2005. június 10. péntek 22:29

 

"Gazdaságpolitikát alkotni a gazdaság szereplőivel együtt kell”
Orbán Viktor: Nem érdemes hétszázalékos növekedésnél kisebb célt kitűzni
2005-06-10

A pénzügyi válságra a gazdasági mozgástér bővítésével kell válaszolni – mondja Orbán Viktor. A Fidesz elnöke radikális adócsökkentést tervez, és rendszeres egyeztetésekre készül a gazdaság szereplőivel. Szerinte a költségvetés 2006. májusi állapotától is függ, lehet-e vállalni a 2010-es eurócsatlakozás feltételeinek biztosítását. Orbán Viktort a párt gazdasági programjának meghirdetése apropóján kérdeztük.

Egyetért azzal, hogy a 2006-os kampány legfontosabb témája az adórendszer átalakítása lesz?

Fontos ez is, ám a központi téma az lehet, hogy a bizonytalanságból, amelytől ma mindenki szenved Magyarországon, hogyan jutunk el a biztonságos élethez. A mindennapok stabilitásának cölöpjeit kihúzták a földből. Az ezredfordulóra eljutottunk oda, hogy aki gyereket nevel és munkát vállal, azt bátorítani kell. E rendszer fölszámolása most folyik. A dolgozó és gyermeket nevelő családokat büntetik. Volt egy nem hibátlan, de sikeres otthonteremtési rendszer is.

Amelynek terheit nem bírta el a költségvetés.

A lakástámogatási rendszeren a költségvetés nyert. Inkább azt a problémát vetette fel a mostani kormányzat, hogy ha az emberek a lakásépítésekre fordítják a pénzüket, nem betétben tartják, s így azt nem lehet bevonni a költségvetés hiányának finanszírozásához. Bizonytalanságot okoz a munkanélküliség növekedése is. Az emberek nem tudják, lesz-e állásuk, vagy ha van, megmarad-e. Stabil, jól működő piacgazdaságokban ilyen állandó veszélyt nem érzékelnek. Ha mégis, újabb lehetőségek közül választhatnak. A bizonytalanság meghatározó forrása a tehernövekedés is. A vállalkozók úgy érzik, a gazdaságpolitika sikertelenségére mindig ugyanaz a válasz: ha baj van, adókat emelnek. A mostani kormány harmincháromszor emelt adót, négy új adófajtát vezetett be.

Sokan állítják: először a költségvetés kiadási oldalát kellene rendbe tenni.

A magyar pénzügyi helyzet tragikus. 1990 óta nem fordult elő, hogy a makrogazdaság mindkét céljában egyszerre valljunk kudarcot. Olyan volt, hogy az egyensúly és a növekedés közül az egyik jól állt, a másik rosszul. De az, hogy a növekedés is lassuljon és az egyensúly is felboruljon, új jelenség. Ebben a helyzetben a kiadási oldalon minden ésszerű lépés indokolt, de a megoldást nem itt keresném. A pénzügyi válságra a gazdasági mozgástér bővítésével kell válaszolni. Növekedést indukáló megoldások kellenek. Azt a gondolkodásmódot kellene megváltoztatnunk – elmondtam a gazdasági élet vezetőinek is –, amely a kiadási igények szerint sarcolja meg az érintetteket. Azt javasoltam, nyissunk új kurzust 2006 után. Minden évben jöjjünk össze és beszéljük meg: a tőke, a vállalkozói világ mennyi pénzt ajánl a költségvetésnek.

Hogyan?

Adó formájában. Határozzuk meg azt az összeget, amelyről le tudnak mondani. Tudjuk, hogy kevesebbet fognak javasolni, mint amennyit most fizetnek. Egy ilyen alkuban a jövedelmet tulajdonló csoportok azt mondják meg, a megtermelt jövedelemből mennyit tudnak felajánlani az államnak. Az állam pedig azt, hogy ebből a pénzből milyen szolgáltatást tud nyújtani.

A gazdaság szereplői mondják meg, mit bírnak el?

Azokat, akik a gazdaságot működtetik, be kell vonni a gazdaságpolitika alakításába. A kormánynak a döntéseket kell meghoznia, de a gazdaságpolitika tartalmát a gazdasági élet szereplőivel együtt kellene megalkotni. A tőketulajdonosok, a kis- és középvállalkozások képviselői nélkül nem lehetünk sikeresek. A válságra tehát összességében a radikális adócsökkentés a válasz.

