2005. június 09. csütörtök 20:24

 

Történelmi fiaskó volt, Ferenc

 

Az egyre nyilvánvalóbb: Áder János „keretlegényes-tempóját” leszámítva semmi egyéb nem történt a köztársasági elnök megválasztása során. Legalábbis az egyre inkább lecsengő, nyugvópontra jutó, a közös többszöröst nem túl eredeti leleményességgel megtaláló kormánypárti(?) sajtó cikkeit olvasva – ez a benyomásunk. Mert amúgy mindenki a tőle elvárható demokrácia-maximumon teljesített. A szocialisták jelöltek, a szabaddemokraták pedig nem fogadták el a jelöltet. Ennyi. Hogy azért – ettől függetlenül – illett volna egyezségre jutniuk, együttműködő koalícióhoz illően, az egyre kevésbé érdekel itt már bárkit is. Sikerült egy tökéletes köztársasági elnököt találni, hirdetik fennen, csak az a roppant sajnálatos, ahogyan ezt az amúgy zavartalan eseményt (lásd a demokrácia ünnepe, és hasonló approximációk) Áder ámokfutása szégyenletessé tette.

Na már most, akkor olvassuk már végre ki a sorok közül: amennyiben Szili lett volna a köztársaság elnöke, úgy rossz döntés születik. A fent említett sajtóközlemények ezt üzenik. Márpedig Áder János és a Fidesz taktikája nélkül ez valósul meg. Befut a tökéletlenebb (bár ambíciók tekintetében talán eltökéltebb) jelölt. Akit most kórusban ünnepelnének, ugyanott, ugyanazok… Mindegy. Nem fontos. Már nem. Mocskolódni márpedig kell, érzékelhető most is a liberális értelmezéssel átfogalmazott hajózási elv; ne törődjünk vele. Csak jegyezzünk meg egy-két további, átgondolásra érdemes szempontot.

Például Mécs Imre szerepét – aki a tisztesség ősz bajnokaként vonul majd be e választás évkönyvébe; pedig talán nem vagyunk túl méltánytalanok vele akkor, amikor legalábbis kétségbe vonjuk: valóban nem lehettek-e személyes elfogultságai Sólyom Lászlóval szemben? Gondoljunk csak arra: kinek s minek is köszönheti azt, hogy országgyűlési képviselőként – az alkotmánybíróság alkotmánysértésen kapta őt? És el is marasztalta, annak rendje s módja szerint. Igen: Sólyom Lászlónak. Aki az általa vezetett testület élén határozott állásfoglalást tett közzé az „ügynöktörvénnyel” kapcsolatban. Amely állásfoglalással szembemenetelve „ámok futotta” útját a Mécs-bizottság – s ezért meg is kapta illő feddését. Igaz – már a Sólyom-nélküli Alkotmánybíróságtól; ám az a 2003-as ítéletében is hivatkozott a korábbi, 1994-ben kelt döntésre. Amelynek értelmében átvilágítás csak aktív politikus esetében kezdeményezhető; ezért a Mécs-bizottság, az általa folytatott vizsgálódás (és a tíz nyilvánosságra hozott név esetében) személyiségi és kegyeleti jogokat is sértett. Ám Mécs Imre e nyilvánvaló jogsértés ellenére sem kért, azóta sem, bocsánatot az érintettektől; csupán az őt elmarasztaló sajtócikkek szerzőit perli, előszeretettel… És most – törleszthetett. Látszólag egy olyan koalíció feszültség-mentesítése mellett kardoskodva, amely koalíció létrejötte már önmagában megkérdőjelezhet minden egykori – őszinte, vagy megjátszott – szabad kezdeményezések hálózatán belüli másként gondolkodást…

Remélem, elég nyakatekert voltam ahhoz, hogy az olvasó értse, miről beszélek, ugyanakkor a mondataim ne képezhessék egy feljelentés alapját…

