Archív anyagaink
2005. december

(dec.24.-jan 1.)

 

Minden kedves Olvasónknak
Áldott Karácsonyi Ünnepeket
és
Békességes Új Esztendőt Kívánnak
a Szerkesztők

Szerkesztőségünk döntése értelmében ezen az ünnepi héten honlapunk frissítésével leállunk, legközelebbi frissítés január 2-án várható!

 

Martin Schulz szocialista frakcióvezető az Európai Parlamentben: „Korábban államférfiak vezették Európát, most pedig kereskedők, üzletemberek, kufárok”. Ezen Magyarországon is változtatni kell!

(dec.23.)

 

Adventi gondolat

A hang, melyet nem akarunk meghallani magunkban, egyszerre úgy kezd szólni, hogy meg nem hallani többé lehetetlen. Ez a kegyelem. S van úgy, hogy akarnánk engedni a kísértésnek s mégsem engedünk, magunk sem tudjuk miért; valaki önmagunk ellenére vigyáz ránk. S így lassan fölfedezzük, hogy nincs értelme a kísérletezésnek és a magunk erejére hagyatkozásnak; és hogy itt az ideje onnét vennünk erőt, ahol valóban van és ahonnét megkaphatjuk.

 Rónay György: Napló, 1949. január 17.

     Korábbi adventi gondolatok

Mellékes körülmény  

Néha azért érdemes rápillantani a Heti hetesre… Nézem, most vasárnap este is, és esküszöm: nem bántam meg. A személyiség-torzulás olyan fokú „élményében” lehetett részem, amelyhez képest a Mephistó példázata csak erőtlen molylepkeszárny-vergődés…

„A német mentőangyal”  

Gerhard Schröder volt német kancellár nem támogatta az Unió bővítését, mert elsősorban a német gazdaság válságával volt elfoglalva. Utódja, Angela Merkel viszont a uniós csúcstalálkozó mentőangyala lett, mintegy igazolva az „Angela” (der Engel: angyal) név jogosságát.

Gyermekrajzok  

Egy majdnem iskolás kislány rajza.

Versnyi hazám – Hideg téli este 

S míg csillagok kezdenek pislákolni,
töprengjünk az eljövő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elölről kezdeni?

Röviden

Bozóki: nem jut több pénz a kultúrára - A jövő évi költségvetésben nem növekedtek a kulturális beruházásra fordítható összegek - mondta Bozóki András kulturális miniszter csütörtökön, kecskeméti sajtótájékoztatóján.

Átlagosan 1 százalékkal emelkednek a postai szolgáltatások díjai - de 4-5 %-kal emelkedik átlagosan a nem elsőbbségi levelek, levelezőlapok, hivatalos iratok díja (a levél, levelezőlap díja 30 g-ig 50 Ft-ról 52 Ft-ra, 50 g-ig 70 Ft-ról 75 Ft-ra, a hivatalos irat díja 200 Ft-ról 210 Ft-ra nő).

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Orbán: "Egy kormányváltással mi nem érjük be"
    A Fidesz egy tavaszi kormányváltással nem éri be. Orbán Viktor a Változás 2006 évadzáró rendezvényén a 15 éves magyar politika megújulását követelte. A pártelnök szerint a Fidesz magabiztosan hömpölyög előre, a szövetség erejét pedig nem lehet feltartóztatni.
  • Három párttal számolnak
    A Vision Consulting mandátumbecslése szerint a 176 egyéni választókerületből 85-ben inkább a jobboldalnak, 50-ben pedig inkább a baloldalnak van esélye. 41-ben azonban kiszámíthatatlan, ki lesz a befutó. A kutatók csak három parlamenti párttal számolnak.
  • Kiskarácsonyi hangulat Budapest utcáin
    Leszáll az éj, de nem borul sötétbe Budapest, hanem csillog, olykor villog, a fák kivirulnak, a járókelők arcára mosoly ül, a szívekbe vidámság költözik, s a madarak is csicseregnének, ha nem lenne tél - Karácsonyi képriport a Gondolán.

(dec.22.)

 

Adventi gondolat

Ha ez a generáció ma úgy tudná vállalni, azzal a tudattal tudná viselni sorsát, hogy súlyos bűnökért, nagy mulasztásokért vezekel s utódjai helyett is szenved, hogy megváltsa őket a szenvedéstől: ha így tudna helytállni, akkor talán remélhetnők, hogy a sors végül is képessé edzi szebb és jobb jövőjének kialakítására.

 Rónay György: Napló, 1951. október 8.

     Korábbi adventi gondolatok

A Rákóczi Szövetség felhívása  

A határon túli magyarság szolgálatában tevékenykedő Rákóczi Szövetség országos akcióra hívja fel a civil szervezeteket és magánszemélyeket. Felhívásunk ahhoz a Magyar Alkotmányban rögzített követelményhez kapcsolódik, mely szerint az anyaország felelősséget érez a határon túli magyarok sorsa iránt és támogatni kívánja hosszú távú megmaradásukat a szülőföldjükön.
 

Gyurcsányi dicsőség: halászat a zavarosban  

Kipukkadni látszik a miniszterelnökök öndicsérő kampánya, a lehető legjobb megállapodás, amelyet önmagukkal kötöttek véd ás dac szövetségbe forrasztja ugyan őket, de Európa számára messze nem a lehető legjobb, még csak nem is jó megoldás. Már az Európai Parlament is kimondta: a király meztelen.

Vizsgálóbizottság felállítását javasolja a Fidesz  

Deutsch Tamás sajtótájékoztatóján elfogadhatatlannak tartotta, hogy a kormánypártok politikai, hatalmi, választási érdekei miatt a kormány külföldi lapokban fizetett hirdetéseket jelentet meg, amelyekben hamis adatokat közölnek Magyarországról, majd azután magyar újságokban újabb tízmillió forintokért kormányzati hirdetésekben az előbbi állításokra megkérdőjelezhetetlen tényként hivatkoznak. Még a héten parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ügyben a Fidesz.

Interjú Jézussal  

Tamási Orosz János recenziója egy napjainkban megjelent sajtótermékről.

Versnyi hazám – Selejtezés 

Gyűjtöttem eddig: követ, bogarat,
Bélyeget, cimkét, napfogyatkozást.
A számtalanból melyik a kacat?
Sorra kerülhet a válogatás.

Röviden

Sztrájkveszély a vasúton is - Általános sztrájkot hirdet január közepére az egyik vasutas szakszervezet, ha karácsonyig nem tud megállapodni a béremelésről és a legalább két évre szóló kollektív szerződésről a MÁV-val. A VDSZSZ jelenlegi formájában elfogadhatatlannak tartja a MÁV kollektív szerződés-tervezetét.
Rogán Antal közleménye - A Fidesz, ahogyan azt már korábban is jelezte, az országgyűlési választások kiírását követően kész megtárgyalni a tisztességes kampány részleteivel kapcsolatban tett javaslatokat. Karácsonykor nem a kampány a legfontosabb az emberek számára. Ilyenkor nincs helye a politikai vitáknak, mert sérti az ünnep méltóságát, a családok együttlétének meghittségét. Az ünnepek közeledtével nem az ellenzékkel foglalkozó kampányszövegekkel, nem is az adófizetők pénzéből közzétett politikai hirdetésdömpinggel kell bizonyítania a kormánykoalíció pártjainak, hogy az emberek mellett állnak, hanem olyan tettekkel, amelyek valóban a fiatalok, az idősek, a családok érdekét, mindennapi életének biztonságát szolgálják.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • "A hazai vállalatokat éppen olyan mértékkel kellene mérni"
    A Kontraszt vendége volt Kassai Róbert, az Ipartestületek Országos Szövetségének alelnöke, akivel arról beszélgettek, hogy miért támogatja milliárdokkal az állam a külföldi beruházókat, miközben a munkahelyek 65 százalékát megteremtő kis- és középvállalkozók egyre nehezebb helyzetben vannak.
  • Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleménye
    Ahogy egyre több gyertya gyulladt ki az adventi koszorún, úgy egyre több templomban kellett kikapcsolni a fűtést Magyarországon. A közületi gázárak emelése és a szerződés alapján járó kormányzati támogatások ki nem fizetése együttesen lehetetlenítik el a hívő közösségek gazdálkodását.
  • Már tudjuk, mi a színlelt szerződés
    Elkészült a kritériumrendszer, amely alapján egy munkaviszonyt leplezettnek minősíthetnek az ellenőrök. Alá- és fölérendeltség, a munkavégzés rendszeressége, állandó jellege – többek között ezek alapján minősíthetik át a szerződéseket. Az ekho nem oldja meg a színlelt szerződések problémáját.
  • Újabb sztrájk várható csütörtökön Ferihegyen
    A sztrájkbizottság csak akkor áll el a munkabeszüntetéstől, ha megvalósul a 12 százalékos béremelés, és megfelelő továbbfoglalkoztatási garanciát kapnak

(dec.21.)

 

Adventi gondolat

Milyen vakmerőség, hogy egészségünkben hátat fordítunk a kegyelemnek, melyet betegségünk elviselésére kaptunk!

 Rónay György: Napló, 1949. január 17.

     Korábbi adventi gondolatok

Szabaddemokratatata és rókarikács  

Drágul a gáz január közepétől. Eladósodó Magyarország - 1995-öshöz közelít a nettó külföldi teher aránya. Sztrájkveszély Ferihegyen. Pénz nélkül maradtak a vidéki hajléktalanszállók. Címek a napisajtóból, a dübörgő hurráoptimizmus árnyékából.

A GALLUP pártpreferencia adatai  

A Fidesz tartja előnyét.

Ingyenes tárlatvezetés és karácsonyi koncert a budapesti múzeumokban  

Ingyenes tárlatvezetést és karácsonyi dalestet is szerveznek néhány budapesti múzeumban az ünnepek alatt; a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum kínálatából szemezgetett a Magyar Rádió.

Versnyi hazám – Megy egy ember 

Megy egy ember. Vajon hova?
S honnan vajon? Van otthona?
Megy egy ember. Vajon elér
Oda, ahol csahol a cél?

Röviden

Visszavehetik a Bartók Rádió nevét - Bartók Béla örököse megtiltja a zeneszerző nevének használatát, ha a rádión parlamenti közvetítéseket sugároznak. Bartók Béla örököse a Magyar Rádiótól a Bartók Béla név használati jogát visszavonhatja, ha a kulturális adóra kerülnek a parlamenti ülések közvetítései. Az erről szóló nyílt levélben a zeneszerző magyarországi jogutódja, Vásárhelyi Gábor jelezte, hogy a sajtóból értesült a rádió vezetősének terveiről, és úgy gondolja, hogy a politikai és Bartók neve összeférhetetlenek egymással.

XVI. Benedek pápa Lengyelországba látogat 2006 májusában - A hírt megerősítette Leszek Slawoj Glodz lengyel érsek, a Varsó-Praga-i egyházmegye főpásztora a PAP hírügynökségnek. „A Pápa Lengyelországba jön és ez a látogatás május utolsó harmadában lesz esedékes” – mondta a római ad limina látogatásról visszatérő lengyel érsek. A főpásztor a Vatikánban találkozott XVI. Benedek pápával a többi lengyel főpásztorral együtt. A Pápa egészen biztosan ellátogat Varsóba valamint Czestochowába és Krakkóba.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • A Parlament nemet mond?
    Ma számolt be Blair elnök úr az Európai Tanács múlt heti üléséről az Európai Parlamentnek. Egyetlen frakció sem támogatta a Tanács álláspontját. Éles ellentét van a miniszterelnökök öndicsérő kijelentései és tervezet parlamenti fogadtatása között.
  • Nemzetek Karácsonya Szentendrén
    A szentendrei Művészet Malomban az idén ismét megrendezik a 2001-ben és 2003-ban már nagy sikert aratott karácsonyi kiállítást. A hazánkban tartózkodó külképviseleteket kérték fel egy-egy karácsonyfa feldíszítésére.
  • A ferihegyi dolgozók nem sztrájkolnak szerdán tíz óráig
    A ferihegyi szakszervezetek biztosan nem hirdetnek sztrájkot szerdán tíz óráig, mivel ekkor folytatódnak a tárgyalások a munkaadókkal. A BA Rt. közleményében ismerteti: folytatódtak az érdekegyeztetések a Budapest Airport (BA) és a repülőtér munkavállalói érdekképviseletei között kedden, a szakszervezetek megkapták a BA privatizációs szerződésének rájuk vonatkozó részét. A BA Rt. közleménye szerint teljesült a sztrájkbizottságok kérése, hogy betekinthessenek az ÁPV Rt. és a BAA között létrejött szerződés munkavállalókra vonatkozó részébe. A hivatalosan megküldött dokumentumot az üzemi tanács elnöke és a szakszervezeti vezetők délután vették át.
  • MSZP-MIÉP-MDF együttműködés a fővárosban
    Elképesztő együttműködés alakult ki kedden a Fővárosi Közgyűlésben: míg az SZDSZ és a Fidesz Észak-Csepel eladásakor a szerződés semmissé nyilvánítását, és per indítását szavazta (volna) meg, a városatyák többsége tartózkodott vagy nemmel szavazott.

(dec.20.)

 

Adventi gondolat

"Aki utánam akar jönni, vegye föl keresztjét és kövessen engem", mégpedig nem holnap vagy holnapután, hanem most nyomban, azonnal, tétovázás nélkül. Hiszen ez a kereszt voltaképpen nem jelent egyebet, mint szívós küzdelmet a megrögzött rossz szokások és a belénk gyökerezett bűnök ellen; s ezeknek a fokozatos gyomlálgatása, meg a lelki fegyelem bevezetése egyrészt nem is olyan teljesíthetetlenül nehéz, másrészt meg előnyös is, mert bizonyos egyensúlyt, erőt és derűt ad, frissebb munkakedvet és környezetünkben nyugodtabb, melegebb, békésebb légkört.

 Rónay György: Napló, 1949. január 8.

     Korábbi adventi gondolatok

Még tűnődnek rajta  

Pörög a gazdaság? Hát annyira nem, mint a vízóra, legyint; s a gázóra állásáról nem is beszél. Örül az eddigi enyhe télnek; amoda is el tudta vállalni a csatorna bekötését. Sőt, Pesten is akadt munkája; ajtó-ablak mázolás, négy napig, az ottani ár feléért. De így is megérte. A lánya két év múlva végez egy főiskolán. A fia jövőre érettségizik. Hogy céget kellene alapítaniuk…? Még tűnődnek rajta.

Működtetés, vagy jó áron történő értékesítés?  

Nem pontosan értem, hogy a mindenkori vezetőknek a rájuk bízott, mindannyiunk tulajdonát képező értékek lehető legjobb áron való értékesítése-e a feladata. Azaz, Magyarország felszámolás alatt lévő csődbejutott, de legalábbis általános gazdasági válsággal küszködő gazdasági egység-e? - írja egy kedves olvasónk.

Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület közleménye  

Emelkedő jegyárak mellett jóváhagyott járatritkítások és beismert BKV-teljesítménycsökkentés.

Versnyi hazám – Belül? 

az élet zajlik örvénylő menetben
úgy tűnik minden díszlet csupa máz

Röviden

Várbazárból pláza? - az értelmiségiek  nyílt levélben tiltakoztak, a civilek pedig 2200 tiltakozó aláírást gyűjtöttek  az ellen, hogy az Ybl Miklós által tervezett Várbazár helyén pláza épüljön. A miniszter helyett, Ács Tamás helyettes államtitkár vette át a 2200 tiltakozó aláírást és a helyiek petícióját. A kulturális tárca szerint nincs arról szó, hogy a kanadai befektető klasszikus bevásárlóközpontot építene a világörökségi védelem alá tartozó ingatlanból.

Kikapcsolták az utolsó crossbar telefonközpont - a Magyar Telekom december 19-én Miskolconkikapcsolta az utolsó hagyományos telefonközpontot, s ezzel befejeződött a távbeszélő szolgáltatás digitalizációja. A távközlő hálózatban a crossbar központok több mint 30 évig működtek.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Mádl Dalma kapta a Polgári Magyarországért Díjat
    A volt köztársasági elnök felesége Mádl Dalma "kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért" és "karitatív jószolgálati és jótékonysági munkájáért" nyerte el a díjat

  • „Pökhendi választ hallottunk Gyurcsány Ferenctől”
    "Még az a szerencse, hogy 2002-ben, amikor Medgyessy Péter megfogalmazta az Egyetértésben a nemzettel című programját, ez a program úgy kezdődik, hogy: „a közéletből száműzni kell a pökhendiséget”. Amin Zoltán interjúja Áder Jánossal, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetőjével
  • Csalódást kelt az adakozó költségvetés
    Sokak pénztárcáját érinti a jövő évi költségvetés, amit hétfőn este 196 igen szavazattal és hét ellenszavazattal fogadott el a Parlament. E szerint csökkennek az adók, emelkedik a hallgatói normatíva, a gyed, a közszférában dolgozók április 1-től számíthatnak béremelésre. A gazdasági szakértők azonban csalódásként értékelik az új törvényt, amit szakszerűtlennek, sőt kártékonynak tartanak.
  • Magánkórház közpénzből: támogatás egy privatizált intézménynek
    Több tíz millió forintos állami támogatást kapott fejlesztésre a privatizált kiskunhalasi kórház. A szakmai szervezetek szerint indokolatlan közpénzt juttatni olyan intézménynek, amelynek működtetését éppen azért adták magáncég kezébe, hogy a korszerűsítéseket az saját tőkéből fedezze. Eközben a kórház gazdálkodását a rendőrség vizsgálja.

(dec.19.)

 

Adventi gondolat

A bűn mechanizmusa szinte fantáziátlanul egyszerű, mégis egyre beleestünk ugyanabba az ugyanott felállított csapdába. S a bűn csábításának együgyűségénél csak a mi együgyűségünk szánalmasabb, amellyel ebbe az együgyű verembe belehullunk.

 Rónay György: Napló, 1949. január 8.

     Korábbi adventi gondolatok

Dübörög a fals sikerpropaganda  

...most, hogy született egy ajánlás – dübörög a fülsiketítő magyar sikerpropaganda. Ami épp oly kínos, mint az Unió eddigi hezitálása a költségvetés fölött. Várható volt, hogy ezt ők is ugyanígy érzik. Ezért talán „kapóra is jött” az új német kancellár, Angela Merkel főszerepet kereső magatartása; aki végül sikerrel szelídítette meg az eddig olykor személyi ellentétektől sem terhes államfői egymásnak veselkedéseket. És kapóra jött a lengyelek valóban heves magatartása – elsősorban ők küzdöttek olyasmiért, ami miatt a magyar miniszterelnök ki sem nyitotta a száját. Ők valóban győztek – mi viszont...

A magyar gazdaság közeljövőjéről  

Egyszerűen jól mennek a dolgok, mintha sikerre lennénk ítélve (...) Sikeresebbek vagyunk, mint gondolnánk - írták egyebek mellett egy kormányzati politikai hirdetésben a pénteki lapok. Interjú Széles Gáborral  a gazdaság tehetős és befolyásos képviselőjével.

Hatékonyan működik a jobboldali összefogás az ötödik kerületben  

A testületi többség a szocialista kerületi vezetés nélkül döntött több szociális támogatásról, amelyeket a kisebbségbe szorult kormánypártiak előkészítetlen és populista lépéseknek tartanak.

Versnyi hazám – Kívül? 

Ha két fal magasodik egymás mellett,
közös lesz az a börtön ott belül,
ahol a falak egymásra merednek.

Röviden

Budapest Airport: aláírták a szerződést - Egy budapesti szállodában vasárnap délután aláírták a Budapest Airport adásvételi szerződését a pályázaton győztes brit céggel.  Az ÁPV Rt-nél 3-5 millió forintos jutalmakat és sikerdíjakat adnak a tranzakcióban résztvevő munkatársaknak.

Szent Korona - marad a helyén - Tanácskozott a Szent Korona Testület. A grémium ülésén részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin házelnök, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Roncsolásmentes módszerrel vizsgálják a Szent Koronát, de öt éven belül még e célból sem mozdítanák el a jelenlegi helyéről. Felmérik, hogy a Szent Koronára és a többi koronázási jelképre milyen jogszabályok vonatkoznak, többek között az őrzés, a másolatkészítés során, szükség esetén a menekítéskor.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Orbán Viktor: Politikai, és nem gazdasági siker az EU-s büdzséről született kompromisszum
    Ne folytassa Magyarország azt a gyakorlatot, hogy az Európai Unió számára meghamisítjuk a magyar adatokat, és most a magyarok számára meghamisítjuk az európai uniós adatokat, ugyanis semmifajta 30 milliárd euróról nincsen szó, a valóságos szám a 22,6 milliárd euró, ennyivel számolhat Magyarország a következő hét évben - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Martonyi Jánossal tartott közös rendkívüli budapesti sajtótájékoztatóján.
  • Nyílt levél Gyurcsány Ferenchez
    Hosszú ideig hittünk abban, hogy mindannyian olyan országot szeretnénk, ahol fiatalnak lenni jó. Egy olyan országot, ahonnan nem elvágyódnak a fiatalok, hanem ahol megtalálják számításukat. Egy olyan országot, ahol nem gátolják leküzdhetetlen akadályok a sikeres életkezdést, és ahol a felnövekvő nemzedék minden álma teljesülni tud. Kétségtelen tény, hogy az elmúlt három és fél év nem erről szólt, mi azonban reménykedtünk - áll a a jobboldali ifjúsági szervezetek Gyurcsány Ferenchez írott nyílt levelében.
  • Jól sikerült az új német kancellár belépője
    Angela egy angyal, az Európai Unió angyala - némelyek így ünneplik a német kancellárt hazájában. Minden hétvégén megjelent német, és külföldi kommentár így vagy úgy méltatja Angela Merkel óriási teljesítményét, amit a brüsszeli uniós csúcstalálkozón nyújtott.

  • Ünnepi szöveg mosógépem negyedszázados fennállására
    Üdítő színfolt Szabó Béla István vallomása a Gondola oldalán.

(dec.18.) Vasárnapi gondolat

 

Adventi gondolat

Ha egyszer a hang szól; ha egyszer a lélekben fölébred a vágy, hogy jobb legyen annál, amilyen eddig volt, ezt a hangot nem szabad hallatlanra vennünk, s várnunk, hogy majd újra szól és majd csak akkor fogjuk követni; mert ki biztosít róla, nem leszünk-e süketek rossz szokásaink, bűneink, megáltalkodottságunk miatt akkorra, amikor esetleg újra megszólal?

 Rónay György: Napló, 1949. január 8.

     Korábbi adventi gondolatok

Tiltakoztak az egyházi iskolák tanulói és szüleik  

Pápai Lajos püspök beszéde
Magyar tájékozatlannak titulálta a tüntetőket
Petíció az oktatási miniszterhez az egyházi iskolák esélyegyenlőségéért

Valódi pénz állt a házhoz? 

