2005. október 21. péntek 21:08
Versnyi hazám
versgyűjtemény
Versnyi hazám – Gyurkovics Tibor: CANTATA AOUILARUM
Öt esztendővel ezelőtt, 2000. október 21-én mutatták be a Zeneakadémián Gyurkovics Tibor ciklusát, Dubrovay László zenéjével – a Forradalom emlékére és tiszteletére rendezett ünnepi hangversenyen. Régen volt. Igaz – volt.
Gyurkovics Tibor:
CANTATA AOUILARUM
Sasok éneke
Dubrovay Lászlónak ajánlom
1.
Még visszaperdül egy-egy szélmalom,
még visszacsendül végtelen dalom,
én is itt jártam iskolába menvén
a Duna és a Tisza medre mentén,
Kárpátiában, hol a magyarokra
mindig úgy néztek föl, mint a sasokra,
kik sorsukat a fényességbe tárják,
ha szárnyukkal az eget áthasítják.
Tátong az ég – föl, föl, a szegletig,
ahol maga az Úristen lakik,
kérdőre vonni, rázni köntösét,
tépni-szaggatni, míg sötét szemét
erre az elszánt tájra ráteríti
a magyarokra selymét ráteríti
és kinyitja az erdők kapuit,
hogy aki belép, jó helyen lakik.
Én is itt jártam, itt voltam gyerek
a halhatatlan kék dombok felett,
feledhetetlen iskolába járván
Magyarország kies kálváriáján,
(...)
Ó iskola! Az ország iskolája!
Balaton, Sopron, kökényfényű Mátra,
belétek jártunk mint örök diákok,
kerestük az elpazarolt országot,
simogattatok füvek, fenyvesek,
begyógyítottatok minden sebet,
hogy hozzátok örökké visszatérjünk,
ha elkopik is útakon a térdünk.
Én is itt jártam. Mégis köszönöm,
veletek voltam minden vérkörön,
a nagy sasok nagy egeket nyitottak
a vándorló s nagy szívű magyaroknak,
még visszaperdül egy-egy szélmalom,
lapátjukat forgatja a dalom,
hogy élet legyen még a Duna mentén,
nektek hagyom a kardom és a mentém!
(...)
II.
Itt nyomorított meg tatár, török,
évszázadokra kerékbe törött,
leszúrt, fölnégyelt, rabigába hajtott,
a puszta Földön éltünk, mint a barmok,
vályogba bújva és vályogba verte
a lelkünket is az Isten keserve,
freccsent a vér és fölserkent az ujjbegy,
magyaroknak is alig maradtunk meg!
Hová lettek a régi kitörések?
Lett kitolása hőseink szemének,
fülünk levágva laffogott utánunk,
vakon-süketen kellett hazajárnunk,
vérző kengyelt húzott a ló utánunk,
hová lett Gézánk és Árpád királyunk?
Magunk szaladtunk be a halál-nyílba,
hová lett Európa, hová a hun Attila?
Dölyfünk hová? A magyar ősiség?
Ki tépte ki a magyarok szívét?
Hunyadi Mátyás s apja, János kellett,
hogy föltartóztassuk a történelmet,
csak ölni évre, csak rémülni évre,
míg nőhetett Európában a béke:
várak, termek, kecses kolostorok,
míg itthon mindenik kő elkopott,
egyetlen fal, egyetlen iskolánk sincs,
a kertjeinkben nem nyílott a jácint,
fölívelő templomtornyok helyett
asszonyok szőttek szakadt selymeket,
vékony gyerekek, horpasz-testű nők
fonnyadoztak az oszlopok előtt,
mi lettünk Európa maradéka:
bogárszemű fiúk, sok vézna Éva...
de föltámadtunk, ahogy annyiszor már,
épült csőszkunyhó nádjából az oltár,
hol prédikátorok elébe álltak
a romlásnak s magyarul prédikáltak
hitet, betűt, puritán álmot, Erdélyt,
hol véres iskolákban sem feledték,
- ha sasok szárnya is összetört itt lenn -,
hogy egy a nyelv, a nép, és egy az Isten!
III.
Jött a török had
jött a tatár
jött a Szulejmán
s kánra kán
kidagadt a
nyakban az ér
futott a tájon
a patak az ér
s csobogott vígan
a víz meg a vér!
El sosem esni
véglegesen !
El nem zuhanni
róka-lesen,
közben hazajárni
szerelmesen
ölelve sietni
egypercesen !
Mindig belefúlva
a drága futásba
mindig előre
vágyva de hátra
ahol megmenthet
az asszony a nő
és mindig fölsír
az új csecsemő
Sose föladni
kölyköt erőt
sose hajolni
mások előtt
nyakasan állni
akasztófa alatt
sose hajlítani
meg a nyakat!
Rákóczival
és vérrel befutni
Magyarországot:
ez vagyunk mi
hajduk katonák
papok és gyerekek
akik elestek
lyukas zászlók felett
Oroszok ellen
németek ellen
tankok és ágyúk
október ellen
osztrákok ellen
fegyverek ellen
szovjetek ellen
gyereksebekben
Kukoricásban
kozák dárdában
világszabadság
augusztusában
világszabadság
októberében
gyerek-koktélok
bűvöletében
Sose föladni
kölyköt erőt
sose hajolni
mások előtt
nyakasan állni
akasztófa alatt
sose hajlítani
meg a nyakat!
IV.
Zárva Keletre Nyugatra nyitva
ez a magyarság keserű titka
kérdi a gyermek mért ne lehetne
zárva Nyugatra nyitva Keletre?
Keleten éltem mint a madárnyom
nagyokat lépve mint a sasálom
nagyokra szállva lebbenő sasszárny
Keleti álmom mért nem akarnám?
Sztyeppe folyóköz végtelen egyre
mért ne szállhatnánk vissza Keletre?
mégis a szárnyam Nyugatra fordul
pörgök és Forgok néha bolondul
Mért fele-szárnyon kétfele szállnom
Keletre-Nyugatra rebben az álmom
mind mindkét szívem csak befelé fáj
mért szaggat-szárnyal kétfele égtáj?
Egyszerre szállni Nyugatra-Keletre
mint a kemény sasok fejedelme
mért ne lehetne jöjjön akármi
mindig a szélben Fölfele szállni
magyarul élni megveszekedve
szállva Nyugatra szállva Keletre
bárha szakadva bárha elégve
mindig az isteni láng közelébe?
Haj ha még egyszer
hogyha csak egyszer
fölemelkednénk
önmagunk ellen
belső ellenség
tőrei ellen
megreszkettető
honszerelemben
(.. .)
V.
Addig csak járjuk ezt az iskolát
mit Ady Illyés és Radnóti járt
tavat-csatát-dombot-kolostort
még Zsámbékot is ami összeomlott
Ez a haza A tájban a haza
Tájban az ember Európa maga
Emberben a szó és nyelvben a táj
magunkkal emelve mi gyáva mi fáj
föl-föl az égig a távoli zúgás
emel föl az égbe a vakhit a túlzás
hogy hős a magyar bizonyítja az ezred
lebukva ezerszer csak újra kezded
kitárul a puszta a város a sátor
magyarok szélbe rohanó igazától
hol Európa koronája ragyog
oda ragadnak föl a sasok!
