Nekünk Mohács kell

Anyám

Anyám a föld alatt van;
vigyázok, rá ne lépjek.
Nem tudom, mily alakban
költi föl őt az élet.

Könnyű, soványka teste
nem tudom, hogy mivé lett
bogárka, búza lett-e -;
vigyázok, rá ne lépjek.

Zsoltár

Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő.
Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal - harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.
Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.

Tánc

Magyarország temetőföld,
posztumusz humusz.
Történelme soha el nem
évülő priusz.

Bűnjel itt a csillag is, mert
megragyog, s lehull.
Kard ragyog az éjszakában
attilátlanul.

Bűnjel itt minden - halotti
anyakönyv a rög.
Írva benne jó magyar, vad
tatár és török,

írva benne arcról arcra
minden holtjai;
följegyezve ázsiai,
európai.

Magyarország temetőföld,
toroz és vígad.
Holtjaiból kóstolót küld
szomszédainak.

Duna-környék szétszóratott,
éhes népei,
vagyunk mi is ama székely
György vendégei.

Magyar, oláh, szláv – mindigre
ebhitű pogány,
csűrdöngölőt járunk ma is
Ady homlokán.

Hát mulassunk! - egyiket se
gyűlölöm, hiszen
énérettem él az is, ki
engemet eszen.

Magyarország temetőföld,
posztumusz humusz.
Történelme soha el nem
évülő priusz.

Életet aki ha itt vet,
húsba vet magot.
Holtból bú elő a kisded,
jövendő halott.

Mégis: hogyha szülni már egy
ringyó sem akad,
hónom alatt költöm ki a
fiacskáimat.