2005. május 28. szombat 17:11

 

Sólyom és a Negyedik Köztársaság

 

Egy állításban minden bizonnyal igaza van Lendvai Ildikónak: ez valóban tisztább helyzet. Mondata folytatásában azonban már kételkednénk: „egy jobboldali és egy baloldali jelölt közötti választásban a szabad demokratáknak most már talán több oka van, mint eddig a baloldali jelöltet támogatni” – bírta kifejteni; s mi ez, ha nem egyike a klasszikus freudi elszólásoknak…? Mert hiszen, kanyarodjunk csak vissza az alapokig. Azok, akik elmaradt rendszerváltásról, vagy – megengedőbben - annak máig sem véget ért folyamatáról írnak és beszélnek, egy dologban általában egyet szoktak érteni.

Létrejött az Alkotmánybíróság. Egy olyan jogállami intézmény, amely képes a legerősebb kontroll alatt tartani az egyes kormányok hibás döntéseit épp úgy, mint feltárni az államhatalmi szervek eljárásának jogtalan következményeit. Az Alkotmánybíróság első elnöke, mint az köztudott, Sólyom László volt.

Na már most: konszenzuson alapuló jelölését utólag az egyik politikai oldalhoz kötni – erős demokrácia-tagadás. És súlyosan árulkodó a személye elleni ódzkodás akkor, ha átpörgetjük: milyen alkotmánybírósági döntésekben is vett részt? Kimutatta – ennél többet, sajnos, máig sem tehetett - a több ponton is alkotmány-ellenes ügynöktörvény elfogadhatatlanságát. Feltárta az igazságtalan – jogtalan – magánosítás jó néhány rendeletét. „Kigyomlálta” a Bokros-csomag jogellenes rendelkezéseit - még mielőtt azok sokaknak okozhattak volna kárt.

De nem csak személyiségi jogaink sérthetetlensége mellett emelt szót a legelsők között, s emel, alkotmánybírói mandátumának lejárta után is, hanem az élővilág gazdag változatosságért, a jövő nemzedékek jogaiért is. Fellépett a Szársomlyó védelmében, a dunai vízlépcsők ellen, a természetvédelem jogi biztosítékainak érdekében, s most legutóbb a Zengő védelmében nyújtott útmutatást a környezetüket féltő, törvénytisztelő állampolgároknak.

Következetes – ugyanakkor erős egyéniség. Talán nem is az az elsődleges kérdés, hogy személyében alkalmas-e köztársasági elnöknek, hanem az, hogy a köztársasági elnök intézményéhez jelenleg társított hatáskör elegendő-e az ő, ennél lényegesen erőteljesebb személyiségének?

De erről később – maradjunk a „tiszta helyzetnél”. Amely kétségtelenül előállt. A Fidesz szimpátia-szavazása (amelyet sokan most szánalmas módon igyekeznek annulálni) két gesztus gyakorlásához is lehetőséget nyújtott. A polgárok megköszönhették Mádl Ferenc eddigi tevékenységét; ugyanakkor megnevezhették azt a személyt, akit szívesen látnának utódjakét. Ez utóbbi – Sólyom László. Az MDF kinyilvánította szimpátiáját – szintén Sólyom László mellett. Az SZDSZ egyértelműen szorult helyzetbe került, hiszen a jelölt személye csupán a Lendvai-féle hagymázas megközelítésben köthető valamely párthoz – ugyanakkor az Alkotmánybíróság köztiszteletben álló elnökére azt mondani, hogy „pártpolitikus”, míg Göncz Árpád esetében ezt utólag sem felróni; nos, ez elég védhetetlen öngól lenne. Nem az első az SZDSZ történetében – de minden bizonnyal az utolsó… Így tehát van egy három-párti jelölt, szemben az MSZP saját berkein belül sem elfogadott jelöltjével. (Gondoljunk jelölésének kongresszusi szavazat-arányaira.) Kész, ennyi, mondhatnánk filmes zsargonnal.

Ám ami fölött semmiképp sem szabad átsiklanunk, az az MSZP egyértelműen többértelmű veresége. Mert Lendvai Ildikó kijelentésének tartalmára már utaltam: mi ez, ha nem a rendszerváltás tökéletes tagadása? Egy közjogi méltóság elfogulatlanságát vonja kétségbe – egyfajta jobboldali machinációként állítja be annak megvalósulását. E törekvés egyenes párhuzama egyébként az is, ahogyan évek óta akadályozzák az Alkotmánybíróság létszámának szükséges kiegészítését. Mintha egyenesen várnának arra a lehetőségre, amikor az Alkotmánybíróság munkája – a bírák akadályoztatása miatt – ellehetetlenül… Mondjuk ki tehát harmadszor is: Lendvai Ildikó kijelentése, az abban rejlő minősítés, magát a rendszerváltást kérdőjelezi meg – ezzel tehát ellent mondva minden, a „rendszerváltást előkészítő reform-tevékenységekről és belső ellenzéki műhelyek”-ről szóló utólagos legenda-gyártásoknak.

E mellé párosulnak Gyurcsány Ferenc kijelentései. A pártelnökségi miniszterelnök szerint a közös kormányzás sikerei szempontjából talán nem lenne nagyon szerencsés, ha a szabad demokraták az államfő-választás kérdésében az ellenzék két pártjának támogatására szegődnének – olvashattuk. „Ez ma általam nem látható módon terhelhetné a későbbi kormányzást, márpedig, szerintem, aki egy országot kormányozni akar, elsősorban arra kell ügyelnie, hogy amit meg akar valósítani, annak a támogatásához legyen meg minden fajta feltétel: személyi, politikai, lelki" – mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A kormányfő kiemelte: a köztársaságielnök-választás pillanatáig érdemes azzal próbálkozni, hogy Magyarország köztársasági elnökét ne az ellenzék adja.

Tetszettek volna megfelelő személyt jelölni, felelhetjük enyhe ráutalással egy elhíresült mondatra… Ám, ami ennél fontosabb: miért lenne, kérdezzük meg ismét, Sólyom László az ellenzék jelöltje? Mert személyében, úgy tűnik, nagyobb konszenzus született, születhet, mint a szocialisták jelöltjének esetében? Aki mellett saját pártjának egyharmada sem áll; így tehát – amennyiben a képviseleti demokráciában elvárható személyi felelősség, következetesség, és nem a „pártfegyelem diktatúrája” érvényesül a jelölést követő szavazás során – úgy Szili Katalin úgy nagyjából a képviselőz szavazatok egyharmadára számíthat.

Kínos blamázs.

Jobb lenne, ha visszalépne – már nem csupán saját belső békéje érdekében.

Mondanám, ha sajnálatot ébresztene bennem a szocialisták több hónapnyi vesszőfutása.

Csak ebben az egy kérdésben többszörösen vereséget szenvedtek. Megtagadták a rendszerváltás szinte egyetlen valóban működő vívmányát; ugyanakkor kinyilvánították teljes demokrácia-deficitjüket. Avagy nem erről tanúskodik-e az, hogy ciklusidejük kétharmadáig legkevesebb öt kormányprogrammal (Száz Nap, Európa-terv, Lendületben az ország, Nemzeti Fejlesztési Terv, Száz Lépés…) álltak elő. Puccsal cseréltek miniszterelnököt; a fontosabb tárcák élén évente cserélnek minisztert. A gazdaság helyzetét minden európai összehasonlító táblázatban sikerült lényegesen rosszabb pozíciókba navigálni, mint ahogy ez három évvel ezelőtt állt. Miközben létrejött egy uniós csatlakozás – amelyből, azért, sokkal pozitívabb szaldót is lehetett volna „kihozni”. Lásd ehhez a velünk egyszerre csatlakozott kilenc ország mutatóit… De ez egy másik kérdés – bár megéri sokszor, sokadszor is elővenni.

