A MHL néhány napja egy rövid megjegyzésben már foglalkozott a gáz árának emelésével és az azokhoz kapcsolódó ellenzéki reakciókkal.

Most azonban egy alaposabb elemzést adunk közre, mert az a véleményünk, hogy nemcsak a kritikai megjegyzések nem indokoltak, hanem a kormány által elfogadott emelés két fontos szempont alapján is túlzottnak látszik.

Nézzük előbb a kritikai észrevételeket. Ezeket a HVG július 1-jén megjelent cikke alapján foglaljuk össze. (Az ellenzéki politikusok is lényegében ezeket az érveket használták, nincs értelme külön is foglalkozni velük.)

• A kormány a Mollal fizetteti meg antiinflációs és szociálpolitikai programjának árát.
• Az idei évre alultervezték az inflációt, a 6 százalékos mérték tarthatatlan.
• A világpiacon a gázárak drasztikusan emelkedtek.
• A kormány azt az illúziót kelti, hogy képes a világpiaci hatásokat a határon megállítani.
• A piaci árak bevezetésének halogatása a jövőben - legkésőbb az EU-ba való belépéskor - elviselhetetlen terheket jelent majd a lakosságnak is.

• Szinte tankönyvi adat, hogy a kormányok ármegállapító intézkedései komolyan befolyásolják az inflációs várakozásokat. Ezért a kormánynak kötelessége legalább a számított infláció szintjén vagy az alatt tartani az általa megállapított árak emelkedését, ellenkező esetben maga is növeli az inflációt. Az infláció megfékezése egyébként a gazdaság minden szereplőjének, így a Molnak is érdeke.
• Az inflációt mindig alul kell tervezni, mert a reálfolyamatok mellett az infláció jelentős mértékben várakozásból áll.
• A világpiaci árak emelkednek ugyan, de a Mol 20 százalékban itthonról szerzi be a gázt, nagyobbrészt pedig Oroszországból. Az üzleti titokként kezelt beszerzési ár alacsonyabb, mint a számított.
• Nem a kormánynak kell tehát a világpiaci árakat a határon megállítani, hanem a Molnak kell tisztességes és költség alapú ármegállapítást bevezetni.
• A árakat nemcsak a nyersanyag beszerzési ára szabja meg, hanem a további költségek is. Ide tartoznak a bérek, - s ezen a téren a Molnak nyilván komoly versenyelőnye van a nyugati cégekhez képest, - s a feldolgozás költségei. Ha a kormány engedné, hogy a nyersanyag ár estleges emelkedésének minden terhét a fogyasztóra hárítsa a cég, fejleszteni, hatékonyságot javítani soha nem fog. A piaci árak egy másik komoly tényezője a fizetőképes kereslet. A lakossági fogyasztó a mai jövedelmi helyzetben nem képes a Mol által kért 30-40 százalékos emelést elviselni. Az EU csatlakozás szempontjából a lakossági ár nem túl jelentős. Az okozhat problémát, ha a magyarországi gázár a nagyfogyasztóknak indokolatlan versenyelőnyt jelent. Ennek kezelésére több megoldás kínálkozik, nem kell a lakosság terhelésével megoldani a kérdést.

A Horn-kormány alatti gázáremelések jóval az infláció fölötti bevételt eredményeztek a MOL-nak, a közölt ábrából láthatóan ez a többletjövedelem 2001 elejére szűnik meg. A kormány a most bevezetett 12 %-os emeléssel ismét azon a szinten tartja az inflációhoz képest a gázárat, mint ahogy azt az előző kormánytól átvette. Értehető, hogy esze ágában sincs eladnia a MOL-nak az úgymond veszteséges üzletágat.

A kormány kilátásba helyezte, hogy jövőre 5 %-os gázáremelést engedélyez. 2000 és 2001. január elseje között 12 %-os lesz az emlés, és ha az 5 %-os emelésre is az idei példának megfelelően egy évközepi 10 százalékos emelési formát választják, 2002. január 1-jén két évre visszamenőleg 22 %-os, tehát jóval a halmozott infláció fölötti emeléssel kell számolnunk.

Vissza a kezdőlapra