2005. június 06. hétfő 21:03
Hármas, hetes, dáma
Lényeges szabály: leosztás után az osztótól balra ülő játékos kezdi a kört. Megteszi a kezdő tétet, vagy passzol. Amennyiben az utóbbit választja, úgy a következő játékos kezdi a licitet. Nos: a tét most az volt, hogy ki nem mond igazat. Ezért logikus lépésnek tűnt – utólag legalábbis nyilvánvalóan annak -, hogy ebben a partiban a jó játékos kivárásra játszik. Tehát tudomásul veszi az osztótól balra ülő kártyapartner döntését; de szárazon tartja a puskaport. Az első kör végén az osztó úgyis megkérdezi, hogy a játékosok szeretnék-e kicserélni egy, vagy több lapjukat. Ha igen, a játékos a nem kívánt lapokat csukva az asztalra teszi, és az osztótól - a talon tetejéről - megkapja a lapokat. Akár az összes lapunkat is lecserélhetjük… Ezután újabb licit következik, amíg el nem érjük a megfelelő húzásszámot. A licitálás addig folytatódik, amíg egy teljes körön át senki sem akar tétet emelni (tehát meg van elégedve azzal), vagy - az utolsó licitáló kivételével - mindenki kiszállt.
Ezután a játékosok sorban kiterítik lapjaikat.
Addigra, persze, ha elég ügyesek vagyunk, már pontosan tudjuk: kinek jöttek be a korábbi blöffök. Ki az, aki látszólag royalflösre licitált, ám valójában színflöst szorongatott a zsetonhalom mögött. És ki az, aki még azt sem, pedig mindvégig magabiztosan licitált. Ám csak azért, hogy a tétet a látszólag passzívan meg-megadó partnernek kellően felsrófolja. Mert az talán már kiismerhetően játszik; esetleg korábban sokat kockáztatott drillekkel, vagy fullokkal, és – bár ezt a többiek nem tudják az asztal mellett – ők igazából közös kasszára játszanak. És aki így, a sorozatos bebukások után, kitrükközte ingujjából a kárósor felsőházát. Az győz, akinek a legmagasabb értékű lap vagy lapkombináció van a kezében, illetve - egyedül maradt a licitálás után.
Bár a póker közismerten nem csapatjáték…
A póker – nem az.
Amúgy, teljesen azonos értékű lapkombinációk esetében, a nyertesek osztoznak a kasszán.
Természetesen feltehető a kérdés, így, az első kör végén, hogy illik-e pókerezni egy olyan kérdésben, amely a legmagasabb közjogi méltóság betöltőjének személyét dönti el? Talán igen, talán nem… Egy biztos: a válasz előtt tudnunk kell azt, hogy abban mindenki egyetértett – itt és most még semmi sem dől el. Nem lesz kétharmados többség egyik jelölt mellett sem; ugyanakkor kórusban folyt a vádaskodás arról: ki rejteget egy ötödik ászt a kabátujjában? Kibújni minden paktumvád és egyéb titkos megállapodás gyanúja alól – ma ez volt a legfontosabb. És – amennyiben egyszer s mindenkorra elfogadjuk a politika szabályairól azt, hogy „bármi megengedhető, ami megengedő” -, akkor a Fidesz-MPSZ ötletadója hétfőn délután, a köztársasági elnök személyének megválasztásáról szóló parlamenti szavazás első fordulója előtt, a tisztábbnál is tisztább helyzetet teremtett. Talán emlékeznek még Lendvai Ildikó kijelentésére: a két jelölt megismerése tiszta helyzetet eredményezett.
Majd azonnal elkezdődött a „ki fog átszavazni” össznépi társasjátéka.
Épp azok tették a választás körülményeit egy tisztátalan taktikai játékhoz hasonlatossá, akik most ezzel vádolják a legnagyobb ellenzéki pártot. Hiszen a miniszterelnök az utolsó pillanatban sem árulta el személyes szimpátiájának kedvezményezettjét; így akár azt is feltételezni lehetett, hogy arra készül: kiiktatja a politikai ellenfeleként is szóba jöhető Szili Katalint. Ehhez – partnerként – titokban talán még támogatja is a jelölt ellen következetesen tiltakozó koalíciós párt tagjait. Senki sem zárta ki, hogy a második forduló előtt ugyanúgy előhúz a kabátujjából egy köztársasági elnökjelöltet, ahogyan elővarázsolt az ismeretlenségből egy kulturális minisztert… De azt sem lehetett tudni: mennyire következetes és őszinte a kisebbik ellenzéki párt, illetve a függetlenek köre. Hiszen – valamiért – mindkét csoport esetében felmerülhetett a gyanú: sólymot röptetnek és sziliettet árnyalnak… (Ennyit a szóviccekből – olvastam, hogy ezektől már falra másznak a számomra legellenszenvesebb netlap írástudói. Nos – irány a vakolat…) Miközben – mire is kellett mostanában reagálni? Arra a vádra, hogy akár a Fidesz kereszténydemokratái is Szilire voksolnának – mert hogy tisztelik mély vallásosságát. Azt azonban elfelejtették megemlíteni a közvélemény felé, hogy valóban elhangzott egy ilyesfajta nyilatkozat – valamikor februárban. Azon kontextusban: két vagy több szocialista jelölt esetében mi lenne az egyik vízválasztó szempont. Az akkori nyilatkozatot hónapokkal később elővenni, és egészen más értelmezésben tálalni – hát ez sem olyan elegáns, elvtársak… A lényeg: minél mélyebbre süllyedt a nyilatkozat-háború, annál egyértelműbb volt: van bőven takargatni való. És van miért azt gondolnunk: a titkos szavazás jótékony anonimitását élvezve valakik a legkeményebb blöffre játszanak.
Amíg az osztó jelt nem adott. S amíg a tőle balra ülő játékos el nem kezdte a kört. Bejött a hármas – a negyedik játékos (ha kell, nevezzük taktikusnak) kivárt. Tiszta helyzet, a dátumra pillantva, hogy holnap a hetes is mellé kerül. S hogy a harmadik ász lesz vagy (valamelyik) dáma? Pikkeljük meg – s azt már együtt…
Tamási Orosz János
.
