2005. október 20. csütörtök 22:50
Versnyi hazám
versgyűjtemény
Versnyi hazám – Bikich Gábor: Tűzbe néző
Bikich Gábor:
Tűzbe néző
A halott nem halt meg –
az élők nem élnek.
Aki él, nem él már,
halottai élnek.
A máglya égten-ég,
öleli az éjjel,
fénnyé festi lángját
sűrű sötétjével.
Egyik hasáb roskad,
dereka betörve,
felejti fa-voltát,
tűzbe van temetve.
Parazsa sem pattog,
pillantása hályog,
szitáló pernyéje
aláfelé szálldos.
A másik égő híd:
ívbe feszül teste,
ropogva sem szakad,
lángol lelkesedve.
Szikrázó gerincét
vas sem veri széjjel,
nyoma ott marad tán
hamvában is épen.
Nem hiszi, nem tudja
mint széled a széllel,
kivel vas nem végzett
söprik pemetéveI.
S a maradék? Rokkan.
Magát ha emészti.
Füstje-lángja fogytán
hamva fojtja-védi.
Búvik hűlt porába,
üszögén melegszik:
előre vagy hátra –
egyfelé menekszik.
Zsugorodik, süpped,
hunyorog világa,
feketült zsaráton
kéken futkos álma.
Aluszol-e? Égsz-e?
Élet a nem-élet?
Eleven szén vakul –
a holt szén megéled.
