2005. november 25. péntek 23:29

 

Bizalom nélkül nincs siker eredmény

Dr. Garami Miklós a gyermekrák elleni küzdelemről

 

A Nemzeti Rákellenes Programot, s természetesen egy sor más, a rák megelőzésével és gyógyításával kapcsolatos kérdést tárgyalt a Magyar Onkológusok Társasága. A találkozón szó volt a civil összefogás rendkívüli fontosságáról, s a konferenciának különleges jelentőséget adott az is, hogy először tűzték napirendre a támogató-kiegészítő kezelések kérdéskörét. Magyarán azon készítmények befogadását, például az Avemárét, amelyeket eddig a magyar orvostársadalom egy része olykor igen csak keresetlen szavakkal illetett… A hazai onkológusok legnagyobb tekintélyei s - házigazdai minőségben - Dr. Garami Miklós, a Tűzoltó utcai gyermekklinika onkológusa köszöntötte a tárgyaló feleket, s összegzi most számunkra tapasztalatait.

 

- Amelyek előtt azért arra kérem: menjünk egy kicsit vissza az időbe. Ön szerint hogyan változott meg az elmúlt másfél évtizedben az egészségügy megítélése?

- Lehet mondani, hogy a bőrömön tapasztaltam. 1991-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán (SOTE, ÁOK); ehhez, ugye, ’85-ben kellett jelentkeznem. Nos, akkor bekerülni az Orvostudományi Egyetemre, maga volt a „csoda”; 120 ponton állt a felvétel mércéje, de gyakorlatilag egy hiányzó pont esetében tudni lehetett, hogy nem kerül felvételre a jelentkező diák. Mert ahhoz protekció kellett, esetleg igazolni, hogy munkás- vagy parasztszármazású… Két hibaponttal meg egyszerűen nem lehetett bekerülni. Ehhez képest mára, a mélypontra zuhant az érdeklődés, mert nincs presztízse a szakmának. Az a kiváltság, amit munkája révén élete során élvez az orvos, az gyakorlatilag megszűnt a rendszerváltás óta. Ezt fokozatosan észrevette a társadalom is, illetve a fiatalok; most már erősen lecsökkent a jelentkezés az orvosi egyetemekre. Csak az utóbbi 2-3 évben kezdett ismét növekedni az érdeklődés az orvosi pálya iránt. Véleményem szerint, döntően az Európai Unióhoz való csatlakozást követően egyszerűbbé vált külföldi munkavállalási lehetőség miatt. Korábban lehetett válogatni, nagyon nagy érdeklődésű orvosok között; ma ilyen – nincs. Mert aki el is végzi az Orvosi Egyetemet, tízből öt tudja, hogy sose akar praktizálni. Az egyik legdrágább képzés orvos képzés, de a jelentős rész – és ezt a mai képzési rendszer is pontosan tudja – soha nem akar betegekkel foglalkozni.

- De valamiért mégis erre a szakra jelentkezik…

- Mondom is, hogy miért… Öt tehát tudja (maradva az egyszerűsített példánál), hogy sose fog közvetlenül betegekkel foglalkozni, hanem elmegy vagy orvoslátogatónak, vagy kutatónak, ami ugyan nem baj, az orvosi pályához kötődik ez is, de nem a betegágy melletti munkához. Marad a másik öt, akik viszont, bekerülve a mai egészségügyi rendszerbe, a következőt látják: elkezdik a pályát 24-25 évesen. A fiúknak, belátható időn belül, családot kell majd eltartani; a nők gyermekeket szeretnének. És akkor milyen lehetőséget lát a frissen végzett orvosi diplomával rendelkező fiatal? A vele együtt, de más szakmában – bankár, közgazdász - pályakezdő diplomáshoz képest, ő öt év múlva még mindig hierarchia legalján van (az első, alap szakvizsgához kb. 4-5 éves szakmai gyakorlati időre van szükség). Alig több a diplomás fizetése, mint a minimálbér. Keresni kezdi tehát az egyéb lehetőségeket; ami gyakorlatilag azt eredményezi, hogy az elkövetkező öt évben lemorzsolódik. Mert abból a fizetésből, amit kap, nem tudja képezni magát, aktív, tartalmas kikapcsolódásra minimális a lehetősége. S aki még ezt az „akadályt” is vette, azt szinte azonnal elszívja az európai orvospiac. Olyan vákuumszerűen szívja most el Nyugat-Európa a fiatalokat, hogy az hihetetlen. Korosztályok mennek el a betegágy mellől, és kezdenek külföldön praktizálni.

