Náday Katalin

A Kazán-szorostól a Rozsda-szakadékig (3)

Széchenyi út felett

Utunk harmadik napján a Széchenyi út felett a szárazföldön utaztuk végig a Kazán szorosok mentén haladó 130 km-es utat Galambóc váráig. Igen a Széchenyi út felett, mert az mélyen 20-30 m-rel a víz alatt fut, így mi az újonnan épített úton jártunk.

 

A Nagy Kazán szorosnál az új utat nem is tudták közvetlenül a víz partján megépíteni a függőleges sziklafalak miatt, így ott egy kissé eltávolodva a parttól jutottunk át a szoros nyugati oldalára.

A szerb oldalon az út végig a parton halad viaduktok és alagutak során keresztül.

A Duna egyik éles kanyarulatában a sziklákat még Széchenyiék robbantatták le, hogy a hajózáshoz megfelelő szélességűre növeljék a víztükröt.

Utunk végcélja a Galambóci vár volt, amely talán legfestőibb és legépebben fennmaradt várrom az Al-Dunán. A Duna duzzasztása még itt is érezteti hatását, a vár alsó része vízben áll.

Galambóc vára tartósan szerb kézen volt, de 1427-ben át kellett volna adni Zsigmond magyar királynak, e helyett a várkapitány török kézre juttatta. Zsigmond 1427 telén a Duna túloldalán a Lászlóvárat megépítve indított támadást, de alulmaradt a harcban és a török felmentő sereg elől alig tudott megmenekülni. A király csak Rozgonyinénak köszönhette életét, Rozgonyi Cecília hőstettét Arany balladájából idéztük fel.

Visszafelé Lászlóvára után pár kilométerrel, a megmaradt Széchenyi-út mentén a sziklafalban egy hatalmas 10x7 méteres márványtáblánál, a Baross-emléktáblánál álltunk meg. Baross Gábor közlekedési miniszter – a vasminiszter - Széchenyi örökébe lépve szorgalmazója volt az Al-Dunai szabályozás miatt megvalósítható gőzhajózásnak is. S mint mindenhol, itt is koszorút helyeztünk el hálából eleink nagysága előtti tiszteletünk jeléül. Ez azonban nem kis munkájába került csapatunk néhány férfi tagjának.

 

Nagy Sukár - kirándulás

Dunatölgyestől kis kirándulást tettünk fel a Nagy Sukár Duna feletti magaslatához.


A felfelé vezető mészkőszirtes út

A Nagy-Kazán szoros sziklás peremére érkezve fantasztikus látványban volt részünk, alattunk a mélyben a majd függőleges sziklafalak által övezett Duna hömpölygött.

 

A napot a bátrabbak fürdőzéssel zárták (a Duna 20 fokos volt), a még bátrabbak vízisíeléssel is próbálkoztak.

Vacsora után vetített képes előadásban ismerhettük meg a duzzasztása előtti Al-Dunát a zátonyokkal, sellőkkel,  a régi Orsavával, Ada-Kaleh szigetével együtt.