2005. október 07. péntek 18:34

 

A kormány kártyavárat épít

A Magyar Rádió riportja Orbán Viktorral

Dicsérik is, szidják is. Így volt ez máskor is, csakhogy most fölcserélődtek a szerepek: a kormányfő mond jót róla és a nemzeti oldalról támadják. Változott valaki, vagy valami? - tettük föl a kérdést Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének.

 

- Miért nem szokott válaszolni a parlamentben, amikor önt név szerint említi az éppen mostani miniszterelnök?

- Nem említ, ha említene, akkor talán még válaszolhatnék is, hanem folyamatos kötözködésnek vagyunk kitéve. A mai magyar parlament sajnos szomorú képet mutat - nem volt ez mindig így. Az ország, meg az emberek valóban fontos dolgai helyett inkább arról folyik a vita, hogy melyik párt szebb vagy csúnyább, melyik okosabb vagy kevésbé okos. Melyik akar jót és melyik kevésbé jót az embereknek. 1990 óta vagyok választott parlamenti képviselő, ezért kicsit rosszul is esik, amikor a miniszterelnök úr kioktat abból, hogyan kell viselkedni egy parlamenti képviselőnek - tekintettel arra, hogy ő még sose volt parlamenti képviselő. 1990 óta vagyok képviselő, ez nagyon szép munka, és voltam már minden ebben a parlamentben. 1990-ben például frakcióvezető, aztán később az ellenzék vezetője is, aztán voltam bizottsági elnök az Európai Parlamenttel közösen, tehát egy brüsszeli-magyar vegyesbizottságnak is voltam az elnöke, aztán voltam miniszterelnök is. Azt hiszem, hogy képviselőségből talán én szorulok rá legkevésbé arra, hogy kioktassanak. Azt zárójelben mondom egyébként, hogy a képviselőséggel nemcsak a parlamenti felszólalások járnak együtt. Sokan vannak, akik azt gondolják, hogy a mi munkánk lényege a vita. Ez nem így van. A mi munkánk lényege a cselekvés, és mindenkinek, ellenzéknek, kormánynak azt érdemes cselekedni, amire van ereje. Nekem arra van erőm elsősorban, hogy megpróbáljam tartani az emberekben a lelket, minél több emberrel találkozzam, beszéljek velük, meghallgassam őket, és közös célokat próbáljak velük kialakítani. Nem az ellenzékkel meg az emberekkel közös célokat, hanem Magyarország polgárai számára, mindenki számára osztható közös célokat, amibe mindannyiban beleférünk. Ez ma a munkám lényege. De el fog jönni az idő, amikor meg fogok szólalni majd, természetesen a parlamentben is, remélem, meglesz ehhez a megfelelő hangulat, amikor nem pártoskodás, hanem sokkal inkább közös munka jellemzi majd ismét az Országgyűlést.

- Említette, hogy az emberekkel kell elsősorban beszélgetnie egy képviselőnek. Dabason hallgattam az ön beszédét, nagyon sok mindenről szó volt. Most én egy olyat mondok, amit nem hallottam, gondoltam, hogy majd szó esik róla: ez a miniszterelnök úr battonyai földosztási bejelentése.

- Szívesen mondanék róla valamit, ha lehetne miről mondani. De hol vannak a szétosztandó földek? A földosztásról lehet érdemben beszélni, talán kell is, a miniszterelnök úrnak a gondolatát sem érdemes azonnal - ahogy mondják - csípőből elutasítani. Lehetne okosabban szétosztani a Magyarország területén lévő földeket, csak aki ezt fölveti, mondja meg, hogy melyik földekre gondolt és hogyan. Azóta is várom, hogy a hangzatos bejelentést kövesse valami komolyan vehető előterjesztés vagy szakmai értekezés, ez akár parlamenti előterjesztés lehetne, akár bármilyen más formájú, de még ezeket nem látjuk. Azért nem akartam mondani róla semmit, mert csak viccelődni szoktak ezen az emberek. Az embereknek az az érzésük van - én is így vagyok ezzel -, hogy gyakran hangzanak el ígéretek, bejelentések, de valójában kártyavárépítés folyik. Nem biztos alapokon álló, átgondolt terveket ismerünk meg, amiket aztán holnap, holnapután és azután szívós és apró munkával valósággá lehet változtatni, hanem kártyavárat építő, hosszú távra szóló, ki tudja pontosan hány éves terveket. Most a földosztás is úgy tűnik, hogy ebbe a sorba csúszik bele. Jó lenne, ha ez nem így történne, remélem, hogy a kormányzó pártok előállnak valami olyan javaslattal, amit esetleg lehet támogatni is.