- Azt hiszem, nem beszéltünk haszontalanul az egészségügy általános képéről. Egy ilyen közegben kell – mert kell, a gyógyítás érdekében – jelentős eredményeket produkálni. Például Önnek – aki dolgozhatna épp, kortársaihoz hasonlóan, valamely nyugat-európai klinikán.

- Azonban én itt dolgozom, a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán (a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján). Ez boldoggá tesz… Bár, olykor, valóban eltűnődöm a körülményeken, hogy kezdő orvosi fizetésért egy bank titkárnőt sem tud felvenni… De minden, minden eltörpül, és ezt nem amolyan pátosznak szánom, amikor az ember azt kezdi érezni, hogy egy daganatos gyerek és a szülei is megbíznak benne. Persze a legfontosabb a gyerek bizalma. Amit valóban ki kell érdemelni, hiszen nagyon nehéz körülmények között kerül hozzánk. A gyerekeknél, a daganatos megbetegedések döntő többsége heveny, akut folyamatok. Tegnap még köhögött a gyerek, lázas volt, bevitték a kórházba, és megszületetik a diagnózis: a gyermeknek leukémiája van. Romlott egy kicsit a látása, fájt a feje, egyszer hányt, egy hét múlva már gyenge aluszékony volt - és most azt mondják, hogy agytumora van. Tehát sokkoló a hatás. Mit tapasztal a gyerek? A világból csak a szülőt látja. Kezdetben csak azt veszi észre, hogy valami megváltozott. Mert hirtelen – mindent megkap. Nem kell reggel időben felkelni, óvodába vagy iskolába menni, ha csokit kér, kap, ha fagylaltot kér, megkapja. Szülők mindent meg akarnak adni a beteg gyermekeknek. A kicsik két-három napig élvezik is ezt az új – engedékeny szülői magatartást. Pár nap múlva azonban félni, rettegni kezdenek Valami, nem stimmel: “Bármit akarok, mindent megadnak”. A negyedik nap észre veszi azt is, hogy anya egy kicsit megváltozott, s nem érti, hogy miért. Anya már nem megy el fodrászhoz, mert ezer más, fontosabb dolga van: minden percét kitölti a beteg gyermekért való aggódása. Nálunk külön gyermek onko-pszichológusok törődnek azzal, hogy a szülőknek hogyan kell viselkedni, mi a helyes magatartásforma egy ilyen nehéz élethelyzetben. Ha ugyanis, a gyerek nem azt látja, hogy a szülők nyugodtak, akkor nagyon hamar ők is összeomlanak. Márpedig, hit nélkül nincsen sikeres gyógyulás sem.

- Nem hisz a gyógyulásában, hiszen azt sem tudja, hogy pontosan mi is a baj…

- Nálunk tudja. Mi a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán (de általában a gyermek-onkológusok többsége is), ragaszkodunk ahhoz, hogy a gyereknek tudnia kell a diagnózist. Ez a szülők számára először megdöbbentő szokott lenni. Ötéves gyerekkel is meg kell értetni azt, hogy mi a leukémia, mi az agy- vagy csontdaganat. Az ötévesnek természetesen az értelmi szintjének megfelelően magyarázzuk el a betegség lényegét. Tudnia, hogy vannak „rossz sejtek”, s kell tudnia azt is, hogy ezeket a „rossz” sejteket hogyan lehet legyőzni. Ezek a gyógyulás szempontjából is nagyon fontos kérdések. Miért? Mert mondhatom azt a gyereknek, hogy te most köhögtél, ezért vagy azért, itt a kanalas orvosság, majd ez segít. De kiderül a hazugság. Amikor hazamegy, visszamegy a faluba, és ránéznek a pajtásai: „Jé, te kopasz vagy, akkor te leukémiás vagy, meg fogsz halni!”. S hazamegy, és megkérdezi, hogy: „Nem náthás, hanem leukémiás vagyok?” Igen?” Hát anya hazudik nekem? Akkor kinek higgyek, ha már anya sem mondja meg az igazat?” Tehát, a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán, de a Gyermekonkológiai Hálózat többi centrumában is, minden daganatos beteg pontosan tudja, hogy mi az ő betegsége; az ő korosztályának megfelelő szinten el tudja mondani, s azt is tudja, hogy mi a cél. Csak így lehet megnyerni a gyerekek együttműködését. Nagyon fontos, hogy reményt tudjunk nyújtani, nem csak a szülőnek, hanem a betegséggel küzdő kicsiknek is.