 „Veszem” Gyurcsány állampolgári jogon nekem is szóló üzenetét: a családom így kétmillió forinttal többet kap majd az uniótól. Veszem, bár nem értem – hogy is jön ki, így azonnal, ez a szám? Hány tagú az átlagcsalád ebben az egyenletben, például?

Ölni holland báláspaplanért  

Szabad-e szólni advent vasárnapján a háborúkról? Azt hiszem, igen. Mert hiába karácsonyodik körénk a világ ilyenkor, immáron kétezer esztendeje, a békét ezek a napok sem hozzák el. Csupán a bombázási szünetet. Már amikor elhozzák.

A harangok a koncertterembe mentek  

Harangoztak a Magyar Tudományos Akadémián – tegnap este. A dísztermében megtartott hagyományos Karácsonyi Harangjáték igazi meglepetéssel szolgált az érdeklődőknek. Kárászy Szilvia, a „harangok királynője” hol lírai, hol lendületes, dinamikus harangjátékával ismét elbűvölte a közönséget.

Kedves Valaki a TIZENÖTMILLIÓBÓL!  

Dévai Nagy Kamilla: Mint egy palackpostát, úgy bízom az éter hullámaira ezt a segély-kiáltást. Tán valaki meghallja…

Versnyi hazám – Betlehemi üzenet a vakoknak 

Testvéreim, itt mind vak, aki balgán
Tűnő örömben üdvöket kutat,

Röviden

Kamuti Jenő az új MOB-főtitkár - A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén Kamuti Jenőt, kétszeres olimpiai ezüstérmes tőrözőt választotta meg főtitkárnak a lemondott Aján Tamás helyére. Kamuti a szavazás második körében 61-55-re győzött Sinka Lászlóval szemben.

Átadták a Magyar Örökség-díjakat a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a tíz esztendeje alapított elismerés jubileumi, 40. díjátadási ünnepségét tartották. A díj egyik célja, hogy összegezze a tudományokban, a kultúrában, a művészetekben és a sportban meglévő értékeinket, amelyekre ez az ország építheti a jövőjét - mondta köszöntőjében Hámori József, a díjakat odaítélő bírálóbizottság elnöke. A jubileumi díjátadó gálán Magyar Örökség-díjat kapott Zenthe Ferenc, a nemzet színésze; Fitz Jenő ókortudós, múzeumalapító; Vörösmarthy Dániel szemészprofesszor; Jakó Zsigmond történész-kutató, valamint a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Karácsonyra való készülődés
    A mai fogyasztói társadalmakban sajnos ez az időszak egyfajta kereskedelmi hajsza, ártalom áldozata. Ez azzal a kockázattal jár, hogy megváltoztatja Advent valódi lelkiségét, amelyet az áhítat, a mértéktartás, a bensőséges öröm jellemez. - mondta XVI. Benedek pápa Advent harmadik vasárnapján.

  • Hátmenetben
    A kormány korábbi bejelentésével ellentétben mégsem vezet be radikális egészség-biztosítási reformot.

  • Kifütyülték Kunczét Nagyváradon
    Kifütyülték, folyamatos bekiabálással zavarták meg Kuncze Gábort tegnap este azon a nyilvános fórumon, amelyet az SZDSZ-elnök kétnapos nagyváradi látogatása végén tartottak. Az Ady Endre Gimnáziumban az RMDSZ szervezte nyilvános fórumra a több nagyváradi ifjúsági szervezet tagjaiból álló csoport NEM-feliratokkal érkezett.

(dec.17.)

 

Adventi gondolat

A szent iránti érzék megsemmisülése után rövidesen megsemmisül az erkölcsi érzék is. Az embernek nem sikerült ... olyan erkölcsi rendszert fölállítania, melyekből eltűnik az imádság igénye.

 Rónay György: Napló, 1946. június 27.

     Korábbi adventi gondolatok

A brit elnökség céljaiból vajmi kevés valósult meg. Az Unió ugyan milliárdokkal kevesebbet költ magára, de ez a takarékosság nem ér annyit, mint a késlekedés okozta erkölcsi kár. Az új tagállamok, élükön Lengyelországgal viszonylag eredményesen védték meg a felzárkóztatásukhoz szükséges költségeket.
A következő lépés: mit szól az Európai Parlament mindehhez. Emlékeztetőül: a Parlament a nemzeti összbevétel 1,14 százalékát akarja közösen elkölteni,
az Európai Tanács tegnap (ma hajnalban) megszületett javaslata 1,045 %. A döntés január illetve február folyamán várható.

A káoszban felsíró gyermek Jézus  

 Karácsonykor nem a kitalált, a demokratikus játékszabályok szerint meghatározott szeretet eszméjét ünnepeljük, hanem azt a Valakit, aki értünk, a mi üdvözítésünkért emberré lett: az Istenfiát, aki a Megváltónk, a Szabadítónk.

Szabaddemokraták szikével 

... megnyílt a Jövő Háza. Ott voltunk. Szívesen folytatnám azzal, hogy most jöttünk vissza a jövőből – de ez nem lenne igaz. Ez kérem, maga a tőről metszett tegnap. És ma. Tudom, hogy hihetetlen, de nem volt bennem semmi káröröm. Tárgyilagosan, higgadtan, nagy adag szomorúsággal kérdeztem magamtól: hát tényleg eddig tartott a szabaddemokrata szürkeállomány?

Versnyi hazám – Lélektől lélekig 

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Röviden

25 ezer önkéntes jelentkezett a Fideszhez - Egy hónap alatt több mint 25 ezren jelentkeztek a különböző rendezvényeken és az interneten keresztül, felajánlva, hogy munkájukkal segítik a Fidesz választási kampányát - mondta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke Kiskunhalason.

Sztrájkoltak Ferihegyen - Este 20 órakor véget ért a két szakszervezet által rendezett két órás figyelmeztető sztrájk. A sztrájk alatt a repülőtér nem fogadta az érkező járatokat, az induló gépek késéssel indultak. A sztrájkbizottságot létrehozó két szakszervezet a figyelmeztető munkabeszüntetést egyrészt a bérkövetelések teljesítése, másrészt a továbbfoglalkoztatás garanciái érdekében hirdette meg. Hétfő délutánig tart az egyeztető időszak, ezt követően "a sztrájkbizottságnak jogában áll ismételten munkabeszüntetéseket hirdetni", ami már jelenthet folyamatos sztrájkot is.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Olcsó vagy hatékony Uniót?
    Mind a 25 miniszterelnök magát ünnepli, de valójában rosszul döntöttek: kupecek, nem államférfiak. (M.Schultz szocialista frakcióvezető szavával élve)

  • Bukjon együtt a kormánnyal! - II. rész
    Kik bukták a legnagyobbat, melyik törvényjavaslat volt a leggyászosabb, milyen választási/szavazási vereségek voltak, illetve milyen hamvában halt ötletek merültek fel ebben a ciklusban? Folytatjuk a buktaszámlálást.

  • EIU: nem lesz magyar euró 2010-ben
    Lehetetlennek nevezi az euró 2010-es magyarországi bevezetését legfrissebb előrejelzésében az EIU. Az intézet szerint jövőre a világgazdaság növekedési üteme megtorpan, és az olaj alig lesz drágább.

  • A GKM húszmilliót fizetett a Financial Times mellékletéért
    A Hír Tv információi szerint a a kormány húsz millió forint értékben hirdetett abban a Financial Times mellékletben, amelyről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn beszélt a parlamentben. A kormányfő akkor visszautasította azokat az ellenzéki feltételezéseket, hogy a megjelentekért akár csak egy fillért is fizetett volna a kormány. Tóth Judit GKM-szóvivő viszont most elismerte, hogy a gazdasági tárca húsz milliót költött a hirdetésekre.

(dec.16.)

 

Adventi gondolat

Minden valószínűség szerint a természet által megkívánt szellemi tevékenységek (imádság) elfojtása összeegyeztethetetlen az élet sikerével. A gyakorlatban az erkölcsi és a vallási tevékenységek egybe vannak kapcsolva egymással.

 Rónay György: Napló, 1946. június 27.

     Korábbi adventi gondolatok

Tasnádi Gábor: Kodálynál, Galyatetőn  

A mai dátumra kattintva láthatjuk/olvashatjuk, hogy 123 esztendővel ezelőtt született Kodály Zoltán. A Hitel folyóirat novemberi számában megjelent egy írás, amelyet Kodály Zoltánnal kapcsolatban mindenképpen ismerni kell. Az MHL ennek az írásnak az átvételével tiszteleg Kodály Zoltán emléke előtt.

Az Európai Parlament előre néz 

Az Európai Parlament a pénteken (szombat hajnalban) esetleg létrejövő új keretköltségvetést magába foglaló új intézményközi megállapodás megkötésében egyenrangú félként vesz részt a Tanáccsal és a Bizottsággal együtt. A Parlament álláspontja az új keretköltségvetéssel kapcsolatban három szemponton nyugszik.

Toborozzon könnyebben segítő kezeket 

A Fidesz munkatárs-toborzó szórólapja. Vedd komolyan!

Invitáló – zenei csemege-koncertek  

- Magyarnak lenni hivatásunk
- Telharmónium Telekoncertek
- Zene – útlevél helyett

Versnyi hazám – Galambok 

Ó, bárcsak tudnék még repülni,
Róhatnám számtalan köröm
Oly örömszerző repüléssel,
Amelyet látni is öröm,

Röviden

Az EP Romániát a kisebbségi törvény elfogadására ösztönzi - Újabb sürgető felhívásokat intéztek európai parlamenti képviselők ma, az EP strasbourgi plenáris ülésén a román kormányhoz, hogy mielőbb fogadja el a kisebbségi törvényt.

Maja falfestményekre bukkantak - Az eddigi legrégibb, az időszámításunk előtti I. századból való maja falfestményeket tártak fel Guatemalában. A 9 méter hosszú, 1 méter magas freskó a San Bartolo térségében nemrég feltárt piramis egyik belső kamrájának nyugati falán látható. A régészek a közelben megtalálták az eddigi legrégibb maja sírt is, amely időszámításunk előtti 150-ből való.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Az egyházi iskolákon spórolna a kormány
    Demonstrációra készülnek pénteken az egyházi iskolák, mert számításaik szerint kevesebb támogatást kapnak jövőre, így veszélybe kerülhet működésük. A FigyelőNet által megkérdezett szakértő szerint a kormány ravasz módon és diszkriminatív eszközökkel spórolna az egyházi iskolákon.

  • Kulturális autonómiát adna az EU Erdélynek
    Kiemelten foglalkozik a magyar kisebbség helyzetével az EP plenáris ülése által elfogadott, Románia uniós felkészültségéről szóló jelentés. A szöveg kitér a verespataki bányaberuházásra is.

  • "Lángos csillag állt felettünk..."
    A Magyar Mezőgazdasági Múzeum ismét összetett, családi programmal készül az ünnepekre. December 18-án, vasárnap minden látogatónknak alkalma nyílik a téli ünnepkör hagyományaival és a régi karácsonyok szokásaival, ízeivel megismerkedni.

  • Magyar tudósok panteonja és Nobel-díjasok múzeuma épül a fővárosban
    A magyar tudósok panteonja és a Nobel-díjasok múzeuma szimbolikus alapkőletételeként Nobel-díjas magyar tudósok és világra szólót alkotó társaik közös márványtábláit avatták fel az ELTE Természettudományi karának aulájában.

(dec.15.)

 

Adventi gondolat

"Úgy látszik, az imádság az embereket fölemeli azon a szellemi fokon, mely neveltetésüknél s örökségüknél fogva sajátjuk."

 Rónay György: Napló, 1946. június 27.

     Korábbi adventi gondolatok

A kommunikációs adatok megőrzéséről szóló irányelv  

Az európai képviselő sok levelet kap, többnyire elektronikusan, drót postán. Ennyit azonban, mint most az adatmegőrzésről, még soha nem láttam. - írja Surján László a tegnap elfogadott irányelvekkel kapcsolatosan.

Ebből nem kérünk  

A hét grafikonja.

Mi változott az új brit javaslatban?  

Hét évre számítva 2,5 milliárd euróval növelte meg az új angol javaslat a 2007-2013 közötti költségvetés kiadási oldalának tervezetét. Ezen összeg csekélységét mutatja, hogy a GNI tíz ezrelékében kifejezett értéken  nem kell változtatni.

Az Unió 2006. évi költségvetése  

Nyugodt lélekkel megszavazható az Unió 2006. évi költségvetése, bár a kormányok oly keveset akartak költeni rá, mint amennyit a képen látható autó gazdája a kocsijára. Az Európai Parlament azonban működőképessé tette a javaslatot.

Versnyi hazám – Sóhajtás

Kinek hatalma szab
Törvényeket, határt!
Oh népek Istene!
Küldj egy reménysugárt.

Röviden

Egységes vajdasági autonómia-kezdeményezés - A Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Polgári Szövetség elnöke levelet intézett Borisz Tadics szerb elnökhöz, Vojiszlav Kostunica kormányfőhöz és Vuk Draskovicshoz, az államközösség külügyminiszteréhez. A pártelnökök javasolják, hogy minél előbb kezdődjenek tárgyalások a nemzeti autonómiáról, illetve a magyar kisebbség megoldatlan helyzetéről.

Csütörtökön véget ér A nagy könyv játék - Befejeződik A nagy könyv olvasásnépszerűsítő játék; a Magyar Televízió csütörtök esti, élő adásában kiderül, melyik lesz az ország kedvenc olvasmánya. Biztos, hogy magyar regény lesz Magyarország legkedveltebb könyve, a döntőbe ugyanis három magyar szerző műve jutott be: Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk, Gárdonyi Géza Egri csillagok, valamint Szabó Magda Abigél című regénye mérkőzik meg egymással az olvasók szavazataiért.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.14.)

 

Adventi gondolat

S miután (az ember)  bálvánnyá tette a maga számára önmagát, tehát megbontotta a lét hierarchiáját: mégsem tudott úgy uralkodni, mint Isten, mert Isten teremtő, ő pedig nem az, szükségszerűen be kellett következnie a bálványimádásnak: annak, hogy azt, ami alatta való, mint fölötte valót imádja, minthogy uralmát fölötte lázadásával elvesztette.

 Rónay György: Napló, 1949. március 13.

     Korábbi adventi gondolatok

Veszélyek és esélyek  

A KDNP nyilatkozata az Európai Tanács decemberi ülése előtt.

Gyenge egyketted, kétszer aláhúzva  

Lassan csomagolnak a miniszterelnökök, kezdődik a nagy színielőadás: ki miként bizonyítja, hogy nyertese a hétéves költségvetési alkunak. A tagállamok rövid leveleket írtak Blair-Mikulásnak, aki az abban foglalt apróságok teljesítésével igyekszik megszerezni az egyes kormányok szavazatait. A magyar boríték tartalma nem nyilvános, a parlamentben elmondottakon túl még lesz vagy két pont, amely segíti Gyurcsányt, hogy győztesnek érezze magát. Mindez nem sokat jelent: van aki Napóleonnak képzeli magát és folyton győz.

Hét és fél évtized  

Mondjuk, holnap délelőtt kiviszünk egy másfél éves gyereket Ferihegyre, repülőgépeket nézegetni, és közben arról mesélünk neki: látod, mindazt, ami itt van, nekünk fejlesztik a brit bácsik. Nekem nősz nagyra, kisfiam, s nekünk nő nagyra ez a repülőtér… S a kisgyerek hetvenhat és fél évesen kiballag Ferihegyre, ellenőrizni a mesét…

Gyermekrajzok  

Három testvér rajza.

Kiosztották a Julianus-díjakat  

Szombat délután a csíksomlyói kegytemplomban átadták az idei Julianus-díjakat.

Versnyi hazám –  (Ennyi maradt…)

Ennyi a mienk. Ennyi maradt.
Ez a hét-nyolcad rész
a víz alatt.

Röviden

Sólyom László fogadta a történelmi egyházak vezetőit - Az oktatás finanszírozási nehézségei és az egyházi iskolák támogatása is szóba került a köztársasági elnök és történelmi egyházak képviselőinek találkozóján. Sólyom László év végi magánbeszélgetésén az advent és a közelgő karácsonyi ünnep mellett a szociális intézmények költségvetési gondjairól, a határon túli magyarok helyzetéről tárgyalt Erdő Péter bíborossal, Bölcskei Gusztáv református püspökkel, D. Szebik Imre evangélikus elnök-püspökkel és Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével.

Isztambul is Európa kulturális fővárosa lenne 2010-ben - A török nagyváros, Isztambul Brüsszelben hivatalosan benyújtotta jelentkezését a 2010. évi Európa kulturális fővárosa címre. 2009-től évente két település, egy régebbi és egy új tagállam városa együtt lehet Európa kulturális fővárosa. 2010-ben egy magyar és egy német város viselheti a címet. Elvileg adott azonban a lehetőség, hogy olyan város is pályázhasson, amely nem az Unió területén fekszik - ezzel a lehetőséggel éltek a törökök a jelentkezés benyújtásával.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.13.)

 

Adventi gondolat

Mit jelent az, hogy az ember akarata rosszrahajló lett? Eltért a világ használatában az abszolút jó Akarattól, Istenétől. Hogyan? Úgy, hogy a dolgokat nem Istenért használta, hanem önmagáért. Az emberért, aki azt akarta, hogy olyan legyen, mint az Isten.

 Rónay György: Napló, 1949. március 13.

     Korábbi adventi gondolatok

Orbán javaslata a munkahelyek védelmében  

Munkahelygarancia-törvényre tett javaslatot Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában. A Fidesz elnöke, a Nemzeti Konzultáció eredményére hivatkozva, azt mondta: az emberek ma leginkább munkahelyük elveszítésétől félnek.

Jövőre nélkülük, ugyanitt 

Kuncze Gábor kijelentette: sajnálja, hogy Mécs Imre nem a két kormánypárt közös jelöltjeként, hanem a szocialisták listáján indul a következő választáson. Azt pedig különösen sajnálja, hogy ezzel „Mécs Imre kidobta az ablakon az elmúlt 50 évet”. Amennyiben ez azt jelenti, hogy a szocialista párt választási listáját – igaz: kényszerből – előnyben részesítő Mécs Imre valamiféle 1955-től datálandó szabaddemokrata értékeket dobott ki ezzel az ablakon, akkor – melyek lehetnek azok? Amelyeket, ezek szerint, Kuncze viszont azóta is következetesen a magáénak vall. Elképzelni sem tudom…

Versnyi hazám –  Külön kerék

Mikor születtem, kész volt a világ;
tudásomnak volt híja, nem az égnek,

Röviden

Szerdától ismét 260 forint felett a benzinár - Piaci források szerint a Mol 3 forinttal emeli a benzin árát, így a 95-ös üzemanyag litere meghaladhatja a kutaknál a 260 forintot. A töltőanyag állomások elhelyezkedésétől függően a benzin literjének kiskereskedelmi ára közötti különbség elérheti a 10 forintot is. A gázolaj nagykereskedelmi ára nem változik.
Közvetítés a Magyar Katolikus Rádióban - 2005. december 16-án 11 órától egyenes adásban közvetítik a történelmi egyházak oktatási intézményeinek demonstrációját a budapesti Felvonulási térről, amelyet az egyházi iskolák szülői közösségei szerveznek az állami költségvetési források diszkriminatív csökkentése ellen.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.12.)

 

Adventi gondolat

Bízni, remélni csak Istenben lehet. Azt mondani: segíts meg minket. De azt is hozzátenni, erre kérlek, de mindenesetre legyen meg a te akaratod, s add, hogy a te akaratod legyen föltétlenül, ellentmondás nélkül az enyém is.

 Rónay György: Napló, 1951. június 29.

     Korábbi adventi gondolatok

A legnagyobb tehertétel: Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc a magyar fiatalokat teszi felelőssé saját kormányának kudarcaiért mert a magyar a huszonévesek nem akarnak külföldön dolgozni. A valódi nagy, a tényleg legnagyobb tehertétel maga Gyurcsány Ferenc.

Erről ennyit… 

Magyar fiatalok, menjetek dolgozni Nyugat-Európába. Vigyetek friss vért az ottani, haldokló gazdaságba; élénkítsétek azt tágra nyílt szellemetek lendületes energiájával; hassatok, alkossatok ott, hogy gyarapodhassanak. Pardon, lehet, hogy ez már nem Széchenyi…A legnagyobb tehertétel: Gyurcsány

Invitáló jazzhegedűsök számára 

A hegedűsöknek rendezett tehetségkutatón az 1977. január 1-e után született, önálló lemezzel nem rendelkező muzsikusok vehetnek részt. Jelentkezni január 31-ig lehet.

Kiállítás Rómában  

A Szentlélek „nagy ajándéka” az egyház számára címmel a II. vatikáni zsinatra emlékező kiállítás nyílt Rómában a Katolikus Akció és az Olasz Püspöki Kar közös szervezésében.

Versnyi hazám –  Istenem, telefonálj 

Napok óta vagyok némaságban,
nem beszélek senkivel, hát senki
sem beszél velem,
motorzúgás és benzin a világ,

Röviden

Osztrák fordítói díj Parti Nagy Lajosnak - Fordítói díjat ítélt oda Parti Nagy Lajosnak az Osztrák Szövetségi Kancellári Hivatal. Az elismerésben Carl Merz - Helmut Qualtinger Karl úr című művének magyarra való átültetéséért részesül az író-műfordító.

Kele Pál kapta a Lenau-díjat - Kele Pál pécsi apátplébános kapta idén a magyarországi németek legrangosabb kulturális elismerését, a Lenau-díjat. Az apátplébános a német anyanyelvű hitéletben végzett kiemelkedő munkásságáért és a II. világháborúban elhunyt német katonák emlékének ápolásáért vehette át a kitüntetést.

Vásáry Tamás a Mindentudás Egyetemének katedráján -  a Magyar Rádió tiszteletbeli örökös főzeneigazgatója „Liszt Ferenc – a médium és a média“ címmel tart előadást 2005. december 19-én 19.30-kor a  Művészetek Palotája, Fesztivál Színházban.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • A magyar állam devizaadóssága 40 milliárd euró
    Körülbelül 40 milliárd euró a magyar állam devizaadóssága jelenleg, lényegesen több, mint 1995-ben, de a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya hozzávetőleg annyi, mint 10 évvel ezelőtt – közölte Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy vasárnapi rádióműsorban.

  • 60 napon belül csökkenti az áram árát a Fidesz, ha kormányra kerül
    Amennyiben a Fidesz kormányra kerül 2006-ban, a kabinet megalakulását követő 60 napon belül csökkenti a villamos energia fogyasztói árát - közölte Rogán Antal, az ellenzéki párt kampányfőnöke Budapesten.

  • Háromezer magyar kutató figyelmezteti a kormányt
    Már nem a műszerek beszerzése, hanem a meglévők működtetése a kérdés - derül ki Kertész János akadémikusnak, a kormányfőhöz írt nyílt leveléből, amelyet már majdnem háromezer kutató aláírt. Azt javasolják, hogy hosszútávon meg kellene fontolni az alapkutatások támogatásának, a Horn-kormány idején elvett önállóságának visszaállítását.

