A világ nem nyugszik bele a történtekbe. A legfiatalabb gyilkos a maga hat évével nehéz jogi helyzetet is teremtett: a hatályos törvények szerint két hónapon belül vissza kellene kerüljön az iskolába, amelynek diákjai még abba a terembe sem hajlandóak bemenni, ahol a tragédia történt. A napilapok friss híreiből a téma a hetilapok elemző oldalaira került, s így egyre több részletre derül fény. Összeállításunk - csatlakozva korábbi írásunkhoz - ezekre alapozva mutatja be a tragédiát.
Amikor a tanítónő kiment az osztályból, az egyik hat éves kisfiú pisztolyt rántott, s "Téged nem szeretlek" felkiáltással mellbe lőtte osztálytársát, az ugyancsak hatéves szőke Kayla Rollandot. A kislány a fölre zuhant, s csak annyit mondott: "Meghalok". Többet már nem mozdult. Halála pillanatában világosan látta mi lesz vele. Gyilkosa ellenben, a rendőrség szakértőjének véleménye szerint még azt sem értette pontosan, mit jelent a ravasz meghúzása.
A gyilkos kisfiú egy leromlott nyomornegyedben él, a környéket nyugodtan nevezhetjük bűntanyának is. Valaha itt mindenkinek volt munkája - mondta egy helybeli nyugdíjas - most azonban segélyből élnek. (Ez a kifejezés az Egyesült Államokban elmarasztaló, pejoratív.) Elhanyagolt házak, rendetlen lakások, erőszak, kábítószer. A gyilkos fegyver is lopott volt, a tolvaj egyszerűen becserélte kábítószerre.
A fiú erőszakos volt, durva, s dührohamai miatt már a gondozóba is bejelentkeztek. Sajnos későn. Az erőszakot egyébként volt kitől tanulnia a fiúnak. Apja, Dedric Owens, a rendőrség és a börtönök állandó kuncsaftja, az anya kilépett a "családból", a gyereket egy nagybácsi vette gondjaiba.
A történet bepillantást enged
a fekete Amerika mai borzalmaira. Az újságok - talán a rasszizmus vádját
kerülendő - nem írták meg, hogy a kisfiú fekete volt, a kislány fehér.
Igazuk volt, mert a történetben ennek nincs jelentősége. (A képeslapok
viszont nem tudnak diszkrétek lenni.)
Az emberben azonban óhatatlanul
felmerül a gondolat: ha a közvélemény formálói olyan erővel keresnék a
szociális igazságot, mint amennyire harcolnak a faji megkülönböztetés ellen,
lehet, hogy ez a tragédia be sem következik.
A kisfiú viszont nemcsak a családban és közvetlen környezetében tapasztalta meg az erőszakot. Apja szerint sok erőszakos filmet nézett. Együtt volt tehát az a két minta, amely meghatározta a gyermek fejlődését, gondolkodásának kialakulását.
Mit tehetünk mindez ellen? Először is ne higgyük, hogy ez csak Amerikában fordulhat elő. Ha más megjelenési formában, de a fiatalkorúak között hazánkban is van erőszak. Nem lenne szabad véget nem érő vitákat folytatni arról, hogy a rendezett családi élet hiánya, a megélhetés gondjai vagy a képernyőről sugárzó erőszak vezetett idáig. A problémát nem elméletileg kell megoldani. Minden területen tegyük, amit csak lehet. Javítsuk a szociális helyzetet, mégpedig nem segélyekkel, hanem értelmes munkalehetőséggel. Segítsük a családokat: felkészítve a fiatalokat a családi életre, rendezve a meglazuló, olykor gyűlöletbe forduló szeretet-kapcsolatokat, felfigyelve a gyerekek magatartás zavaraira, amelyek olykor csupán visszatükrözik a körülöttük élők alapvető problémáit. Mindezek mellett parancsoljuk le a képernyőről az erőszakot.
Van-e fontosabb dolgunk,
mint úgy alakítani a társadalmat, hogy boldogabbak
legyenek családjai?
