2005. szeptember 05. hétfő 21:48
Pelikán a világhálóban
Pelikán ül a sötétben, csak a számítógép monitora világítja meg a szerény méretű szoba berendezését. Ágy, szekrény, polcok befőttes üvegekkel, egy régi tévé a sarokban, az ablak mellett asztal, - rajta a számítógép -, egy szék, - rajta Pelikán. Pelikán szeme már fáradt a monitor vibrálásától, pedig nagyon élvezi a szöveget, amit éppen olvas. Egy régi könyv az, letöltve a számítógépére, - nem mintha értené, mit is jelent ez a "letöltés", csak tette, amit az unokaöccse mutatott. Tetszik neki a könyv, egy középkori kolostorban játszódik, van benne gyilkosság és könyvégetés, - egy kicsit a rendszerváltás előtti időkre emlékezteti. Akkor se volt fenékig tejfel az élet. Pelikán végére ér a fejezetnek és úgy dönt, ideje aludni. Kikapcsolja a gépet és lefekszik.
Másnap reggel Pelikánért eljön egy nagy fekete autó. Két határozott és nem túl udvarias fekete öltönyös férfi ébreszti, csak arra hagynak neki időt, hogy felöltözzön, és már viszik is. Beültetik hátra a nagy fekete autóba, a két férfi Pelikán két oldalára kerül.
- Hova visznek? - kérdezi időnként Pelikán hol egyik, hol másik kísérője felé fordulva. Választ persze nem kap. Pelikán szorongva töpreng, mit akarhatnak már megint tőle. Tanúskodnia biztos nem kell, a koncepciós perek ideje már lejárt. A politikusok már annyiszor nyertek és vesztettek az egymás ellen indított rágalmazási és becsületsértési perekben, hogy már egyikük sem veszi komolyan a bírósági ítéleteket. Az aláírására sem lehet szükség, ha állami céget akarnak privatizálni, már nem kell hajléktalanokkal, ismeretlenekkel aláíratni az adásvételi szerződéseket. Megy az nyíltan is, a kíváncsiskodók kérdéseit könnyen lesöpri az asztalról a hatalom. Disznót meg régen nem vágott, se titokban, se nyíltam. Igaz, ami igaz: a disznóhústól már régen eltiltotta az orvos. Nem mintha futna ilyesmire a nyugdíjból. A mostanában gyakori áradásokról meg ő aztán igazán nem tehet.
Megáll az autó, beviszik Pelikánt egy nagy házba. Nem ismeri az épületet, a kapu melletti táblát nincs ideje elolvasni. A két fekete öltönyös bekíséri egy szobába, és ott hagyják. A szoba puritán berendezése, mindössze egy asztal két székkel, kísértetiesen emlékezteti Pelikánt egy kihallgató-szobáéra. Vajon mit akarhatnak tőle?
Nyílik az ajtó, belép egy Pelikán korabéli férfi, egyik kezében iratcsomó. Pelikánnak ismerős az alak, de nem akar hinni a szemének.
- Jó napot, Pelikán!
A hangja is ismerős, nem a szeme tévesztette meg. Ez tényleg...
- Virág elvtárs! Maga még él? Azt hittem...
- Mit hitt? Hogy elpatkoltam? Azt hiszi, hogy engem, - hogy minket -, ilyen könnyen leírhatnak?! Hogy ilyen könnyen megszabadulhatnak tőlünk?! - Virág csak egy kicsit emeli meg a hangját. Inkább fenyegető, mint dühös. Pelikán összehúzza magát.
- Én arra nem is mertem gondolni Virág elvtárs, hogy el tetszett halálozni, én csak azt hittem, hogy vissza tetszett vonulni és valahol vidéken tetszik élni... - Pelikánnak elhal a hangja, ahogy hirtelen közelebb lép hozzá Virág. Most már szinte kedves.
- Ugyan már kedves Pelikán! Hagyjuk az elvtársozást! Azok az idők már elmúltak, maga is tudja...
Virág Pelikán vállára teszi a kezét, úgy tuszkolja le az egyik székre.
- Igenis kérem, azok az idők már elmúltak. - motyogja Pelikán. Jó kényelmetlen a szék. Virág leül vele szemben. Hosszan nézi Pelikánt.
- Tudja-e Pelikán, miért hoztuk ide magát?
- Fogalmam sincs róla, kérem tisztelettel.
- Ejnye-ejnye Pelikán, megint a régi nóta! Maga sohasem tud semmit. Na majd akkor én elmondom magának, mi az én nagy gondom...
- Mi a gondja Virág elvtárs... izé úr? - kérdezi Pelikán.
- Na látja Pelikán! Megy ez magának! - örül meg Virág. - Ugye, hogy nem is olyan nehéz levetni a régi beidegződéseket! Ha nem mondom, még most is elvtársnak szólítana. Pedig azoknak az időknek már régen vége! - mosolyogva fenyegeti meg ujjával Virág Pelikánt, mint ha az egy rossz diák volna, aki nem tanulta meg a leckét.
- Igenis kérem, azoknak az időknek már régen vége! - Pelikán bátortalanul visszamosolyog.
- Min mosolyog Pelikán? Talán bizony nem volt jó magának a szocializmusban? - Virág hangja megint fenyegető.
- Nekem? Hát dehogyisnem... Párszor elvittek, becsuktak, megvertek, de végül is olyan nagy bajom nem történt.
Virág elégedetten hátradől. - Na látja Pelikán! Ugye, hogy jó volt magának! Mindig csak elégedetlenkedik. Különben azt hiszi, hogy most nem verik meg?
Pelikán hátrahőköl: - Megverni kérem? De hiszen én nem követtem el semmit... Meg ott vannak az emberi jogok is, ez ma már nem szokás... - Pelikán a végére egészen felbátorodik.
- Felvágták a nyelvét, Pelikán! - bosszankodik Virág. - De térjünk rá jövetele céljára... -Pelikánnak nyelve hegyén volna, hogy ő nem jött, hanem hozták, de idejében lenyeli mondandóját. Emberi jogok ide-emberi jogok oda, nem szeretne verést kapni. Virág belepillant a magával hozott iratkötegbe.
- Pelikán, van magának otthon számítógépe?
- Van, kérem tisztelettel, az unokaöcsém hozta, hogy tudjak neki ímélt, vagy émilt? küldeni, mert ő most külföldön dolgo...
- Elég! Mi most nem a rokonaira vagyunk kíváncsiak Pelikán. Persze majd rájuk is hamarosan sort kerítünk. Most azt mondja meg inkább, ki fizeti a maga internet-hozzáférésének a költségeit? Ne mondja, hogy a nyugdíjából telik rá!
- Nem mondom. Az unokaöcsém felesége szokta elvinni a csekkeket, ő szokta befizetni.
- És maga úgy érzi, ha nem maga fizeti a számlát, akkor már nyugodtan használhatja az internetet törvénytelen célokra? Azt hitte, hogy akkor mi nem találjuk meg magát?! - Virág fenyegetően előrehajol.
- Törvénytelen célokra? - kérdezi ijedten Pelikán. - Isten őrizz! Virág elvt... izé úr! Nekem soha nem jutna eszembe ilyesmi. Nem is értek a komputerhez! Én csak annyit tudok az egészről, amit az unokaöcsém elmagyarázott!
- Úgy! Amit elmagyarázott?! És ha én azt mondom magának Pelikán, hogy mi már régóta figyeljük magát?! Tudunk róla, hogy miféle bűnös tevékenységet folytat a számítógépével?!
Pelikán teljesen értetlen. - Mire tetszik gondolni, Virág úr... izé elvtá... úr??
Virág hátradől. - Maga rendszeresen tölt le könyveket az internetről, Pelikán.
- Hát igen, az unokaöcsém mutatta meg, hogyan kell. Most is olvasok egy könyvet, a minap töltöttem le. Tetszik tudni a mai könyvárakat én már nem tudom megfizetni. A nyugdíjamból jó, ha a gyógyszereket meg tudom venni. De van ez a komputerem az unokaö...
- Most nem érdekelnek a rokonai Pelikán, majd sort kerítünk rájuk is. Szóval miért nem tudja maga megfizetni a könyvárakat? Rendszeresen emelik a nyugdíjakat, a GDP is emelkedik, nem mondja, hogy nincs francos 2-3 ezer forintja egy könyvre?! - emeli meg hangját Virág.
- Kérem tisztelettel, én nem tudom, ki az a GDP, de a nyugdíjamból sajnos tényleg nem marad egy fillér sem könyvre...
- Tisztában van vele Pelikán, hogy azzal, hogy letölt könyveket az internetről, ahelyett, hogy a könyvesboltban venné meg, súlyos károkat okoz a népga... akarom mondani nemzetgazdaságnak?!
- Hát ezt nem tudtam. - szeppen meg Pelikán. - De drága Virág elvtárs, milyen kárt tudok én okozni egy könyv elolvasásával?
- A könyv elolvasásával legfeljebb magának okoz kárt Pelikán! Maga azzal okoz kárt, hogy nem veszi meg a könyvet, így a könyvkiadó bevételtől esik el.
- De ha egyszer nem telik rá, olvasni meg mégis szeretnék...
- Lárifári Pelikán! Járjon könyvtárba!
- De nincs a közelben egy sem... Meg az interneten találtam olyan könyvet, ami se könyvesboltban, se könyvtárban nincsen meg.
- Mindig csak a kifogások! És mi lesz a kiadókkal? Azok menjenek csődbe azért, mert maga szeret olvasni?!
- Nem hiszem, hogy azok csődbe mennének attól, hogy én letöltök egy-két könyvet...
- Na de nem csak maga tölti le, hanem még sokan mások is. És ők sem fogják megvenni azokat a könyveket!
- Hát ha egyszer drága!
- Drága-drága! - legyint Virág. - Hogy lenne már drága?! Ugyanannyit fizetünk a könyvekért, mint nyugaton!
- Na de a nyugdíjak...
- Ne legyen már demagóg, Pelikán! Magának nem elég a sok nyugdíjemelés? Nem hallgat rádiót, nem néz tévét? Mindennap bemondjuk a hírekben, hogy emelkedik az életszínvonal! A magáé is, Pelikán! És szegény írókra nem gondol? Hogy azokkal mi lesz? Maga miatt fognak éhen halni!
- Kérem tisztelettel Virág elvtárs, én úgy tudom, a szerzők amúgy sem kapnak túl nagy összeget a könyvükért, a haszon nagy része a kiadóé...
- A kiadó meg nyugodtan csődbe mehet, úgy gondolja Pelikán?
- Hát én azt nem szeretném. De mi lenne, ha megvehetném a könyvet az interneten? Akkor nem kellene fákat kivágni a papírhoz, nem lenne nyomdaköltség. Olcsóbb lehetne a könyv! -vágja ki diadalmasan Pelikán. - Talán még én is meg tudnám fizetni!
Virág csóválja a fejét.
- Ejnye-ejnye Pelikán. Miféle felforgató eszmékkel próbál maga meggyőzni engem? Honnan veszi, hogy egy e-könyv előállítási költsége alacsonyabb lenne? A kiadóktól ilyet nem hallhatott. És hogy gondolja ezt az online vásárlást? Hiszen az nem működik! Az első nap feltörnék az oldalt, és mindenki ingyen töltögetné a könyveket!
Pelikánnak eszébe jut valami.
- De Virág elvtárs, mi van az amerikaiakkal? Ott van az a zeneboltjuk az interneten, az az ájtunsz! Az működik. Mi miért nem tudunk olyat csinálni?
- Ne okoskodjon Pelikán! Se az iTunes, se az Amazon.com nem biztonságos, jobb ha tőlem tudja...
- De már évek óta működik...
- Na és? Mit gondol Pelikán, magát hogy találtuk meg? Elárulom magának, hogy mi üzemeltetjük azt az oldalt, ahonnan maga könyveket tölt le. Onnan figyeljük a felforgató elemeket. Mindenkiről tudunk mindent. Még azt is tudjuk, maga mit olvasott a múlt héten! Gondolja, hogy az amerikaiak ezt másképp csinálják?
- Hát én nem is tudom... - bizonytalanodik el Pelikán. Lehet, hogy az ájtunsz egy nemzetközi automata besúgóhálózat? Soha nem fog már megváltozni a világ? Nincs ideje ezen töprengeni, mert Virág folytatja.
- Nézze Pelikán! Most az egyszer hazamehet, de tartsa észben, hogy figyeljük magát! A könyvletöltő oldalt bezárjuk. Majd összefogdosunk az utcán két suhancot, rendezünk nekik egy kirakatpert... - Pelikán sejti, mi következik. - ...és maga tanúskodni fog ellenük. El fogja mondani, hogy a vádlottak orosz kémek...
Pelikán elkalandozik a figyelme. Kinek vétett a két gyerek, akit be akarnak zárni? Vagy tényleg orosz kémek volnának? Na persze... A kiadók bevételének csökkenéséért nyilván nem ők, hanem a romló életszínvonal és a piaci verseny a felelős. Ebben az országban soha nem fognak megváltozni a dolgok? Ha értelmes választ nem akarunk adni és a problémákat nem akarjuk megoldani, akkor keresünk egy ellenséget és ujjal mutogatunk rá? Meddig megy ez még így? És mikor fognak a Virág elvtársak végre eltűnni a hatalomból?
Pelikán sejti, hogy a könyvletöltés problémája is úgy fog megoldódni, hogy őt hülyének fogják nézni. Ő hülye lesz, a probléma meg marad.
Kiss János
.
Vissza a kezdőlapra