2005. szeptember 04. vasárnap 23:13

 

Toldi spongyabobban

Hétvégén került megrendezésre az Újpesti Városnapok elnevezésű rendezvénysorozat. Idén ünnepelte Újpest várossá nyilvánításának 98. évfordulóját… „Toldi meg nagybúsan hazafelé ballag, / Vaskos lábnyomától messze reng a parlag;”…

 

Délelőtt lementem sétálni a rendezvénysorozat egyik közeli helyszínére, leginkább testmozgási célból, nagy izgalomra nem számítottam. Szerencsémre idén sem akarták elvonni a figyelmemet a kellemes időről, a szervezők csak az átkosbeli május 1-i felvonulásokon megszokott hangulatot nyújtották: sör, virsli, dübörgő hangfalak, unalmas és kevésbé érdekfeszítő fellépők. A gyerekeknek azért raktak ki számtalan játékot, őket hál'Istennek nem lehet egy pohár sörrel elégedetté tenni.

Körben a gyep szélén sátrakat állítottak. Részint ezek adtak otthont a gyerkőcöknek szánt foglalatosságoknak, részint az egyikben mérték a sört. Volt még édességárus is, azután a szokásos véradó, életmód és táplálkozási tanácsadók jöttek. Természetesen lufit is lehetett kapni, ahogy néztem, Spongyabob Kockanadrág a menő a kis krapekok körében. A kicsit gyagyás tengeri szivacs majd jól megtanítja őket toleranciára, és amikor felnőnek, még a végén senkit nem fognak az alapján megítélni, vajon ismeri-e a Toldit? Persze a kerületi polgármester sem az alapján dönt, csak "előnyben részesít".

Városnapok ide, városnapok oda, azért az árusok közül nem hiányoztak a két, kozmetikai cikkeket forgalmazó világcég tanácsadó hölgyei sem, de lehetett kapni márkás konyhafelszerelést is. Hátha valakinek a park közepén jut eszébe, hogy nincs otthon fazeka az esti pörkölthöz. Hiába, ezek adják az ünnep savát-borsát.

Volt parlagfű is, kaszálatlanul.

Végigjártam az árusokat, hátha látok néhány távol-keleti arcot, de nem volt szerencsém. Ők főleg ruhát árulnak, az meg a kuktával, púderrel ellentétben nyilván nem ment az ünnep hangulatához. Azért nem szívesen kérdeztem volna ki a Toldit a jelenlévő magyaroktól. Annyira nem volt jó és most sem az oktatási rendszerünk, hogy az általánosban kötelezően bemagoltatott versből mindannyian kapásból tudjunk idézni ma is. Évről-évre kiderül a felmérésekből, hogy Petőfit sem ismerik az emberek, nemhogy Aranyt.

„Mint komor bikáé, olyan a járása, / Mint a barna éjfél, szeme pillantása”… Egyébként egyáltalán nem baj, hogy Derce védi a magyar vállalkozókat, ez a dolga. Ezért fizetjük a többi polgármestert, képviselőt, minisztert is. Az meg már a hazai politikai élet velejárója, hogy egy amúgy elég szerencsétlen kijelentésre azonnal rácsap az ellenfél. Ráadásul úgy látszik, most van szezonja a politikai kabarénak: piros béka, zöld béka, kurta szoknya, kínait feleltetne Toldiból a magyar polgármester. Mi jöhet még ezután? Érdekel még valakit?

Persze itt Újpesten nem csak úgy általában védik a magyar vállalkozókat, akarom mondani: részesítik őket előnyben. Ha a polgármester ellenfelei gondolkodnának is néha, akkor már rég valamelyik sarki kocsmában ünnepelhetnék diadalukat. Vagy, ha a gondolkodás nem erősségük, elmehetnének a frekventált területeken zajló építkezésekre téglát hordani. Abból is csak egy ember járna jól. Persze ezek csak amolyan helyi mendemondák, biztosan nincs semmi valóságalapjuk. De el tudom képzelni, hogy sokszor szavalták már el a városházán a Toldit. Csak most már kéne egy új hang.

„Másik szánva mondja:”Szép öcsém, be nagy kár, / Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.” A szánalmas politikai okokon alapuló odamondogatások közben meg gombamód szaporodnak a kilósruha-butikok és a kínai üzletek. Mindenki jól tudja, hogy szükség van rájuk. Az olcsó árúk nélkül a lakosság nem elhanyagolható része ugyanis nem jutna semmiféle új ruhaneműhöz, mert nem tudná megfizetni. Pedig állítólag javulnak a gazdasági mutatók. Hmm, milyen lehet az élet, ha romlanak?

Kiss János

Vissza a kezdőlapra