2005. augusztus 21. vasárnap 22:57

 

Hol vagy, Ismeretlen Anyuka?

 

Na, ez az augusztus huszadika is elmúlt. Megvolt a népnek a cirkusz és a kenyér. Utóbbi főleg meleg kóla, meleg sör, perec és kürtöskalács képében érkezett bicskanyitogató árakon, - talán ki kellett volna vezényelni egy-két árkommandót az ünnepre. Aki kibírta a tömegnyomort a Duna-parton, még elégedett(?) is lehetett. A politikai szónoklatok nagy port nem vertek fel, - voltak egyáltalán?-, ebben a hol meleg, hol hideg időben senkinek sincs fölös energiája kampányszagú beszédeket hallgatni. Idén szoborból, emlékműből is mintha kevesebbet állítottunk volna Szent István tiszteletére. Legalább nincs még több István-szobor, ami előtt pironkodhatunk, hogy mit is kezdtünk a ránk örökül hagyott országgal.

Amúgy is jobban járnánk, - a politikusok főleg-, ha az Ismeretlen Anyukának emelnénk már szobrot. Előtte is lenne mit szégyellnünk, de az Ismeretlen Anyuka legfeljebb kiporolná a fenekünket. (Persze, lehet, hogy az István király alkalmazta felnégyelés lenne, ma is, a célravezető eszköz. Brr!)

De miért is sózhatna huszonötöt hátsó felünkre az Ismeretlen Anyuka? Olyan nagy baj lenne például az, hogy így iskolakezdés tájékán a családokat enyhén szólva is súlyos anyagi megterhelések érik tanszervásárlásból kifolyólag? Arról ne is beszéljünk, hogy a gyerekeknek meg van az a rossz szokásuk, hogy nőnek és szeptemberben sose megy rájuk a tavalyi cipő, nadrág, azokból is újat kell venni. De miből? Nem hinném persze, hogy ezek olyan nagy bajok lennének, hiszen az Ismeretlen Anyuka sosem panaszkodik. Vagy legalábbis odafönn sose hallani(?). Szóval biztos van egy csomó pénze.

Ránk sózhatna olykor azért is, mert folyton veszekszünk. Pont, ahogy a gyerekek szoktak. Az őket szemlélő felnőtt sokszor csak a "gyerekes" vitát látja, mosolyog is rajta. "Nahát, hogy ezek a kicsik miken nem képesek összeveszni!"- gondolja magában a felnőtt. De majd felnőnek és megkomolyodnak. Mint mi.

Kikaphatnánk azért is, mert sokszor nem mondunk igazat. Füllentünk ebben-abban, sajátmagunk és a mások dolgaiban. Imádjuk besározni a másikat. Minél jobban sikerül, annál elégedettebbek vagyunk. Pedig az Ismeretlen Anyuka nem erre tanítja gyermekeit.

Arra se Ő tanított minket, hogy ne segítsünk a kisebbeknek, ne védjük meg a gyengébbeket. Végülis, minek törődni velük? Csak púpok a hátunkon, nem igaz?! Ígérgetünk nekik mindenféle jót: biztonságos játszótereket, esélyegyenlőséget, megközelíthető középületeket, fűt-fát. Aztán amikor már nagyon örülnek, akkor jól megmondjuk nekik, hogy majd máskor. Jól kitoltunk velük és még csak ki se porolják a hátsónkat, mint kicsi korunkban.

Tulajdonképpen nem ártana nekünk néhány nevelő célzatú nyakleves. "Családon belüli erőszak!" - kiálthatnánk utána azonnal. Ismeretlen Anyuka mehetne a börtönbe, hisz micsoda gonosztevő is Ő! Mi pedig nyugodtan folytathatnánk kisded játékainkat.

Ismeretlen Anyuka azért mégis közel állna hozzánk, hiszen anyukája mindenkinek volt. Az Ő szobrát talán el se lopnák, hogy eladják fémhulladéknak. Festékkel se öntenék le merő poénból. Nem kellene időnként ledönteni, mert Ő minden rendszer felett áll.

Az Ismeretlen Anyukát mindenki tisztelné, és mindent megtennénk, hogy az ország ismeretlen anyukái mind boldogok és elégedettek legyenek.

Ha meg nem, még mindig ott a felnégyelés...

Bár az országot már sikerült ketté vágni.

Hogy is volt az óvodában? Ideje lenne megint sorba állnunk és egymás kezét fogva elindulnunk.

Kiss János

 .

Vissza a kezdőlapra