2005. szeptember 24. szombat 22:35
Versnyi hazám
versgyűjtemény
Versnyi hazám – Sinka István: Csengett az ég, pengett a föld
Ha balladáról kell mondanom, magyaráznom valakinek – ezt a verset emelem le a polcról. A műfaj remeke. Ha Sinka Istvánról kell mesélnem – és kell, még ma is, egyre többeknek – akkor ezzel a verssel kezdem. És folytatom, annyi mással – mert Sinkáról csak Sinkával lehet beszélni. És kell – mert a költészet magyarság-mércéjéről van szó. A vers mellé ezúttal illusztrációt is mellékelünk: Muhoray Mihály rajzát.
Sinka István:
Csengett az ég, pengett a föld
Égre fénylő vasfogakkal
tört hátán egy fabarona
hevert. A csűr még hallgatott.
- Csengett az ég, pengett a föld,
s pengtek fönn mind a csillagok.
Tyúkól előtt az eke-vas
tükrit csudálta lippedve
két kis kendermagos kokas.
Istállóban óbabona
sappogott és három csendes
tehén meleg tőgyire nőtt.
Sápadt és rövid hajnal volt,
olyan, mint soha azelőtt.
Egy béres a villát fogta.
Mintha röttön ölni kéne,
tombolt, úgy kapta marokra.
Indult volna. de hová is?
Tombolt volna tovább, minek?
Kötelet vett a kezébe…
s néhány lepke elszállott egy
szegről villogva az égbe.
És kelt a nap, hozta a hírt:
két góré közt pár ibolya
kéken, mint a kék menny, kinyílt.
