2005. június 17. péntek 18:43

 

Győzelem, ha lesz

 

Adódott-e különösebb gazdasági világválság az idén? Olyan, amelynek a „begyűrűzéseire” szoktak volt hivatkozni az elemzők. Nem rémlik… Ezt abszolút laikusként kérdezem, afféle földhözragadt polgárként, aki vagyok. Olyanfajta, aki többnyire a háborúk, olajválságok, a nagyvilág pénzpiaci összeomlásainak hírei kapcsán kezd azzal számolni: na, akkor nálunk is krach lesz. Mert ezt a magyarázatokat szoktuk meg. Vegyük hozzá: hál’istennek olyan nagyon komoly, tartós, nagy kiterjedésű árvizek sem sújtottak bennünket az idén, mint akár négy-öt esztendővel ezelőtt. (Elnézést kérek a mádiaktól és a mátrakeresztesiektől – személyes tragédiájuk természetesen nem kisebbíthető.) Szóval, akár hogyan is töröm a fejem, nehezen találok magyarázatokat arra: miért is érte el a kormány már nyár derekára az idei esztendő teljes – tervezett - költségvetési hiányát?

Tetszetős magyarázatokkal, persze, elő lehet rukkolni.

Azzal teli van náluk is a padlás.

Mégis Dávid Ibolyát kell idéznem, ugyan erősen átigazítva: önök még hisznek Gyurcsány Ferencnek? (Mert hogy a hölgy Áder János szavahihetőségét kérdőjelezte meg – miután, korábban, egy másik kampányban, korrupciós tettestársként aposztrofálta a Fideszt. Egyszeri esetként még azt mondom, belefér; bár érdekes: ezzel „ország-rontás vádlójaként” egy gyékényre kerül a MIÉP-pel – s mégis a Fideszt próbálják, liberálisék, továbbra is leszélsőjobbozni. Mint valamelyik este – látták? Az ATV egyik különleges műsorában /négy balliberális értelmiségi szidja a polgári oldalt – az adón csütörtökönként csak egy ilyen műsor van, ezért különleges a hét többi napjához képest…/ szóval a „tréning” során kicsit összekaptak az emberek. Egyikük, öreg veterán, bemondta a tutit: az a baj, hogy a magyar emberekben jobboldali reflexek működnek. A három fiatalabb mentegetni próbálván a dolgot, igazgatták az álláspontot: na, nem mindenkiben, de az a baj, hogy a jobboldali pártok már azzal, hogy szavazni hívják a választókat, előhívják az agresszív jobboldali hajlamokat bennük.

És ebben dűlőre is jutottak. Mert minden bajnak okozója és forrása a jobboldali reflex; trianoniság, meg nemzettudat, meg kettős állampolgárság, meg kokárda. Így a dalárda… Hát – nem tudom. Azért látniuk kellene: egyre nehezebb „eladni” a huszadik század történelmét a bolsevik fundamentalizmus és a szélsőbalos megnyilvánulások realista szemlélete nélkül. Ahogy távolodunk az eseményektől, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb a fiatal nemzedékek számára: egyetlen eszme követése sem adhat felmentést tömeggyilkosságok elkövetésének bűnei alól. Az igazság mérlege nem úgy fest, hogy annak két serpenyőjében fasiszta és kommunista népirtások állnak – hanem úgy, hogy annak egyik serpenyőjét tölti ki mindkettő, s minden egyéb bűnünk, a másikban pedig ott a szeretet, a lélek, a méltóság hitvallása.

De nekik ez most csütörtököt mondott…

Sebaj. Zárjuk be. A zárójelet, természetesen…)

Szóval mi okozta ezt a gazdasági deficitet? Önök szerint? Látszólag békeévek vannak. Olajválság ugyan éppen kezd ránk szabadulni – no de, amíg olyan magas abban a magyar adótartalom, amilyen, addig az állam ezen is csak keresni fog. Mert mi talán hamarosan háromszáz forintot fogunk fizetni a benzin literjéért, ám abból kétszáz-valamennyit azonnal az APEH nyúl le, és nem a benzinkút üzemeltetője. Apropó, APEH – ha jól emlékszem, idén helyből „megdobták” a gazdaságot azzal a bizonyos visszatartott százmilliárdocskával. Amennyiben a mindenkori áfatartalmak a működtetések vándorló elemei, úgy ez az összeg is lassan visszacseng – miből jön hát össze a tetemes mínusz?

Meg fogják magyarázni.

Hihetően…?

Araszolgatunk itt bele a nyárba a száz lépéssel; a kormányfő túlórában szavaztatja meg a képviselőket arról, amiről mindenki tudja: értelmetlen. Minden megoldási tervük lényege abban áll: a közterhek tovább emelkednek. Itt ugyan elvesznek ennyi meg annyi kulcsot, de a részletekben hozzáadják. És nem ez a legnagyobb baj, hanem az: akármit tesznek, a szomszédos országok elhúztak mellettünk. Jobb befektetési feltételeket kínálnak, alacsonyabb adókulcsokat – mi európai összehasonlító mutatók terén is minden tekintetben az utolsók között vagyunk. Sereghajtók, mondanám, ha nem lenne nyilvánvaló: a sereg, így, szóba sem áll velünk. Ez már nem pártpolitikai kérdés – kérem tisztelettel.

Vagy – nem csak az.

Csányi Sándor igazán nem ma kezdett pénzzel foglalkozni – ebben talán egyetérthetünk. Sokféle gazdaságfilozófiát átélt; működnie kellett egymástól eléggé eltérő politikai körülmények között is. Leszűrhette a megnyugtató hozzáállás megfelelő jeleit. Van tehát bizonyos súlya annak, amikor azt mondja: számára magabiztosabbnak, elfogadhatóbbnak tűnik a Fidesz gazdaság-javító törekvéseinek szándéka. „A jobboldalban” szerinte „komolyabban vehető módon látható a felismerés, hogy csökkenteni kell az adókat, versenyképesnek kell lenni, hogy át kell alakítani a nagy elosztórendszereket, és jobban látható az elszántság is erre”. Ez egy olyan ember véleménye, aki nagyon komoly befektetői filozófiával rendelkezik, és azt érvényesíteni is próbálja üzleti érdekeltségeinek bővítései során. Nem titokban kereskedik; off-shore cégeken és strómanokon keresztül; vételi ajánlatai nyíltan nyomon követhetőek. Amikor „ennyi pénz” szólal meg, és azt mondja: a magyar gazdaságnak válságmenedzserre lenne elsősorban szüksége, és nem ilyen miniszterelnökre – akkor arra érdemes odafigyelni. Nem azért, mert amúgy is szeretjük az ilyen mondatokat. Hanem azért, mert jövőre – amikor a polgári oldal megnyeri a választásokat – kiderülhet: milyen nagy is a baj valójában.

Talán még örülni sem fogunk annyira a győzelemnek…

A költségvetés fél év alatt eljutott az éves – tervezett – hiány mértékéig. Az ügyvezető kormány (amely, sajnos, nem az, de választójogi értelemben ehhez áll közelebb, és nem a demokratikus keretek között megválasztottak minősítéséig) eközben százmilliókat költött a magyar nemzettudat lejáratására, a mezőgazdaság helyzetének további súlyosbítására, és ne részletezzük – az állampolgárok komfortérzetének csökkentésére. Mert egy normális állampolgár – legyen bármelyik oldal szavazója is – egyszerűen nem lehet magabiztos egy olyan kormánykoalíció regnálása alatt, amely koalíció nyolc hónap alatt sem tud kiizzadni magából egy működő kormányprogramot (a „száz lépést” a szemünk előtt toldozgatják-foltozgatják, elemenként visszavonják, kiegészítik, átértelmezik). És nem tud közös nevezőre jutni a köztársaság elnökének megválasztására irányuló kérdésben. És – amikor, akár szó szerint is, nyakunkon a költségvetési hiány kötele – az egyik legfontosabb kérdés megint a „kisebb létszámú parlament”.

Hát legyen.

Induljunk ki a szabaddemokraták álláspontjából. No, nem a mostaniból, hanem a rendszerváltás idején hintettből. „Elfogadhatatlan az országos lista intézménye, alapvetően azért, mert antidemokratikus megoldást jelent, amely ellentétben áll a képviseleti demokrácia alapelveivel; tudniillik privilégiumosztó hatalmi monopóliumot konzerváló korporatív megoldás irányába visz, a korporatív logika pedig feleslegessé teszi az állampolgári alapon történő szavazást. Továbbá elfogadhatatlan azért is, mert jórészt olyan hatalmi pozícióban levő személyeket juttat be - gyakorlatilag automatikusan - a parlamentbe, akiknél elemi követelmény lenne a nyílt versenyben való megmérettetés". Az idézet forrása: „A rendszerváltás programja. Elfogadta a Szabad Demokraták Szövetségének közgyűlése, 1989. március 19.-én, a budapesti Corvin filmszínházban". Az a bizonyos SZDSZ-es „kék könyv". Felelős kiadója Magyar Bálint. Korántsem elvetendő mondatok ám ezek – nem csupán azért érdekesek, hogy megvilágítsák egy párt útját a rendszerváltó igéktől a megélhetési politizálásig…

Mert van bennük ráció. Igen. Élvezzen privilégiumot az állampolgári alapon – alanyi jogon – történő szavazás. Mérettessék meg az, végre: ki áll természetesebb közelségben a szavazópolgárok mikroközösségéhez. Egy adott községben, vagy nagyvárosban. Ki az, aki országos lista nélkül a parlament közelébe sem szagolhatna – és ki van jobban, érzékelhetőbben jelen a hétköznapjainkban. Mely párt jelöltjei nyertek sorozatosan az egyéni mandátumokért vívott küzdelmekben? Tudjuk, hogy ez a Fidesz…

Lássuk hát…

Amíg meg nem vakulunk, teljesen. Mert elvakítanak bennünket a későn jövő felismerések fényei. Hogy a két pártból álló koalíció is működésképtelennek bizonyul akkor, amikor tevékenységüket nem a nemzetért érzett felelősség hatja át. Nagy szavak? Úgy gondolom: csak az apró tettek fényében tűnnek annak…

A jelenlegi koalíció kétszer bukott meg.

A mai bukása jóval súlyosabb – mert, úgy fest, minden esélyünket elherdálják.

Hagyjuk?

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra