2005. július 13. szerda 21:55
Védtelenül
Aki másnak vermet ás, ne tegye hiába, sütötte el unalomig ismert bölcsességeinek egyikét Csattan Pál, miközben szemmel látható élvezettel töltötte magába jégharmatos poharacskájából az unicumot. Én, eközben, szórakozottan elővettem zsebemből a kínai piacon imént vásárolt, zsebben hordható evőeszköz-készletemet. Kinyitottam a penge-részét, majd visszacsuktam. Ki, és vissza. Azt hittem: Pál megérti a bennem is csak tudat alatt lappangó feszültséget, mert gyorsan letette a kis poharat. De tévedtem. Mert maga elé húzta a barna sörös palackot és annak ivóalkalmatosságát – és elkezdte kitölteni a nedűt. Lassan, óvatosan; közben, mintha oda sem figyelne, folytatta mondandóját. Illetve előtte még csapongott egy kicsit, mert, ki tudja, milyen összefüggés nyomán, azt kezdte feszegetni: kóstoltam-e az idei spanyol paradicsomot? Nem az igazi, ingatta a fejét. Meg tudom érteni azokat, akik tonnaszám dobálják egymásra, valami kisvárosi népünnepélyen; látott erről egy televíziós utifilmet is, nyomatékosította. Persze, kisajtolva, csak a levét, ha issza az ember, talán nem olyan rossz, vált megértővé. Az amolyan százszázalékos, bökött az előttem álló folyadék irányába, söröspoharával…
Nem válaszoltam. No, tegyem fel írásban, nógatott? Tanult a Gyurcsánytól? Azért az nem semmi, pörgette hirtelen vissza a témájára gondolatait. Aki másnak vermet ás, maga esik bele… Olvasta a Vadai Ágnest? A szocialista képviselőasszonykát? Aki szerint az Apró-Gyurcsány érdekkör vagyongyarapodását vizsgáló bizottság elnöke – Szijjártó Péter – többször is túllépte a hatáskörét. Várjon, nálam van, húzott elő a zsebéből egy kiprintelt papírt. Az áll rajta, olvasom: „a bizottság múlt heti mosonmagyaróvári, a Motim Rt. előtt tartott ülésére utalva a szocialista politikus megjegyezte, hogy Szijjártó a politikai karrierje nem lehet olyannyira fontos, hogy emberi életeket és egzisztenciákat sodorjon veszélybe. A képviselői jogállás arra nem vonatkozik, hogy embereket bizottság elé citáljunk, vagy éppen „a helyszínen megjelenve a Motim Rt.-nél nyolcszáz ember megélhetését veszélyeztessük" – mondta”. Maga érti ezt, nézett rám Csattan, őszinte érdeklődéssel.
Magát nem értem, zökkentem ki a barna sör iránti identitásom felfokozott hatása alól. Eddig nem véleményezett ilyen vehemensen – ha jól emlékszem. Bár azt azért tudni lehetett – hová húz… Sok volt nekem ez a hét, legyintett. Mert itt ez a Vadai-asszonyság. Mit is állít? Hogy egy parlamenti vizsgáló-bizottság tagjainak; egyszóval a köz képviselőinek; ki lehet üzenni, hogy „nem veszek részt a komédiájukban”. Ugyanakkor ez a vizsgálat nyolcszáz ember megélhetését veszélyezteti – a képviselőasszony szerint. Vajon miért? Tud valamit? Az egész Motim illegalitásban működik talán? Kiderülhet, hogy senki sincs bejelentve? Nem fizetnek adót? Vagy mi van, háborgott Csattan. Hát mi ez a marhaság, heveskedett. A Gyurcsányt vizsgáló bizottság túllépi a hatáskörét, és megélhetéseket veszélyeztet, pusztán azzal, hogy kérdéseket szeretne feltenni egy munkahelyi vezetőnek – az Orbánt vizsgáló bizottság vezetője meg makulátlan és feddhetetlen. Hiába ítélték el, még ha csak pénzbüntetésre is, hat évvel ezelőtt. Közel jutottam az igazsághoz, azért támadnak, állította, nyomta meg a szót Csattan. Milyen igazsághoz? Könyörgöm: mondja már ki valaki. Ne feltételezve, hanem állítva. Akár ugyanazt, amit Molnár úrral szemben legalább tíz esetben egyszer már állított a hatóság, és nem is alaptalanul… Egy ilyen ember az erkölcsbírójuk, kérdem tisztelettel…? Hát, talán, még ő volt a legtisztább a kínálatban, jegyeztem meg óvatosan. Vélhetően tudták, hogy ilyesmiket tett, korábban, a Lendvai Ildi mondta is, hogy nem jutott eszükbe, olyan régen volt – na most mondja már: nem járt el, etikusan. És? Befizette. Ennyi. A köz, ezek után, megválasztotta – akkor meg mit akar. Ha egyszer a köz erre vevő…
Jó ez a paradicsomlé, szóltam ismét, apró szünet után. Miközben felhajtottam a maradékot, a fejünk felett, a magasban, egy repülőgépet láttam átsuhanni. Látta, böktem felé; de Csattan csak legyintett. Ne keresgélje itt az apropót, mondta csöndesen, hát, hiszen ezen húztam én fel magam, még a hétvégén, És azóta is. Hogy a magyar miniszterelnök, egy NATO-ország tagjaként, azt mondja a haveri körnek tekintett lakossági fórumon: megvizsgáltattuk az ország biztonsági állapotát. És, bizony, azt kellett megállapítanunk, hogy Magyarország a déli irányból tökéletesen védtelen; bármikor megközelíthető. Mondja ezt egy atomerőmű térségére, és mondja ezt néhány nappal a londoni robbantások után. Még jó, hogy nem írt egyenesen egy levelet az Al-Kaidának: gyerekek, tudok egy tuti célpontot, jó nagyot robban, rendesen rásöpör a nyári turista-szezonra is, szóval, bár talán peremvidék, de csaphat egy nagyot Nyugat-Európára is. Emlékezzetek csak Csernobilra – tíz évig még a japánok se jöttek a kontinens környékére… Ekkora marhaságot, dőlt hátra Csattan, szomorúan. Komolyan mondom: az ember már csak legyint. Hogy egy ilyen miniszterelnöke van. Dél felől védtelen a légterünk… Ezt csak úgy, bemondja. Mint a piros negyven száz ultit. És senki nem borítja rá az asztalt: figyelj, ha pirosat mondtál, akkor nem tök az adu… Szóval ne a fejedet játszd meg, te pancser…
És a maga kollégái, folytatta megvetően. A mélyen tisztelt újságíró urak. A vadászrepülő-képviselővel egyetemben. Napok óta arról beszélnek: miért kellett végrehajtani a próbarepülést. Hát, ha kellett, és rendesen végezték el, nincs azzal semmi baj. Elvégre a biztonságunkról van szó. A nemzetbiztonságról. Meg arról a húszmilliárdról is, amit elveszítünk, ha nem kezdünk végre hozzá valahol egy lokátornak. Egy éve tudjuk, hogy máshol is megépíthető. De azért a Gyurcsány próbarepülget. A biztonságunk érdekében. Majd, utána, közli ország-világgal, hogy bizony, nem vagyunk biztonságban. És senki nem rúgja farba, sem itthon, sem a NATO parancsnokságáról. Hát normális ember az ilyen…?
De legalább a pénzügyekben jártas, keltem Ferink védelmére. Lám, uniós körökben is feltűnést keltettek a tervei. Mert addig nyomatta őket, amíg a költségvetési bizottságtól is ki nem kényszerítette a vélemény-nyilvánítást. Bár korábban már mondták neki, hogy nem kellene erőltetni; a visegrádi négyek is szóltak, hogy ezt azért el kellene felejteni; ő csak tovább javasolgatta. Amíg hivatalosan is ki nem mondták az Európai Unióban a magyar miniszterelnökről: politikailag érdekes költségvetési javaslatai vannak, de teljesen életszerűtlenek. Lehet ennél finomabban valakiről azt mondani: édesapám, te helyből olyan marha vagy, mint más nekifutásból, érdeklődött Csattan a söröspoharától… Na, fel a fejjel, vigasztaltam. Ma oly zengő a kedvem – ne rontsuk el, holmi politikával. Nem akarja megkóstolni, mutattam a paradicsomlevemre. Százszázalékos, luxemburgi, off-sóher. A Vári hozta, bár egy kicsit került vele, befelé jövet. Tud még ekkora marhaságokat, firtatta Csattan. Mert akkor inkább jelöltesse magát; innen száz lépésnyire is van nekik egy alapszervük… Ha egy ajánlólevelet is akar, akkor majd én feljelentem valamiért; csak találunk ürügyet. Kifizeti az ítéletet, azzal szinte már meg is nyerte a fordulót…
Á, legyintettem, nem jönne össze. Ekkora marhaságokat még csak tudnék mondani – de oda sokkal nagyobbak kellenek. Mondja – tényleg kellenek…?
Tamási Orosz János
.
Vissza a kezdőlapra