Aztán – van itt egy másik szempont is. Kicsinyeskedő kukacoskodás, bocsátom előre, sietve. A maga nemében legalább olyan komolytalan, mint a Fideszt ért vádaskodások; ugyanakkor nem árt eltűnődnünk fölötte. A nagy szavazat-számolgatásban ugyanis valahogy szó sem esett két logikus módon érvénytelen voksról. Vagy két egyértelműen szocialista táborból érkező, de Sólyomra leadott szavazatról. Az utóbbi eset természetesen már egy nagyon nagy erkölcsi mérce megnyilvánulása lenne esetünkben; de a tartózkodást kifejező érvénytelen szavazócédula a reálisan is elvárható egyéni tisztesség kifejeződése lett volna. Gondolom – kezdik már érteni. Személyes érintettség esetében ugyanis, amikor egy választás során maga is a jelöltek között van, az ember vagy nem szavaz, vagy – elegánsan – az ellenjelöltre adja le szavazatát. Hogy ne rajtam múljon az eredmény; ez így korrekt. S ugye, a szocialista frakcióban két személyében is érintett képviselő volt. Az egyik természetesen Szili Katalin – aki vajon milyen érzésekkel szavazott önmagára? S a másik Mandúr László. Aki már tudhatta, hogy párttársa megválasztása esetén ő lesz majd az Országgyűlés elnöke. Így az ő személyes érintettsége is egyértelmű – az ember nem szavaz egy olyan esetben, amely az ő személyes előmenetelét is érinti. Nem elegáns. Nem etikus. Nem tisztességes.

Tessék? Hogy a szocialistákról beszélek? Igen. A legnagyobb állításokat önmagunkról a legapróbb léptekkel lehet a legjobban bebizonyítani… Hát itt volt, kérem tisztelettel, egy ragyogó alkalom. Láss csodát: a végén talán még ki is derül, hogy a két közismert fővárosi szocialista átszavazó Szili és Mandúr volt. Előbb-utóbb bevállalják, hiszen hozhat a konyhára ez a hazugság is… Csak arra kérem az olvasót: aztán ne vegyék fejemet, ha kiderül, hogy adtam egy használható tippet nekik…

****

Gyurcsánynak nem tudok. Azon kívül, ami már százszor elhangzott: a részéről már elegendő lenne egyetlen egy lépés is… Csak ezen a héten, negyvennyolc órán belül, kétszer is bebizonyosodott, hogy alkalmatlan a miniszterelnöki teendők ellátására – és még csak csütörtök délutánt írunk. Hol van még a szombat délelőtt; a szocialista sanszsánc-szeánsz. (Ezt csak amolyan újabb nyelvtörőnek szántam – bár írhattam volna útelágazoguzásodást is. Mert az a szombat vagy erről fog szólni, vagy semmiről…) Tehát kétszer is, mondom; s az első természetesen a Gyurcsány által is fiaskónak nevezett elnökválasztás. Így igaz: történelmi fiaskó volt, Ferenc… Egy nem a megélhetési politika jegyében működő kormánykoalíció ilyen esetben természetes módon szűnik meg; ahogyan a miniszterelnökkel szembeszegülő miniszterek távozása is nyilvánvaló. Nem a felmentésük; az egy egészen más tészta; hanem a lemondásuk felajánlása. Hiszen vagy a miniszterelnök tekintélyét tartják szem előtt – vagy saját pártjukét. A kettő konfrontálódhat, természetesen, a legtisztességesebb körülmények között; de következmények nélkül semmiképp sem. Persze – nehéz dió.

Hiszen volt már úgy, nem is olyan régen, hogy a szocialista párt miniszterelnöke fel akart menteni egy szabaddemokrata minisztert – s végül őt rúgta ki a pártja. Ez most is bekövetkezhet? De akkor – ugyan nagyon utólag már – le kell vonnunk az egyértelmű következtetést: 2002-ben nem a legerősebb párt kapott kormányalakítási megbízást…

Kedves szocialisták – csak nem erről van szó…?

S hogy miként bukott meg Gyurcsány másodszor is? Az egyik kereskedelmi televízióban, szerda este. A műsorban kérdezni lehetett a miniszterelnököt, személyesen, szemtől szembe – és kérdeztek is tőle. Most persze – savanyú a szőlő alapon – el lehet mondani: vállalta az ütközést. A nyílt találkozást. A valóban egyenes kérdések óráját. Csak ennyi azonban – édes kevés. Az első kérdező egy huszonhárom éves fiatalember volt. Pontos, lényegre törő, egyenes kérdéseket tett fel. Például arról: a GDP növekedésének ígérete ellenére a mutató héttizednyi százalékpontot csökkent; az ígérthez képest pedig már másfél-két százalék körüli a negatív eltérés. Miért? Gyurcsány visszakérdezett: maga hogyan oldaná meg? A fiatalember frappánsan visszaszólt: „ha tudnám a választ, jelöltetném magam miniszterelnöknek, és végrehajtanám. Nem egy huszonhárom éves suhanctól kérnék tanácsot. Maga ezt teszi – tehát alkalmatlan a feladatára”. Igen – ilyen egyszerű. Elég a dumából, a süketelésből, a mellébeszélésből, a visszakérdezésekből. Amelyek során egyébként rendre kiderül: gyakran nem kellene, mert a válaszok után Gyurcsány nem győzi visszavonni, átfogalmazni, pontosítani az elképzeléseit…

