2005. október 16. vasárnap 18:40

 

Elhúzódó rendszerváltás

 

Hat lurkó, két harmadik, két második elemista, két óvódás. Csivitelnek, csacsognak. A másodikosok körében hirtelen elkezdődik valami skandálás: Csótány, Patkány, Gyurcsány. Csótány, Patkány, Gyurcsány.
- Ugyan, hagyjátok már békén ezeket az -ányokat. - szólok.
- Azért mondja, mert csót-ány, patk-ány, gyurcs-ány - fejti meg szavaimat az egyik, de közben folytatódik nagy kacagás közepette: Csótány, Patkány, Gyurcsány.
- De hát ezek Magyarország legveszedelmesebb állatai - világosít fel a legnagyobb. S a csitító szó ellenére harsog tovább: patkány, csótány, Gyurcsány. Patkány, Csótány, Gyurcsány.

A társaság felnőtt tagjai nehezen őrzik meg komolyságukat, egyikük megjegyzi, hogy ez valami törzsfejlődési sor. Nekem meg megindul a fantáziám. Lám itt tetten érhető a két Magyarország, pontosabban annak egyik fele, s elképzelek egy másik családot, ahol Orbán Viktor neve merül fel méltatlan környezetben. Valahogy nem vágyok arra, hogy valamiképp összebékítsem a két tábort. Pedig annyian szeretnék, ha véget érne az értelmetlennek látszó szembeállás. Hányszor hallom, tapasztalom, s olykor érzem is, az emberek békére vágynak. Minek hát a nagy tusakodás? Nem az lenne a keresztény feladat, hogy megvalósítsuk az egységet? Hogy megéljük a kiengesztelődést?
S ekkor kerül a kezembe egy régi, ha jól számolok 1988-as interjú féle, amelyet II. János Pál kérésére mindeddig nem adott közre az újságíró, aki most képviselőtársam az Európai Parlamentben: Jas Gawronski. A Szentatya alábbi mondatai eligazítást adnak mai gondjainkban is:

"A hagyományos ideológiai-politikai állásfoglalásokhoz viszonyítva, egyfajta visszalépéssel, a leninizmustól, sztálinizmustól való eltávolodással állunk szemben. Attól félek, hogy olyan folyamatról van szó, amelyet nem fognak következetesen végigvinni, főleg ott nem, ahol a kommunisták hatalmon vannak. Mert a leninizmus-sztálinizmus, mint a marxizmus politikai tényezője, biztonságot adott a hatalomnak, biztosította mozdulatlanságát. Megteremtették maguknak ezt a rendszert, amely a forradalom marxista elméletén alapul, a proletariátus diktatúrája nevében. Ezután megszabadultak a proletariátustól, azt eltávolították a hatalomtól, és a diktatúrát a pártra, helyesebben a párton belül egy kiváltságos osztályra bízták és ez a mai napig tart. Évek hosszú során, évtizedeken át létrejött a hatalom új osztálya, egy új arisztokrácia. És ma a politikai rendszer megváltoztatása, ezeknek az embereknek az önkizárást jelenthetné..."

II. János Pál tehát akkor még nem látta, hogy az egész rendszer összeomlik. Nem is volt előre látható. De világosan látta annak a vezető rétegnek a jellegzetességét, amely ma is meghatározó a térségünkben. Megtalálták a hatalom átmentésének hatékony formáját. Nem szoktuk arisztokrata jellegzetességüket tudatosítani. De most, amikor oly sokan voltak kénytelenek belátni, hogy a nemzedékváltás az MSZ(M)P vidékén nem jár sem a gondolkodás megváltozásával, sem az erkölcsök javulásával, most rádöbbenthetünk, hogy új arisztokraták, ha tetszik klánok kezében vagyunk. Rokonok, volt harcostársak leszármazottai alkotnak nehezen megbontható hálózatot és tesznek meg mindent, hogy megtartsák a hatalmat. A politikai berendezkedéshez, egy párt kizárólagos uralmához, marxizmushoz már nem ragaszkodnak. Csak a hatalom kell nekik: a pénzvilág, a média és a közhatalom is.

A politikai rendszer megváltoztatása nem ezeknek az embereknek az "önkizárása" révén valósult meg. A rendszerváltás azért húzódik el, mert ők önmaguktól nem álltak félre, a választások során pedig eddig csak ideiglenesen szorultak a háttérbe, s ez is csak a közhatalomra vonatkozott. Pozícióik sem a pénzvilágban sem a médiában nem gyengültek meg  a választási veszteségek következtében. Ha pedig ez így marad, akkor kiengesztelődés, a nemzet nagy többségének, a becsapottaknak és a becsapáson átlátóknak az egymásra találása továbbra is késlekedik. Addig sorolhatjuk az ország legveszedelmesebb állatait: csótány, patkány... stb.

Vissza a kezdőlapra