- Most az ötéves tervre gondol?

- Most minden úgy történik - ha jól figyelem a magyar közéletet -, hogy nem az egyébként mindenki által súlyosnak ítélt mai helyzeten, itt és most bekövetkező rossz fejleményeken gondolkodunk, ezekre akarunk orvosságot és választ adni, hanem mintha minden jól menne, minden rendben volna. A mai nap meg a holnap reggel teendői helyett arról beszélünk, hogy két év múlva, három év múlva, öt év múlva, tíz év múlva, ki tudja mikor, majd jó lesz, majd akkor valami jó dolog fog történni. Tehát, az itt és most helyett, az itt és most cselekvő emberek helyett, a „majd” emberek gondolkodása és személyisége határozza meg a közéletet. Pedig mindenki tudja, hogy nagy baj van, csak valahogyan, akiknek dolga volna, hogy változtassanak a helyzeten, erről vagy nem vesznek tudomást, vagy ha tudomást vesznek, nem hajlandók erről beszélni.

- Ön például rögtön javasolt is Dabason, a falusi emberekkel történt megbeszélésén egy lehetőséget, hogy szerezzenek a gazdák tulajdont a földolgozásban és a kereskedelemben. Ez egy konkrét javaslat volt. Ezt hogy gondolja kivitelezni?

- A MAGOSZ-nak van egy kidolgozott terve erre, hogy hogyan kellene támogatni az összefogását a magyar gazdáknak állami oldalról ahhoz, hogy elég erősek legyenek, hogy a feldolgozóiparban is és a kereskedelemben is részt vegyenek. Nekem az az elgondolásom, vagy talán ennél többről van szó, az a tapasztalatom, hogy Magyarországon az emberek most azt várják, ne a politikusok mondják meg, minek hogyan kellene lennie. Ne a politikusok akarják őket meggyőzni arról, hogy mi a jó és mi nem az. Ne a politikusok akarják kioktatni őket arról, hogy hogyan cselekedjenek, gondoljanak, éljenek, hanem a fordítottját várják ennek. Hogy végre elmondhassák azt, ami a 15 éves rendszerváltoztatás alatt összegyűlt bennük, elmondhassák a véleményeiket, a terveiket, valaki hallgassa meg őket, és aztán legyen foganatja annak, amit mondanak. Ez azt jelenti a mi számunkra, politikusok számára, hogy nem minden kérdésben a mi pártjainknak kell kigondolni terveket, hanem a pártokon kívül létrejött tervekből érdemes befogadni azt, amit végrehajthatónak ítélünk. Például a Magyar Gazdák Országos Szövetségének vannak az ön által föltett kérdésre vonatkozó válaszai, tervei. Az én dolgom inkább az, hogy ezeket próbáljam beilleszteni, egy szélesebb program részévé tenni. De ugyanígy állunk a kis- és középvállalkozók támogatásával. A hét végén jártam a Vállalkozók Pártjának kongresszusán, egy ragyogóan kidolgozott programjuk van arról, hogy hogyan és mit kellene cselekednünk közösen. Különösképpen a következő kormánynak a kis- és középvállalkozók helyzetének javítása érdekében azért, hogy ők egyébként a mai 2 millió embernél még több embernek tudjanak kenyérkereseti lehetőséget adni. Nem kell nekünk itt kigondolni másik programot, be kell fogadni, és be kell építeni az ő programjukat a mi elgondolásaink közé. Így állunk a mezőgazdasággal, így állunk a kis- és középvállalkozókkal is. Egyébként én hiszek a magyar mezőgazdaság jövőjében, hiszek abban, hogy ez egy olyan ország, amelynek kiváló adottságai vannak a mezőgazdaságban, sőt, ott vannak a legjobb adottságai. Hiszek abban, hogy a földet meg lehet védeni. Hogy a nem mezőgazdasági jellegű termelőeszközök után a föld nem kerül külföldi tulajdonba, hanem meg tudjuk tartani magyar kézben. Hiszek abban, hogy a családi gazdaságoknak van jövőjük, úgy, mint ahogyan számos más országban is ezt tapasztalom. Hiszek abban, hogy az Európai Unióban, ha jó mezőgazdasági kormányzat van Magyarországon, akkor gazdáink jól járnak, úgy, mint ahogy a többi csatlakozó ország gazdái jól jártak. Én ezt egy nagy lehetőségnek látom Magyarország szempontjából.

