2005. július 02. szombat 16:02

„Hogyan kutathattok halott pergameneken,
amikor testvéreitek éhenhalnak?”

(Szent Domonkos)

Amikor éhes voltam, adtál-e ennem?

 

Az emberi személyhez szóló, végső és kikerülhetetlen kérdés ez, melyre egy napon mindannyiunk külön-külön fog válaszolni. A kérdés végtelenül egyszerű, hétköznapi dologra vonatkozik: adtál-e egy falat kenyeret?

            Jézus a mi lelkünkön a földi kenyér felebarátnak való adását kéri számon, miközben azonosítja magát az emberrel: amit a felebarátnak teszünk, Neki tesszük.

            Milyen félelmetes mélysége van a jézusi kérdésnek! Ha nem tudunk rá jól válaszolni, kockán foroghat a lelkünk üdvössége! A szeretetnek azt a formáját kéri tőlünk számon, ami a konkrét enni adásban mutatkozik meg, hiszen élnie kell annak, akinek később az „égi kenyeret” szeretnénk kínálni!

            Szenvedő arca tekint felénk minden éhezőben! 2000 év óta várakozik arra, hogy szabad akaratunkat az irgalmas szeretet vezérelje. Kéri és várja, hogy jó testvérhez illően segítsük gyógyítani a világ sebeit, hordozzuk keresztjét mi is.

            1967-ben, majd 40 évvel ezelőtt adta ki VI. Pál pápa „Populorum progressio” című enciklikáját a népek fejlődésének támogatásáról. Ez a drámai, missziós hangú körlevél ma aktuálisabb, mint valaha, hiszen az elmúlt évtizedek alatt a helyzet nem javult, sőt romlott. Földünkön évente több tízmillió ember éhenhal, és az egeket ostromolja az éhínségtől szenvedő néptömegek jajszava! Ők már többé nem távoliak számunkra, hiszen karnyújtásnyira kerültek a televízió képernyőjén!

Nyissa meg szívünket és szóljon hozzánk VI. Pál pápa tanítása:

            „Sürgető szóval fordulnak az éhező népek a jólétben élő népek felé. Az Egyház mintegy megremeg, amikor szorongó kiáltozásukat hallja és mindenkit arra kér, mozduljon meg bennük a szeretet és végre figyeljenek fel testvéreikre, akik segítségért esedeznek…

            Ne késlekedjünk, sürgős a feladat. Túlságosan sok embert érint a szenvedés…Egész népek élnek úgy, hogy nincs meg a szükséges mindennapi kenyerük, helyzetük pedig annyira kiszolgáltatott, hogy képtelenek bármiféle önálló kezdeményezésre…

            Akit őszinte szeretet vezérel, az mindenki másnál nagyobb találékonysággal felfedezi a nyomor okait és megtalálja a módját, hogyan küzdjön ellenük és vegyen győzedelmesen erőt rajtuk…Krisztus testének építése az, mely így válik teljessé, mint Isten egybegyűjtött népe…

            Senki se várjon külön eligazítást, vagy parancsot. Fel kell rázni a közvéleményt. Újságírók, mutassátok meg a sok nyomorúságnak szomorú képét, melyről oly könnyen megfeledkezik az ember, hogy megnyugtassa lelkiismeretét.

            Tudjanak meg legalább annyit a gazdagok, hogy a szegények mintegy ott állnak az ajtajuk előtt és sóvárogva nézik lakmározásuk maradékait”.

            Amikor éhes voltam, adtál-e ennem?

Feltehetünk most mi is néhány kérdést magunknak: mi a küldetésünk és feladatunk a mai világban? Milyen is a mi napi missziónk?

            Nem kell messze mennünk ahhoz, hogy feladatot találjunk! Mindegyikünknek van legalább egy felebarátja, akit szerethet, akinek adhat, csak keresnünk kell őt, amíg rátalálunk! De vajon, csak a feleslegünkből, vagy a szükségünkből is – abból a „két fillérből” - adunk?

Ha pedig a távoli missziókra gondolunk: van-e, maradt-e hely a mi szívünkben a számukra is? Élő valóságként gondolunk rájuk, vagy távoli, messzi problémaként? Oly sok mindenért könyörgünk kitartóan, hát az éhezők ügyét elvisszük-e Jézus elé? Lelki szemeinkkel meglátjuk-e bennük az Ő szenvedő arcát?

Az Egyház „hagyományos” pénteki böjti napjain mi is meghúzhatnánk egy kicsit a napi menünket. Ez még nem kenyéradás, de szívünk ráhangolása, missziós küldetéstudatunk erősítése:

Veletek vagyunk! Mi, a világ jóllakott felén élő testvéreitek, legalább a hét egyetlen napján azt szeretnénk kifejezni, hogy talán ma sikerül lélekben eggyé válnunk veletek!

2005. május 14

Dombai Mária

.Megjelent: a „Világposta” című verbita missziós szerzetesek lapjában,
Újfolyam, I. évf., 2. sz. 2005. nyár

Vissza a kezdőlapra