2005. április 19. kedd 00:24

 

 

A nyereségelvonás még nem jelent árcsökkentést

 

Úgy nőttem fel, hogy, mielőtt nyugat felé átlépjük autóval az országhatárt, csurig kell tankolni az olcsó magyar benzinnel. És ezt a szokásomat tartom, egészen mostanáig, túl az ötödik ikszen is. Bár legutóbb már az asszony is szólt – kis híján az árokba is csúsztam a meglepetéstől, hiszen ő aztán valóban spórolós fajta -, hogy ne álljunk be emiatt a sorba, kint olcsóbb, vagy „egykutya”. Ne már, ingattam a fejem kétkedően. De bizony, derült ki hamarosan – már rég megváltozott a benzinturizmus iránya. Már nem hozzánk járnak tankolni az öthatár felől, hanem tőlünk járnak a határközeliek külföldre. Tankolni. Akár oda-vissza ötven kilométert is megér, bizonygatják.

Ép ésszel fel nem fogható a helyzet.

Így véli ezt más is. Az Autóklub például már évekkel ezelőtt perbe fogta a MOL-t, indokolatlanul magas árképzés okán. Pontosabban – és itt a tévedés abban a hetek óta a neten keringő levélben, amelyet egy kedves olvasónk hozzánk is eljuttatott, kérve: járjunk utána az abban foglaltaknak; s mi ezt örömmel megtettük, megköszönve olvasónk bizalmát – nos, a per tárgya: a MOL annak ellenére úgy képezi nagykereskedelmi árait, mintha a mediterrán piacról és vonaton hozná a kész üzemanyagot. Holott, a valóságban, hazai és a volt szovjet utódállamok területéről származó, és nem vonaton, nem az ún. Barátság kőolajvezetéken érkező olyan nyersanyagot dolgoz fel. Amelynek itthon, Százhalombattán, nem annyi a feldolgozási költsége, mint amennyi az olasz munkás bére lenne. „Mi azt kértük” – mondta el Sárkány Kázmér, az Autóklub jogásza - „hogy kerüljön vizsgálatra tényleges ráfordításaik költsége, az legyen megnövelve az üzletágra jellemző piaci haszon felső mértékével. És amennyiben ezután expraprofit mutatkozik a MOL-nál a külföldi árakhoz, illetve ráfordításaikhoz képest, akkor ez kerüljön megosztásra a gazdálkodó és a fogyasztó között. Azaz ne maradjon egészében a MOL-nál, növelve az adók miatt úgyis magas benzinárakat”.

A per sikeres volt: a Legfelsőbb Bíróság is kötelezte a Gazdasági Versenyhivatalt arra, hogy indítson vizsgálatot: a MOL árképzése során nem él-e vissza erőfölényével?

A Versenyhivatal többször is eljárt, kötelezettségének megfelelően, de álláspontja szerint: „a MOL Rt.-t azért illeti meg az a jövedelem, ami az üzemanyagok nagykereskedelmi ára és költségek között mutatkozik, mert a versenyár és a költség alapú ár közötti eltérés a magyar gazdaság versenyelőnyét fejezi ki. Az, hogy a magyar gazdasági versenyelőnyét kifejező elismert megtakarítás teljes egészében a MOL Rt.-nél jelenik meg jövedelemként, a Versenytanács álláspontja szerint versenyjogi szempontból nem tekinthető indokolatlan előnynek,

- mert ugyan nem vitatja azt a tényt, hogy a MOL által alkalmazott versenyáron történő import hosszútávon is szükségtelen

- és azt sem, hogy gazdaságpolitikai alapon felvethető, miszerint a versenyelőny nem a MOL Rt., hanem a magyar gazdaság egészét illesse meg,

- sőt a Versenytanács nem is vitatja, egy ilyen gazdaságpolitikai alternatíva választhatóságát,

- de úgy mérlegel, hogy azt nem látja versenyjogilag kikényszeríthetőnek.”

S úgy tűnik, hogy itt van a kutya elásva.

