2005. július 21. csütörtök 21:26

 

Hernádi Gyula alternatívái

 

Elment a századelő egyik, talán a leginkább hiteles, alternatív utazója. Az új századról beszélek, természetesen; s arról az emberről, aki a létezés pontos, követhető technikájának modelljét, a lényeggé maradás receptjét hozta magával át a századfordulón, áthozta, nekünk. Abból a századból, amely, leginkább, a túlélésről szólt; hogyan vészeljük át a művészetek és az ideológiák csontjainkig s csontjainkon túl is pusztító hatását. A művészetekét is – hiszen az izmusok örvénylő blöffjeiből nagyon kevesen vezették át követőiket a lelkek útjaira. És az ideológiák – amelyek a meggyőzés természetes eszközeinek tekintették a népirtásokat és a haláltáborok létrehozását. Ezt a rontást csak túlélni lehet, csak túlélni kell, bármi áron, hittük máig is nagyon sokan; holott – volt és van alternatíva.

Hernádi Gyula alternatívái.

Aki a hatvanas években úgy vált az irodalmi élet ismert szereplőjévé, mint aki megtestesíti a korszak „tűrt” kategóriáját. Könyvei megjelentek ugyan, de szinte csak azért, hogy legyen egy támadható felülete a realizmust – és hol voltunk már annak sematikus változatától… - a parabolákkal felváltó, de tartalmában sokkal realisztikusabb példázatoknak. Amely parabolákba minden bírálatot el lehetett rejteni, nagyon nyílt szókimondással. Épp csak érteni kellett a szavakat… De ne életrajzot írjunk most, hanem köszönetet Hernádi Gyula alternatíváiért. Amelyek megmutatták, hogy a túlélés, önmagában, mérhetetlenül kevés. Abba, olykor, már az elején belepusztulunk – bárha utána még akár évtizedekig is elhúzzuk valahogyan… Sokkal fontosabb az, hogy lényeggé maradjunk. Ne lényegessé, hiszen annak akár eltitkolva próbáló képviselete is nevetséges személyiséggé változtat bennünket. Egyszerűen és természetesen maradjunk meg a teremtés lényegévé.

Annak Gondolatává.

Olyan lénnyé, aki talán valóban képes a dimenzió-határok átlépésére; aki otthonos a metafizika minden néven nevezett és létezésében talán még meg sem sejtett világaiban. Aki úgy van közöttünk, hogy közben számunkra elképzelhetetlen alternatívákhoz hasonlít bennünket. Hát miért is ne mosolyogna rajtunk? Ahogyan, olykor, amazokon is tette… Persze, mi úgy tudjuk, hogy javarészt a világunkban élt. Így tehát a sokkal kézzelfoghatóbb alternatíváin is elgondolkodhatunk, most. Hogy milyen természetességgel képviselt egy olyan világnézetet, amely a kilencvenes évek kezdetétől a mi kis szánalmas, a tovább élő túlélési ösztöneink által diktált szekértábor-harcok egyik frontvonalává vált. De rá, a másik oldalról, nem lőttek olyan természetességgel, mint akár nagynevű társaira. Vagy milyen természetességgel jelenítette meg az alternatív televíziózást, akkor, amikor azzal a nagyközönség előtt csak megbukni lehetett – pedig épp a kultúra dimenzióinak sokrétegűségére utaltak műsor-kísérleteinek látványelemei. És az alternatív Kossuth-díj… Ahogyan megelőzte, de nem „bélyegezte” a díj hivatalos változatát.

És most – alternatív távozása.

Hiszen, ha valakiről, hát róla végképp elhisszük: nem halt meg. Csak beteljesült egyik írása. Eldobta a szkafandert, és tűzzé vált, átölelve végre a föld középpontjának tűztengerében élő, lángtestű lányt. És boldogan ég, míg…

Tamási Orosz János   

 .

Vissza a kezdőlapra