Vissza
a kezdőlapraSzálka és gerenda Kicsit hitetlenkedve fogadtam azt a véleményt, hogy a szocialisták mindig az ellen tiltakoznak, amiben maguk követik el a legnagyobb hibákat. Pedig a bibliából ismert mondás szerint talán általános emberi tulajdonság: könnyebb más szemében észrevenni a szálkát, mint a sajátunkban a gerendát.
Az elmúlt néhány hónap azonban egyértelművé tette, hogy valóban erről van szó. Már a Fidesz választási győzelme után megkezdődött, de igazából most erősödött föl a vád: a kormányzó párt a demokrácia veszélyeztetésével erősíti hatalmát.
Ezzel szemben mit láttunk tegnap, és mit láttunk az elmúlt hetekben?
Az MSZP-SZDSZ páros ismét megkongatta a demokrácia fölött a lélekharangot, hiszen szerintük a kormány megszegte az (íratlan) szabályokat és a választások tisztaságán őrködni hivatott legfontosabb testület tagjaivá saját jelöltjeit akarta megválasztatni. Az ezzel kapcsolatos vitában elképesztő vádaskodás folyt és a feltüzelt baloldaliak képtelenek voltak fölfogni az őket a tényekkel szembesítő felszólalásokat.
Olvasóink tájékoztatására emlékeztetek arra, hogy az Országos Választási Bizottság kisebb részben áll a parlament által belügyminiszteri ajánlásra megválasztott tagokból, a létszámában nagyobb részt a listaállító pártok delegáltjai teszik ki. (Eddig legalább is 10-12 párt alkotta ezt a csoportot. Most lehet, hogy a létszám kisebb lesz, hiszen az MDF-Fidesz közös listát állít, a Centrumnak nevezett csoport is több pártot vonzott magába, de a Munkáspárttal az Új Baloldallal kiegészülve biztosak lehetünk az ötnél több országos listában.)
Figyelembe véve, hogy a választási bizottság tagjait nem kétharmaddal, hanem egyszerű többséggel kell megválasztani, minden józan gondolkodó előtt egyértelmű: a kormánynak nem pártkötődések szerint, hanem emberi tisztesség és szakmai tekintély alapján kell jelölnie. Ez történt. Miért hát a heves és részleteiben honlapunkon is olvasható vita?
A jelenkori magyar baloldal nem képes fölfogni, hogy a mindenkori kormányzat nem csupán az őt megválasztó pártok szerve, nem is csupán a pártok számára a parlamenti többséget biztosító szavazóké, hanem az egész nemzeté. Pedig éppen ez a demokrácia egyik lényege. A választási küzdelem hevében mintha megfeledkeznének arról, hogy pártérdekek mentén csak néhány száz, sőt esetleg csak néhány tízezer ember gondolkodik Magyarországon. A többség számára, nemcsak a határokon kívül, hanem itt bent is egyetlen, egységes Magyarország létezik. A pártok csupán arra valók, hogy időről-időre programot nyújtsanak. A tegnapi vitában az a legfájdalmasabb, hogy a teljes közösségben való gondolkodás nyomaiban sem fedezhető fel a szocialista-liberális agyakban. Amikor megkérdőjelezik a választási bizottság függetlenségét, szavahihetőségét és tisztességét, akkor a demokrácia alapvető intézményrendszerét károsítják. Ezt az elmúlt fél évben máskor is megtették.
Hol vagyunk már attól a szemlélettől, melyet Antall József testesített meg, amikor a taxis-blokád és a média-háború idején nyilvánvalóan alkotmánysértő Göncz Árpádot nem engedte meghurcolni, mondván hogy az első köztársasági elnök személyét védeni kell az intézmény napi politikánál fontosabb tekintélye érdekében.Korábban egyetlen politikai erő sem merészkedett a független magyar bíróság ellen fellépni. A metró-per elvesztése óta azonban a baloldalon nem tudják fékezni indulataikat. Miután észrevették, hogy az úgynevezett lex-Répássy csupán részletmegoldásaiban és nem alapelveiben bizonyult alkotmány-ellenesnek már az Alkotmánybíróság tekintélyét is megpróbálták kikezdeni. Szerintük az ügyészség is elfogult és folytathatnánk a sort egészen a köztársasági elnök kritizálásáig. A mai baloldalnak semmi se drága, hogy pillanatnyi vélt előnyökhöz jusson. (Pedig Horn Gyula békés kampányt ígért.) Elképesztő az a hang, amelyet a szocialisták megengednek maguknak nagyon sok fórumon. Gondoljunk akár Horn Gyula egy-egy vidéki elszólására, vagy Szanyi Tibor internetes csevegéseire. Ez utóbbit legutóbb a Magyar Nemzet ismertette meg a nem internetező közönséggel. Jó ízlésünk tiltja, hogy a Magyar-Hon-Lapon idézzünk belőle, de olvasóink akár az említett újságcikkből, akár az index fórum látogatásakor megismerkedhetnek a politikai kultúra eme mélyrepülésével.
Mi jön még ezek után? A közvélemény-kutatások nemcsak konkrét számaikban, hanem a változás irányait tekintve is a Fidesz Magyar Polgári Párt jelentős győzelmét vetítik előre. A lakosság jóval nagyobb része számít a Fidesz győzelmére, mint a szocialistákéra. Az a durva támadás, aminek tegnap voltunk tanúi, arra utal, hogy az előre látható választási vereség után a szocialisták és az egyre gyerekesebben viselkedő szabaddemokraták (tegnap Hegedűs Lóránd felszólalása alatt szájmaszkot húztak és „A gyűlöletbeszéd mérgező” feliratokat lobogtattak a parlamentben) az Európai Unió kapujában álló országot a banánköztársaságokra jellemző méltatlan viták posványába próbálják berángatni.
A baloldal tudja, ha nem képes visszaszerezni a hatalmat, akkor az ország felfelé haladása - lelki, kulturális és anyagi megerősödése - megállíthatatlan, és így akár több cikluson keresztül is csak az ellenzéki szerep jut számukra. Kár, hogy eljátszották ennek az ellenzéki szerepnek minden értékét. Azzal ugyanis, hogy a kormány minden egyes lépését annak tényleges értékétől függetlenül hibásnak, sőt károsnak nyilvánították, képtelenség lett fölfigyelni azokra a gondolatokra, melyekben föltehetőleg igazuk volt. A farkast kiáltó fiú hiteltelenné vált alakját testesítik meg, ahelyett, hogy ellátnák a parlamenti ellenzék mindenkori fontos feladatát, az értelmes kritikát és a kormányzati munka ellenőrzését.
Mi jöhet még ezután? - tettem fel a kérdést. Rendkívüli durvaságú, elszanyisodó kampányra kell fölkészülnünk, melynek legvígasztalóbb eleme, hogy már csak 109 nap van belőle hátra.
Surján László