2005. szeptember 14. szerda 22:48

 

Kókától kókadtan

 

Bár nem először, de legalább ismét nagy erővel vágott mellbe a felismerés: nem az a baj Gyurcsány Ferenccel, hogy elszálla közénk, hanem az, hogy nincs egyedül. Itt van egy pökhendi, arrogáns, a szalonok világához tréfli társaság – és okoskodnak. Szórakoznak. Komolyan mondom – már azt is röstellem, hogy foglalkozni kell velük. Visszaválaszolni, kiigazítani, rákérdezni. Mert ha visszaszólunk – a kórus már abban a percben rákezdi, hogy „választópolgár néni és bácsi, úgy kezdődött, hogy visszaütöttek”… Ha kiigazítunk, akkor azt állítják – hát persze, hogy ők is erre gondoltak. Ha rákérdezünk – elsiklanak a válasz elől, mint az angolnák.

Lehet, hogy monomániásan, de mindent a funkcionális analfabétizmus növekedéséhez vezetek vissza. Ezt is. Egyszerűen ilyen a posztkommunista felhozatal…

Piacgazdaság, szavalják, s közben épp úgy a tervgazdálkodás bebiflázott tematikája mentén gondolkodnak. Négyéves tervekben… Mondják, persze, hogy az évtized második fele, meg hogy a távlatok; de mindeközben száz napban, meg száz lépésben gondolkodnak. És beszólnak… Ők – sztálinoznak… Nevetséges. Tényleg csak hangosan dohogok itt, kimondva, amit mindannyian gondolunk; bár, hogy mindannyian-e, azt nem tudom; jó lenne erről sok-sok levelet olvasni, akár a mi postaládánkban. Akár attól a negyven százaléktól, akik még mindig a szocialistákra szavaznának. Vajon miért gondolják így?

Tudom – divatos „mankó” a múltra hivatkozni. Sérelmekre és vél erényekre. Legyen. De azért gondoljuk már végig, együtt: volt egy négyéves polgári kormány. Amely azt tűzte ki – többek között – céljául, hogy váljék mindenki polgárrá a magyar hazában. Mindenki. S cselekedték ezért azt, amit lehetett. Ne vegyük most végig, tételesen; majd tavasszal, mert azért nem árt majd emlékeztetni; de most utaljunk csak arra: állítólag üresen adták át az államkasszát. Ám a Medgyessy-kormány száznapos programja háromszázmilliárd forintba került – s erre meg is találták a fedezetet az állítólag „üres” kasszában. Ha az valóban üres volt; s a program önerőből teljesült; miért fogyott el akkor másfél év alatt – és még nagyvonalú voltam… - a lendület? Miért, hogy azóta is csak a szónoklatok lesznek egyre patetikusabbakká; de pénz, az nincs. Most – úgy hírlik, hiszen a konkrétumokról mélyen hallgatnak az illetékesek – mintegy ötszázmilliárd forintos tartalékképzésre szólította fel tárcáit a kormány; de újabb s újabb ígéretek röpködnek adócsökkentésről, béremelésről, igazságosabb elosztásról. Egy olyan kormányzati ciklus utolsó évadára csengettek be, amelyet nem nagyon terheltek; de már erről is beszéltünk; különösebb világgazdasági válságok. Amikor voltak is – mi azokban, épp friss uniós tagságunknak köszönhetően, pozitívan teljesíthettünk volna. Okosan és bátran élve a gazdasági lehetőségekkel. Az idei esztendő durván felére elért kilencvenvalahány százalékos költségvetési hiány produkálása azt bizonyítja: a kormány rendesen eldumálta a lehetőségeket.

De magyarázkodnak, és vádaskodnak…

Mondom – dünnyögök én itt, már-már tehetetlenül. Mert hiszen mit is tehetnék? Amikor ezek sztálinoznak. Majd le is tagadják – de az általuk kiváltott jogos indulatot, azt persze, kikérik maguknak. Márpedig, kérem tisztelettel, már a megjegyzés is, majd az azt követő szemforgatás is: gazemberség. Legfeljebb annak örülhetünk ebben a történetben, hogy lám, egyre nagyobb a pánik. Mert a kis selyemfiúk olyankor válnak egyre pökhendibbé. Akkor szólnak be, amikor már a nehezen összetákolt érveikből is kifogynak. Persze – ez a sztálinozás azért, épp közöttük, kissé sikamlós… Sok kicsi sztálint emlegetni a megyéket, járásokat, városokat „kézben tartó” párttitkárok világa után; akkor, amikor e kiskirályok épp ezt az elveszített hatalmat várják vissza az utódpárttól; hát – nem tudom. Azért ők még emlékeznek ám…

Ez a Kóka-fiú könnyen úgy járhat, mint Spielberg. Aki, ugye, elkezdte forgatni filmjét a müncheni olimpia tragédiájáról – de nagyon rossz alapanyagot választott.  És a terrorista be is szólt be neki… Mármint Mohammad Daoud, aki azóta bujkál, hogy 1972-ben a müncheni olimpián elkövetett túszejtés 11 izraeli sportoló halálával végződött. Most bejelentette: megkérdőjelezi azoknak a forrásoknak a hitelességét, amelyek alapján Spielberg a Münchent forgatja. „Semmit nem tudok erről a filmről. De ha valaki tényleg el akarja mesélni a nézőknek, mi történt, meg kéne kérdeznie azokat, akik részt vettek ebben az egészben, akik tudják az igazságot" - nyilatkozta Daoud, aki egy titkos közel-keleti helyszínről jelentkezett és telefoninterjút adott a Reutersnek. „Ha felvette volna velem a kapcsolatot, elmondtam volna neki az igazat”… Véleményével nem maradt egyedül: „Csodálkozom, hogy egy ilyen elismert rendező éppen ezt választja a rengeteg egyéb forrás közül" - nyilatkozta a Ha'aretz izraeli napilapnak két hónapja Zvi Zamir nyugalmazott Moszad-főnök… A Fekete Szeptember bujkáló veteránjával tehát a nagy múltú izraeli titkosügynök is egyetértett…

No persze: nem akarok én direkt párhuzamokat vonni. Épp csak eszembe jutott: ez a Kóka-gyerek is könnyen így járhat valamelyik helyi szintű szocialista veterán-fórumon. Hogy az egykori járási vezető-elvtársak elmesélik neki: milyen is volt a sok kisrákosi és sok kiskádár világa. Mesélik majd, párás tekintettel…

Tamási Orosz János 

 .

Vissza a kezdőlapra