Surján László
Lassan kezdődött. Egy-két diák imára kulcsolta a kezét, s elkezdte: "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…" Mire odaértek, hogy "szabadíts meg a gonosztól", már állt és hangosan, magabiztosan velük mondta az imát mind a 4500 néző. Péntek este volt, 2000 augusztus 25. A fiúk az iskola egyik (amerikai) futballmeccsére készültek.
Mi
ebben a hírben a rendkívüli?
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megtiltotta, hogy a diáksportban a diákok vezetésével imádkozzanak a meccs előtt. Figyeljünk: nem valamilyen egyházi szervezet tiltakozott, mondván, hogy az Isten nem segédmotor, s az ima nem pótolja a kemény edzést és a tehetséget. Nem ez a gond. A hatóság találta úgy, hogy a diáksportban a hivatalosan szervezett imádság sérti a vallási közömbösség "dogmáját", a megkülönböztetés tilalmát. Az eset Attiesburgban, Dél Mississippi államban történt.
Az iskola-vezetés nem akart szembe szegülni a bírói döntéssel, de elfogadta azok érvelését is, akik nem akartak lemondani a számukra megszokott lelki támaszról. Nem használtak hát mikrofont, s nem volt előimádkozó sem.
Nem ez volt az egyetlen település, ahol augusztus végén ilyen jelenetek játszódtak le. A fenti, az ima lehetőségét megadó, de a bíróság döntését formailag megtartó megoldás futótűzként terjed.
A bíróság
ítélete újabb lépés annak érdekében, hogy a vallás teljesen kiszoruljon
a közéletből. A déli államokban többnyire felháborodást váltott ki
az említett döntés. Ezért dolgozták ki az iskolák jogászai a lehetséges
megoldást: ha a himnusz elhangzása után a sportoló diákok és a nézőtéren
helyet foglaló szülők - akár előre szervezett módon - recitálni kezdik
az ima szövegét, akkor nem lehet mibe belekötni. Az iskola hivatalosan
nincs bevonva. Azt pedig, hogy a nézők mit mondanak a nézőtéren, nem írhatja
elő senki.
A
szervezkedés folyik. Mozgalmak alakultak, például az észak-karolinai "Mi
még imádkozunk" nevű vagy a "Nincs ima, nincs játék" Texasban. Van, ahol
a helyi rádióadó meghívta a lelkipásztort, a rádión keresztül vezesse a
meccs előtti imádságot. Az Amerikai Család Szövetség saját, népszerű rádióműsorában
buzdít a meccseken való imádságra.
Az
iskolák nem akarnak ujjat húzni a Bírósággal. Viszont leplezetlenül örülnek,
hogy a fiatalok megoldják a dolgot. Ha az iskola-vezetés nincs bevonva,
akkor a fiatalok imája a vélemény szabad kifejtésének minősül, s mint ilyen
alkotmányos védelem alatt áll. Ez valószínűleg igaz. De Európából nézve
szomorú, hogy senki nem vetette fel: az ima elleni fellépés a vallásszabadság
korlátozása.
Ám más furcsaságok is történnek a szabadság hazájában.
A bíróságnak egy másik döntése kimondta, a cserkészeknek joguk van ahhoz, hogy kizárják soraikból a homoszexuálisokat. Aki a fiatalságért bármi felelősséget érez, nem is kérdezi, mi ennek az oka. Ám európai szemmel nem a bírósági döntés a meglepő, hanem az azt követ társadalmi reakció. Az ítélet óta kevesebb adományt kapnak a cserkészek, s az önkormányzatok sorra megtagadják tőlük, hogy közterületen tevékenykedjenek. Félnek, hogy a homoszexuálisokat soraiból kizáró szervezet támogatása a megkülönböztetés ellenes törvények és rendelkezések megsértésének minősül. Vannak ugyan komoly, de sajnos kissé erőtlen ellenérvek. Így a cserkészet háttérbe szorító lépések ellen felvetették, hogy a katolikus egyház sem kerülhet hátrányba, pusztán azért, mert bűnnek tartja a homoszexualitást.
Ma még csak két hónappal vagyunk a cserkészetre vonatkozó bírósági döntés után. Nem mérhető fel, hogy ideiglenes jelenségről vagy az egész szervezet működését megnehezítő bajról van szó.
A történet
figyelmeztetés azok számára, akik épp a homoszexualitás nyugat-európai
kezelése miatt helytelenítik Magyarország uniós törekvéseit. Ez a kérdés
teljesen független az Európai Uniótól, s az Egyesült Államokban sokkal
erőteljesebben érvényesül, mint földrészünkön.
A fenti két példa arra utal, hogy komoly vallásellenes erők működnek az Egyesült Államokban. Pozícióik azonban bizonytalan. Délen, mint láttuk, nem fogadták örömmel az ima kiűzését az iskolából. A cserkészek is meg akarják tartani saját elveiket. Valószínűleg ez vezeti az elnökjelölteket is abban, hogy nem titkolják világnézetüket, mint magánügyet, választóik elől. George W. Bush gyakran beszél a hitről, sőt Jézust annak a politikai filozófusnak mondta, akit ő személy szerint a legjobban tisztel. A demokrata Al Gore is tudomásul vette, hogy tanácsadói vissza teszik Istent a kampányba. Nemcsak nyitottan beszélt a vallásokról, hanem egy "hitét gyakorló" zsidót, Lieberman szenátort választotta alelnök jelöltjének.
Minderre a választók ellentmondásosan reagáltak, "Nagyszerű, - jelent meg egy olvasóink írták rovatban, - Mindkét jelölt vallásos. Most már rátérhetünk a fontosabb dolgokra."
A vallási és a politikai meggyőződés távolról sem függetlenek egymástól. Gore környezetvédelem iránti elkötelezettségének és a szegényeket támogató politikájának vallási gyökerei vannak. Ugyanez Bushnál is kimutatható. Dana Milbank a Washington Post-ban azt ajánlotta, hogy a két nagy párt, miközben politikájának erkölcsi alapjait keresi, tartsa távol magát a theokáciától egyrészt és a baloldali kulturális relativizmustól másrészt.
Hogy ez sikerül-e, s lesz-e politikai hozadéka, az majd csak a választásokon dől el. Valami azonban alapvetően rosszul működik a korlátlan lehetőségek hazájában.
Európa, találj magadra, s mutass utat az emberiségnek!
