November 20-án dr. Surján Lászlót tiszteletbeli címzetes tanárrá nevezett ki dr. Márfi Gyula érsek atya. Ezután a képviselő - tanár úr előadást tartott A magyar szociálpolitika eredményei és feladatai címmel.

Az alábbiakban azt a villáminterjút közöljük, amelyet közvetlenül az előadás után kért tőle a Veszprémi Boldog Gizella Papnevelő Intézet belső újságja.

- Hogyan látja, mint volt népjóléti miniszter és vallását gyakorló, hívő ember a vallás, az Egyház szerepét, ezen belül a papság szerepét a mai társadalomban?

Az elmúlt tíz év egyik legizgalmasabb fejleménye, hogy a Magyar Katolikus Egyház felhagyott azzal a lényegében tartalmatlan "iránymutatással", amelyet a letűnt idők egyházpolitikája kényszerített rá. A Magyar Katolikus Püspöki Kar két nagyszerű körlevelet adott ki, az "Igazságosabb és testvériesebb világot" címűt és a családokról szólót. Ezek világosan jelzik a változást. Most az a feladat, hogy a papság és a hívek a körleveleket ne csak megvegyék, hanem el is olvassák, megértsék, egymással megbeszéljék és igyekezzenek minél többet belőle megvalósítani. Használják fel arra is, hogy a közéletet e körlevelek szellemében nézzék és értékeljék.

- Mi a véleménye az etika oktatásáról és annak keresztény aspektusáról, azaz mennyire legyen keresztény, illetve világi az oktatás?

Nem hiszek a nem keresztény etikában! Tudomásul veszem viszont, hogy nem-keresztény társadalom vesz minket körül, s meg kell találni azokat az érveket és megfogalmazásokat, amelyeket ők is be tudnak fogadni. Sokan a vallásról csak rosszat hallottak egész életükben, Krisztus számukra nem hívó szó, hanem taszító fogalom. Nem engedhető meg, hogy ezek az emberek soha ne halljanak az alapvető erkölcsi normákról, amelyek pedig ott élnek a szívük mélyén. Rehabilitálni kell a közerkölcs, a közjó fogalmát, s ez önmagában jó dolog. Természetesen nem pótolja az evangelizációt, de lehet, hogy jó előkészítés, felkészítés rá.
Ma szükség van erre, s nem kis munka megtalálni azokat az érveket, amelyek nem hivatkoznak vallási motívumokra. Ez a munka azonban elvégezhető, még akkor is, ha alapjában véve nem hiszem, hogy létezhet erkölcs, amely mögött nem az Úristen iránti felelősség áll. Hiszek viszont abban, hogy az ember természeténél fogva keresztény.

- Mint képviselő, mi a véleménye a papság közéleti, politikai szerepléséről, illetve menyire tartja fontosnak, hogy a papság közéleti, társadalmi szerepe nőjön?

Az Egyház egyetemes, a párt (pars, rész) nem. Menjetek, tanítsatok minden népet - szól a parancs, s nincs odatéve: kivéve a szabaddemokratákat… Pedig mennyivel egyszerűbb lenne a helyzet! De félre a tréfával, itt más dimenzióról van szó.
Az Egyháznak nem az számít, hogy kik kormányoznak, hanem az, hogy hogyan. Mindegy, hogy melyik párté a hatalom, de az nem, hogy milyen irányba halad az ország. A szószék nem politikai fórum. Ha pártpolitikával foglalkozik egy pap, hogyan közelít a más pártokhoz tartozókhoz? Hogyan tartja meg, hogyan téríti meg őket? Nem a pártpolitika, hanem ennél fontosabb feladat vár rá: megadni azt az értékrendet a híveknek, amelynek birtokában ők szabadon, de helyesen döntenek majd. Ezért azt gondolom, hogy lelkipásztor ne legyen például képviselő, pártpolitikus. Talán, ha lesz egyszer kétkamarás parlament… Ám ez aligha valószínű, és természetesen akkor sem párt jelleggel. Sokkal fontosabb, hogy a plébániákon közélet iránt érdeklődő, abban részt venni kész és képes emberek nevelődjenek.
Végül hiszem, hogy ha a keresztény értékrendű közéleti emberek száma megnő, ezzel az a politikai család erősödik, ahová magam is tartozom. De a papság ne keverje össze az iránytű szerepét a motoréval.
 

Vissza a kezdőlapra