- Említette az imént a 15 éves rendszerváltást. Dabason azt mondta erről, hogy ez egy kisiklott vasúti szerelvénynek felel meg. Ebben ön is benne volt végig szinte.

- Ezért merek róla ilyet mondani, egyébként nem mernék. Az ember jó, ha csak olyasmiről beszél, amihez van köze, és kétségkívül az elmúlt 15 évhez, ha valakinek, hát nekünk, meg személy szerint nekem kétségkívül sok közöm volt. Volt, amikor szép időszakokat éltünk, amikor úgy éreztem, hogy sikeres munkát végzünk, és volt, amikor a munkánk nem mindenben állta ki a kritikát meg az idők, meg a hely próbáját. Volt, ami jó volt a mi cselekedeteinkből, volt, ami rossz volt, én nem magunkról beszéltem elsősorban, hanem a közös életünkről. Erről a 15 esztendőről. És kétségkívül azt látom a Nemzeti Konzultációhoz érkezett visszajelzésekből, levelekből, kérdőívekből, telefonokból, hogy az emberek úgy látják, nem ott vagyunk most, mint ahova 15 évvel ezelőtt elindultunk. Ez nem jelenti azt, hogy meg kell tagadnunk a rendszerváltoztatást, mert ez a mi 15 közös esztendőnk, hanem azon kell gondolkodni, miért nem ott vagyunk, ahova elindultunk és hogyan lehetne ezt a kisiklott szerelvényt visszahelyezni a sínekre, hogy folytathassa az útját.

- Hol kellene most lennünk?

- Először is Magyarországnak olyan országnak kellene lennie, ahol nincs 400 ezer munkanélküli, ez a legfontosabb dolog. Magyarországon azt hittük, ez is volt az ígéret a 2002-es választásokon, hogy 400 ezer új munkahely jön létre, ehelyett ma mi vagyunk a 400 ezer munkanélküli országa. A mai napon tettek közzé, egy európai uniós jelentést, az Európai Unió 25 tagállama közül az elmúlt évben Magyarországon nőtt leggyorsabban a munkanélküliség. Ha ez így megy tovább, akkor egyre kevésbé a munka, egyre inkább a munkanélküliek országa leszünk. Ezen mindenképpen változtatni kell, senki sem így képzelte ezt el. Aztán senki sem gondolt arra, sőt, az ellenkezőjét reméltük, hogy az iskolából kikerülő fiatalok közül minden ötödik munkanélküliként kezdi az életét. Pedig szeretne dolgozni, de nem tud. Én ezt tartom ma a legnagyobb problémának. Az emberek véleményeiből is ezt olvasom ki, az ő hangjukból is ezt hallom ki. A Nemzeti Konzultációhoz visszaküldött kérdőívekben elsöprő többsége van annak a véleménynek, hogy a legnagyobb félelmet a munkahely elvesztése jelenti ma az emberek számára. Nem elégedettek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket ma munkaügyben a világ, az ország, a kormány, a lehetőség, a gazdaság fölkínál nekik.

- Hihetetlen szeretet is körülveszi önt, de mérhetetlen elutasítás is. Ez egy politikusnak a lehető legtermészetesebb állapota?

- Nem. Azt szeretném, ha mindenki szeretne. Én is úgy vagyok ezzel, mint ön. Minden normális ember annak örülök - én is -, ha minél kevesebb elutasítottság és minél több szeretet vesz körül. Ez így van a mi szakmánkban is. Nyilván oka van annak, ha az embert elutasítják. Hogy az eszméimet utasítják-e el, a gondolataimat? Vagy azt a négy éves kormányzati munkát, amit képviseltem, vagy amit vezettem, irányítottam? Ezt nagyon nehéz megmondani. De egy dolog biztos, hogy én mindig is arra törekedtem, hogy Magyarországon békesség, összetartás, nyugalom, szeretet, közös célok legyenek. Ha valaki úgy érzi, hogy ez nem így volt, amikor mi kormányoztunk, azt nagyon sajnálom. Nem állt szándékunkban, hogy bárkit megbántsunk. Egy emberségesebb világot szeretnénk magunk körül látni, mint amilyenben ma élünk, ezért a munkánk nem irányul senki ellen sem. Ellenben úgy érezzük, úgy hisszük, sőt, meg vagyunk győződve arról, hogy amit teszünk, azt mindenkiért tesszük, minden magyarért, abban mindenki benne van, Magyarország minden polgára.

- Úgy tűnik, hogy most az önt szeretők táborában is némi rés keletkezett, és ez a Romániával kapcsolatos európai uniós parlamenti szavazás volt. Itt van például Salgó Mihály, a Professzorok Batthyány Körének tagja azt írta önnek, nagyon szomorúan tapasztalta, hogy ön így döntött ebben az esetben. Megpróbálja meggyőzni azokat, akik így gondolkodnak, hogy ez így lesz jó, vagy ezek szerint nagyon szomorú és nem tud mit kezdeni velük?

- Nem akarom meggyőzni őket, azt hiszem, épp az a tapasztalata az elmúlt négy kormányzati esztendőnek, amit kormányzásunk alatt élt meg az ország, hogy túl sok energiát fordítottunk a meggyőzésre és kevesebbet a meghallgatásra, a megértésre. Úgyhogy én meghallgatom és megértem ezeket a véleményeket. Nem mindegyikkel értek egyet. Amit tehetek ilyenkor az az, hogy megpróbálom világossá tenni a szempontokat, ami a döntésünket vezeti, vezette és ami alapján azt mondom, hogy én igen, valóban igennel szavaztam, erkölcsi alapon és nemzeti érdekektől vezérelve. Esetleg figyelmükbe tudom ajánlani a levélíróknak azt a gondolatot, hogy Romániában, az ott élő magyarok elsöprő többsége minél hamarabb az Európai Unió polgára akar lenni. Számomra ez a legnagyobb parancsolat, ez a legfontosabb, ez megelőz minden politikát. 1990 óta hiszünk abban közösen - Antall József fektette le ezt a hittételt, ha szabad így fogalmaznom -, hogy nem Budapestről kell többé megmondani, mi az Erdélyben élő magyarok érdeke, hanem az ott élőket kell meghallgatni és az ott élők véleményét kell megfogadni és segíteni őket. Mindenki, akinek van füle a hallásra, aki megfordul Erdélyben, aki ismeri az ottani életet, vannak személyes kapcsolatai, pontosan tudhatja, az ott élő magyarok 95 százaléka minél hamarabb az Európai Unió tagja akar lenni. December 5-e után pedig még határozottabban fogalmaznak. Azt mondják az ott élők, hogy december 5-én, kedves magyar testvéreim, ti itt Budapesten, Magyarországon nem tettétek lehetővé, hogy az Európai Unió polgárai magyar állampolgárokként legyünk. Mert megtagadtátok tőlünk a kettős állampolgárságot, illetve a kormányotok nem hajtja végre a népszavazás kis többségű igennel zárult akaratát. Most legalább azt ne tegyétek lehetetlenné, hogy román állampolgárként lehessünk az Európai Unió tagjai, és ismét együtt lehessünk, mint Európa polgárai. Ezt meg kell hallani. Tudom, hogy sok jó politikus van Magyarországon, például a levélíró, akinek jó politikai ideái vannak, de higgyék el, hogy az élet mindig megelőzi a politikát. És ha a Romániában élő magyarok az Európai Unió tagjaivá akarnak válni, akkor minden más politikai szempontot háttérbe kell szorítani, és ezt kell előreengedni. Ezért mondom, hogy morális alapon és nemzeti érdekek által vezettetve döntöttem úgy, ahogy döntöttem.

- Éppen a levélíró is arra hivatkozik, hogy ön Tusnádfürdőn azt mondta, hogy kikényszerítjük az autonómiát. Az autonómia kulcsszó. Az autonómiát éppen úgy akarják az erdélyi magyarok, mint az Európai Uniót.

- Hogyne. Én egyet is értek ezzel a véleménnyel is, hogy az európai uniós tagsággal egyenlő fontosságú - vagy majd az erdélyiek eldöntik, hogy mi a helyes sorrend -, de mindenképpen fontos kérdés az autonómia, méghozzá a székelyföldi autonómia az, amiről beszélünk. Szerintem ehhez a célhoz ragaszkodnunk kell. Amíg Erdélyben a magyarok ragaszkodnak ehhez a célhoz, addig a budapesti külpolitikának is ezt a célt vállalnia érdemes, sőt, erkölcsi kötelessége. Tehát nekünk mindig föl kell lépnünk azért, hogy megkapják a Székelyföldön élő, Erdélyben élő magyarok az ő területi autonómiájukat.

- A választások közelednek. Van a Fidesznek már kigondolt, kidolgozott választási stratégiája, hogy kivel próbál majd összedolgozni, vagy hogy lép fel?

- A választási stratégiánk középpontjában az áll, hogy meghatározzuk, mi a legfontosabb teendője az országnak, mi szolgálja a leginkább a munkanélküliség csökkentését, milyen lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a kis- és középvállalkozók több munkát tudjanak adni az embereknek. Fontos része a választási stratégiánknak, hogy hogyan lehet a nemzetegyesítést elérni, amiről az előbb beszélgettünk: autonómia kérdése, kettős állampolgárság, európai uniós tagsága Romániának, Szlovákiának, ezek mind fontos kérdések. A mi választási stratégiánk nem taktikai kérdés: kivel, hogyan, miképpen, hanem hogy milyen célok érdekében, mi a fontos az országnak, és hogyan lehetne ismét közös célok mentén egyesíteni az országot.

- Lehet, hogy ismét az MDF-fel közösen alkot listát a Fidesz? Vagy más erővel, a Vállalkozók Pártjával?

- Mi nyitottak vagyunk és szeretnénk minél több szereplővel, minél több, velünk azonos elveket és célokat valló közéleti szereplővel megállapodásra jutni. Mi egy szövetség vagyunk, nem is hagyományos értelemben vett politikai párt. Mi mindig mondjuk, hogy több mint pártszövetség, karnyújtásnyira az emberektől. Mindenhol szeretnénk ott lenni, mindenkivel szeretnénk szót váltani, megegyezni, és ha lehet, akkor közös célok érdekében dolgozni. Tehát mi nyitottak vagyunk a Vállalkozók Pártja felé éppúgy, mint a Kereszténydemokrata Néppárt felé vagy a Nemzeti Fórum irányába. A Magyar Demokrata Fórum nem akar most velünk együttműködni. Nem lenne helyes, ha rájuk erőszakolnánk magunkat. Majd ők eldöntik, hogy akarnak-e élni az együttműködés lehetőségével vagy sem.

- Az éppen alakulófélben levő harmadik út, a MIÉP és a Jobbik szövetsége szóba jöhet?

