2005. november 07. hétfő 21:12

 

Hatni az értelemre

 

Mi sokat tudunk ám, hallgatom a hazugságokat szajkózó egri nyugdíjas-asszonyról szóló történetet, s nem lepődök meg. Mert hiszen ez a nóta – évek óta. Ha nem évtizedekben mérhető időről van szó – mert hiszen, amiről szó van, az nagyon messze vezethető vissza. A pártbrosúráktól a Szabad Nép félórákon át a „foxi-maxi” továbbképzésekig követhetjük nyomon azt: hogyan hitették el emberek millióival, hogy az önálló gondolkodás luxusa behelyettesíthető a gyostalpalókon szerzett információkkal… „A mondattan lelki adottság." – mondotta az aforisztikus fogalmazás egyik legnagyobb mestere, Paul Valéry. Ha szubjektív véleményét kivetítjük arra a tényszerű jelenségre, hogy ugrásszerűen nő (s nem csupán hazánkban) az analfabétizmus. S ezzel arányos párhuzamot vonunk az amortizálódó emberiség („...ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely hitetlen csodára vár...”), s az egyes ember lelki állapotával, akkor fejet kell hajtanunk Valéry század eleji megállapításának igazságtartalma előtt. Természetesen nem arról van szó, hogy ugrásszerűen nő azok száma, akik a szó klasszikus értelmében véve írástudatlanok…

Nevét s lakcímét többé-kevésbé kisilabizálni s lemadzagírni képes emberek élik hangyalétüket társadalmunkban; de ennél többre nagy részük nem igazán képes. Könyvet évtizedszámra nem vesznek kezükbe, az újságokból a szalagcímeket futják át csupán, azokból merítve közéleti informáltságukat; s kommunikatív tudásukat – ha illik még ide ez a kifejezés – a turbó-, a konzerv-, vagy épp a reklámnyelv elsajátítása motiválja. Kit, vagy mit kárhoztassunk ezért? Az iskolát: amely nemzedékek olvasási ingerenciáját tette tönkre azzal, hogy "a cica a cé betűje"; s nemzedékek így-úgy, nehezen megszerzett fogalmazási készségét tette feleslegessé akkor, amikor iskolai dolgozat ürügyén bevezette a tesztlapokat ("válassz a háromból és tégy egy ikszet a helyes válasz mellé")? Az elektronikus médiát, amely letarolta szappanoperáival és bugyuta játékaival a népesség kilencegészkilencvenkilencszázad részét? A kort, amely (rendszerváltás előtt és után egyaránt) majd mindenkit rákényszerített arra, hogy idejét, munkaerejét a második, vagy a harmadik gazdaságban is igyekezzen áruba bocsátani? Az egyes embert, akit évtizedek óta hasztalan noszogatnak felelősséget érző megszállottak arra, hogy napi húsz-harminc perc a fizikai és ugyanannyi idő a lelki egészség ápolásához – elengedhetetlen? Kit, vagy mit kárhoztassunk tehát? S mi a megoldás?

Kampányjellegű ötlete mindenkinek lenne; vagy tucatnyit magam is kapásból felsorolnék. De minden kampány ("...keressük Petőfit...") tűzoltómunka csupán; a lényeg bizony az az út, amelyen haladva először is vissza kell nyerni az irodalom hitelességét. A köz nyelvén beszéljen, de ne közönségesen; érzelmeket ébresszen, de ne érzelgősséget. Nagy feladat hárul a családra is: a gyermekhez bizony már születése pillanatától beszélni kell. Felolvasni meséket, meseregényeket; nem megalkudni azok zanzásított képregényváltozataival, de nem megalkudni a "kedvenc" történetét huszadszor követelő gyermekkel sem, hiszen akkor, amikor büszkén hallgatjuk, hogy "szinte már kívülről tudja", épp akkor indítjuk el őt öntudatlanul is a kíváncsiság s a szókincs beszűkülése, önfeladása felé. S az óvoda, s az iskola; beszéltetni, beszélgetni! Ne definíciókat tanítsunk nyolcesztendős gyermekeknek, hanem azok megfogalmazásának módszerét, metódusát. Ennyi; s ez még csak a funkcionális analfabétizmus leküzdéséhez vezető út nem egész első harmada... Mi lesz közös sorsunk, ha ennyit sem teszünk?

"Az ember gondolkodik, tehát vagyok – mondja a Világegyetem." – idézem újra Paul Valéryt. Nos: gondolkodásunk alapja a szókincs, amely utóbbi olvasási készségünk függvénye. (Is...) Történhet-e velünk bármi jó, ha az egyén lemond a gondolkodásról, a társadalom pedig asszisztál e lemondáshoz, sőt, fogalmazásgátló módszereivel serkenti is azt...!? Bizony – sok még a tennivaló. És talán mindenekelőtt a közélet terén – hogy politikai üzeneteink és érthetőek legyenek…

Tamási Orosz János

Honlapunk olvasóinak módja van értesítést kérni arról, hogy friss anyag jelent meg a honlapon. E levelek olykor a puszta figyelemfelhíváson túl is tartalmaznak információkat. Ilyen volt a vasárnap délután kiküldött levélnek az alábbi részlete:

Reggel Egerben voltam templomban, s megszólított egy idős hölgy.

- Mondja, miniszter úr, nem lehetne már befogni Orbán Viktor száját?

- Már miért kellene?

- Hát miket művelt, amikor ő volt kormányon?

- Hát miket?

- Horn megadta a 18 százalékos nyugdíjemelést, Ő levitte 9-re.

- No ez nem így volt pontosan.

- És az apja bányái? Azt mondta sofőr volt az apja. Miből telt bányákra?

- Nincsenek is bányák, csak valamennyi részesedés egyben. Miből gondolja, hogy több bányájuk van?

- Mi sok minden tudunk!

- Igen, sok hazugságot.

 

Ekkor elhagyott a hölgy.

Erre reagált Tamási Orosz, és erre érkezett az alábbi levél is:

Kedves Laszlo!

Kivaloan jellemzi a helyzetet a rovid tortenet.
Szociologusok altal megtervezett, erzelmekre
jol epito tanitasi folyamat eredmenye ez.
Hasonloan alaposan elokeszitett "atkepzes"
nelkul a hasonlo hazugsagok tovabb hatnak.
1991 ota ezel kuzd a demokratikus Mo.
Nincsenek szociologusok a mi oldalunkon?

Udvozlettel,
T.V.

 .

Vissza a kezdőlapra