Milyen forrásokból?

Az adócsökkentés növekedést gerjeszt. Nem feltétlenül abban az évben, amikor megtörténik, bár ismerünk ilyen példákat is. Egy-két éves átmenettel érdemes számolnunk a biztonság kedvéért.

Az átmenetet finanszírozni kell.

A nemzetközi tőke folyamatosan keresi, hová tudná a legjobb feltételek mellett kihelyezni a pénzét. Az a kérdés, elég hiteles-e a gazdaságpolitikánk, hogy a pénzt rendelkezésünkre bocsássák.

Ám ez további adósságállomány-növekedést generál.

Adósságnövekedés akkor történik, ha a pénzt fogyasztásra, nem pedig beruházásokra és fejlesztésre költjük. A másik forrás azonban fontosabb. Az adózás elől elmenekülő vállalkozói szektorra gondolok. A mostani terhek mellett ugyanis szinte egyetlen ágazatban sem lehet egyszerre minden jogszabályt betartva nyereségesen működni.

Régóta szó van arról, hogy ezt a réteget be kellene hozni, de senkinek sem sikerült. Önöknek sem.

Kormányzásunk idején jó irányba haladtunk. Fontos lépés volt, amikor 39 százalékról 29-re csökkentettük a tb-járulékot. Hogy ez a tartalék mekkora, nehéz felmérni, de néhány tapasztalat segít. A szlovákoknak köszönetet kell mondanunk. Kipróbáltak valamit, aminek komoly kockázata volt: radikális adócsökkentést hajtottak végre. Ez bajba sodorhatta volna őket. Aztán kisebb kulcsok mellett több bevételt realizált a költségvetésük, mint előzőleg. A többi tapasztalat a sajátunk: mi is tettünk néhány sikeres kísérletet a tb-járulék, a társasági nyereségadó vagy az eva terén. Van kockázata egy radikális adócsökkentésnek, de az, amit Közép-Európában látunk, nem teszi elkerülhetővé, hogy a döntést meghozzuk. Azért sem, mert minden korábbinál brutálisabb adóverseny indult Európában.

Ha megnyerik a választásokat, azonnal megteszik e lépéseket?

2007-re olyan adótörvényeket alkotunk, amelyek visszahelyezik Magyarországot a legdinamikusabban fejlődő európai országok közé.

Egykulcsos lenne a szisztéma?

Nem zárjuk ki. Nem ezt tartom a legigazságosabb adórendszernek, de úgy látom, a szlovák és román döntések után ebbe az irányba kell lépnünk. A kulcsok mértékéről még nem tudok nyilatkozni, de jóval alacsonyabbaknak kell lenniük, mint amilyenről akár a legbátrabbak is beszélnek.

A kis- és középvállalkozásokat, vagy a nagy cégeket preferálják?

Létezik egy súlyos szerkezeti probléma a magyar gazdaságban. A tőkekoncentráció „történelmi okokból” egészségtelenül magasabb nálunk, mint Nyugaton. Ha a magyar európai szerkezetű gazdasággá kíván válni, a siker kulcsa a kkv-k erősítése. De szeretnénk megállapodást kötni a magyar nagytőkével is. Szükségünk van a magyar tulajdonban lévő regionális nagyvállalatokra. Létezésük, megerősödésük nemzetgazdasági érdek. Bátorítani kell a külföldi beruházókat is, mert az értük folyó „világversenyben” is leszakadófélben vagyunk.

Évértékelő beszédében egyrészt azt mondta, nem a piac határozza meg a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen árakat, másrészt azt, hogy a Fidesz az a párt, amely érti a piaci logikát. Ez hogyan fér össze?

Tarthatatlan, hogy miközben az infláció 3,5 százalékos, az energiaárakat 15-20 százalékkal emelik. Ez kifejezetten piacellenes gondolkodás, hiszen az állam a maga által megszabott magas árakkal generál költségvetési bevételt az áfán keresztül. Ráadásul a monopolhelyzetben lévő óriáscégek is szinte akadálytalanul emelhetik az árakat, s ebben a kormány szövetségesük.

A növekedésorientált gazdaságpolitika milyen eredményre vezethet? Lehet-e szó ismét hétszázalékos bővülésről?

