2005. május 17. kedd 09:23
A Magyar Szegénységellenes Hálózat nyílt
levele
a „100 lépés” programjával kapcsolatban
Örülünk, hogy a sok halasztás után talán
történik valami, ami javíthat a munkához jutás esélyein, szolgálhatja az
igazságosabb elosztást. Ugyanakkor a gyors lépések kockázatokkal járnak,
amelyek a szegényeket is érinthetik. Nyílt levelünkben ezekkel kapcsolatos
aggodalmainknak adunk hangot. Minthogy nagyon kevés a hiteles információ,
vállaljuk annak kockázatát, hogy rémhírekre vagy álhírekre reagálunk, mert
félő, mire a javaslatok elkészülnek, már késő lesz ahhoz, hogy aggodalmainkat
figyelembe vegyék. Levelünkben olykor visszaidézzük saját korábbi
vállalásainkat és követeléseinket.
1. Tudomásunk szerint a „versenyképesség” olyan prioritássá vált, amely
lehetetlenné teszi a szociális kiadások érdemleges javítását. Ezzel tovább
növekszik a szakadék a régi tagállamok és köztünk. Ilyen feltétel mellett az
elosztást csak úgy lehet igazságosabbá tenni, ha másoktól a szegényebbek
javára elvesznek. Ez esetenként elfogadható lehet, máskor azonban súlyos
ellenérzéseket szülhet a szegényekkel szemben. E mellett a szegénységben élők
és az intézmények hiányai olyan nagyok, hogy csak a meglévő források
átcsoportosítására szorítkozó intézkedés nem fog érdemi segítséget jelenteni.
Tudjuk, a források bővítése csak fokozatosan lehetséges. Ezt el kell
fogadnunk, de nélkülözhetetlen a kormányzat hosszabb távú elkötelezettsége a
hiányok fokozatos felszámolására, a színvonal fokozatos emelésére, akkor is,
ha ez a közös források bővítését igényli.
2. A szegénység egyik legfájóbb ügye a gyerekek szegénysége. A 2004-2006-ra
szóló Nemzeti Cselekvési Terv a Társadalmi Összetartozásért egyik fő célja a
gyermekek szegénységének csökkentése, a mélyszegénységben élő gyermekek
helyzetének javítása. 2003-ban a 2,2 millió gyerekből 430 ezer élt a
legszegényebb tíz százalékos sávban, a létminimum fele alatt. Azaz a gyerekek
20 százaléka él mély szegénységben. A legszegényebb harminc százalékos sávban
él a gyerekek közel fele. Ők is még a tisztes megélhetés számított minimuma
alatt élnek (KSH adatok). Ezeken a hiányokon az sem segítene, ha a felső tized
minden gyerekellátását elvonnák, hiszen ott csak a gyerekek 5%-a él. Ez alatt
a szint alatt pedig már nem gazdagok a családok. 2004-ben és 2005-ben alig
történt valami a szegények helyzetének javítása érdekében. A most tervezett
változtatások legföljebb a szinten tartást biztosíthatják. Ha most csak
elindulni lehet is, 2006-tól feltétlenül szükséges a legszegényebb
családcsoportok: sokgyermekesek, kisgyermekesek, egyedülállók, fogyatékos
gyermeket nevelők ellátásainak érezhető emelése. Ehhez új források kellenek.
3. Egyetértünk a háromféle gyermekellátás összevonásával – azzal, hogy
„építőkockákból” állítsák össze a családok sajátos helyzetéhez igazodó
„csomagokat”, figyelembe véve a nagycsaládot, fogyatékosságot stb. Ez
megszüntetné azt a szegények számára gyakran megalázó, anyagi helyzetüket
azonnal megrendítő, ráadásul munkára ellenösztönző gyakorlatot is, aminek
következménye a segélyek azonnali elvonása minimális jövedelememelkedésnél.
Fontosnak tartjuk viszont, hogy azok a mai természetbeni ellátások, amelyek a
segélyhez kapcsolódnak, például az ingyenes vagy kedvezményes iskolai étkezés
stb. ezzel ne csorbuljanak.
4. Tudjuk, hogy a szegénység csökkentésének leghatékonyabb eszköze a
foglalkoztatás bővítése, a munkanélküliek megfelelő munkához és bérhez
juttatása. Üdvözöljük az ilyen irányú lépéseket. Látjuk, hogy történtek
erőfeszítések a szegények lakhatása érdekében. Ám mindeddig kimaradt minden
segítségből az a 300-400 ezer ember, akik tartósan kiszorultak a
munkaerőpiacról, és akiknek ma sincs reményük arra, hogy belátható időn belül
munkához vagy ellátáshoz jussanak. Sürgősnek tartjuk, hogy a közösség
elismerje és biztosítsa minden tagjának emberi méltóságát és emberhez méltó
léthez való jogát.
5. A szegénységben élőket közelről érinti az egészségügy tervezett
változtatása. Az eddigi információkból nem világos, hogy hogyan értendő az a
gyakran ismételt mondat, mely szerint csak az vehesse igénybe az ellátást, aki
fizet. Mit jelent ez a gyerekek és idősek esetében? A MSZEH meggyőződése, hogy
bármilyen is az egészségügyi rendszer, a gyermekek teljes ellátása az
’alapcsomag’ része kell, hogy legyen. Az idősek esetében a korábbi
járulékbefizetés kell, hogy a biztosítás alapja maradjon. Gondot jelent az
előbb említett 300-400 ezer ember, akiknek ma biztosan nincs pénzük
járulékfizetésre. A fizetésre képtelenek esetében a biztosítási díjat
valamilyen módon a köznek át kell vállalnia. Így is kérdés, hogy hol lesz a
határ az alapcsomag, a biztosítási csomag és a fizetésre kötelezett „extra”
csomag között. Félő, hogy a versengő magánbiztosítók tevékenységüket nem
fogják az „extra” csomagra korlátozni. A szélesedő fizető ellátások ugyanúgy
kikezdhetik az egészségügyi ellátás egységét, ahogy ez az iskolák esetében
történt, és végül a szegények számára semmi, vagy a rossz emlékű, amerikai
típusú szegényellátás marad. Európában az egészségügyi ellátás mindenütt a
szolidaritás elvén szerveződik. Arra – a nálunk alkotmányos jogként rögzített
– értékre épül, amely szerint mindenkinek hozzá kell jutnia az egészségügyi
ellátáshoz. Ezeket az elveket Magyarország sem adhatja föl.
Budapest, 2005. május 11.
A Magyar Szegénységellenes Hálózat
nevében
a Hálózat Koordinációs Testülete
.