Mert hiába tudjuk és számoljuk ki, hogy „ha a 258 forintos benzinárat vizsgáljuk, kiderül, hogy mindössze 103 forint 30 fillérbe kerül egy liternyi 95-ös benzin alapanyagának a beszerzése, finomítása és szállítása. A többi állami elvonás. 103 forint 50 forint a jövedéki adó és majdnem 52 forint a termelői ár és a jövedéki adó összegére kivetett áfa, merthogy a jövedéki adót is megadóztatják. A jövedéki adó Európában hagyományosan meghatározó része az úgynevezett kútárnak, vagyis annak, amit mi fizetünk. A korábban említett 103 forint 30 fillér ugyanis már tartalmazza a forgalmazó árrését, azaz elvileg a hasznát, ez pedig állítólag nem kicsi. A nagy üzemanyagcégek drágák. Az Európai Bizottság olajipari hírlevele szerint ugyanis hazánkban 5 százalékkal drágább az adók nélkül kimutatható termelői ár, mint az EU átlaga. A Gazdasági Versenyhivatal persze a Mol Rt-t is, pontosabban annak árképzését vizsgálta, de nem állapított meg piaci visszaélést vagy versenytorzítást” – mondják a szakértők. Hozzátéve:

„Egy ilyen világpiaci terméknek, aminek nemzetközi tőzsdejegyzése van, sehol sem az önköltség az árképzés alapja, és a Mol magára húzhatná a vizes lepedőt, ha ő a világon egyedül költségalapú árképzésre állna rá. Itt mindig a helyettesítő, a szóba jöhető más versenytársak által alkalmazott helyettesítési árak mérvadóak” S a szakértői vélekedés így zárul: „minden modern adózási rendszerben Európában általános, hogy a költségvetés bevételének egy jelentős tételét az üzemanyagra terhelik. Ez alakult ki Magyarországon, és ennek felel meg tulajdonképpen a mostani hazai magas költségvetés. A 260 forintos jelenlegi árban körülbelül 160 forint az áfával együtt körülbelül ez a költségvetés bevétel. Erről most a kormány nem tud lemondani szerintem, mert a költségvetés ezer sebből vérzik, tehát tulajdonképpen nem hiszem, hogy engedni fog azoknak a szirénhangoknak, hogy itt különböző megfontolásokból csökkenteni kellene az árakat…” 

Konklúzió: előbb-utóbb egységesülő üzemanyagárakra lehet számítani Európában.

És, sajnos, valóban ez a lényeg. A levél, amely a neten kering, valójában egy pirrhuszi győzelem bizonyítéka. Mert mi is az Autóklub küzdelmének – a következő tárgyalótermi asszó egyébként májusban esedékes – célja? Bebizonyítani, hogy a MOL árképzésében nagyon magas a nyereségtartalom – ha tehát ezt csökkentjük, akkor, vélelmezik, olcsóbb lesz az üzemanyag fogyasztói ára. De miért lenne? Az árat terhelő adónemek százalékát nem a kereskedő állapítja meg – neki azt mindenképp ki kell kalkulálnia. E pillanatban talán valóban magasabb nettó nyereséggel képes dolgozni; de ennek elvonása, sajnos, nem a fogyasztó, az autósok zsebébe kerülne. Számukra csupán a téveszme marad – minden egyes tankolásnál a MOL-t szidják, annak milliárdos nagy- és kisrészvényeseit; a lényeg pedig elkerüli a figyelmüket. Az, amire pedig legutóbb Fónagy János is figyelmeztetett.

Hangsúlyozta, hogy az idei üzemanyagár-emelésre a tavalyi jogszabályokban biztosított ellentételezés nélkül került sor. Ez a 260 forintos ár annak ellenére tartja magát még ma is, hogy pénteken és szombaton csökkent a tőzsdei ár, a Mol pedig bejelentette, hogy az elkövetkezendő időszakban literenként akár további 20 forintos áremelést sem zár ki. A Fidesz szakpolitikusa szerint „azt a következtetést lehet ebből levonni, hogy nem csak a tőzsdei helyzet befolyásolja a hazai üzemanyagárakat, hanem a forint árfolyama is”. Hozzátette: „a forint gyengítésére tett kormányzati intézkedések és kormányzati szándék bejelentésekor nem volt szó arról, hogy az exportkondíciók javítását ilyen mértékben a magyar autósokkal fizettetik meg” – tette hozzá. Mint ahogyan arról sem volt szó, hogy normaalkotási hiba vagy kiesés miatt a tavalyi 250 forintos ár esetében ígért kompenzáció nélkül kívánják bevezetni – mondta.

Nos, én annak örülnék, ha ezek a mondatok keringenének a neten. És azon tűnődne el mindenki: vajon még mennyi lesz az az adóteher, amelyet „mindenben” meg kell majd fizetnünk, az euró bevezetéséig? S mindezt azért, mert a kormány immáron a harmadik esztendő költségvetését „tapsolja el”; a hiányt folyamatos kölcsönfelvételekkel próbálván meg betömködni. Tény: az uniós árak előbb-utóbb egységesülni fognak; nagy eltérések nem lesznek. De meddig lehet e tendencia alól kivonni az adóterhek, és a bérek alakulását…?

Tamási Orosz János

 

 

 .

Vissza a kezdőlapra