Azonban ne hagyjuk ki azt sem demokrácia-deficitjükből, hogy erőfölényük ellenére is képtelenek voltak tisztességes koalíciós alkut kötni. Már-már szánalmas és komikus az, ahogyan az SZDSZ pórázán vergődnek… Egy szabaddemokrata miniszter lényegében úgy járatódik le, ahogyan akar. A lemondatása fel sem merül. A szabaddemokrata főpolgármester azt nyilatkozza, hogy „azok ott azt szavazzák meg, amit én akarok”, és a szocialista önkormányzati képviselők hallgatnak. Gyurcsány „száz lépéseinek” sorozatos kritikáit kapja a koalíciós párttól – más kérdés, hogy általában jogosan… Összegezve: a szocialista párt létszámfölénye ellenére sincs hatalmi erőfölényben a szabaddemokratákkal szemben, és ez csak egyet bizonyít: máig sem tudták elsajátítani a demokratikus hatalom-gyakorláshoz szükséges – elengedhetetlen – kompromisszumok megteremtésének technikáit.

Egy ízig-vérig diktatórikus utódpárt sajátossága ez, amely tehetetlenül vergődik egy olyan helyzetben, amikor az állam már nem, mint erőszak-szervezet működik…

Hát ennyit Sólyom László jelöltségének tiszta helyzetéről…

S amire fentebb utaltam – számomra az a valóban izgalmas kérdés. Hogy – megválasztása esetén – Sólyom Lászlóban lesz-e annyi erő és energia, hogy nagyobbra nőjön, mint amennyire ezt a közjogi méltóság jelenlegi tartalma megengedi? Mert törvényt ugyan nem alkothat – de (talán) rábírhatja a törvényalkotást arra, hogy számolja fel alkotmányos mulasztásait. Hogy elérje: ne váljon gyakorlattá az, ami ebben a ciklusban is. Csak az igazságügy-miniszter törvényjavaslatai tizenhétszer buktak el az alkotmánybíróság előtt… És az is izgalmas kérdéssé válhat: Sólyom László miképpen fog vélekedni egy – esetlegesen – ismét szoros választási eredmény ellenőrzésének kérdésében?

Mert hogyan is vélekedett erről 2002-ben? A Kossuth rádió 16 óra című műsorában (április 27-én) kifejtette: „…a töredékszavazatok beszámításának jelenlegi rendszere sérti az egy ember-egy szavazat alkotmányos elvét. Az alkotmányban foglalt jogegyenlőség elve ugyanis megkívánja, hogy minden szavazatnak egyenlő hatékonyságúnak kell lennie. Amikor 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal kidolgozta a jelenlegi választási rendszert, akkor nem látták előre, hogy a pártok olyan választási stratégiát követnek majd, amellyel, az eredeti szándékokkal ellentétesen, a maguk hasznára duplán kamatoztathatják a töredékszavazatokat. Való igaz, hogy az a szavazó, aki az első fordulóban olyan pártra szavazott, amelynek jelöltje a második fordulóban egy másik párt javára visszalép, a második fordulóban mandátumhoz juttathatja a másik, szövetséges párt jelöltjét, miközben hozza magával az első fordulóban leadott szavazatát. Ezzel plusz mandátumhoz juttathatja a visszalépett jelölt pártját is. Az így nyert plusz szavazat, érvelt Sólyom László, sérti a választójogi egyenlőség alkotmányos elvét. A jogalkotónak a jövőre nézve kötelessége kiköszörülnie az alkotmányos csorbát - tette hozzá -, ha a kétely megalapozott…”

Nos, amennyiben marad a demokratikus „papírforma”, akkor mintegy másfél hét múlva nem csupán magánemberek és „maradékelven” is nehezen kapaszkodó politikusok, hanem a Magyar Köztársaság elnöke is azon az állásponton lesz: ideje több ponton is átgondolni a magyar választójogi törvényt. De, miközben Sólyom László alkotmánybíró és Sólyom László magánember közjogi vélekedései nagy érdeklődést keltettek – vajon mire elegendőek egy olyan köztársasági elnök gondolatai, akinek legfeljebb annyi lehetősége van, hogy (bár talán előre tudja a megfelelő választ) kétségek esetén alkotmányossági normakontrollt kérhet utódaitól…

Vagy megteremti a Negyedik Köztársaság létrejöttének lehetőségeit.

Nos – amennyiben a szabaddemokraták mégis meghátrálnak, és Szilire voksolnak – legalább tudni fogjuk, hogy valójában mitől aggódnak…

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra