43-45 év távlatából az alábbiakra emlékszem vissza:
(Írás sajnos nem maradt a témáról, talán érthető okokból. A neveknél lehet hiba is.)

1954 körül az almádi plébániatemplom freskóit festette az Egyházközség, dr. Pintér Sándor plébános irányításával. A festő Bicskei Karle János volt. A munka meglehetősen elhúzódott. Sokféle gond volt, főleg a festékanyaggal. Munkakedvben, lelkesedésben nem volt hiány. A művész István nevű testvére, aki szobrászművész és építő mérnök volt, többször megfordult a munkahelyen. Egy alkalommal a plébánián szóba került, hogy a Budai Várban, ahol István művészeti, főleg szobrász munkát végzett, micsoda értékek mentek tönkre a háború miatt. Az is igaz, hogy a Vár XVIII: XIX. századi építményének háborús lerombolása sokkal korábbi, középkori és újkori építményeket hozott felszínre. {Pl. a világviszonylatban is kimagasló Anjou kori - szobortemető.)

Ami dr. Pintér atya képzeletét legjobban megragadta, az Bicskei Karle István által elmesélt Budavári Zsigmond templom és annak egy - még érintetlen - része, a főoltár mögött lévő és a Szent István jobbját őrző kis kápolna volt. Nagyon gyorsan szerét is ejtették, hogy ezt a kis "ékszerdobozt" megtekintsék. A megtekintéskor az is kiderült, hogy a Vártemplom (egy kb. vörösberényi templom méretű) erősen romos állapotban van. A mellékoltárok jórészt összetörtek, szobrok és oltárképek eltűntek, a tetőzet középen beomlott. Sok helyen bokáig, sőt térdig érő omladék állt. A Vártemplom a többi rommal együtt teljes lebontásra volt ítélve. Csodák csodájára állt a főoltár és mögötte egy embernyi nyíláson át be lehetett bújni a Szent Jobb kápolnába. A mennyezet kupolája Lotz Károly festőművész terve alapján, Velencei Mozaik Stílusban az Almádiban ma látható képet mutatta, sérült, légnyomásos állapotban. A fülke közepén egy márványtömb oszlop állt, sajnos összetörve. Egy kis fülkében volt a helye a Szent Jobb Szarkofágnak. Erre a márványtömbre lehetett kiemelni, innen vállon lehetett továbbvinni. A Szarkofágot gótikus stílusú, ezüst, oldalt üveges díszládaszerűen kell elképzelni. A témának megfelelő királyi pompájú ereklyetartó volt. Ezt a Szarkofágot abban az időben már a Pesti Bazilika őrizte. A Szent Jobb háborús történetéről nem tudok beszámolni, de az ostrom idején az Egyház azt biztonságba helyezte, mint a magyar nép nemzeti kincsét, amelyet nagy tisztelet, hódolat illetett meg.

A mozaik kupola tehát állt. Mindent, ami a Várban fellelhető, a Várgondnokság engedélyével lehetett kutatni, mozgatni. Elvinni pedig szinte lehetetlen volt.

Pintér atyával bementünk a Várgondnokságra, hogy mi szeretnénk megmenteni a lebontásra ítélt Vártemplomból a Szent Jobb kápolna fülkét és azt onnan Almádiba elhozni. Közben Bicskei K. István összeköttetése révén felvettük a kapcsolatot egy mozaik restauráló csoporttal, melynek vezetője Schillinger művész volt.

Felgyorsultak az események. A mozaikosok a mozaik színoldalára speciális papírt ragasztottak Utána az egész felületet leszedték spakli szerű szerszámokkal, és a Várkápolna melletti egyik épületben - a volt Udvarlaki Őrség szobáiban hatalmas asztalokra terítették ki. Közben a Várgondnokság főmérnöke közölte, az almádi pontyokra tekintettel engedélyezik a javítást és az elszállítást. Kiderült, hogy ez az úr, akkor elvtárs, szabadidejében Pestről az almádi mólóra, vagy a NEVIKI mólóra járt horgászni, s ott sok kellemes napot töltött.

Az 1956-os események kissé visszavetették a munkát. A mozaikosok, élen a vezetőjükkel jórészt disszidáltak. Új szakember gárdát kellett szervezni a helyreállítás folytatásához. Ez is sikerült 57 tavaszán. Közben beázott a mozaikműterem, egy másik - romos - épületbe kellett átköltözni. A volt József főherceg palotába. Bicskei K. István adott helyet a szobrászműterem egyik szobájában.

A Várkápolna is egyre pusztult. Félő volt hogy a kis fülke is megsérül. A sors segített: Lakó (István?) mérnök, a Vár-épületek építésvezetője (veszprémi kőműves család) segített az ügynek. Ácsokkal belülről feldúcoltatta a templom mennyezetét; és azt a lehetőséget teremtette meg, hogy ha a mozaik készen lesz, vissza lesz rakva a kupolára, ki lehessen vinni az épületből. A volt királyi kocsibeállón keresztül terveztük az elszállítást.

A kész mozaikot - színoldalán a speciális papírral, újra helyére ragasztották a mozaikosok. Pintér atya két nagyon jó kőműves szakembert küldött, akik a kupola négy lábát kiszabadították a falból, és szállíthatóvá tették az egészet. Az egyik neve Mecséri László, aImádi lakos,a másikra nem emlékszem.

Ugyanakkor szétszedtek egy oltárt is, hogy azt Almádiban a Szent Jobb kápolnába lehessen elhelyezni. Néhány apróbb darabbal, oszlopokkal vagy 10  m2 járólappal együtt összesen 2 teherautó rakomány gyűlt össze. Emlékeim szerint 1957 őszén, vagy 58 tavaszán történt a szállítás. A kupola olyan nagy volt, hogy lelógott a Csepel teherautóról az egyik oldalon. Almádiban külön szakember gárda várta az érkezést, emelőbakkal leemelték a kupolát, és a mai helyére görgették, hogy fel lehessen állítani. A kis mozaik-kápolna lassan berendezésre került. Még az eredeti kovácsoltvas kaput is sikerült sértetlenül elhozni. Sok munka volt mindez, hiszen nagy érték, és nagyon sérülékeny tárgyak voltak. A mozaikosok almádiba utaztak, amikor minden építészeti munka a helyén volt, és leszedték a speciális papírt a színoldalról. Az utazás és felrakás következtében sérült, leesett mozaikdarabokat újra helyrerakták. Átcsiszolták a színoldalt. Végül teljesen pompájában előttünk állt. Ragyogott Lotz Károly egyetlen mozaikja. A nagy romhalmazhoz képest kis darabka ez a néhány négyzetméter, de ezt legalább sikerült átmenteni a világégésből, hogy ország-világ láthassa, mit tud a magyar.

Mindezeknek részese, résztvevője voltam. Szerveztem a mozaikosokat, Lakóék embereit. Rendelkezésre bocsátottam a szállításhoz szükséges teherautókat (munkahelyem tulajdonai voltak). Nagyon sok demizson almádi (mise)bor és kisüsti pálinka egyengette az utat, hogy időben minden rendelkezésre álljon. A közömbös embereket hazaszeretetre hivatkozással sikerült az ügy mellé állítanom. Nagy szeretettel, lelkesedéssel dolgoztam, hiszen gyökereim Almádiba nyúltak. Nagyapám, első Tóth János Almádiban volt építő mester. Édesapám, második Tóth János Almádiban a Községházán dolgozott haláláig.

Fentieket felolvastam Mecséri László kőműves mesternek, aki a kápolna bontásában, építésében segítőtársával Csincsik Antallal részt vett. Tóth János által leírtakkal teljes mértékben egyetértett.

F. év április 9-én a Rádió délelőtti "Új évezred felé" c. műsorában Sediánszky János műsorvezető említette a Budai várban a háború által okozott károkat, műemlékek megsemmisülését, - többek között megemlítették e kis ereklyeőrző kápolna elvesztését is. Tóth János barátunk sürgősen tájékoztatta, hogy e kápolna életben maradt, mivel az dr. Pintér Sándor almádi plébános irányításával, ideszállítása, felépítése által megmenekült a pusztulástól, s íme most május 12-én egy napig ismét őrzője lehet a Szent Jobbnak.

Vissza a kezdőlapraVissza az előző oldalra