  • A leporolt konvergenciaprogram
    A közgazdászok körében hiteltelen a kormány felfrissített konvergenciaprogramja, amely politikai szempontból is kockázatos lehet.

  • A Fidesz tiltakozása Gyurcsány Ferenc kijelentése ellen
    Gyurcsány Ferenc a magyar társadalmat, ezen belül is a magyar fiatalokat teszi felelőssé saját kormányának kudarcaiért, a hozzá nem értő gazdaság-, és az érzéketlen társadalompolitikáért. A Demos Magyarország pénteki rendezvényén ugyanis Gyurcsány Ferenc azt találta mondani: az ország legnagyobb tehertétele az, hogy a magyar a huszonévesek nem akarnak külföldön dolgozni.

(dec.11.) Vasárnapi gondolat

 

Adventi gondolat

Önmagunkkal lépünk cinkosságra a saját javunk, önmagunk ellen. A nagy lemondások, úgy látszik, könnyebbek a kicsinyeknél; s a kis megszokásoknak engedve adjuk föl azt a terepet, ahonnét tán sikerrel védekezhetnénk a nagy kísértések ellen.

 Rónay György: Napló, 1949. május 4.

     Korábbi adventi gondolatok

Szentmisével nyílt meg a Prohászka-emlékév 

Ünnepi, koncelebrált szentmise keretében nyitotta meg szombaton a székesfehérvári székesegyházban Erdő Péter bíboros prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke a Prohászka Ottokár emlékévet.

Változást akar az ország 

„Magyarország kiszolgáltatott a nagy nemzetközi tőkének, mert nincsenek saját sikeres kis- és középvállalkozói. De mi igenis be fogjuk bizonyítani, hogy létezik egy munka- és családalapú, emberhez méltóbb életet megteremteni képes magyar gazdasági rendszer" jelentette ki Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) közös nagygyűlésén. Rendezvényen beszédet mondott még Elmar Brock a nagy német kancellár unokája, Konrad Adenauer, valamint Adam Lipinsky a lengyel kormánypárt a Jog és Igazságosság alelnöke. A felszólalók egyértelműen hitet tettek a Szövetség 2006-os győzelme mellett.

Kokárdát Gyurcsány Ferencnek

Szili Katalin ismét hangsúlyozta, egy 2003-as házbizottsági állásfoglalásra hivatkozva, hogy Orbán Viktornak hétfőn a parlamentben nem volt joga egyperces néma felállást elrendelnie… Ez már-már szinte komikus retorika. Mi is történt 2002-ben? Kovács kitűzte a kokárdát, majd levette, mert a „stratégák” rászóltak: ha kint hagyod, nem tudjuk őket lefasisztázni

Meghívó 

Karácsonyi koncert "Régi karácsony" címmel a Karinthy Szalonban 2005. december 15-én 18.30-kor.

Versnyi hazám –  Se kinn se benn 

Napfény az ablaküvegen
eszmélet játszadozása
csillan a kinn dereng a benn

Röviden

Szent a család - December 10-én, szombaton Betlehem-kiállítás nyít Budapesten, a Molnár C. Pál Műterem-Múzeumban, a Ménesi út 65 szám alatt. A „Szent a család” című tárlat 2006. január 14-éig, hétfő kivételével 15-től 18 óráig, szombaton és vasárnap 10-től 13 óráig látogatható.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • 15 éves a Gregorián Társaság
    A Gregorián Társaság 1990. december 11-én alakult, a gregorián ének tanulmányozását, tanítását, művelését és közkinccsé tételét tűzve ki célul. 2005. május 10. óta közhasznú szervezetként működik.

  • A szellemi ember felelőssége nem ismer megalkuvást
    Vajon egy édesanya megtagadhatja-e gyermekét, testvér a testvérét, vajon magyar a magyar testvérét? – tette fel a kérdést Bethlen Farkas Verőce polgármestere 2005. december 5-én a Wass Albert szobor- és park avató ünnepségen.

  • Átadták Stockholmban a tudományos és irodalmi Nobel-díjakat
    A díjalapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, szombaton XVI. Károly Gusztáv svéd király átadta az idei Nobel-díjakat az orvosi, kémiai, fizikai és közgazdasági tudományok területén kiemelkedő eredményt elért tíz kitüntetettnek: öt amerikai, két ausztrál és egy-egy izraeli, francia és német tudósnak.

  • Ismét dobbantott az APEH: becsléssel az adótitkolás ellen
    Jövőre új vizsgálati rendet vezet be az APEH, amely becsléssel állapítaná meg a vállalkozások jövedelmezőségét, munkaerő- és anyagköltségét, ha a bevallott számok lényegesen eltérnek a reálisnak mondható értéktől. A célpont az építőipari vállalkozások. A fodrászoknak, kozmetikusoknak, állatorvosoknak nem kell tartaniuk ilyen ellenőrzéstől.

(dec.10.)

 

Adventi gondolat

Bármely pillanatban hajlandó az ember kompromisszumot kötni, vagy egy magával kötött megállapodást fölrúgni, egy megszokás vagy egy belérögződött szenvedély kedvéért, még akkor is, ha tudja, hogy aminek enged, az egészségét rombolja, az életére megy.

 Rónay György: Napló, 1949. május 4.

     Korábbi adventi gondolatok

Törvénytelenségek és drágulások az oktatás területén 

Akár háromszorosára nőhet a felsőoktatási és kétszeresére a közoktatási diákigazolványok ára, mivel csupán egy versenyző maradt a meghirdetett közbeszerzési eljárásban - hangzott el Pokorni Zoltán és Sió László pénteki sajtótájékoztatóján, melyen a jogtalanul szedett tandíjról és a kollégiumi helyzetről is szóltak.

Egy fontos hétfői nap 

A felekezeti oktatás napját rendezik a Duna Televízióban.

Zenei program-ajánló

A jövő hét közepén a a Nemzeti Hangversenyterembe, illetve a Zeneakadémiára invitáljuk olvasóinkat.

Narnia mesés világpremierje 

A keresztény teológusként is maradandót alkotó Lewis hét regényt írt Narnia világáról. A rendező úgy véli, mindenki döntse el maga, mennyi és milyen spirituális üzenetet hordoz a film.

Versnyi hazám –  Tovább én nem bírom 

Istenem, adj két megvakult szemet,
imás ajkat, ki térden emleget,

Röviden

Európa legnagyobb karácsonyfája  - Felállították Európa legnagyobb, 72 méter magas és 180 tonna súlyú mesterséges karácsonyfáját Varsó szívében, a Kultúra és Tudomány Palotája előtt, ahol több mint 2 millió égővel kivilágítva január 10-ig lesz látható.

A BRFK jogellenesen oszlatta fel a 2003-as gesztenyéskerti tüntetést - A Fővárosi Bíróság 2005. december 9-i jogerős ítélete jogellenesnek nyilvánította a Lelkiismeret ’88 csoport (LCS’88) 2003. december 1-én, a budapesti Gesztenyéskertben tartott tüntetésének rendőri feloszlatását.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Autópályázzon velünk átadás előtt!
    Ráhajtottak az útépítők, így idén sem marad szégyenben a kormány. Az év végére ígért határidő előtt három héttel, szombaton átadják az M5-ös Kiskunfélegyháza és Szeged közötti 49 kilométeres szakaszát. Egy héttel később megnyitják a forgalom előtt az M0-ás keleti szektorának egy kis részét is, valamint a 4-es főút Vecsést és Üllőt elkerülő szakaszát. Megnéztük, mi épült az adófizetők pénzéből, kilométerenként 2,7 és 1,8 milliárd forintból.

  • Razzia karácsony előtt: az ellenőrök tonnaszám találtak romlott élelmiszert, 10 millió forinttal bírságoltak
    Az ellenőrök az ünnepek előtt főleg a húsfélékre és az édességekre mennek rá: a romlott kolbásztól az ráncfelvarrott, vagyis átdátumozott margarinig mindenből van a listán .

  • A svájciak megmutatták, milyen vonatunk nincs
    A szép vonat könnyen takarítható, flörtölni lehet vele és kielégíti az utasokat. A svájci Stadler megmutatta, milyen vonatra kell még sokat várnunk, mi pedig megmutattuk Kőbánya-Kispestet. A MÁV-nak idehozott látványvonat kicsit hosszabb, kicsit drágább – és még csak nem is a miénk.

  • Sármellékről olcsóbb Londonba repülni, mint Pestre autózni
    Évek óta keresett magyarországi repülőteret az Európában piacvezető RyanAir. Az ír fapados légitársaság és Sármellék kapcsolatáról azóta hallani több hírt, amióta a Balaton melléki repteret tavaly szintén egy ír befektető cég bérelte ki.

(dec.09.)

 

Adventi gondolat

Elképesztő, milyen kevéssé tudunk uralkodni szenvedélyeinken. S még elképesztőbb, milyen gyönge, milyen könnyen enged az értelem az idegek kívánságának, a beidegzett mozdulatok gépiességének, a megszokásnak.

 Rónay György: Napló, 1949. május 4.

     Korábbi adventi gondolatok

Hazai gondok európai irányok IV. 

A magyar belpolitika kiemelt helyen foglalkozott az áram fogyasztói árának alakulásával. A kérdés az Unióban is fontos. Elemzésünkből kiderül: a hatósági árszabályozás gyakori és összhangban áll a piacgazdaság elveivel. Az uniós adatok eligazítanak a vitában: az osztrák embereknek kevesebbet kell jövedelmükből az áramért fizetniük, mint a magyaroknak.

Mérlegféle decemberben 

Ne vegyük el tehát senkinek az örömét, aki valamely uniós támogatással elkészült dolognak örvendezik. Viszont lássuk, hogy az ország vezetése nem jól sáfárkodott a kapott lehetőséggel, ezért jövőre okvetlenül változás kell.

Szabadságon alapuló közösség 

A kvékerség és William Penn szerencsés találkozása hozta létre Pennsylvania különös, minden más államtól eltérő varázsát. Az életszínvonal magas, az átlagfizetés itt az USA átlag duplája, a bűnesetek száma jóval az országos átlag alatti, szervezettebb és jelentősebb adománygyűjtések folynak a szegények, a szerencsétlenek és hurrikánáldozatok megsegítésére – a szeretet, az őszinteség jegyében.

Meghívó 

Vasárnap estére szól a meghívó, egy ingyenes koncertre, melyen Frescobaldi orgonadarabok és gyönyörű népénekek között Fehér György Miklós művei szólalnak meg.

Versnyi hazám –  A harmadik 

Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!

Röviden

Gyurcsány vesztett - Első fokon, nem jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság a kormányfő keresetét, amelyben a Magyar Nemzet elmarasztalását kérte egy sajtó-helyreigazítási ügyben. A kormányfő két szeptember végi írás - a Hazudott a miniszterelnök című és egy másik cikk - miatt perelte be a lapot. A Fővárosi Bíróság ítéletében kötelezte Gyurcsányt, hogy fizesse meg az alperesnek a perköltséget.

Felgyorsult a szlovák gazdasági növekedés - Szlovákiában a III.névben gyorsult a GDP növekedés, melynek fő táplálója a termelő-beruházás volt, amelyet nagy külföldi tőke-beáramlás segít, főleg az autóiparban. A termelő-beruházások 16,5 százalékkal gyarapodtak a harmadik negyedévben. Egész évre 5,7 százalékos, a jövő évi első negyedévre ugyancsak 5,7 százalékos gazdasági növekedést jósolt a hivatal.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Megzuhant a forint - mi lesz itt?!
    Csütörtök délelőtt az euró jegyzése áttörte a fontos lélektani és technikai határnak tartott 255 forintos szintet, majd némi megtorpanás után átvitte a 256-os kurzust. Elemzők szerint további gyengülésre van kilátás, a választásokig 260-ig is elmehet az árfolyam.

  • Mi lapult Veres János bőröndjében?
    A briteké a ferihegyi repülőtér 75 évre - döntött az ÁPV Rt. A hírTV kérdésére Veres János úgy fogalmazott: a privatizáció létrejöttét már semmilyen jogi lépés nem tudja befolyásolni.

  • A Béres Alapítvány 60 milliós adománya a rászorulóknak
    A mai napon Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke 60 ezer üveg Béres Cseppet adott át kilenc, a legnagyobbak közé tartozó, országos karitatív szervezetnek. Az adomány – melynek piaci értéke több mint 60 millió forint – nagy része már Karácsonyra eljut a rászorulókhoz.

(dec.08.)

 

Adventi gondolat

Az imádság a lélek természetes szükséglete. "Az erkölcsi érzék s a szent iránti érzék kiveszése egy nemzet aktív elemeinek többségében magával hozza az illető nemzet hanyatlását s idegen igába dőlését..."

 Rónay György: Napló, 1946. június 27.

     Korábbi adventi gondolatok

Nem a pénztárcánk, az elveink sérülnek 

Surján László gondolatai a brit elnökség javaslata kapcsán.

Közösen tiltakoznak az új tagállamok néppárti képviselői 

A brit elnökség ajánlata megalázó és elfogadhatatlan.

Rangoon alul 

...lehetünk mi az unió hazabeszélő, gőgös renitensei; mondogathatjuk, hogy a mi fejlesztési programjainkon az unió is csak nyer – kérdezhetjük indignálódva, hogy mit akar tőlünk Európa? Kiderülhet, hogy semmit… S akkor hová hátrálunk? Melyik KGST-be? Melyik Varsói Szerződésbe?

Akasztófa-humor 

Munkahelyteremtési elgondolások.

Versnyi hazám –  Circumdederunt 

Körülvettenek engem az élet ördögei, árnyai,
hús-vér árnyak, közöttük csak pokolra szállani
lehet. Megszokható. Hisz évezrede megunt
következetességgel ott az igazi circumdederunt.

Röviden

Rómába érkezett az olimpiai láng - Szerda délelőtt Rómába érkezett az olimpiai láng, amely a torinói téli olimpia február 10-i megnyitójáig 11 ezer kilométeres körutat tesz Olaszországban. A menet csütörtökön indul útjára, az első kilométereket Stefano Baldini maratonfutó olimpiai bajnok vezeti. A pápai áldás után kezdetét veszi az Olaszország 140 városát érintő út.

Megnyílt a Magyar Árvaház Sri Lankán! - A Baptista Szeretetszolgálat közleménye szerint szerdán átadásra került a sri lankai Magyar Árvaház, melyet a magyar támogatók nagylelkű adományaiból a Baptista Szeretetszolgálat épített fel a Colombó mellett Pittekotte helységben. A három szintes épület mintegy 100 kisgyermek elhelyezését és felnevelését biztosítja majd a jövőben.

Ehhez nem partner a Fidesz: szocialista jelölt mellett az MDF - Nyilatkozatban mondta fel a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Sárospataki Szervezete a 2002. augusztus 20-án a Magyar Demokrata Fórum Sárospataki Szervezetével kötött együttműködési megállapodást, mivel az MDF olyan személyt indít a 2006-os választásokon, aki az MSZP támogatásával polgármester.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Szégyen, ami Magyarországgal történik
    Magyarország devizaadósságának újbóli visszaminősítését a kiadott indoklás szerint az eredményezte, hogy a folyamatos módosítgatás, számviteli trükközés, az átláthatóság hiánya aláásta a magyar fiskális politika hitelét - mondta el Orbán Viktor szerda délben a női vállalkozókkal folytatott Gazdasági Konzultáción

  • Hol élünk? Számok helyett kipontozott részek vannak a költségvetésben
    A 2006-os költségvetés utolsó oktatási bizottsági tárgyalásáig sem derült ki, hogy a következő évben mennyi lesz a közalkalmazottak, köztisztviselők fizetése, az egyházi és a nemzetiségi oktatás kiegészítő támogatása. Az erre vonatkozó költségvetési sorokon ugyanis a mai napig a számok helyett kipontozott részek állnak.

  • Öt pont a kollégiumi nevelésért, oktatásért, a kollégiumi diákokért
    A Fidesz által kezdeményezett, a középiskolai kollégiumok finanszírozási helyzetét és fejlesztési lehetőségeit számba vevő konferencia résztvevői  közös nyilatkozatot fogadtak el.

(dec.07.)

 

Adventi gondolat

Mit ér a tudásunk, ha nem igazoljuk az életünkkel? Valóban nem arról kell majd számot adnunk, mennyit olvastunk teológusokat és misztikusokat, hanem arról, mennyire közelítettük meg életünkben Istent és a tökéletességet.

 Rónay György: Napló, 1949. május 21.

     Korábbi adventi gondolatok

Leminősített hitel, minősíthetetlen miniszterelnök 

Dráma négy tételben.

Határtalan optimizmus volt az elején 

Tamási Orosz János riportjában Bozóki miniszter azt állítja, hogy semmit sem tiltott be Brüsszelben - mi pedig december 1-jén közöltük Schmitt Pál és Szájer József tiltakozó levelét a miniszterhez a betiltott könyvbemutató miatt.

Versnyi hazám –  József Attila árnya 

Elpazaroltad, Istenem,
az utat, s nincs hol megmaradnom.

Röviden

1890. december 7-8-án alakult a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Ennek ha lehet mondani jobb szárnyához tartozott az ország felemelkedése érdekében Bethlen Istvánnal paktumot kötő Peyer Károly. Thürmerék szerint napjainkban a peyerista szociáldemokrácia Európa szerte reneszánszát éri. "A francia szocialistákon és az álszocialista Tony Blairen kívül ennek az irányzatnak a táborát növeli az MSZP is, amely (a párt szocializmusban gondolkodó tagjait kivéve) a munkásáruló, piacbarát politika mellett kötelezte el magát". (A Szabadság című lap nyomán).

Nincs esély a Magyar Állandó Értekezlet összehívására? - Nincs esély a Magyar Állandó Értekezlet összehívására - véli a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Szabó Vilmos szerint a magyar-magyar párbeszédet ki kellene vonni a választási csatározásokból. Az államtitkár a külügyi bizottság ülésén elmondta: a kormány határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája az európai keretek közötti szülőföldön való boldogulást szorgalmazza.

Bűncselekmény hiányában felmentették M. Szabó Imre újságírót - A székesfehérvári Fejér Megyei Bíróság jóváhagyta az elsőfokú bíróság döntését és bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a rágalmazás vádja alól M. Szabó Imre újságírót

Csíkszereda belvárosában lesz a magyar főkonzulátus - A Petőfi utcában lesz a csíkszeredai főkonzulátus –jelentette be Terényi János, Magyarország bukaresti nagykövete, miután erről megállapodás született. A Magyar Külügyminisztérium hosszú távú bérleti és hasznosítási szerződést kötött az ingatlan tulajdonosával.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Bukjon együtt a kormánnyal!
    Kudarcba fulladt trükközés az autópálya-építések elszámolásánál, emiatt meghiúsult hiánycsökkentés, emiatt bizonytalan jövőbe vesző euróbevezetés - néhány, egymással is összefüggő bukta abból a sorozatból, amit a kormány az elmúlt években produkált. Az Index buktaszámlálójának első részéből megtudhatja, hány adónkkal akasztottuk ki a brüsszeli adminisztrációt, hogyan állunk az uniós pénzek felhasználásával, és kik nélkül dübörög a gazdaság.

  • „Nincs itt az ideje a vitának”
    Surjántól védték Baráth Etelét? - Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozat Médiaszekciójának közleménye

  • Lefokozták Magyarországot
    Egy szinttel rontotta hazánk adósságának besorolását a Fitch hitelminősítő; az intézet szerint a kormány költségvetési politikája hiteltelen. A döntés után a forint és a BÉT-en forgó részvények árfolyama is gyengült. Az FN-nek nyilatkozó elemző szerint elképzelhető, hogy a lépést a többi nemzetközi hitelminősítő is követi, és a jegybank az alapkamat emelésével reagál.

  • A kulturális beruházások fekete éve
    Kivonult az ellenzék a kulturális miniszter bizottsági meghallgatásáról, miután négy óra elteltével sem kaptak választ kérdéseikre. Halász János, a bizottság fideszes alelnöke kijelentette: a kultúra fekete éve volt az idei, és ebben döntő szerepet játszott Bozóki András minisztersége.

  •  Magyar vendéglő lett a legjobb Bécsben
    A Wiener Bezirksblätter, amely heti 800 ezer példányban jelenik meg, megszavaztatta olvasóit, ki nyerje el Bécsben Az év vendéglője díjat. A közönség szavazatai alapján 2005 legjobb bécsi kisvendéglője – nagy fölénnyel – a belváros egyik kis mellékutcájában, a Bräuner Strasse 2. alatt található Ilona-Stüberl nyert.

(dec.06.) Szent Miklós püspök ünnepe

Gyermekrajzok

 

Adventi gondolat

Milyen kurta a mi híres bölcsességünk! Már a következő lépésünkről sem tudjuk, szilárd földre lépünk-e vagy ingoványba.

Rónay György: Napló, 1949. március 13.

     Korábbi adventi gondolatok

A meghamisított Mikulás 

Rá kellett döbbennem, hogy itt semmi köze nincs a valláshoz, az ádventhez, a Karácsonyhoz a nagy reklám zűrzavarnak, és a karácsonyi vásárnak. Meghamisították a Mikulást, és a Karácsonyt, hogy a nem keresztények is valamiféle családi ünnep ürügyén mennél több ajándékot vásároljanak.

Nem európai kilátások - Reakció a Blaire javaslatra 

Az angol elnökség teljes kudarca a ma (2005. dec. 05.) beterjesztett javaslat: érdemben nem mozdítja elő az Uniót sem abba a reformirányba, amelyet Tony Blaire elnöksége elején nagyhangon meghirdetett, sem nem ad lendületet az un. lissaboni folyamatnak. "Üveggyöngyökért" cserébe majd 70 milliárd eurót vesz el a felzárkóztatástól.

Advent a felvidékiekkel   

 A pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes, a Magyar Kollégium szervezésében 2005. december 16-án 19 órakor a Magyar Színházban karácsonyi programmal köszönti a néptánc iránt érdeklődő magyarországi közönséget.

Invitálók a Zeneakadémiára 

Egy könyvbemutatóra és egy ingyenes Bach-estre várják Olvasóinkat is.

Versnyi hazám –  Verstöredék Trianon után 

naponta kitalálom a hazámat
országomat valakik kitalálták

Röviden

Egyperces néma felállás Orbán Viktor felszólítására a parlamentben - Egyperces néma felállással tisztelgett hétfőn az Országgyűlés a határon túl élő magyarság előtt, Orbán Viktor Fidesz-elnök felszólítására. Orbán Viktor napirend előtt azt javasolta, hogy a képviselők fejezzék ki tiszteletüket a határon túl élő magyarok kitartásáért és hűségéért. "Javaslom, tiszteletből álljunk fel egy percre, és köszönjük meg a határon túli magyarok sok évtizedes hűségét" - mondta. A kormányoldali képviselők csak Szili Katalin házelnök javaslatára csatlakoztak az ellenzéki felállókhoz. A Fidesz elnöke szerint a rendszerváltoztatás eredményeként a határon túli magyarságot hosszú idő után nyíltan vállalható lett: "nyíltan kimondhattuk: együvé tartozunk".

