Náday Katalin:

Zarándokúton az El Camino nyomvonalán

2006. október 14-24.

Toledo – Zaragoza – Lleida

 

október 23. - hétfő

A leghosszabb buszozás várt ránk ezen az ünnepi napon. Toledotól Madridon át, a körgyűrűn keresztül kellett szinte végig autópályán eljutnunk Zaragozába, s majd onnan még Lleidáig az utolsó szállásunkig. Ez több mint 550 km, s tudtuk, hogy a madridi körgyűrű lépésben haladást jelent szinte órákon keresztül.

Ünnepi napon, hiszen október 23-a volt, s erről ott sem felejtkeztünk el. Sőt, kapóra jött ez a hosszú utazás, mert így bőségesen volt időnk arra, hogy komoly megemlékezést tartsunk. Előkerültek a bőröndökből a kokárdák, a nemzeti színű szalagok is. A szokásos napi imádságokat, s a mindössze kétszer tartott rövid megállót leszámítva mindvégig 1956 volt a témánk. A buszon utazók korosztályából adódóan legtöbbünknek még személyes emléke, élménye volt akkorról, s ezeket sorra megosztottuk egymással.

Kietlen, kopár tájon vezetett az utunk, s délután 4 órára értünk Zaragozóba. Két órát kaptunk a város központjának a megtekintésére.

Zaragoza

A város nevében a római Ceasar Augusta nevet őrzi, amelyet azért kapott, mert az eredeti keltibér Salduba városkában volt Hispania legjelentősebb római katonai tábora. A mórok a várost soha nem tudták bevenni, de 713-ban egy egyezmény során mégis a kezükbe került. Az egyik legkorábban - már 1118-ban - visszafoglalták a keresztények a várost, s nem sokkal utána az egyesült Aragónia és Katalónia királyság fővárosa lett, azonban a polgárháború során - néhány műemléke kivételével - szinte teljesen elpusztult. A város az Ebro mindkét oldalát elfoglalja, de központja a déli oldalon van. A két városrészt összekötő XV. sz-i kőhíd, a Puente de Piedra közvetlenül a Plaza del Pilar-ra vezet, amelynek épületei szinte az egyedüliek, amelyek épen maradtak a háborúk után.

A tér északi oldalának nagy részét a Basilica N. Senora del Pilar kegytemplom foglalja el. A fényes csempékkel borított 11 tornyú templom egyébként már messziről uralja a várost. A templom kegyszobra: a Virgen del Pilar egy római eredetű jáspis oszlopon áll, s a rajta lévő ruhát - mantát - naponta cserélik. A legenda szerint a zarándokhely eredete ugyancsak Jakab apostolhoz kötődik.  Az apostol térítő úton járt Zaragozában, s azon a helyen emeltek egy szentélyt, ahol Jakab apostolnak Szűz Mária látomásban megjelent. A szentély helyén a későbbiek során újabb és újabb templomok épültek, először román, majd gótikus és reneszánsz stílusban, míg nem a város vezetői 1677-ben úgy döntöttek, hogy egy hatalmas bazilikát építenek, az eredeti tervek szerint barokk stílusban, végül is a templomot inkább a klasszicizmus jellemzi. A bazilika rangot kapott háromhajós kegytemplom 130 m hosszú és 65 m széles. Kiemelkedő ékessége a templomnak az 1500-as évekből származó főoltár, amelyet Damian Forment faragott alabástromból, Mária születését és mennybevitelét ábrázolja.

A Bazilika mellett egy foghíjon 1949-52-ben építették fel a Városházát olyan szerencsés módon, hogy illeszkedik a tér hangulatához s mellette a másik oldalon lévő XVI. sz-ból való Lonja palota (tőzsde) reneszánsz homlokzatához.

A Pilar tér keleti végét a La Seo érseki bazilika zárja, míg a nyugati végénél a San Juan de los Panetes barokk templom áll. A tér kegytemplommal szemközti oldalát egységes stílusú házsor foglalja el, üzletekkel, kávézókkal.

Zaragozában valóban alig maradt ép épület a polgárháború után, azonban azt a keveset sem becsülik meg igazán. Mára már csak a tér egyetlen oldalát lehet csodálattal szemlélni.  A templommal szemközti házsor elé egy kifejezetten csúnya fekete oszlopsort emeltek - lámpákként - mögöttük egy ugyancsak fekete vasszerkezetes csarnoksort a kávézók, boltok részére. A La Seo érseki bazilika elé, egy ultramodern múzeumot húztak fel (leginkább egy fürdőszoba falra emlékeztetett engem), vele szemben a tér túlsó végén pedig a barokk templom elé egy ugyancsak modern "dísz"-t. Nekem fájt a változás, mert korábban láttam még ennyire nem elcsúfítottan is.

Újra buszra szálltunk, hogy vacsorára, az utolsó szálláshelyünkre,  a még 150 km-re lévő Lleidába érjünk. Útközben áthaladtunk a Greenwich-i délkörön, amelyet az autópálya fölött átívelő fényes csík jelzett.

 


Az előszóhoz


Az útvonal jegyzékéhez

 
A nap fényképeihez