- Ezt, és persze, még ezer mást jelent a konferencián tárgyalt társadalmi szolidaritás gondolata. És épp ilyen fontos az úgynevezett kiegészítő szerek alkalmazásának elfogadása.

- Ez megkerülhetetlen. Ugyanannak a bizalomnak egy másik vetülete. Hiszen tudjuk, hogy a leukémiára, az agydaganatra a fodrásztól a zöldségesig mindenkinek van egy „biztos receptje”. Hallotta a szomszédtól, olvasta valahol; mondani fogja tehát a mindaddig tájékozatlan, kétségbeesett szülőnek, hogy adja ezt a szert, vagy adja be a másikat. Mi egy időben megkértük a nővéreket, hogy aki ilyet olvas, bármilyen „csodálatos gyógyulásról” szóló híradást az úgynevezett bulvárlapokban, az szóljon. Minden hétre jutott egy vagy kettő. De mindegyik héten. Jobb, ha a szülő titokban próbálkozik? Hiszen ő is részt akar venni a segítésben, és ő ezt tudja tenni. Be tudja adni azt a vizet, azt a port, azt a cseppet, azt a tablettát. Éppen ezért – nagyon furcsa, amit mondok – ezen a klinikán nem is tiltjuk az un. „alternatív szerek” használatát. De azt nagyon sokszor, részletesen megbeszéljük a szülőkkel, hogy:

S amikor mindezzel tisztában van, és képes elfogadni, akkor megkérjük: mutassa meg, mi az a „csodaszer”, amit a fodrász, a szomszéd stb. ajánlott. – Ha azt látjuk, hogy bizonyítottan nem ártalmas, akkor nyugodtan alkalmazza. De a terápia mellett, és nem helyett.

- A konferencia egyik főszereplője volt például az Avemar, amely – sokak szerint – jóval több a „legalább nem árt” kategóriánál.

- A gyermekeknél, kiegészítő szerként valóban hatásos. Ezt hosszú évek nálunk folyó klinikai kutatásai után teljes határozottsággal ki merem mondani. Nézze: Hídvégi Mátéék akkor kerestek meg bennünket, amikor már rég túl voltak az állatkísérleteken. Ennek alapján feltételezhetően gyerekkorban is kell, hogy hasson a daganatra, mondták - nézzük meg. Mind a vizsgálatok kiértékelését, mind a szakmai kommentárját ránk bízták. Nem az volt, hogy majd az Avemart kifejlesztő cég begyűjti az adatokat, megnézi, és majd megmutatja az orvosoknak, hogy milyen eredményeket kaptak, ami nagyon hiteltelenítené tette volna az eredményeket. Hanem, belementek egy teljesen a gyermekonkológusok által ellenőrzött szakmai vizsgálatba. Vizsgálataink eredménye az volt, hogy, az Avemar gyermekkori antitumoros (tehát daganat ellenes) hatása nem volt bizonyítható, ugyanakkor jelentősen csökkentette a kezelések kapcsán kialakuló, a legyengült szervezetet érő fertőzéses események számát és hosszát. A saját szememmel láttam és látok, egyre gyakrabban, olyan Avemart szedő gyereket, aki még számomra is megdöbbentően gyorsan jut túl egy-egy fertőzéses (neutropenias) perióduson. A kutatások hozhatnak további eredményeket is, de már, önmagában ez is, óriási, nagyon fontos siker. Hiszen a legfontosabb a betegek teljes felgyógyulását is gyorsítható jó általános közérzet biztosítása.

 Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra