2005. augusztus 19. péntek 21:43

 

Hazádé maradni

 

„...nincs szükségünk több mártírra... olykor el kellene szakadnunk hagyományos nemzeti reflexeinktől... görögtüzes jelszavak, öblös szájú szólamok, pártok, kard, meztelen hősiesség... nem feltétlenül az egyetemes és nemzeti ethosz határozza meg a politikai gondolkodást... nehéz ezt kimondani?... önmagam megtagadása?... egy kis nép számára mi lehet a fontosabb a fennmaradásnál?..." – Klapkát hallgatjuk, pontosabban azt a monológtöredéket, amelyet Ébert Tibor mond el főhősén keresztül a róla írt drámában. Különös, lebilincselő élmény azt a három portrédrámát (Bokacius, Klapka, Esterházy) olvasni; egy szűkebb hazáján kívül talán jóval ismertebb színpadi szerző (és költő és esszéista és regényíró és persze komolyzenész...) műveit. Aki maga is számtalanszor szembenézni kényszerült (ha nem is oly erős, fizikailag is presszionáló helyzetben) a haza, az identitás fogalmával, súlyával, mint választott hősei. Lehetne ma osztrák vagy francia állampolgár; muzsikusként és íróként is letette ott – máig maradandóan – névjegyét. De, mint fel-feldobott kő, mindig visszatért Budapestre; bár szíve mélyén ez sem fejezhette ki a választás teljességének diadalát, hiszen lelkében, érzéseiben, kötődéseiben örökké pozsonyi alkotó maradt. Felvidéki író, aki itt, Magyarországon (a háború utáni kényszerrepatriálás miatt) hozta létre mindmáig a legerőteljesebb manifesztálással a felvidéki drámát. Hisz régiókra osztjuk, bárha irodalomtörténeti szinten, az irodalmi síkokat; s a felvidéki dráma fogalmát mindeddig Ébert teljesítette ki, foglalta bele, egy olyan színműpanteonba, amelyben ott van még Bél Mátyás és ott a fiatal Bartók; és ott van – sorsuk által felmutatva – az az örök tanulság, amelyet szintén Klapkával mondat ki: „Mi a cél? A folytatás, az újrakezdés. S eszköze: a létezés, a túlélés, a fennmaradás; agyunk, szívünk, gondolataink, hitünk, beszédünk, a kéz, a marok, a láb, a múlt és jövő. Ebben tévednek ellenfeleink. A mai megadásunk nem az ő győzelmük. Az ő győzelmük a mi megsemmisülésünk volna..."

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra