2005. július 12. kedd 20:58

 

Gyurcsány és a lépésváltás

 

Azt nyilatkozta a Gyurcsány, fordult felém szemrehányóan Csattan Pál, hogy a költségvetési hiány – summa unicum laude – ott van, például, a jobb állami szolgáltatások érdekében elköltött ezerkétszázmilliárd forintnyi többlet ráfordításában. Na már most – jó lenne ezt egy kicsit részletezni. Én tegyem meg, néztem rá, riadtan. Hogy én védjem meg a Gyurcsányt? Pont én? Nem egészen, tiltakozott, de maga, végül is, írogat. A lapokba. Csak van némi rálátása a dolgokra. Hogy kinek volt igaza – pénteken… Hát azokra, meg arra, még csak-csak, de a tényekre nem nagyon, vettem magamhoz mély szomorúsággal a paradicsomlevemet. Bizony, igen mély bánat gyötört; Csattan bőszen kortyolgatta imádott barna sörömet, amitől nékem mostanában búcsúznom kellett, ráadásul a szervezetem is egy belső árulást hajtott végre, ellenem. Tudn’illik megszerette, például, ezt a sötétpiros italfélét is. Aztán meg, a témánál maradva: a vita szóba hozása (már így, indirekte) is elkedvetlenített. Mert szó, ami szó – erősen ráuntam én erre az elmúlt napokban, fejtegettem Pálnak. Pedig még csak hétfő délután lenne…

De arról olvasgatni, hogy döntetlen, meg hogy „Gyurcsány azzal is nyert, hogy nem kapott nagy verést” – nem volt túl izgalmas. Azt érdekes volt látni, kezdetben, hogy a liberális sajtó (az elszánt gyűlölködők kivételével) milyen nagy erőfeszítéssel próbálja életben tartani az „Orbán-sátán” mitológiáját; hiszen ehhez, ugye, enyhén szólva is kevés muníciót kaptak. Ezt inkább a „nyomja csak” hangzású kocsmatónusba most is beleszaladó Gyurcsánytól tapasztalhatták – no de azt mégse nagyon idézgethették. Ráadásul úgy hárommillió ember nézte a vitát; na, ennyi embernek hazudni arról, amit ők is láttak – hát a fociban ez még csak-csak elmegy (mert, ugye, ki nem nézett úgy meccset a televízióban; amikor még érdemes volt; hogy Vitray hangját levette, és a TV tetejéről, a Szokolból, Szepesi Gyuri rádiós hangja szolgáltatta nekünk a vérfagyasztóbbnál vérfagyasztóbb magyar támadások illúzióját?). De most – coki a melléírásnak. És hát ez a döntetlen – nekem legyen mondva. Gyurcsány tizenhárom plusz egyet szeretett volna megjátszani. Ehhez képest a vitatémát nem igazán volt képes meghatározni. (Kiderült: miért is szeretett volna annyira egy saját moderátort…) A nyugdíjasokra vonatkozó számról annyit: saját miniszterének, minisztériumának honlapjáról származik – most akkor ki fogja rúgni a Göncz Kingát, vagy nem…? A lényeg: elszőrözgethetünk, persze, darab ideig az elhangzottakon, de a magva mégis csak annyi, hogy Gyurcsány minden normális ember előtt akkorát égett, mint egy tepsi Medgyessy. Passz…

Ebből tudjam én meg, hogy milyen állami szolgáltatás lett annyira jobb, legyintett rám Csattan. Inkább törölje le a paradicsomot a bajszáról, mert igen vereslik. Mint a rosszul megvilágított miniszterelnök; mert, ugye, azt mondták? Hogy nem ő izzadt le, csak a fényt választották rosszul… Na, egye fene, tényleg hagyjuk. Még csak annyit – azért azon rendesen kiakadtam ám, amikor a politológusok a negyedik televíziós vitában fejtegették, hogy nem a vita stílusáról kellene már vitatkozni, hanem a tartalomról. Biztosan látta maga is: szegény Stumpf az egyikről még el is késett, de a helyét kihagyták. Komolyan mondom, nem volt semmi – az egyik adóról átkapcsoltam a másikra; itt épp, hogy felállt, a másikon már be is kapcsolódott a beszélgetésbe. Hogy elmondja ugyanazt; közben rászörföztem a harmadikra, ahol ajánlották nekem a másnap reggeli adást. Benne majd ő fog vitatkozni a vitáról, azokkal, akikkel e pillanatban is ezt teszi, a másikon. Kérem szépen – azért ezt nem így kellene… Szóval, kezdett türelmetlenkedni Csattan, arról van szó: vettem én egy autót. No, érdeklődtem rá, jóindulatúan. Fejtse ki a bögyét, Pali úr… Hogy jön ez az állami szolgáltatásokhoz? Ha jól tudom: már nem a Merkúrnál kell sorba állni a járgányért…

Szúrósan pillantott rám. Értettem… Tehát – megvettem az autót, folytatta. Majd néhány hét múlva kaptam egy csekket. Az önkormányzattól. Hogy ennyi és ennyi súlyadót fizessek be, de ízibe. A gond csupán az, hogy nekünk családilag jár egy kedvezmény. Az asszony mozgássérült, ezért súlyadót nem kell fizetnünk. Így megy ez, már két kocsival ez előttől… Felhívtam az ügyintéző közalkalmazottat, aki – felvilágosított. Hogy a kedvezmény nem szűnt meg, továbbra is jár, de aki év közben autót cserél, pláne használt kocsit vesz, annak a súlyadót be kell fizetnie. Aztán már miért, értetlenkedtem Csattanra. Hát ez az, emelte fel a mutatóujját. Hogy én sem értettem. De a magyarázatból szép lassan az derült ki: ezt a súlyadót a mi régi autónkra vetették ki. Az adókedvezményt is az kapta. Amikor pedig én vettem egy újat, az már „lekéste” az idei jóváírási lehetőséget. Erre a kocsira nekem bizony súlyadót kell fizetnem, de annak, aki megvette az én régi autómat, bizony, nem kell súlyadót fizetnie. Akkor sem, ha nem jogosult erre a kedvezményre. Mi pedig jövőre ismét megkapjuk ezt a kedvezményt – mert az a teljes évre ismét járni fog. Csak most nem jár. Tetszettek volna januárban kocsit cserélni, pislantottam Pálra. A tekintetre, amit rám vetett, szokták mondani: ha a bölléré ilyen, elő sem kell vennie a kését.

Nem értem, védekeztem, kétségbe esve. Nem akarom elviccelni, de tényleg nem értem. Hát a régi autója kapta azt az adójóváírást, vagy a felesége? Ha az előbbi, akkor magára vessen: miért vett egy mozgássérült autót, anno… No de, ha jövőre megint jár, akkor ismét ilyen kocsit vett… Megérte? Az adókedvezmény természetesen a feleségemet illeti, hiszen közösen használjuk a gépkocsit, felelte Csattan, hangjában némi retardált madeingyurcsány-indulat rezonanciájával. Hát akkor, folytattam. Bejelenti, hogy lecserélte az autót. Ennyi. Ha nagyon szőrözünk – magának inkább visszajárna valamennyi súlyadó, hiszen azt a korábbi tulajdonos, még év elején, vélhetően befizette. Persze, neki járna vissza, nem magának, kászálódtam ki a „magyar gulyáskommunista számtan” csapdájából – de a hivatalnak egy plusz súlyadó-befizetés semmiképp sem járhat… Kapizsgálja már, lelkendezett Csattan. Maga igen. De a közalkalmazott – aki ezerkétszázmilliárddal jobb állami szolgáltatást nyújt, állítólag - úgy elhajtott, mint nemes Tüskevári Puli a nagybihari csordát. Hogy értsem már meg: szabály, az szabály. És addig fizessem be a csekket, amíg meg nem bírságolnak.

Most ott tartunk, hogy jövő héten megyek a képviselői fogadóórára. Mert az ügyintézővel nem tudtam szót érteni. Aztán vagy az derül ki, hogy neki van igaza, vagy az, hogy nekem. De akkor valamelyikünk nem jó helyen üldögél, vetett véget a szónak Csattan Pál. No, kér még egy paradicsomlevet, öklelte belém a jóindulatát. Látom: úgy megkedvelte, mint Gyurcsány Osztyapenkót. Mert hogy körülbelül ő is úgy vált lépést, ahogy annak a szobra tette, a budaörsi elágazásnál… De ez már egy újabb kör lesz, mosolygott, szelíden, a pincér irányába.

Tamási Orosz János      

 .

Vissza a kezdőlapra