Nem érdemes kisebb célt kitűzni. Olyan politikát javaslok a gazdaságért felelős minisztereknek, amely a lehető legmagasabb növekedést célozza meg úgy, hogy ismét az újonnan csatlakozott országok élére kerüljünk.

Merjünk nagyot álmodni?

Az óvatosság is fontos. Nap nap után látjuk, hogy átgondolatlan ötletekkel csak bajt lehet okozni. A gazdaságpolitika kiszámíthatóságát, megalapozottságát az üzleti élet szereplőivel kötött megállapodásoknak kell biztosítaniuk. A megállapodásokat pedig be kell tartani. A gazdaságirányítás mára elveszítette a szavahihetőségét, itthon és külföldön is. A hitelvesztés azonban nem egy kormányra, hanem az országra vonatkozik. Tehát a következő kabinetnek először vissza kell szereznie a bizalmat.

Meg lehet teremteni határidőre az eurócsatlakozás feltételeit?

Izgalmas téma. Érdemes feltenni a kérdést: a mai katasztrofális gazdaságpolitikát miért finanszírozzák a külföldi hitelezők? A válasz: bíznak az euró 2010-es bevezetésében, abban, hogy a konvergencia bekövetkeztével extraprofitot realizálhatnak. Tehát az, hogy tartjuk-e a céldátumot, nem a távoli jövő, hanem a holnap kérdése. Ha kiderül, hogy nem megy, a jövő héten máris súlyos finanszírozási gondjai lehetnek a magyar költségvetésnek. Ezért súlyos hiba, hogy belső problémák miatt 2010 megkérdőjeleződik.

Ha kormányra kerülnek, garantálja a 2010-es bevezetést?

A 2006. májusi költségvetési számok ismerete nélkül nem tehetem. Csak a szándékot tudom garantálni. Elsőrendű nemzetgazdasági érdek, hogy 2010-et tartani tudjuk. De hogy ez lehetséges-e, az most fölöttébb kétséges, és egy év múlva talán még inkább az lesz. Az embereket nem lehet tönkretenni, az országot pangásba, recesszióba taszítani azért, hogy belépjünk az euróövezetbe. Ezt senkinek sem szabad vállalnia.

Minden ilyen kérdésről úgy beszél, mintha száz százalékig biztos lenne abban, hogy megnyerik a választásokat.

A választásokat az emberek döntik el. Ők határozzák meg, milyen kormány alakuljon, és ki vezesse azt. Nekünk az a dolgunk, hogy felkészüljünk. Az a dolgunk, hogy ha bizalmat kapunk, akkor felkészült, tapasztalt, tettre kész vezetése lehessen Magyarországnak.

Most is készen állnak?

Nem ijednénk meg, ha ezt a felelősséget már holnap a nyakunkba kellene vennünk. De nem vagyunk elbizakodottak sem. Erősségeinket és gyengeségeinket egyaránt ismerjük. Volt elegendő időnk, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk.

Készülnek átfogó reformokra?

A reform szót Magyarországon senki sem kedveli, kivéve az újságírókat és a közgazdászokat. Ők is azért, mert megszorítást értenek alatta, amit valamilyen rejtélyes okból az egyetlen lehetséges gyógyszerként ajánlgatnak. Az a gond, hogy már az emberek is így értik ezt. Ezért nem érdemes reformokról vitatkozni. Valójában újjá kell építeni a csőd felé futó, illetve már csődbe jutott rendszereket. Ez nemcsak több, de más is, mint reform. Ráadásul érthető is.

Ha a Fidesz nyer, ismét érvényes lesz a „kevesebb, mint rendszerváltás, több, mint kormányváltás” szlogen?

Minél nagyobb a baj, annál mélyebb változtatásokra lehet szükség. A kormányváltásnál nagyobb léptékű változásokat nem a kabinetnek kell előidéznie, hanem a magyar társadalomnak kell – megállapodások alapján – kikövetelnie. Csak a képviselők többségére hagyatkozva nem lehet rendbe tenni az ország elrontott gazdasági ügyeit. Szükség lesz mindenkire, kiváltképpen a magyar tőketulajdonosokra és a kis- és középvállalkozók százezreire. De együtt sikerülni fog.

Gazda Albert–Tüske Erika

 forrás: vilaggazdasag online