzeti érdekei ellen vannak.” A baloldalon már bonyolultabb a helyzet: az alkotmány ellen vannak a kommunisták és szakszervezetük, a Parasztszövetség, a baloldali értelmiség egy része, sőt néhány szocialista vezető, például Laurent Fabius, az egykori miniszterelnök is. (A közvélemény-kutatás szerint a Szocialista Párt nagy többséggel kiállt az alkotmány mellett, de a párt szavazói között 59:41 az arány a nem javára.) A kommunisták álláspontja egyszerűen összegezhető abban a tételben, hogy az alkotmány túl liberális és túl kevéssé szociális. Fabius azért van az alkotmány ellen, mert többet vár tőle: az EU szintjén szavatolt minimálbért, közösen finanszírozott közmunkákat, az adórendszer összehangolását. A globalizálódás ellen harcoló José Bové pedig kiadta a jelszót: „Egy szociális és demokratikus Európáért”, tehát az alkotmány ellen, mert azt „a globalizálódás logikája diktálta ideológia hatja át”.
Ehhez hozzá kell adni az általános elégedetlenséget a munkanélküliséggel, a szociális vívmányok lefaragásával, Párizs befolyásának csökkenésével, sőt a szembefordulást az EU eddig legnagyobb bővülésével, a tíz új tag, köztük 8 volt kommunista ország felvételével, amit az utca embere így fogalmaz meg: „Engem nem érdekel az egész EU, ám nem akarom, hogy ide jöjjön egy csomó keleti, és veszélyeztesse a megélhetésemet.” Mindebbe még belevegyül egy adag törökellenesség, ezt Philippe de Villiers, a Mozgalom Franciaországért nevű párt vezetője úgy fogalmazott meg: „Ha nem akarjátok, hogy Törökország bent legyen az EU-ban, szavazzatok nemmel!” És közrejátszik ebben egy francia sajátosság, ezt az El Pais című spanyol lap így jellemezte: „A franciáknak megvan az a rossz szokásuk, hogy az urnákat az éppen aktuális kormány elleni tiltakozásra használják fel”, most éppen Chirac és kormánya ellen akarnak tiltakozni. (Még Jospin, a szocialisták egyik volt miniszterelnöke is azzal érvelt: „a franciák dühösek, elégedetlenek, és okuk van arra, hogy dühösek legyenek”, de sietett hozzátenni: „az alkotmány ellen szavazni annyi, mint büntetni Franciaországot”, tehát nem a kormányt.) Így állt össze az az Európa számára megdöbbentő helyzet, hogy egész május közepéig többségben voltak a „nem” hívei: tavaly novemberben a Pas-de-Calais-ban rendezett próbaszavazáson a voksok 59,45 százalékával győzött az „igen”, de az év elején már 63 százalékban vezettek a „nem” hívei, hogy ez az arány április 30-ra 52 százalékra csökkenjen, május közepén már ennyivel vezettek az „igen” hívei, de a népszavazás előtt ismét a „nem” van többségben.
Kor- és kórtünet, hogy Franciaországban ilyen helyzet alakulhatott ki. Éppúgy, mint ahogyan annakidején a rendszerváltás országaiban - a kicsinyes politizálással is serkentve - azt latolgatták, hogy az EU melletti és elleni érvek közül melyik nyom többet a latban, és a politikusok nem mondták ki, hogy Európa és Fehéroroszország között kell választani. Az általános európai elbizonytalanodás és borongós hangulat hatására a kicsinyes politizálás itt is túl nagy befolyásra tett szert, túlságosan elvesznek az apró részletekben, azok befolyásolják a hangulatot, akik vagy többet, vagy kevesebbet vártak az alkotmánytól. És nem az alapvető dolog kerül előtérbe: az európai alkotmány elfogadásával semmit sem veszítenének, hisz később még lehet tovább haladni a megkezdett úton, az alkotmány elvetésével viszont elakadna mindaz, ami pozitívat az EU jelent és hozott a kontinensnek. Ráadásul az egész ellenkezés ellentmondásos. Nemcsak azért, mert azok a francia parasztok elégedetlenkednek, akik az EU agrárpolitikájának legnagyobb haszonélvezői voltak, azok a franciák, akik minden évben az eurók milliárdjait kapták az EU-tól. Azért is, mert berzenkednek a „brüsszeli bürokrácia”, „a brüsszeli bürokraták szabályozási mániája” ellen, közben a régi hatalmat: a pénzek osztogatását, a külföldi verseny kirekesztését, az állami beavatkozást akarják visszaadni saját bürokráciájuknak, holott máris az a helyzet, hogy Párizsnak akkora adminisztrációja van, mint az EU-nak.
A leglényegesebb azonban, hogy a problémákat a EU nélkül is meg kell oldani. Ahogy a Nouvel Observateurben fogalmazott az „igen” egyik híve: „Franciaországnak az európai alkotmány nélkül is ugyanazokkal a megpróbáltatásokkal, ugyanazokkal a kihívásokkal és az áttelepülésből, a bolygóközi szabad cseréből vagy az ázsiai versenyből eredő veszélyekkel kellene szembenéznie.” Mert választani nem az alkotmány elvetése vagy elfogadása között kell, hanem a szabad világkereskedelem és a begubózás között. A között, hogy kitartanak-e az eddig kialakult világgazdaság és nemzetközi kereskedelem mellett, amelynek Franciaország is a jólétét köszönheti, vagy ellene fordulnak, mert az eddig az európai országoknak kedvező versenyben olyan versenytársak jelentkeztek, akikkel szemben már csak áldozatokkal, reformokkal, a nadrágszíj összébbhúzásával bírják a versenyt, vagy mert az eddig tönkre ment textilipar után a mezőgazdaság átalakulása is felgyorsul. Azt kell eldönteni, hogy megindulnak-e az Enver Hoxha-i állam kialakulása felé, az úton, amelyen már az első lépések is tragikusak lehetnek.

BÁLINT István

Európa a tét