2005. július 09. szombat 18:33

 

Nagy a falat

Visszatekintés az európai képviselőség első évére

 

Mintha a legtöbbünk számára túl nagy falat lenne az európai képviselőség. Mielőtt rám sütnéd, kedves olvasó, a nagyképűség vádját, sietek kijelenteni, hogy a ’legtöbbünk’ kifejezést magamra is vonatkoztatom.

Roppant zavarónak tartom ugyanis, hogy sok olyan vitát folytatunk, amelyben élet-halál harcot vívunk, s csak utólag derül ki, nem volt semmi tétje a dolognak. Máskor meg fordítva, azt hisszük minden rendben van, sőt büszkék is vagyunk egy-egy eredményre, de távolról sem azt értük el, amit akartunk.

Az egyik csalódást keltő jelenség, hogy soha senkiben nem lehet megbízni, ha valamilyen korábbi döntésre, az Unió valamelyik szabályára, rendelkezésére hivatkozik. Különösen a régi képviselők és a tagállamok diplomatái képesek száz százalékos biztonsággal kijelenteni dolgokat, amelyeket az ember – már csak a köteles tisztelet okán is – készpénznek vesz. Később azután kiderül, nem ez a helyzet. Munkatársaimnak azt mondom: az első szabály, semmi sem úgy van, ahogy mondják, mindennek utána kell nézni az eredeti jogszabályban. Ez viszont roppant sok idő és energia, s máris érthető, hogy miért nagy a falat.

Az általánosságok után beszéljenek a megtörtént esetek. A júliusi ülés fontos eseménye volt az úgynevezett szoftver-szabadalmak kérdése. Tömegével kaptam a leveleket, amelyek arról győzködtek, hogy milyen nagy baj lesz, ha a tervezetből előírás lesz. Csak a nagy multik lesznek képesek fizetni a licenc díjakat, a kis és középvállalkozásoknak annyi. Mások épp az ellenkező érveket sorolták: épp a kisvállalkozások, a melyeknek érdekében áll, hogy védve legyen fejlesztő munkájuk eredménye. Volt, aki az fejtegette, hogy olyasmire készülünk, mintha valaki az abc egyes betűit akarná szabadalmaztatni, s jogdíjat kérne mindenkitől aki mondjuk az e betűt leírja. Töménytelen idő ment el ezen levelek olvasására, de még arra is, ha valaki olvasatlanul törölte azokat a számítógépéről. A végén két dolog derült ki: szó sincs arról, hogy a szoftverek szabadalmazására teremtene az Unió jogalapot: a jogszabály nem szoftverekről, hanem számítógép felhasználásával készült találmányokról szól. Az a sok aggodalom, ami a szoftverfejlesztőktől jutott el hozzánk, alaptalan és felesleges volt. Azt azonban, hogy pontosan mi is az a „számítógép felhasználásával készült találmány”, nem sikerült megértenem. Valami olyasmi, mint ami például a digitális fényképezőgépemben van és abban segít, hogy helyesen exponált képek készüljenek. Mire eljutottunk a végszavazásig, két rossz közül lehetett választanunk. Ha elvetjük a tervezetet, szabályozatlan marad minden, s az európai szabadalmi hivatal – előírások hiányában – befogad olykor szoftvereket is, ami céljainkkal ellentétes. Vagy elfogadjuk, módosítjuk az előterjesztést, s akkor kiderül: egymással ellentétes részekből álló, kusza, alkalmazhatatlan jogszabállyal bosszantjuk az európai polgárokat. A képviselők, szerintem helyesen az előbbi hibát vállalták, s elutasították az egészet. Azért helyesen, mert maga az előterjesztés volt kiérleletlen, azaz az Európai Bizottságnak is nagy falat. A szabad szoftverek világáért küzdők pedig inkább öngólt rúgtak, mint sikert értek el.

Más: Ugyancsak júliusban zajlott le egy vita arról, hogy mikor jöjjenek a román és bolgár megfigyelők, azaz e két ország nemzeti parlamentjéből küldött képviselők, akik részt vehetnek az Európai Parlament munkájában, ott lehetnek a plenáris üléseken, de nem szólalhatnak fel és nem is szavazhatnak, jelen lehetnek továbbá a szakbizottságok ülésein, és ott a vitában is részt vehetnek. Nekünk magyaroknak egy éves volt a megfigyelési időszakunk. Az Európai Néppárt többsége azt képviselte, hogy ez most is így legyen. Mások azt mondták, hogy a belépést biztosító szerződés ünnepélyes aláírását követően már jöjjenek. Ez az aláírás áprilisban megtörtént. Az elnökök értekezlete, - a magyar házbizottság itteni megfelelője – hosszas vita után szeptembertől hívta meg az új megfigyelőket. Sokan azonban úgy érezték, hogy (1) az elnökök értekezletének nem volt joga dönteni e kérdésben, hanem a parlamentnek magának kell ezt megtennie, és (2) amíg nem dőlt el, hogy 2007 vagy 2008 január elseje a következő bővítés időpontja, addig nem is érdemes sőt nem is illő foglalkozni a kérdéssel.

A fentiekből világos, hogy a vita nem arról szól, akarjuk-e a románokat és a bolgárokat, azaz támogatjuk-e felvételüket, mert ez a döntés már megtörtént. A vita mégis arra hegyeződött ki, hogy a megfigyelők távoltartásával elbizonytalanítjuk ezt a két országot. Mintha nem akarnánk felvenni őket. Mivel a képviselők többsége el akarta kerülni ezt az egyébként teljesen hamis látszatot, végül olyan helyzet alakult ki, hogy a későbbi meghívásra vonatkozó előterjesztést vissza kellett vonni. Szomorúnak tartom, hogy egy ilyen rangos fórumon, mint az Európai Parlament a vita hangsúlyának áthelyezésével meg lehet zavarni a döntéshozókat. Az élet furcsa fintora, hogy egy nappal a parlament döntése után a román miniszterelnök lemondott, mivel szerinte már nincs esélye annak, hogy hazája 2007. január 1-én az Unió tagja legyen. Romániában alighanem új választások lesznek, ami többek között a megfigyelők névsorára is kihat: annak ugyanis tükröznie kell a nemzeti parlament összetételét.

Surján László

Vissza a kezdőlapra