Nem csendes a temető
Franka Tibor interjúja Ladányi Jenővel

Demszky Gábor főpolgármester nem hosszabbította meg Ladányi Jenő, a Fővárosi Temetkezési Rt. első emberének május végén lejárt szerződését. Ladányinak, amíg Göncz Árpád volt az elnök, akihez baráti szálak fűzik, egyszer sem ingott meg a széke. Amint a 69 éves szakember fogalmazott: "Addig sem szerettek a Városházán, de eltűrtek." Most viszont Göncz után neki is mennie kellett.
Elsőként azt kérdeztem tőle: Szívesen maradt volna?

 
Ladányi: Hallottam olyat előzőleg, hogy kettő évet hosszabbítanak. Örültem ennek, mert elfogytak a temetők Budapesten, és nekem egy olyan elképzelésem volt, azért mondom, hogy volt, mert most már nem törődök vele, amivel újabb 100-120 évre meg lehetett volna oldani a főváros temetkezését. A város vezetését abszolúte nem érdekli az, hogy van temető vagy nincs temető Budapesten. Még nem terjesztettek közgyűlés elé engem, mert több igazgatót most is közgyűlés elé terjesztettek, nekem azt mondták, hogy pályázzak. Ha 17 év alatt nem tudták megállapítani, hogy mire vagyok képes, nagyon sajnálom. De amellett az Országos Temetkezési Egyesület elnöke vagyok hosszú évek óta, akkor már ismert volt, hogy a Nemzetközi Kegyeleti Bizottságba beválasztották, valószínűleg ez az oka, a fő oka, hogy nem hosszabbították meg. Közismert, hogy más párt van kormányon, és a fővárosban más uralkodik. Nem a kormány dirigál itt, és a kormányt lehet provokálni állandóan. Ezt látom.

Franka: Azt jelenti, hogy a Demszky Gábor vezette Főpolgármesteri Hivatal, úgy érezte, hogy ha ön a Kegyeleti Bizottságban van, akkor ellensége az SZDSZ-nek?

Ladányi: Meggyőződésem, hogy igen. Egyik pillanatról a másikra kaptam egy telefonértesítést, hogy töröltek az igazgatósági tagságból. Több helyről hallottam, hogy az ok az, hogy szélsőjobboldali lapnak nyilatkoztam, ez a Magyar Demokrata. Én a Magyar Demokratát nem ismertem közelebbről, én nem tudom, hogy szélsőjobb-e vagy szélsőbal-e, teljesen mindegy. De ugyanakkor nyilatkoztam például a Szabadság című újságnak, a Thürmer féle újságnak is, az meg szélsőbal. Ezért nem kaptam kritikát...

Franka: Nem csak egy indokot kerestek arra, hogy Önt eltegyék az útból?

Ladányi: Igen, elképzelhető.

Franka: Azt mondják, bennfentesek, hogy az Ön nyugdíjba helyezése összefügg azzal, hogy Göncz Árpádnak is megszűnt a mandátuma. Hiszen Ön és Göncz Árpád az 50-es évekbe együtt dolgoztak. Tehát Ön köszönheti Göncz Árpádnak azt, hogy itt lehetett.

Ladányi: Én is hallottam, hogy Szent Péter elmegy, te sem maradhatsz. Nem értettem először, hogy ki ez a Szent Péter. Mondták, hogy ez a Göncz Árpád. Göncz Árpád nekem 1950-es évek elejétől kezdve munkatársam, majd barátom...

Franka: De Ladányi úr kérem, ezek szerint Demszky, amíg Göncz a helyén volt, nem merte Önt kirúgni, beszéljünk magyarul. Göncz ment, maga is megy.

Ladányi: Igen, persze. Demszky úr tíz év alatt egyszer volt itt egy órát körülbelül nálunk, de például egy Atkárival nem is lehetett beszélni temetésről, meg ma sem lehet beszélni temetkezésről. Valahogy undorodnak is tőlünk. Hét éve dolgozom az Európai Temetkezési Unióban, ott is kaptam egy aranyat, kitüntettek most Düsseldorfban két hete és életem végéig tiszteletbeli elnökségi taggá választottak. Demszkynél sok kérésre emlékezem, minden az égvilágon, ahogy ő kérte el lett rendezve. Göncznél is el lett rendezve és kisebb embereknél is el lett rendezve. A Demszkyre nem haragszom, Atkárival meg nem foglalkozom. Nem tartozom, sem gondolkozásba, sem viselkedésbe, semmilyen vonatkozásban, ebbe a kategóriába, ahova ők tartoznak. Itt két személyről van szó összesen, akivel nekem problémám volt. Ezek erős gyerekek és hát nem adtak nekem alkalmat arra, hogy egyáltalán mi szót váltsunk. Bár én bejelentkeztem, a Demszky úrhoz, de mindig megkérdezték, hogy milyen ügyben. Sok probléma volt. Hát én kikaptam azért, Demszkytől, mert székely kaput állítottak ugye a Potyka bácsiék, negyven kopasz emberrel.

Franka: Mi volt a baj, a kopaszok, vagy a székely kapu, vagy mindkettő?

Ladányi: Probléma volt, hogy nem kértek engedélyt és a temetőbe emlék behozatalára is kell engedély. Ő fölvetette, hogy miért nem fordultam közvetlenül a belügyminiszterhez, hisz én ismerem a belügyminisztert. Akkor a Boros Péter volt a belügyminiszter, tényleg ismertem a Boros Pétert elég régóta, most együtt dolgozunk a Kegyeleti Bizottságban, de hát nekem eszem ágában sem volt, hogy a főpolgármester megkerülésével egy miniszterhez menjek. Probléma volt ugye a 298-as parcellába a harangláb felállítása. Hát miért engedtem. Meg kellett volna beszélni, nem tudom kivel, de legalább ővelük.

Franka: Hogy a temetőben legyen egy harangláb? Ehhez Demszky Gábor engedélye kellett volna?

Ladányi: Nem tudom, ez is probléma volt, hogy miért állítottak föl oda haranglábat, hát mer ott, akik ott húzogatták, azok nem tetszettek gondolom a városvezetésnek.

Franka: Gondolom az sem tetszett a fővárosnak, hogy Ön fellépett a temető privatizáció ellen, amikor fölröppent az első hír, hogy Eörsi képviselő úr segítségével amerikaiak vennék meg a Farkasréti temetőt.

Ladányi: Bizony elleneztem. Eörsi Mátyással életemben háromszor találkoztam, újságból tudom, hogy SZDSZ-es képviselő és politikus.

Franka: Mellesleg jogász.

Ladányi: Ő az amerikai megbízásából, nekik dolgozott, olyan helyzetbe volt, hogy el is tudta volna intézni ezt az egész dolgot, hogyha nincs pechük. Ezeket én piszok régóta ismerem. Az európai fejlesztési főigazgató kimondottan jó barátom volt. Neki levezettem, hogy profitorientáltságra nem az ilyen temetők valók. Én ezt nekik kerek-perec bebizonyítottam, lebeszéltem.

Franka: Gondolom ez a Demszky vezette városnak nem tetszett?

Ladányi: Valószínű, hogy nem tetszett.

Franka: A temető a végső nyugalom helye, de úgy látom az Ön nyugdíjaztatása fényesen bizonyítja ennek az ellenkezőjét. Itt nagyon kemény politikai harcok folynak a temetőben.

Ladányi: Hogyne. Igen nagy politikai harcok folynak. Valami miatt erre szükségük is van. Azt nézem, hogy mi ebben az egészben a szép. Nem az, hogy Demszky... Kérem szépen, szép az, hogy minden egyes munkahelyen kint voltam, és minden emberrel kezet fogtam, a nőket megcsókoltam, a cigánynőket is. És utána itt rendeztek nekem egy ilyen búcsúztató szerű dolgot, ha akar valaki, eljöhet. Állítólag olyan hatszázan voltak körülbelül. A legszebb, amit kaptam egy kiváló minőségben elkészített kitüntetést, plakettet kaptam és egy kitüntetést a dolgozóktól, Pro Intézet és rá van írva erre a lapra, be van vésve, hogy tekintettel arra, hogy Demszky Gábor a munkámat abszolút nem értékelte, ezért az intézet dolgozói úgy döntöttek, hogy erre az egy alkalomra létrehozzák a Pro Intézet emlékérmet, és azt nekem ajándékozzák.

Amikor Ladányi Jenő befejezte a mondókáját és kikapcsoltam a magnómat, mosolyogva megjegyezte: "Persze, ezek az erős gyerekek sem élnek örökké…"

Vissza