2005. május 06. péntek 00:11

 

Kedvezményes kötelezettségek

 

Gyurcsány Ferenc már járt néhány jobb étteremben – de ez, önmagában, még nem annyira érdekes. Az már annál inkább az, hogy vélhetően nem mindig vendégként (amikor az őt vendégül látó holding-társ, szürke eminenciás, vagy lobbista állta a cehhet), hanem olykor-olykor ő is fizetett a fogyasztásért. Lehet, hogy – őt ismerve – ez hihetetlenül hangzik, de mégis állíthatjuk: már látott jobb éttermi számlákat. Amelyek – külön tételként – a felszolgálási díjat is tartalmazzák. Azaz azt a borravalót, amelynek feltüntetésére most törvény kötelezné őket.
Már megtették.
De ugyanezt azon éttermek is követik, amelyek ugyan ezt a rubrikát, külön, nem tüntetik fel, ám ennek ellenére nem csodálkozunk, ha egy uborkasaláta – mondjuk – négyszázötven forint. Akkor, amikor a benne lévő összetevők mennyiségének piaci értéke, legfeljebb ha nyolcvan forint per adag. Mert az éttermi árban benne van – sok egyéb mellett – a személyzet munkabérének kivetített költsége is. Mármint ott, ahol valóban benne van. És nem az a helyzet, hogy az étterem főpincére – amúgy ősrégi bútordarab – nyolc-tíz esztendővel ezelőtt választhatott: vagy marad az addigi fizetésén bejelentve, de ebben az esetben körülbelül hatvanezerrel kevesebbet vihet haza, mint eddig; vagy kiváltja a vállalkozóit. És továbbra is főpincér marad – minimálbéren. A demokratikusabb – és restelkedőbb, és naivabb, és derűlátóbb – vendéglő-tulajdonos azt az alternatívát is hozzátette: így elkerülhető lenne az, hogy a jelenlegi nyolc felszolgálóból négyet elbocsássak. S mert mindketten naivak voltak, maradt a minimálbérezés megoldása. Azóta is ez van, de a tulaj már új, mert nem győzte, a megmentendő felszolgálókat már elbocsátották, a főpincér pedig rég pultos-főpincér – miután kivitte a számlát, visszaáll négycenteseket mérni, kávét főzni.
Minimálbérért.
Vagy, a nagyon drága helyeken, aránylag jól keresve – de az általa kivitt számlákon, bizony, rég ott virít a felszolgálás díjának külön rubrikája. Egy ilyen helyen járhatott és fizethetett Gyurcsány Ferenc, majd ezt az emléket beemelte száz lépései közé. Talán bosszúból, mert sokallotta a díjat, vagy utólag jutott eszébe, hogy – megszokásból – mégis adott borravalót. S mert visszamenni restellt érte, most – utólag – legalább leadóztatja velük…
Ha tudja.
Mert vajon ki fogja ezt az adót befizetni? És mennyi lesz az annyi? Mert ugyan egyfelől Gyurcsány Ferenc azt mondja: mindenki maga dönti el, hogy öt és tizenöt százalék között hol húzza meg a bevallandó összeg sávját – no de ki lesz az, aki, ha rá van bízva, ötnél magasabb tarifát állapít meg? Most elő lehet hozakodni az éttermek minősítésével – no de hogyan lehet ugyanezt a minőséget lefordítani a felszolgálások minőségének esetében? Lehet, hogy egy ötcsillagos étteremben negyven percig sütik a párizsi szeletemet, s ugyanezt egy kisvendéglőben húsz perc alatt elém teszik. Talán még jobb ízűen is. Egy jobb kiszolgálás után – és olcsóbb, de nem az ízek rovására olcsóbb helyen – az ember magasabb borravalót ad. Ki fogja ennek összegét megbízhatóan kontrollálni?
Például én – amennyiben akár magánemberként is, a kapott számlát hozzácsatolhatom az év végi személyi jövedelemadó bevallásomhoz. Mondván, hogy írják jóvá nekem azt a huszonöt százalékos áfatartalmat, amit egyébként is az étteremben hagytam. Tessék, itt van róla a számla. És írják le az összegből azt a felszolgálási díjat, amit a jó munka fejében fizettem ki, egyfajta állampolgári jutalomként, illetve – ha ez nem megoldás – tegyék adómentessé azt a két évközbeni jutalmat, amit a saját jó munkavégzésemért kaptam, munkahelyi jutalomként, egy nem borravalós szakmában.
Tetszenek érteni…?
Aztán, persze, gyűrűzzünk bele tovább ebbe a százlépésbe. Hagyjuk az egészségügyet érintő, önismétlő megoldási terveket – szedjék azt ízekre a szakemberek, nem először – de emeljük ki ezt a félmondatot: „aki elmenne a kötelező szűrővizsgálatokra, az kedvezményeket kapna, az egészségtudatosan élőket pedig adókedvezménnyel segítenék”.
Tessék?
Nem azt kellene végre keresztülvinni, hogy ami kötelező, az legyen kötelező…? Ha többször egymásután kihagyok egy kötelező szűrővizsgálatot, akkor – elvileg – várhattam a tízezer forintos szabálysértési bírságot. (Tessék elolvasni az értesítés apróbetűs részét.) A jövőben viszont, amennyiben elmegyek egy kötelező vizsgálatra – még pénzt is kapok? Vagy egyéb kedvezményt? Kapok ingyen lúdtalpbetétet, vagy egy kedvezményes ultrahangot? Mit jelent pontosan a kedvezményes kötelezettség fogalma? Esetleg, hogy monomániás legyek, elszámolhatom plusz fizetett szabadságként a kötelező vizsgálat napját – amire, egyébként, azért nem mentem el, mert a munkáltatóm nem nagyon akceptálta az effajta távolmaradásomat. És én se nagyon akceptáltam, valljuk be, hogy elvész egy fél napom – s ez akkor is így van, ha akár néhány hónappal később már a Korányiban sóhajtozom: a fene egye meg, ha időben elmegyek, most nem kellene aggódnom a szövettani miatt, dünnyögnék két masszív köhögés között…
Élhetek, persze, adókedvezménnyel segített egészségtudatosan.
Ezt is mondta a Gyurcsány.
Gondoljunk bele. Amennyiben bizonyíthatóan leszokik valaki, például, a dohányzásról, annak, ezek szerint, adókedvezmény jár. Mennyi, kérdem tisztelettel, és lehet-e visszamenőleg is kitrükközni? Mert ugyan én valójában úgy húsz éve szoktam le először, egy heveny nikotinmérgezés után, majd jó tíz éve tényleg végleg, az infarktusom után, no de miért ne mondanám azt, hogy egészen végleg csak most sikerült. Illetve nem is mondanám, csak beírnám az adóbevallás megfelelő rubrikájába – csak előbb rágyújtok.
Bocsika…
És, hogy az éttermekhez kanyarodjunk vissza: amennyiben én, számlával bizonyíthatóan, csak salátaféléket, vegetáriánus ételeket, vagy zsírszegény natúrszeleteket fogyasztok, akkor ezt leírhatom az adóból? Meg a szobabicikli-használatot, meg a fitness-bérletet, meg a szállodai wellness-hétvégét? Hurrá. Lelki füleimmel már hallom is a párbeszédet: Jenőke, hozzon nekem egy kacsasültet, libamáj körettel, előételnek hortobágyi palacsintát, a múltkor is olyan jó vastag volt a tésztája, édességként meg egy dupla somlói galuskát. Gazdag csokiöntettel, lehetőleg mélytányérban. Tudja, Jenőke, ahogy szoktuk. A számlára természetesen görögsalátát írjon, meg a pisztrángot, roston. Ja, és két korsó barna sört, a szénsavmentes ásványvizek közül…
Mert fő az egészséges életmód adókedvezménye.
Tudom: e nagyfokú cinizmusomra most rá lehet hívni az állampolgári felelősségvállalásra és az adómorálra való hivatkozással. Lehet – csak épp nehéz. És nem életszerű. Mert mindaddig, amíg a munkáltatók többségénél nem tudom kifizettetni a munkába járásom költségeit, sőt, ezt a személyi jövedelmem adójából sem tudom leírni (még annak áfatartalmát sem). S mindaddig, amíg a ruházkodásom, az alapvető élelmiszer-szükségletem, és az egyéb, minimális állampolgári kiadásaimban – közüzemi számlák, vagy akár csak egy rossz kapcsoló cseréje - jelentkező kettős adótartalom elismerésével, annak könnyítésével egyetlen elképzelés sem foglalkozik érdemben – addig nincs miről beszélgetnünk.
Egészségtudatosan meg pláne nincs…

                                                                                                                Tamási Orosz János
 

 .

Vissza a kezdőlapra