2005. április 26. kedd 21:50

 

Száz apró lépés egyhelyben toporogva

 

Egy lépés előre, két lépés hátra. Csak ezzel a közhellyel minősíthetjük Gyurcsány Ferenc kampánystratégiáját. Mert erről van szó – ha bárki azt feltételezte, hogy a miniszterelnök(?) hivatali idejének hátralévő részét az ország állapotának javításával foglalná el, az téved. Ahogyan Kovács László az előző ciklus harmadik évében, 2001 május elsején a Városligetben hivatalosan is útjára indította a visszaszámlálás szocialista kampányát, úgy ő is – most – hasonló lépéseket tervez.

Miközben egyértelműen beismerte, hogy alkalmatlan egy kormánykabinet vezetésére.

Mert hogyan is fogalmazott az infantilisként hangzó „százlépés” bejelentésekor? A HVG-nek a kormányfőhöz közeli körökből is megerősített információi szerint a miniszterelnök már a kongresszus előtt eldöntötte - sőt egyes szabaddemokrata vezetőkkel is megosztotta -, hogy pénzügyminiszter-cserével „hitelesíti” a fordulatot. Mondandója tartalmi részének fogadtatását április elején egy, a koalícióhoz közel álló értelmiségi körben is megszondázta. A kormány egyfajta agytrösztjének szánt - magánszemélyek (Dessewffy Tibor politológus, Babarczy Eszter eszmetörténész, Hammer Ferenc médiaszociológus) által alapított - Demos Magyarország rendezvényen a kormányfő lényegében ugyanazt mondta el, mint a kongresszuson. Érzékeltetve ugyanakkor azt is, hogy megelégelte a minisztériumi apparátusok bátortalan próbálkozásait: „Tévednek, akik azt gondolják, hogy azért nincsenek reformok, mert én egy gyáva fickó vagyok. Jó, talán gyáva is. De kérem szépen, milyen reformokról tetszenek beszélni? (...) Mihez van ma támogatás? Miben értünk egyet? Semmiben, semmiben! Én kihúzhatok háromszáz fiókot a Parlamentben és ötszázat a minisztériumokban, nincsenek kidolgozott, kész, átfogó, összefüggő reformprogramok" - fakadt ki Gyurcsány Ferenc politológus-elemző hallgatósága előtt.

S az azóta sem cáfolt beszámoló egyértelmű képet tükröz.

Kezdjük, sokadszor is, az elején. Gyurcsány úr aprónként megvagyonosodott. Mindeközben egy lépést sem tágítva a szocialista párt holdudvarából; vélhetően nem is tágíthatott onnan, hiszen néhány tranzakcióban – feltehetően – ő is csak egyike volt a közvetítőknek. Majd úgy gondolta, hogy visszatér a közvetlen politizálás légterébe. (Csak oda, mert a földön, közben, nem nagyon sikerült landolnia…) Medgyessy tanácsadójaként működött – olyan hozzáértően, hogy valahogy nem sikerült megfelelő tanácsokat adnia. Majd miniszterként debütált – egy olyan tárca élén, amelyet lemondása után fel is oszlatott. Eképp fölöslegesnek ítélvén azt a munkát, amit korábban elvállalt.

Nem fontos, hogy valóban fölösleges-e – maradjunk most csak az ő gondolkodásmódjának nyomon követésénél.

Friss miniszterelnökként kijelentette: lendületben az ország. S akinek ezt a lendületet – esetleg – nem sikerült tapasztalnia, az eldiskurálgathatott Gyurcsány úr legkülönbözőbb megnyilvánulásain; amelyekkel – első körben – sorra bebizonyította, hogy túl sok diplomáciai érzékkel nem nagyon rendelkezik. De még csak jó ízléssel sem; mert sértő kijelentéseinek többségére egy jól nevelt hétköznapi ember sem ragadtatja magát. Közben odavizionált elénk egy Nemzeti Fejlesztési Tervet – amely – nagy jóindulattal – egyfajta építészeti látványtervhez hasonlítható. Olyan épület makettrajza, amelyhez egyetlen kivitelezési tervdokumentáció nincs hozzácsatolva. Mintha úgy fognánk hozzá egy építkezéshez, hogy a kivitelező bemutat egy panorámaképet, de halvány segédfogalmunk sincs arról, hogy milyen szerkezetet, milyen anyagokat, építészeti elemeket, közműcsatlakozást, bármi részletkérdést hogyan is képzel. Milyen árfekvésben. Mennyi idő alatt.

Mint Wagner úr a kikötőben. Látja ott azt az öt fénylő pontot, kérdezte a pályakezdő útonállótól. Ott csak egy lámpa pislákol, válaszol az ifjú. Na, a maga korában én is annyit láttam, legyintett Wagner úr. Na menjünk, szólt.

És hasra esett.

Ahogyan immáron két miniszter is, egy hét leforgása alatt. Bár korábban mindkettőért síkra szállt a kabinet elnöke. Most viszont mind Draskovics, mind Németh esetében olyan indokokat fogalmazott meg, amelyekre korábban ő maga mondta azt, hogy nem állják meg a helyüket, nem indokolják egy miniszter leváltását. Azért ez, úgy gondolom, lényeges pont. Még a látszatra sem adtak – nem azt mondták, hogy az eddigi munka ugyan elfogadható volt, de a jövőben új stratégiára van szükség, amelyben eltért kettőjük – a miniszterelnök és az adott miniszter – szakmai véleménye. Nem. Ugyan, ködösen, ez is megfogalmazódott, de markáns hangsúlyt kaptak mindkettőjük esetében olyan események, amelyeket – megtörténésük idején – Gyurcsány nem tartott megtorlandónak. Épp ellenkezőleg – ha szabad például önöket a gazdatüntetések során tanúsított magatartására emlékeztetnem. Önöket – mert őt fölösleges lenne…

De meddig terjed nála a türelmi idő?

Hiszen, a fentebb idézettek szerint, kijelentette: „én kihúzhatok háromszáz fiókot a Parlamentben és ötszázat a minisztériumokban, nincsenek kidolgozott, kész, átfogó, összefüggő reformprogramok”. Ő mondta – ezt most, véletlenül, nem mi állítjuk. Mi ezt csak korábban, és azóta is, el-elmondtuk néhányszor. Mit jelent ez a gyakorlatban? Hogy sem a korábbi – örökölt – miniszterek, sem az általa hivatalba emelt hat miniszter, eddigi hivatali ideje alatt semmit sem csinált. Nem készítettek sem rövidtávú, sem középtávú programot – sőt, a hosszú távra vizionált Nemzeti Fejlesztési Tervhez sem járultak hozzá, mindeddig, semmivel. Pedig hat hónap – hosszú idő. Én például nem nagyon értek a lakásfelújításhoz, s tegnap, amikor valaki azt ajánlotta, hogy gipszkartonoztassam be az eléggé elhanyagolt falakat családi házamban – csak néztem rá, értetlenkedve. De egy nap múltán már elég pontos fogalmaim vannak a témáról – pedig csak az Internet adatbázisára, és egy-két telefon lebonyolításába került kiokosodásom. Elnézést a kitérőért – de úgy gondolom, hogy ha egyetlen embernek egy ilyen fontos kérdéshez elég egy nap, akkor egy miniszternek, és a hozzá rendelt szakapparátusnak hat hónap alatt minden hivatali fiókot illik telepakolnia reformprogramokkal.

Ha valóban szükség van rájuk.

De nincs.

Mert a valódi tét – a választás. Ezért minden reformelképzelés nagy ívben félresöprendő. Jönnek ismét a kampánylépések – szja-csökkentési tervek, adóreform és adószigor, vállalkozói hitelkonstrukciók, nem is sorolom; majd elmondják ők a választásokig, minden kilométerkőnél. A lényeg, hogy addig se kelljen csinálni semmit – gyönyörködhetünk és bóklászhatunk egy mindent felemésztő, lázas semmittevés forgatagában. Miközben nézzünk egy apró konkrétumot. A keddi parlamenti ülésen napirendre került néhány szocialista képviselő törvényjavaslata arról, hogy mégse automatikusan szűnjön meg minden közalkalmazott és köztisztviselő jogviszonya 65 éves korában. Ez a tavaly év végén hozott döntés ugyanis elég nagy vihart kavart. A mostani tervezet szerint, akinek kinevezése vagy vezetői megbízása határozott időre szól, az ennek lejártáig tovább dolgozhat, akinek állását pedig csak pályázattal lehet betölteni és az eredménytelen volt, az a köztisztviselő vagy közalkalmazott egy év haladékot kap. A javaslatról vita nem volt.

Na már most – az első, igen egyszerű kérdés, hogy mi történik azokkal, akik megbízása határozatlan időre szól. Egy iskolai igazgató-helyettesé például. Aki – és a példám konkrét – a tavalyi év vége óta szeretné tudni, hogy akkor neki most idén nyáron el kell-e mennie nyugdíjba, vagy nem? Mi több: a tantestület is nagyon szeretné ezt tudni, mert ők nem örülnének a távozásának. Ő maga sem. De hogyan fog szólni a törvény? Mire kötelez, mennyi időt hagy a személye pótlására, satöbbi. Kérdések, amelyekre a válaszok azért biztosan nem ezt az egy embert érdeklik – de a törvényjavaslatról vita nem volt.

Csak arról, hogy ki legyen a köztársasági elnökjelölt.

A távolban öt fénylámpa, induljunk, mondom energikusan.

És hasra esünk.

Miközben a Gyurcsány-kabinet száz óriási lépést mímelve, hatalmas lendülettel toporog, egyhelyben állva.

Billentsük már ki őket…

 Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra