2005. május 25. szerda 23:09
Nem térkép a TAJ
Lendületben az ország, nagy a jólét,
fejlődik a gazdaság, tartható az euró-zónához történő csatlakozásunk tervezett
időpontja – folytassam? Miközben növekszik a külső és a belső államadósság, a
munkanélküliség; s immáron hivatalosan is a sereghajtók közé kerültünk
versenyképesség tekintetében. Ez, akárhonnan is nézzük, kudarc. És egy
háromesztendős kormányzati tevékenység kudarca – mert (hogy sokadszor is
elmondjuk) a ciklus egyetlen pozitív közérzetjavító intézkedése a száznapos
program alapszintű megvalósítása volt. Amelyet egy valóban üres államkassza
esetében nem lehetett volna teljesíteni – kellett hozzá az előző kormányzat
takarékossága. Ha nem volt pénz, akkor Medgyessy Péter és kormánya jóval
felelőtlenebb volt annál, mint amit azóta már – részben – ő maga, s nem csak
részben az új gazdákra átnyergelő „független” liberális gazdasági elemzők is
feltártak. Ha pedig volt pénz – azt ők még nem, fizikailag sem, hozhatták
össze…
De három esztendő után sincs.
Mert ha igazak a bevezetőmben idézett Gyurcsány-dumák, akkor miért van szükség
megszorító intézkedésekre? Miért kell a kisemberek aprópénzei után turkálni;
miért kell adófilléreket, ilyen-olyan járulékoknak nevezett újabb sarcokat
bevezetni? Miért? Az ember, persze, tudja és érti a választ – csak azt nem
érti, hogy ezt miért nem a jelenlegi kormánykoalíció vereségének egyértelmű
beismeréseként kezeli, hovatartozásától függetlenül, mindenki, széles e
hazában? Ahogyan azért a döntő többség annak tekintette az érzékelhető
gazdasági összeomlás jeleit a nyolcvanas évek végén. Mert ha nem így lett
volna, akkor a szocialista utódpárt minden további nélkül megnyerte volna a
többpártrendszer szabad választásait. De nem így történt.
Na mindegy. Ez csak amolyan privát dohogás, valóban. De oka is van – mert hogy
olvasom: jövőre négy százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a
tőke- és osztalékjövedelem, az árfolyamnyereség, az ingóság eladás, illetve
bérbeadás után keletkezett jövedelmekből is. Olvasom – és nem hiszek a
szememnek. Mert hiszen értem én, hogy baj van az egészségügy kasszájával;
sokan nem fizetnek járulékot; de azt már nehezebben tudom tolerálni, hogy
emiatt azokat is büntessék, akik – reméljük – rendesen fizetnek. Épp csak,
valamiért, felszámolják a könyvtárukat, eladnak néhány festményt, mert kisebb
lakásba költöznek, vagy autót cserélnek. Azt sem tudom persze, és ezt
nyilvánosan beismerem, hogy jól értelmezem-e az olvasottakat? Ingóságokról van
abban szó, azok eladásáról – tehát, ha értékesítek egy drágább könyvet az
antikváriumban, annak árából a jövőben nem csupán (idealisztikusan tekintve
épp oly jogtalan…) személyi jövedelem-adót kell fizetnem, hanem egészségügyi
hozzájárulást is? Mire fel…? De komolyan. Már így is, bárhová nyúlok, már az a
mozdulat valamilyen adójárulékkal terhes. Maradjunk a legközismertebbeknél:
egy minimálbér után is fizetnem kell munkavállalói járulékot, munkaadói
járulékot, egészségügyi hozzájárulást, egészségügyi biztosítást,
nyugdíjbiztosítást, és „jó, ha van” magánnyugdíj-pénztári hozzájárulást –
kihagytam valamit? Erre rárakódnak a magánszemélynek soha vissza nem
téríthető, se nem jövedelem-adóban jóváírható általános forgalmi adók, illetve
azok a kiadások (javallott gyógyteák, nem olcsó egészséges táplálkozás,
megfelelő szellemi és fizikai regenerálódás, stb), amelyek költségeit azért
viselem (el), hogy adófizető polgár maradhassak. És ha egy új okmányra van
szükségem, vagy valamilyen ingóságot vásárolok, illetve eladok – ide egy
ötezer forintos okmánybélyeget, oda egy harmincezres közjegyzői ellenjegyzést,
amoda egy pénztári befizetést. Esetleg csak azért, mert visszaköszöntek az
ügyintézők… Mondom: idealisztikusan tekintve jogtalanok ezek az adónemek, és
ezzel nem óhajtok a téma több évszázados harcait vívók táborába állni, de
azért – valahol – valóban az a tisztességes jövedelem, amiért megdolgozunk. És
– például – egy személyi okmány, egy ingatlanszerződés, vagy egy autóeladás
regisztrációs díja – annak nagyságrendjeit tekintve – nem nevezhető annak.