A következő kérdező azt firtatta: miért szüntették meg a lakáshoz jutás kedvezményeit; illetve mikor fogják bővíteni a Fészekrakó-programot, úgy, ahogyan azt ígérték? Feltehetően ősszel, felelte Gyurcsány. Ez mit jelent pontosan, tanakodott a kérdező. A feltehetően azt, hogy feltehetően, hangzott a miniszterelnöki verdikt. Majd meg is magyarázta: neki nem az a dolga, hogy megígérjen valamit, hanem az, hogy megvizsgálja a lehetőségeket. Egy orvos-asszisztens kérdésén pedig egészen meglepődött. Aki azt állította: ő egy olyan egészségügyi dolgozó, aki nem, hogy ötven százalékos fizetésemelést nem kapott, hanem semmilyet sem, már negyedik éve. Az nem lehet, heveskedett Gyurcsány. Akkor pereljen, mert magának az jár. De nem jár, szólt szelíden a hölgy, mert rólunk megfeledkezett a törvény betűje. A műsorvezető pedig közbeszólt: azt igazolni tudja; a műsor előkészítése során nagyon sok egészségügyi dolgozó jelezte ezt a problémát. Erről most hallok először, hüledezett a kormányfő, de utána fogok nézni…

Hát – nem tudom. Talán a diktatórikus vezetésre hajaz a modell, de én mégis azt vártam volna: ott és akkor, azonnal felhívja az egészségügyi miniszterét. És rákérdez: valós-e a felvetés? Nem kell, hogy minden törvény minden cikkelyét kívülről tudja – de, amennyiben megbízhatóságra törekszik, egy ilyen telefon belefért volna. Hogy csak ő nem tudja, vagy már ketten lettek volna a problémával…

A vége felé összegzési lehetőséget is kapott Gyurcsány. És összegzett. Hogy lám, kiderült, mindenki csak pénzt kér tőle. Hogy neki hogyan legyen jobb, azt reklamálja. Pedig a miniszterelnök csupán annyit tehet: megpróbálja igazságosan szétosztani az állam által megtermelt javakat. Azt, amit önök befizetnek, adóban, magyarázta, azt tudom csak elosztani. Ennyi a dolgom; ennyit tehetek.

Ha valamit alkalmatlanságnak, és az alkalmatlanság beismerésének nevezünk, akkor ez az volt. Vastagon. Mert – ha nem tudná – kedves Gyurcsány Ferenc: nem ez a miniszterelnök dolga. Hanem a valódi programalkotás. Létrehozása egy olyan konstellációs együttállásnak, egy lehetőség-halmaznak, amelyen belül mindenki képessé válhat a benne rejlő maximum mozgósítására. Az adórendszer nem ellenérdekelt a személyes motiváltsággal; a szellemi és tárgyi infrastruktúra mindenütt rátalál a neki legjobban megfelelő illeszkedési pontra a társadalom hálójában, rácsszerkezetében. Amikor egy miniszterelnök önmagát kincstárnoknak tekinti, aki csupán azt teheti, hogy felügyeli a javak elosztását – hát azt a rendszert sokféleképpen nevezhetjük és nevezzük is. De a demokrácia nincs ezen kifejezések között…

Viszont – mégis van egy talán használható tippem a miniszterelnök számára…

Van - egy jó hírem. Olvasom, hogy hét régiót lefedő képzési program indult az önkormányzati szektor, a területfejlesztésben érintett intézmények, valamint a civil szereplők támogatására; a jelentkezők közül elsőként a Budapesti Kommunikáció Főiskolán kezdődött el a kurzus. A Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében közel kétmilliárd forint keretösszegű, országos projekt részeként vehetnek részt a hallgatók a „Projekttervező a Strukturális Alapokra" elnevezésű kurzuson. Az intézmény ősztől megduplázza a választható tanfolyamok számát, így a projekttervező, projektvégrehajtó és közbeszerzési képzések mellett például horizontális szempontok szakértője programot is választhatnak az érdeklődők. A 2005-2007 közötti időszakban várhatóan 7200-an vesznek részt a képzési programban.

Rajta, Gyurcsány úr. Érdemes lenne próbálkozni. Sok újat tanulhatna egy ilyen program során – és végre nem mi fizetnénk a tandíjat.  

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra