2005. július 16. szombat 22:17

 

Könyvajánló – Krisztus a haláltáborban

Ethel Tolansky – Helena Scott: Krisztus a haláltáborban

A kötet Johann Gruber (1889-1944) osztrák katolikus pap és Jacques Bunel (1900-1945) kármelita szerzetes életével ismerteti meg az olvasókat. Mindketten a mauthauseni-guseni koncentrációs táborban vesztették életüket.

A monográfia részletesen bemutatja a két pap, tanár életútját:

Johann Gruber szüleit korán elvesztette, de kiemelkedő képességeinek köszönhetően országosan ismert pap lett belőle, a linzi Vakok Intézetének igazgatója. A könyv szerzői kiemelik, hogy Johann Gruber lelkes hazafi volt, de élesen elutasította a náci Németország más népeket megvető sovinizmusát, s így természetesen az Anschlussra – Ausztria bekebelezése Németországba – is egyértelműen nemet mondott. Mivel nézeteinek nyíltan is hangot adott, letartóztatták és Dachauba, majd Maunthausen-ba hurcolták.

A kötetben többen megszólalnak a guseni tábor egykori foglyai közül, s úgy emlékeznek Gruber atyára, mint aki önmagát nem kímélve, odaadóan ápolta a betegeket, és közismertségét, korábbi társadalmi kapcsolatait kihasználva sikerült gyógyszereket, élelmiszert becsempésznie a táborba. Ha kellett, megvesztegette a tábor rettegett őreit is.

A műből kiderül az is: a II. világháború alatt a Vatikán és a náci Németország sikeres tárgyalásokat folytatott arról, hogy a dachaui táborban enyhítsenek a papok sorsán, és így Gruber atya előtt megnyílt annak lehetősége, hogy a különösen kegyetlen Mauthausen-ból Dachauba vigyék át, de ő azt kérte, hadd maradhasson, hogy továbbra is segítségére lehessen rabtársainak.

Tudatosan törekedett arra, hogy a valóság borzalmai ellenére, amikor úgy látszott, hogy a Gonosz végleges diadalt arat a Világosság hívei fölött, megmutassa: a jótékonyság, a részvét és az önmegtagadás keresztény erényei mélyen ott gyökereznek az osztrákok lelkében. Gruber atya a fizikailag elcsigázott, éhező, szomjazó rabok testi szükségleteire összpontosított, hogy ezáltal lelki erőt öntsön beléjük.

Tökéletesen megvalósította Máté evangéliumának következő sorait: „Éheztem ugyanis és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és fölruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam és fölkerestetek.” (Mt 25, 35-36) Egyik rabtársa így jellemezte őt: „Mindenütt megtalálható volt. Európa összes országában voltak barátai, ugyanis a szív egyetemes nyelvét beszélte, melyet kivétel nélkül mindenki megértett. Félelmet nem ismert ez a hatalmas lélekkel megáldott apró ember, aki örökösen a támogatás új és új formáit kutatta, hogy még több emberen segíthessen.”

A krisztusi lélekkel megáldott Gruber atya végül árulás áldozata lett: valaki feljelentette, hogy milyen jótetteket hajt végre titokban, s e mellett iratokat csempész ki a táborból, melyekben feltárja a külvilág számára a munkatáborban uralkodó rettenetes állapotokat. Gruber atyát iszonyatosan megkínozták és 1944. április 7-én nagypénteken, délután 3-kor – amikor Krisztus kilehelte lelkét a kereszten – belehalt szenvedéseibe.

Az isteni Gondviselés titokzatos kegyelmének köszönhetően alig két héttel Gruber atya meggyilkolását követően vitték át Mauthausen-ba Jacques Bunel atyát, így a rabok nem maradtak magukra szenvedésükben. Gruber atya életáldozatát szorosan követte Jacques atya szüntelen áldozathozatala, amellyel enyhítette az emberhez méltatlan körülmények között sínylődő rabok szenvedéseit.

Jacques Bunel szegény, de hívő családba született és súlyos akadályokat legyőzve lett pap és szerzetes. Sikerült összhangba hoznia az elmélyültséget kívánó szemlélődést és az aktivitást megkövetelő cselekvést. Seregnyi feladatát egyetlen ihlető erő egyesítette: Isten és a felebarát szeretete.

A kötet szerzői kiemelik, hogy Franciaország Németország általi lerohanását követően Jacques atya nem vállalt politikai szerepet, de bátran hirdette, hogy mivel Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert, minden egyes személyt megillet a méltóság és minden egyes személynek egyedülálló értéke van. Jacques atya zsidó diákokat bújtatott az általa irányított Lisieux-i Szent Teréz iskolában, de egy júdási lélek itt is jelentette a dolgot a hatóságoknak, s ennek következtében Mauthausen-ba. került. Neki is lehetősége lett volna, hogy kérje Dachauba helyezését, de Gruber atyához hasonlóan ő is a végsőkig kitartott rabtársai mellett.

A tábor túlélőinek visszaemlékezései szerint Jacques atya sokszor mentette meg a kétségbeesés szélére sodródott, jövőjüket teljesen kilátástalannak érző rabok életét azzal, hogy rendszeresen tartott nekik előadásokat, amelyekben feltámasztotta önbecsülésüket, emberi méltóságukat. Minden erejét az elcsigázott nyomorultak segítésére fordította, önmagával pedig egyáltalán nem törődött: végkimerülésben halt meg, 1945. június 2-án, egy hónappal a tábor felszabadítása után.

A két, mások szenvedéseinek enyhítéséért életét feláldozó katolikus pap sorsa azt példázza, hogy a jótékonyság, a részvét és az önmegtagadás keresztény értékei a világháború poklában, a legembertelenebb körülmények között is ott munkált az emberekben, Isten kegyelme végtelen, a legszörnyebb – és legkilátástalanabbnak látszó – körülmények között is működik.

(Új Ember Kiadó, 2005)
MK

 .

Vissza a kezdőlapra