Viszont – valamikor, valamiképp, elfogadtuk.
No de, ismétlem, hogy jön egy festmény eladása esetén „képbe” az egészségügy?
Aki festette, talán már úgy járt, mint a hasznot hozó Nobel-díjasaink (azaz
meghalt…); a restaurátor, akivel – esetleg – megtisztíttattam az árverés
előtt, pedig valószínűleg fizetett egészségügyi hozzájárulást a saját
munkadíjából. Nem ragozom tovább, de könyörgöm: legalább a formára adjunk.
Emeljenek tisztán és bevallottan adót egy adott területen – de ne áttételesen,
ne olyan területek javára, amelyek tevékenységének halványlila köze sincs a
beszedési jogcímhez…
Amúgy meg, nagyon nem értem azt, ami a TAJ körül itt kialakult. Segítség,
kiáltom, és komolyan arra kérem olvasóinkat: világosítsák már fel talán
valóban elmaradott, hiányos ismereteimet. Mert amikor azt olvasom, hogy
„hihetetlen, de nincs semmilyen bevallás, adatszolgáltatás, nyilvántartás arra
vonatkozóan, hogy melyik TAJ számra történik járulék befizetés. A munkáltatók
egyben vallják, és fizetik be összes dolgozójuk után az egészségbiztosítási
járulékot, de arra az állam nem kíváncsi, hogy ki után mennyit fizettek be,
vagy hogy ki után fizettek egyáltalán. Következésképpen, azt sem tudja
megmondani, hogy melyik TAJ szám jelent tényleges biztosítási jogviszonyt.
Kontrol hiányában nem kell azon csodálkozni, hogy sok a visszaélés”; nos,
amikor ezt olvasom, akkor gondolkodni kezdek.
Mint Micimackó.
Amikor pedig azzal a hírrel is találkozom, hogy „csipkártya váltaná fel a
jelenlegi taj-kártyát, azaz a kormány tervei szerint minden háziorvoshoz,
szakrendelőbe és kórházba kártyaleolvasó-berendezést telepítenének, és ezen
keresztül egy központi adatbázis küldene azonnali információt arról, hogy a
páciensnek van-e biztosítása. Mindez azelőtt történne, hogy az orvos
megkezdené a beteg ellátását, hacsak nem sürgősségi vagy más, emberi jogon
járó kezelésre, vizsgálatra van szüksége. Az ellenőrzés azért szükséges, mert
a kormányfő által bejelentett, háromszintű egészségügyi ellátórendszerben
széles körű ingyenesség valóban csak a biztosítottaknak járna. Az ellenzék
szerint a leolvasóberendezések telepítése pénzkidobás. Széles körű ingyenes
egészségügyi ellátás a törvény szerint ma is csak annak járna, akinek van
biztosítotti jogviszonya. Ennek meglétét azonban senki nem ellenőrzi. (A
taj-kártya nem ad erről információt.) Jelenleg nincs is olyan nyilvántartás,
amely a biztosítottakról gyorsan naprakész adatot szolgáltathatna”; nos,
amikor ezt olvasom, akkor már nagyon elkezdek gondolkodni.
Micimackó hozzám képest egy Einstein.
Én meg az ő Frank nevű testvére…
Mert – elkezdek utána olvasni. Lapozgatni, itt és ott. Mindenekelőtt felütöm
az 1996. évi XX. törvényt, az azonosító kódok használatáról, és abban ezt
találom: „23. § A TAJ számot a következő szervek az alábbiakban meghatározott
célból kezelhetik: a) a társadalombiztosítási szerv, a társadalombiztosítási
kifizetőhellyel rendelkező foglalkoztató, illetve a társadalombiztosítás
ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról szóló 1997. évi. LXXX.
törvényben (a továbbiakban: Tbj. tv.), a társadalombiztosítási nyugellátásról
szóló 1997. évi LXXXI. törvényben (a továbbiakban: Tny. tv.), a
magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII.
törvényben (a továbbiakban: Mpt. tv.), a kötelező egészségbiztosítás
ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben (a továbbiakban: Eb. tv.),
valamint az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az
ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló 1997. évi LXXIV.
törvényben (a továbbiakban: Alk. tv.) előírt adatszolgáltatásra kötelezett
szerv (foglalkoztató, polgár vagy intézmény) az e törvényekben meghatározott
nyilvántartásokkal, járulékok levonásával, bevallásával, befizetésével,
behajtásával, a társadalombiztosítási szervek által folyósított pénzbeli
ellátásokra való jogosultsággal, azok kifizetésével, illetve ellenőrzésével
kapcsolatban; b) a társadalombiztosítási szerv az egészségügyi szolgáltatás
teljesítésének és igénybevételének ellenőrzése céljából; c) az egészségügyi
ellátóhálózat szerve az alap- és szakellátással, a gondozóhálózati ellátással,
a vérellátással és a mentéssel kapcsolatban, továbbá a
közegészségügyi-járványügyi érdekből végzett feladatával összefüggésben,
valamint a szociális intézmény a szakellátással kapcsolatos feladatának
ellátása céljából”; és tovább is van, de nem mondom. Csak átsiklik szemem a
következő cikkelyre: „24. § A TAJ szám továbbítására jogosultak: a) a
társadalombiztosítási szervek egymás között, valamint a társadalombiztosítási
kifizetőhellyel rendelkező munkáltató, illetve a 23. § a) pontja alapján
adatszolgáltatásra kötelezett szerv (foglalkoztató, polgár és intézmény) a
társadalombiztosítási szerv részére a törvényekben meghatározott
nyilvántartások, a járulékok bevallásával és egyéb követelések befizetésével,
behajtásával, a társadalombiztosítási szervek által folyósított pénzbeli
ellátásra való jogosultsággal, annak kifizetésével, illetve ellenőrzésével
kapcsolatos feladata teljesítése céljából; b) az egészségügyi ellátóhálózat
szerve, a társadalombiztosítási szervnek, az egészségügyi szolgáltatás
teljesítésének és igénybevételének ellenőrzése céljából; … g) a 23. § e)
pontja szerinti szervek egymás között, továbbá a megyei (fővárosi) munkaügyi
központ, a 23. § e) pontja szerinti szervek részére a szociális ellátás
megállapításával és folyósításával összefüggésben; h) a munkaügyi igazgatás
szerve, a munkanélküli ellátással, a foglalkoztatást elősegítő támogatással és
munkaerő-piaci szolgáltatással kapcsolatos tevékenysége, valamint ellenőrzési
eljárása során, továbbá a munkaügyi adatszolgáltatásra kötelezett munkáltató,
e tevékenységével összefüggésben”; hát ennyit erről.
Valóban nem értem. Ha egyszer törvény írja elő a biztosítotti jogviszony
vizsgálatát – akkor ezt hogy-hogy nem tartják be? A rendszer működésének
alapjaként találták ki és vezették be a TAJ számot, a régi „kék kártya”
helyett, mellett. Ha jól emlékszem… De, tovább lapozgatván az események
krónikáiban, a szemembe ötlik például ez a hír, 2002. május 23-ai keltezéssel:
„A Bull Magyarország május 22-én adott tájékoztatást arról, hogy 2002. április
15-én elindult az Országos Egészségbiztosítási Pénztár új taj-
(társadalombiztosítási azonosító jel) rendszere. A cég közbeszerzési eljárás
keretében kötött szerződést az OEP-pel a taj informatikai rendszerének
korszerűsítésére. A rendszerfejlesztés a Freesoft Kft. közreműködésével
történt. A rendszer a korábban működő taj-nyilvántartást váltja fel,
kiegészülve további, a jogviszonyadatok nyilvántartását is lehetővé tévő
alkalmazásmodulokkal. A rendszer megvalósítása Oracle adatbázis-kezelőn
történt, Java alapú alkalmazói felület kialakítással. A rendszer indításához
biztosítani kellett, hogy a korábbi adatbázis-állomány teljes adattartalma az
új rendszerben is elérhető legyen. Az alkalmazás infrastrukturális hátterét az
OEP saját standardjai szerint biztosította.
A létrehozott új adatszerkezetekbe adattisztítással kellett áttölteni a
taj-nyilvántartásból a központi adatbázis adatait, valamint a megyei
jogosultsági adatbázisokban tárolt adatokat. Az adatok áttöltése során, az
adattisztítás keretén belül az OEP elvégezte az esetleges hiányzó adatok
felderítését is. A kialakított adatszerkezetre alapozottan készültek el a zárt
ügyrendet biztosító felhasználói alkalmazások. A központi adatbázisokat és
alkalmazásokat a fővárosi és megyei igazgatási szervek közvetlen adatkapcsolat
segítségével érik el. Az ügyfélszolgálatok látják el taj-számmal az erre
jogosult magyar és külföldi polgárokat. Az új elemeként kialakított
jogviszonyadatokat tartalmazó adatbázisba a munkáltatóktól származó adatok
betöltése is a megyei igazgatóságokon történik”.
Talán valahol elveszítettem a fonalat – de akkor arra kérem azt, aki követte
az eseményeket, hogy írja meg nekem: mi történt ezzel a rendszerrel; ezzel a
ráfordítással? Amely szerint, elvileg, minden, TAJ számmal kapcsolatos adat
nyomon követhető, beleértve a biztosítási jogviszonyt is. Tovább megyek - ha
valaki rászörfözik az OEP honlapjára, ezt olvashatja: „Tisztelt internetező
felhasználó! Önnek regisztrálás után lehetősége nyílik arra, hogy az Országos
Egészségbiztosítási Pénztár TAJ nyilvántartásából autorizációs információt
kapjon. Az autorizációs információ azt jelenti, hogy a személyi adatok
kezelésére vonatkozó adatvédelmi előírások miatt csak a definiált kérdéseket
teheti fel és azokra csak egyszerű igen-nem formájában kaphat kétséget
eloszlató információt. A definiált lekérdezési lehetőségek az alábbiak,
amelyekből választhat: 1- ellenőrizheti egy megadott TAJ szám érvényességét; 2
- ellenőrizheti, hogy a megadott személyi adatok alapján van-e nyilvántartott
személy a TAJ nyilvántartásban és az rendelkezik-e érvényes TAJ számmal; 3 -
ellenőrizheti, hogy a megadott TAJ szám és személyi adatok egyazon személyhez
tartoznak-e”.
Na már most: ahhoz, hogy a TAJ számokat összekapcsolhassam a személyi
adatokkal, az kell, hogy a munkáltatók a jogviszonyokat személyekhez kötött
TAJ számok alapján közöljék az adatbázissal. Gondolom – én. És töröm, töröm a
fejem.
Mint Micimackó…
Még tavaly áprilisban olvashattunk arról: „siketek taj-számaival éltek vissza
orvosok”. Az történt, hogy „felfüggesztették egy orvos vényírási jogát, mivel
halottak taj-számára írt fel gyógyászati segédeszközöket. 13 doktornak pedig
18 millió forint tb-támogatást kell visszafizetnie indokolatlan
eszközfelírásokért - írta a Népszabadság”. Hogyan történt a felderítés? „Az
Országos Egészségbiztosítási Pénztár még tavaly ősszel készített listát
azokról az orvosokról, akik a legtöbb hallókészüléket rendelték az országban.
2003 első felében ugyanis 1,9 millió ilyen eszközt és tartozékot számoltak el
a forgalmazók a biztosító felé. A kiemelkedő forgalom azonban csak pár száz
szakorvos pecsétje alapján bonyolódott - írta a Népszabadság”…
Hát mondd meg, kedves Népszabi, dúdolom, tanácstalanul…
Tényleg nem értem: ha máig sem lehet tudni azt, hogy valaki után fizetnek-e
járulékot, azaz áll-e befizetés a TAJ száma mögött, akkor azt honnan lehetett
tudni, hogy a TAJ szám tulajdonosa halott, illetve akár csak azt, hogy
siket-e? Mert hogy a taj-kártya nem ad információt a biztosítotti
jogviszonyról – de akkor az azzal történt visszaélésről sem adhat…
Gondolkozz, gondolkozz, mondogatom magamnak – de mindhiába.
Nem értem.
Csak azt tudom: volt egyszer egy tb-kártya, amelyre oda volt pecsételve a
hitelességért felelősséget vállaló munkáltató. Akkor arra azt mondták: nem
működik. Nem ad valós információkat. A Bokros-csomag esztendejében – és
elfogadom, hogy ez csak a véletlen műve – kaptam egy „hatósági bizonyítványt”,
rajta egy „társadalombiztosítási azonosító jellel”, amelyre azt mondták: elég
lesz beütni a kódját a háziorvosomnak a számítógépébe, és azonnal mindent
tudni fog rólam. Hogy van-e érvényes biztosításom, vagy nincs. Most pedig azt
mondják: nem működik. Nem ad információt. De majd a csipkártya…
Addig is fizessek négy százalék egészségügyi hozzájárulást az eladott
ingóságaim bevételeiből. Miért? Csak. Mer’ azér’…
Mert lendületben az ország, nagy a jólét, fejlődik a gazdaság, tartható az
euró-zónához történő csatlakozásunk tervezett időpontja. Tovább is van.
Mondjam még…?
Tamási Orosz János
.