- Föl sem merült. Nekem más elgondolásom van a várható erőviszonyokról, de ezeket nem hiszem, hogy nekünk kellene eldönteni. Majd a magyar választópolgárok a választásokon eldöntik, hogy milyen parlamentje legyen, milyen országgyűlése legyen Magyarországnak. Egyelőre nem látok a Fidesz Magyar Polgári Szövetségen kívül meghatározó erőt a Magyar Szocialista Párttal szemben. Tehát, ha azt a gazdaságpolitikai programot, amely szerintem megbukott, az euró elhalasztásával immáron kétségtelen ténnyé vált…

- Az SZDSZ még a 2010-et lehetőségként látja.

- Az lehetséges, hogy az SZDSZ annak látja, de a kormány már nem. Aztán ha jól látom, a gazdasági elemzők sem tartják ezt már reális célnak. Várjuk persze a kormány bejelentését, de azzal, hogy nyilvánvalóvá vált, Magyarország immár harmadszor fogja - ha jól értem a miniszterelnök úr szavait - odébb tolni az euróhoz való csatlakozásunk időpontját, ebből az olvasható ki, hogy a saját magunk elé kitűzött célokat sem tudjuk elérni. Ezt nevezem én gazdaságpolitikai bukásnak. Ezért itt egy megbízható, kiszámítható, tervezhető életet, gazdaságot, munkahelyeket teremtő politikára lesz szükség a következő választások után. Ezt tartjuk fontosnak. Aki ehhez hozzá tud bennünket segíteni, illetve ehhez hozzá tudja segíteni az országot, azzal szívesen működünk együtt.

- Térjünk vissza ismét az ön személyéhez. Az Orbán-család gazdagodásának ügye is napirenden van. Persze Gyurcsány Ferenc sem szokott beszélni erről, de miért nem beszél ön ezekről az ügyekről, hiszen ön személy szerint érintett. Rendszeresen hallom Révész Máriuszt nyilatkozni, cáfolni ez ügyben. Lehet, hogy jó néven vennék az emberek, ha ezekre ön válaszolna.

- Két dolgot tettem ebben az ügyben, és úgy látom, hogy nem is kell mást tennem ezen túl. Az egyik: hogy ha valaki rákattint a honlapunkra, akkor külön szenteltünk egy honlapról való leágazást ennek az ügynek. Ha valaki arra kíváncsi, hogy miből élünk, hogyan élünk, a feleségemmel együtt 19 éves házasságunk alatt honnan hova jutottunk el, mi van a vagyonbevallásunkban, ha képeket akar látni a házunkról, ahol élünk, a gyerekeinkről vagy bármi másról, tudni akarja, hogy körülbelül ki fia, borja is az, akiről szó van, akkor odakattint és megnézheti. A másik pedig, hogy elmentem a magyar parlament vizsgálóbizottsága elé, több mint három órán keresztül faggattak mindenféléről. Ez nyilvános esemény volt, televíziók, rádiók adtak róla, minden kérdést megválaszoltam. Azóta új körülmény nem merült föl. Én azt hiszem, hogy ez inkább már csak kötözködés. Szerintem a szocialisták sem hisznek már az egészben, láttam ilyen nyilatkozatokat is. Azt hiszem, hogy kötelességszerűen ütik a vesémet, megszokásból. Talán jól is esik nekik. Nem hiszem, hogy a komoly és érdemi dolgok helyett az ország fölkészítése a választásokra, a változásra, egy olyan gazdasági program kidolgozása helyett ennél bármi fontosabb lehetne a számomra. Minden erőmet ezekre a kérdésekre összpontosítom. A napi jogi teendőket meghagyom a szóvivőknek meg a jogászoknak, akik szükség esetén pereket indítanak. Most is több ilyen per van folyamatban, nagyon remélem, hogy ez a rossz, kötözködős, pereskedős, vádaskodós szakasza a magyar politikának minél hamarabb lezárul. Persze úgy, hogy sikerül megvédeni mindenben a saját magam becsületét meg a saját álláspontjaink hasznosságát, és kiérdemelni ezáltal a közbizalmat és a közmegbecsülést továbbra is.

Gadácsi János interjúja a Magyar Rádió honlapján

.

Vissza a kezdőlapra