Nekünk Mohács kell

Versdarabok egy konténerből

l.

(az átmentett gyermek)

míg űr pora száll a somra
úgy figyelj hallgatásomra
úgy nézz tikkatag szemeimbe
mint Iokaszté ha nékem hinne
Téresziászra sem hederítve...

figyelj s ne kívánj mindenáron
síró aiolt a gyerekágyon
ha ösztön csak s nem ész igazgat

Oidiposszá nő minden magzat

pólyálhatod bőrön vagy pajzson

a t i t k o t fejtsük mi ránk van osztva:
mért hogy kilopják Korinthoszba
így is úgy is a pásztorok?

2.

(melyben megszólítja a kiégett erdőt)

hová rakod a gerendáid?
nézd most puffad az éj
odvas sáncokba reked a hold -
kihunyó lószem

ki fölé rakod gerendáid?
valahol eliszkolt farkasok bőre
dohosra ázik
szél nem leng elő megvakult hamu alól sem

hová rakod a gerendáid?
látod az éjszaka meglopott
kegyetlen átok húz föl a semmibe
bölcsőt és tartóoszlopot

h o v á r a k o d a g e r e n d á i d ?

3.

(hogyha visszatérnek a rímek)

önerőből morzsátlan az asztal
benned csapódnak be az ablakok
a huzat hiába vigasztal

a rémek éjjel visszatérnek
egyik hajt másik marasztal
ujjak alatt billeg az asztal

indulataid reggel megetetnek
sírkertre látó erkélyeden
galambok húsába fészkelnek a tetvek

fiad felsír vajon mit tapasztal?

4.

(sorok egy futam elé)

Ha csak leütnek, mint a labdát,
köszönd meg útonállóidnak.
Ha csak leütnek, s abbahagyják:
minden vesztes nap idnap…
És vonulhatnak cintányérral
A „kabátosok” hahotázva –
méz pörög csak, nem kerget méhraj
az egyik nyárból a másik nyárba …

Nincs akkor senki, tán te se’,
ki eltűnsz a sorok mögött,
mint képzelt csata győztese.
Csupán egy van, ki hőbörgött
és tüntetett önmaga ellen,
de kitől azt is elvitatták,
mert más az érdem s más a jellem,
a telenség és a talanság…
És másként könyvelik az akták
a „vereséges győzedelmet”.
Másként, ki helyt maradt, s ki elment
választani hű fejedelmet.

Vagy őt cipelni tenmagadban.

„Persze,
vitt mást is, mit a vám eresztett.
Jövője van, kinek van mersze” –
vésik hátadba a keresztet…

Nyerő vagy, aki tétet vesztett.

Oldaladból kiáll a sínpár.
Nincs kötőfék, lóhóhér sincs már.
Kötelet fonnak. Hát ki játszik?
Ablakodon minden belátszik.
Fél-vámos jön és betekint
álmod üvegén,
fele kint -
hulló mannára, vár zsíros készre,
ágyad, párnád is jól kinézte.
Ingén vérfoltok hunynak, égnek.
Jelzőlámpák a messzeségnek ?
Karján tetovált vénleányok.
Szájában szép mondatfoszlányok.
Fogai – mintha írógéped
magányos hangzói lennének.
Ordít rád, ördög – más torok.
Remegsz, nem védnek mesterek,
s nem mássalhangzó-pásztorok…

Az égkosár lukas rostáján
Áthull az ocsú – át a szem…
Fütyül a vonat, indul minden,
Gyereked ül az Őrhegyen.

Álom-é ez, vagy végítélet?
Halnod kéne, vagy mégis élned?
*
Ki üt le, mint égről labdát?
S ki ösztökél, ha abbahagyják?

Óra ébreszt, vén riasztód.

Halálodat elhalasztod.

5.

(idegháború II.)

valahol ezüstöket vernek
bolond ez üstöket vernek
valahol síró üstöket vernek
bolond vagy üstökön vertek?

6.

(ihaj!)

ez a város olyan város
itt tanyázik kilenc vámos
mellüket díszíti jelvény
rájuk vár kilenc szerelvény

ez a város üres város
kiüríti a szélh(v)ámos

7.

(a Balt-Orient ablakából)

rohanó törzsön rohanó ágak
rohanó testen rohanó lábak
rohanó romok rohanó telkek
futó bakancsok - vérrel teltek
rohanó sípszó iramló sínpár
mintha hátamból szíjat hasítnál
és vernéd mintha a vén föld csontját
az egészet is részekre osztják
szelik Erdélyre és Partiumra
ki szórakozik? ki nem unja?
osztják a részt is s nem összerakják
mint forgószelek Isten barakkját...
rohan a part is gyors vizek várják
álmukért nyúlnak pöffedő párnák
suhanó álmuk ki tudja hol már
égi küszöbnél? pokol-tornácnál?
alagútszájnál? locsogó révnél?
kinek jut mirha? s kinek kenyérbél?
éber álomban s nem őrült-ébren
vágtatunk sínek bűvöletében
dobozbűvölet hátizsákképzet
koponyamotozás
jaj minek néznek...

8.

(itt a kancsal)

itt a kancsal vámos
mosolya hiányos
csak úgy beenyelgett
„hol hagyták a nyerget?”

kérdi így is úgy is
szaga szappan húgy is

számon kilenc retesz
„előbb kieresztesz...”
nyeltem s nem anyáztam
anyám nem gyaláztam