„Legyőzhetetlenek vagyunk” - A Lágymányosi Ökumenikus Központban került sor december 2-án és 3-án a Keresztény Ifjúsági Kerekasztal elnevezésű rendezvényre. Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda által szervezett konferencia célja a keresztény szervezetek egymás közötti, illetve az egyházhoz fűződő kapcsolatainak erősítése, együttműködésük javítása.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Az egyházak intézményeik egyenlő finanszírozását kérik
    A történelmi egyházak azt kérik, hogy a jövő évi költségvetési javaslat módosításával állítsák helyre intézményeik egyenlő finanszírozását - ezt a négy egyház vezetői közös sajtótájékoztatón jelentették be. Az egyházi vezetők aggodalmuknak adtak hangot az oktatási és szociális szférából történő forráskivonás miatt is. Erdő Péter bíboros felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő évi költségvetési törvény tervezetében "jelentős különbözet bukkant fel újra" az állami és az egyházi intézmények támogatása között. Hozzátette, hogy a kormányzat csökkentette a normatívákat, majd az állami és az önkormányzati intézmények számára más finanszírozási csatornákat nyitott, amelyeket az egyháziak nem vehetnek igénybe.

  • 22 milliárd euró jutna Magyarországnak – Barroso: Ez elfogadhatatlan
    Hosszú várakozás után, szinte az utolsó pillanatban megszületett az Unió hosszú távú költségvetésére tett brit javaslat. Ez mintegy 8 százalékkal csökkentené, az előző, a luxemburgi elnökség által kidolgozott büdzsét. A brit elképzelés szerint kevesebb jutna az újaknak, így hazánknak is. Az Európai Bizottság elnöke máris elfogadhatatlannak nevezte a javaslatot. Ebben a formájában az Európai Parlament sem fogadja el a költségvetési tervezetet.

  • Halált hozó magány - egyre többen hagyják magukra az időseket
    Telente több százan fagynak meg és csak töredékük hajléktalan. Az áldozatok nagy része magányos idős ember, akikre nem figyelt senki, akikhez nem érkezett időben segítség. 

(dec.05.)

 

Adventi gondolat

Isten vajon miért éppen a pásztorokat és a bölcseket, a legegyszerűbbeket és a legokosabbakat hívta meg az újszülött Gyermek bölcsőjéhez? Úgy gondolom, azért, mert igazában csak ők méltók rá, hogy meghívassanak: az egyszerűek és a bölcsek. Azok alázatosak egyszerűségükben, ezek alázatosak bölcsességükben; az Inkarnáció pedig csak az alázatosak számára hozzáférhető. Mi nagyobb alázat, mint az Isten tehetetlen kis gyermekké alázkodása? A pásztor elfogadja, mert egyszerű; a bölcs elfogadja, mert bölcs. Ők alázatosak; csupán a félműveltek gőgösek.

Rónay György: Napló, 1950. január 6.

     Korábbi adventi gondolatok

Az MHL egy évvel ezelőtti cikk-gyűjteménye: Népszavazás 2004

Köszönet azoknak, akik igent mondtak egy éve 

Ami jár a walesieknek, a skótoknak, a katalánoknak, a baszkoknak, a gallegóknak, a frízeknek, a korzikaiaknak, a dél-tiroliaknak, a dánoknak Németországban, a németeknek Dániában, a svédeknek Finnországban, az Alland-szigetieknek és az olaszoknak Szlovéniában, az járjon a magyaroknak Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és a Vajdaságban. Közös akarattal el kell érnünk, hogy ne létezhessen kettős mérce az EU-ban - olvasható A Fidesz Elnökségének közlményében, mely az egy évvel ezelőtti népszavazás következményeit veszi számba.

Két dátum lábjegyzeteként    

A tények ezúttal sem érdekelték a kisebbik kormánypártot, és a túltengő kormánysajtót. Rágalmaztak. Nagy nyilvánosság előtt. Az a kisebbik baj, hogy beismerték: nem tudnak számolni.

Meghívó 

Turi-Kovács Béla, Semjén Zsolt és Orbán Viktor felszólalásával nagygyűlést rendez a Kereszténydemokrata Néppárt szombaton.

Versnyi hazám –  Aki az asztalt kigondolta... 

Aki az asztalt kieszelte,
a világot köré ültette.

Röviden

Határon túli magyarok a Fideszben - A határon túli magyarok közül tizenöt vajdasági és egy, a Partiumból származó magyart fogadott tagjai közé a Fidesz pénteken Mórahalmon. A Fidesz legutóbbi kongresszusán döntött arról, hogy határon túli magyarok is a tagjai lehetnek - mondta az ünnepséget megelőzően Németh Zsolt. A XI. kerületi Fidesz szervezet októberi csoportgyűlésén már vett fel tagjai közé határon túli magyarokat. A Fideszhez akkor három kárpátaljai magyar csatlakozott. Németh Zsolt szerint a párt ezzel a gesztussal igyekszik orvosolni a határon túli magyarok körében a kettős állampolgárságról szóló népszavazást követően erősödő kiábrándultságot.

Wass Albert-szobrot avatnak Verőcén - December ötödikén, hétfőn három órakor felavatják Verőcén a katolikus plébániahivatal mögött a Wass Albert parkot és szobrot, Tóth Dávid szobrászművész alkotását Az ünnepség fővédnöke Beer Miklós váci megyéspüspök, az ünnepi beszédet Bartha József református lelkész, a Czegei Wass Alapítvány elnöke mondja. Az avatáson jelen lesznek a felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki magyar egyházi és politikai vezetők, valamint Wass Albert fiai is. A rendezvény házgazdája Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió nyugalmazott főbemondója lesz.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Madzsarisztán eszkimói
    Milyen az élet a határon túli magyarlakta területeken az ominózus december 5-i népszavazás után, mi a teendő, merre keresendő a kiút és mi jellemzi ma a magyar-magyar viszonyt? Ezekre a kérdésekre keresték a választ erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági politikusok

  • Veszélyben a legféltettebb nemzeti kincs, a szürkeállomány - nyílt levél Gyurcsány Ferenchez
    Nyílt levélben szorgalmazza az alapkutatásokra 2006-ban fordítható költségvetési forrás megemelését Kertész János, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, valamint a petícióját aláírásával támogató, csaknem kétezer kutató.

  • Krisztust hirdetjük mindenkinek - Az MKPK 2006. évi kommunikációs programja
    Immár hatodik éve, hogy a Magyar Katolikus Egyház minden esztendőben egy-egy konkrét, reményeink szerint a társadalom számára fontos keresztény értékre összpontosító üzenettel lép a nyilvánosság elé. A kommunikációs programok célja, hogy tájékoztassák a társadalmat a Katolikus Egyház tevékenységéről és párbeszédet kezdeményezzenek az Egyházhoz kevésbé kötődő, jóakaratú emberekkel.

  • Kiosztották az „európai Oscarokat"
    Michael Haneke osztrák filmrendező Caché (Rejtve) című filmje nyerte az Európai Filmakadémia fődíját. Az "európai Oscarokat" szombaton este osztották ki Berlinben, immár 18. alkalommal. Életműdíjat kapott a James Bond-szerepekkel összenőtt Sean Connery és Maurice Jarre francia zeneszerző.

(dec.04.) Vasárnapi gondolat

 

Adventi gondolat

Annyi bizonyos, hogy "magától" nem megy; a kegyelemért ki kell nyúlni, legalább egy lépést kell tenni érte, noha ingyenes. S éppen ez az egy lépés a nehéz. Az egy lépés, ki a sivatagból. Mit kell tennünk ahhoz, hogy Isten vizet fakasszon a kősziklából?

Rónay György: Napló, 1949. szeptember 3.

     Korábbi adventi gondolatok

S akkor az a gyermek 

Köszönöm neked, Uram, hogy advent két vasárnapja között, egy szürke hétköznapon, megmutattad magad nekem. Megmutattad, abban a testetlen valódban, lélekáttetszőségben, szellemlényedben; abban, amelyben, mi, olykor hívőként is hitetlen emberek, nem szoktuk faggatni létezésedet. Máshol s másban keresünk – holott akkor és ott vagy, ahol, s amikor, akár már el is mersz hagyni bennünket - írja Tamási Orosz János.

Békés demonstráció az egyházi iskolákért és intézményekért    

Az egyházi iskolákat összefogó Szülői Közösségek szervezet békés demonstrációt és aláírásgyűjtést szervez 2005. december 16-án 11 órakor Budapesten, a Felvonulási téren a Regnum-keresztnél a történelmi egyházak intézményeiért.

Népszerű írásaink 

Noha számos forgalom mutató program létezik, az embernek elmegy tőlük a kedve, hiszen nem lehet két olyant találni, amelyek egyforma adatokat szolgáltatnának. Ettől függetlenül, ha az abszolút számokban nem is, a tendenciákban bízhatunk. Az alábbiakban bemutatom az októberben, illetve novemberben legtöbbször letöltött írásainkat. Ha nem olvastad volna, itt az alkalom, hogy pótolj!

Invitáló – áhítatra, támogatásra 

Advent II. vasárnapjának délutánjára két karácsonyi koncertet ajánlunk, továbbá egy budapesti és debreceni jótékonysági est is lesz a közeljövőben.

Versnyi hazám –  Az Isten itt állt a hátam mögött... 

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.

Röviden

A heves esőzés miatt víz alá került a velencei Szent Márk tér - Az utóbbi 24 óra esőzése miatt víz alá került Velence központjának egy része, a Szent Márk teret több mint húsz centiméteres víz borította. Szombat délre a tengerszint felett 132 centiméter magasságra emelkedett a víz szintje, de a 2002 novemberében regisztrált 147 centiméteres rekordot nem éri el, s már huszonnégy órán belül visszaesik 105 centiméterre.

Barátibb kapcsolatra törekszik Merkel - A lengyel-német kapcsolatok fellendítéséről tárgyalt Varsóban a német kancellár. Angela Merkel arról biztosította a lengyel miniszterelnököt, hogy Németország a vitás kérdések rendezésére törekszik. A viszony az iraki invázió támogatása miatt romlott meg.

Szentszéki nyilatkozat Abu Mazen, palesztin elnök látogatásáról - December 3-án, szombaton a déli órákban Joaquín Navarro-Valls, a Szentszék sajtótermének igazgatója nyilatkozatban tájékoztatta az újságírókat arról, hogy XVI. Benedek pápa a délelőtt folyamán magánkihallgatáson fogadta Abu Mazen (Mahmúd Abbász) palesztin elnököt kíséretével együtt. A szívélyes hangú beszélgetésen sorra vették a Közel-keleti eseményeket. Különösen aláhúzták annak szükségességét, hogy a palesztin nép valamennyi tagját bevonják a békefolyamatba. Szó volt a Palesztinában élő katolikusok nehézségeiről is.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.03.)

 

Adventi gondolat

...magamnak kell magamon segítenem s eljutnom odáig, hogy Isten is segítsen rajtam. Amit más tanácsolhatna, azt sajnos tudom, éppen az a baj, hogy tudom, nem pedig élem. Ilyenkor lesz világossá előttem, mit jelent az, hogy "boldogok a lelki szegények". Mennyivel könnyebb azoknak, akik nem "tudnak", akiknek minden jó szó újdonság és támaszték! Igaz viszont: ezek meg hátha azt mondják, menyivel könnyebb a tudóknak! S ki tudja, valóban kinek könnyebb?

Rónay György: Napló, 1949. szeptember 3.

     Korábbi adventi gondolatok

Az ENSZ 1992-ben december 3-át a Fogyatékosok Nemzetközi Napjává nyilvánította

Elhívott, majd elvezetett az Este

...Megérkeztem a Magyar Televízió székháza elé, bementem, vártak, Baráth Etelével viccelődtünk, s a stúdió előtt ülve vártuk a sorunkat. Nyílt az ajtó, a miniszter urat bevezették, engem meg el...

Valahol Weimarban

Hétfőn kezdi vizsgálni az Orbán-kormány energetikával kapcsolatos árpolitikáját a parlament energetikai albizottsága és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A szocialisták ugyanis hűtlen kezelésre gyanakodnak, ami, ha igaz, nem maradhat következmények nélkül. Újra kezdődik tehát a Keller-féle ámokfutás; ám ezúttal egy magasabb – illetve, szerintem – alantasabb osztályba lépve. Ez ugyanis roppant különös fordulata az áramár-vitának.

Gyermekrajzok   

Egy testvérpár viasz-karca.

Demszky Gábor válasz helyett kommunikál 

A Fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció közleménye.

Versnyi hazám –  Tél 

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
hogy megmelegednének az emberek.

Röviden

Míg a Fidesz csökkentené, a kormány emeli az áram árat. - A villamsoenergia-rendszer használati díjának 20 százalékos csökkentését javasolják az ipari energiafogyasztók. Az Ipari Energiafogyasztók Fóruma túlzottnak találja a 2006-tól tervezett 30 százalékos szabadpiaci áremelést. Szekértők véleménye szerint a terheket a megújuló energia kilowattonkénti magas ára, valamint a szénipari szerkezetátalakítási támogatás, a szénfillér tervezett bevezetése is drágítja majd.

Uniós büdzsé: az MSZP támogatja a kormány álláspontját - A szocialista párt szerint elsődlegesen fontos olyan uniós költségvetés elfogadása, amelynek nyomán Magyarország hozzájut a várt infrastrukturális és munkahelyteremtő beruházási forrásokhoz. Hiller István az MSZP elnöke kijelentette: a párt támogatja a kormánynak az uniós tárgyalásokon elfoglalt, költségvetéssel kapcsolatos álláspontját.

Pert nyert Siklósi Betrix nem jogerősen a tévé ellen - A Fővárosi Munkaügyi Bíróság első fokú ítéletében pénteken jogellenesnek mondta ki, hogy a Magyar Televízió egy évvel ezelőtt rendkívüli felmondással megszüntette Matúz Gábor műsorvezető és Siklósi Beatrix szerkesztő munkaviszonyát. A MTV elnöke az MTI-vel pénteken este közölte: fellebbeznek a döntés ellen. A felperesek közlése szerint a bíróság határozatával visszahelyezte eredeti munkakörébe a két televíziós szakembert.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

(dec.02.)

 

Adventi gondolat

A sátán nagyon jól tudja, mit mond, amikor azzal bíztatta az embert, hogy olyan lesz, mint Isten, ha eszik a tiltott fa gyümölcséből. Megnyilatkozik a ti szemeitek és olyanok lesztek, mint az Isten, jónak és rossznak a tudói (Genezis, 3,5.) Ez az ember legnagyobb becsvágya: hogy isten legyen. Ez a becsvágy jellemzi a tizenkilencedik századot: elveti Istent s az isteni funkciókat az emberre ruházza, az emberre s az emberire, az emberi alkotásra.

Rónay György: Napló, 1946. június 20.

     Korábbi adventi gondolatok

 

Levél a miniszternek   

 Dr. Schmitt Pál és Dr. Szájer József - a Magyar Néppárti Delegáció nevében írt - levelet Bozóki András Kulturális Miniszterhez

Tizenkét pont   

Tizenkét pont. Új társadalmi szerződés. Két olyan fogalom, amelyekkel Gyurcsány helyében nem dobálódznék. Persze – mi az, amivel ezt eddig nem tette meg…?

Döntött az Európai Parlament 

Ezen a héten Brüsszelben ülésezett az Európai Parlament. A figyelem a 2006-os költségvetésre és A 2007 utáni tervekre irányult, de - a Blair féle ámokfutás alatt a munka zavartalanul folyik - a képviselők több érdekes témával foglalkoztak, mint pl. a nemzetközi mobilhívások irreális drágaságával, a határokon átnyúló áfavisszatérítésekkel, a madárinfluenza elleni védekezéssel és így tovább.

Meghívó 

December 5-én este 7 órára egy Wass Albert estre.

Versnyi hazám –  Végül  

Rongy ceruzámat inkább leteszem
s köszörülöm a kasza élit,
mert földünkön az idő érik,
zajtalanul és félelmesen.

Röviden

A kormány elfogadta az euró bevezetéséhez szükséges, és most felülvizsgált úgynevezett konvergencia programot. Ebben továbbra is az szerepel, hogy az ország 2008-ra megfelel az euró 2010-es bevezetéséhez szükséges követelményeknek. A kabinet a költségvetési hiányt jövőre, 2007-ben és 2008-ban is 1,4 százalékponttal csökkentené. A konvergencia-programot a kormány csütörtökön küldi el az Európai Bizottságnak, így péntektől lesz nyilvános. A Fidesz szerint a kormány továbbra is olyan programról álmodozik, amelynek végrehajtása a gazdasági elemzők, az uniós szervek és a befektetők szerint is lehetetlen. Ld. az államadósságról szóló írást a Tallózóban

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Újabb tüntetést szerveznek a szociális ellátók
    Másodszor szervez tüntetést pénteken a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete a Parlament elé az idősellátás normatívájának csökkentése miatt; az esélyegyenlőségi minisztérium szerint viszont a tüntetés valódi szervezői nem a nyugdíjasok érdekeit védik, hanem saját hasznukat féltik - jelentették be az érintettek.

  • Ha ez így megy tovább... - államcsőd lesz vagy csak pánikkeltés az egész?
    Az elmúlt hónapokban egyre nagyobb közfigyelem terelődött a magyar állam eladósodási folyamatára, többen az 1995-öshöz hasonló helyzettel, illetve államcsőd képével riogatnak.

  • Mérlegen
    Mindmáig nem került a széles nyilvánossság elé a miniszterelnök politikai kezdeményezéseit, bejelentéseit lajstromba vevő, illetve értékelő dokumentum. A Heti Válasz ezt megtette, s csatolt fájlként cikkéhez hozzáfűzte a listát, amely a 2004. szeptember 29. és a 2005. november 24. közötti időszak miniszterelnöki kezdeményezéseit foglalja magában.

(dec.01.)

 

Adventi gondolat

Hibáink mechanizmusa ijesztő. Pontról pontra ugyanúgy folyik le az „eset"; s közben világosan tudatában vagyunk, hogy mindez káros, fölösleges és rút. Vajon nem játszik-e közre e magát gerjesztő dühben az is, hogy aki velünk szemben áll, egyben „hatalmunk" alatt is áll? Egy diktátor, egy szadista lappang bennünk még azokkal szemben is, akik a legközelebb vannak hozzánk. Pedig hogy emberien, elviselhetően éljünk egymás mellett, azt csak a szeretet teszi lehetővé.

Rónay György: Napló, 1946. április 8.

     Korábbi adventi gondolatok

 

Komoly veszteség érheti az új tagállamokat 

Szájer József és Surján László mai (2005. nov. 30.) sajtótájékoztatóján élesen elítélte, hogy a brit elnökség középtávú költségvetési tervei megnyirbálják, azaz 30 milliárd euróval csökkentik még a luxemburgi kompromisszumot is, és - megtagadva a köteles szolidaritást - az új tagállamok számára létfontosságú kohéziós fejezettől veszik el a pénzt. 

Azokra szavazunk, akik meghozták a reményt (III.)   

„...amit együtt felépítettünk, azt tőlünk már el nem vehetik, és az elkészült művek nem egyszerűen csak épületek, hidak és utak, hanem a nemzeti újraeszmélődés részeiként létező alkotások..."

Az energiatermelők esete az MSZP-vel 

A szocialisták meggátolták, hogy az ellenzék vezetője tanácskozást folytasson az energiatermelőkkel.

Hollandiának tetszik Szlovákia  

Egyre többet halljuk: bezzeg a szlovákok. Alacsony az adó, fejlődik a gazdaság.

Költségvetési hiány   

A Budapest Analyses elemzése a magyar költségvetési hiányról.

„Szent Katalin” Kolping Család Egyesület   

2005. november 21-én Lentiben megalakult a „Szent Katalin” Kolping Család Egyesület. Nógrádi László országgyűlési képviselő, Lenti Város polgármestere a mellékelten csatolt nyílt levéllel köszöntötte az újonnan alakult egyesületet.

Versnyi hazám –  Mi a jövő?  

Mi a jövő? Még használatlan, puszta üresség
   jóvá vagy rosszá festi a képzeletünk,

Röviden

Nemzetiségeinknek sem tetszik a 2006-os költségvetés - A magyarországi szlovák szervezetek december 2-án demonstrációt tartanak Budapesten. A megmozdulás résztvevői a magyar költségvetési politika ellen kívánnak tüntetni, amely szerintük hátrányosan érinti a nemzetiségi kisebbségeket. A kezdeményezők ezen kívül követelik a magyarországi nemzetiségi kisebbségek parlamenti képviseletének biztosítását, saját rádióadó beindítását, a nemzetiségi iskolák számára megállapított normatívák betartását, valamint a kisebbségi intézmények stabil pénzügyi támogatásának, illetve a nemzetiségi önkormányzatok működéséhez szükséges eszközök biztosítását. Stefan Bajaník, a Matica Slovenska szóvivője elmondta: 1945 óta ez az első eset, hogy a Magyarországon élő szlovák kisebbség nyilvánosan is fellép jogai érdekében. Kiemelte, hogy amíg Pozsony 2006-ban a Szlovákiában élő magyar kisebbség támogatását megemelte, addig Magyarország csökkenti a kisebbségekre szánt forrásokat.

Tallózó (A linkek gyakran csak a tárgynapon élnek)

  • Kósa Lajos: A jövő évi költségvetés az államcsőd költségvetése
    A készülő jövő évi költségvetés az államcsőd költségvetése, annak a nyílt beismerése, hogy az államnak lényegében semmire nincs pénze - mondta Kósa Lajos kedden Békéscsabán, egy lakossági fórumon.

  • Alkotmányt sérthet a salátatörvény: hamarosan döntés
    Miközben a T. Ház a jövő évi költségvetési törvényt tárgyalja, az Alkotmánybíróság (AB) az ideit elemzi: a 2005. évi költségvetési jogszabály ugyanis 44 másik törvényt módosít. A bírói testület a héten megtartotta utolsó tárgyalását az ügyben, és vélhetőleg megpróbál gátat vetni a salátaszabályozásnak.

  • Bűnbanda a pénzügyminiszter körül?
    Elhatárolódik-e az MSZP Veres János pénzügyminiszter volt üzlettársának zűrös ügyeitől - kérdezte Arnóth Sándor hétfőn az Országgyűlésben Lamperth Mónika belügyminisztert. A képviselő egy újságcikket idézve azt mondta: folytatólagosan elkövetett adócsalás és más büntettek miatt áll bíróság előtt Kabai Károly, aki Veres János pénzügyminiszter üzlettársa volt.

 

Vissza a kezdőlapra Vissza az előző oldalra Vissza az elejére